A törökök utáni időkben élt az öthalmi dombok lábánál egy házaspár. Dolgoztak, mindenük volt, csak gyerekük nem. Szerették volna pedig nagyon. Sokat búslakodtak, hogy nincs gyerekük. Egyszer messziről jött, leszerelt katona kopogott náluk. Éjszakai szállást kért. Megvendégelték, vacsoráztatták. Beszélgettek. Eközben a szó kiforog­ta, hogy mindenük van, csak gyerekük nincs. Sóhajtoztak, hogy bár csak egy szem gyerekük lenne! A katona megsajnálta őket, mert jószívű embernek teremtődött. Reggel egy kis cselfogással mondja a szállásadójának, mert látta is az emberen, hogy kivel van dolga: - Gazduram, elgondolkoztam én az éjszaka a maguk baján. Lehet azon segíteni. Gyereket nem nehéz költeni! Örömmel hallgatta a gyerektelen gazda, hogy most mit kell neki tennie a gyerekköltéshez. Éppen letörték a kukoricát, az udvarban nagy halom tök volt összerakva. A katona rámutatott egy fehérre: - Ölelje meg gazduram azt a tököt, vigye a domboldalba, üljön rajta tizennégy napig, meglátja, milyen szép gyerek fejlődik abból! Az asszony is boldogan biztatta az urát, hogy fogadja meg a katona tanácsát, mert a katona világlátott ember, ő már csak tudja, hogy kell gyereket költeni. Az asszony meg a katona addig beszéltek, amíg a gazda magához ölelte a nagy fehér tököt, felköltözött vele a domboldalba. Vitt enni-inni valót is, hogy azért ne kelljen leszálIni a tökről, mert kihűlne költés közben. Az ember elhelyezkedett a domboldalban, ülte a tököt szorgalmasan. Gondolta a katona meg a gazda felesége, na, csak hadd ülje! Õk meg élték világukat. A leszerelt katona, amilyen, süttetett, főzetett magának az asszonnyal. Mulattak is. De a katona észnél maradt. Tudta, ha az ember megunja a tökön ülést, akkor hazajön, elszámol vele, amiért becsapta. Ezért készülődött az útra. Az asszonytól mindenfélét kérincsélt. Még pénzt is. Tette a zsákjába. Ha menekülnie kell, minden együtt legyen. Ezalatt meg a domboldalban legeltetett egy nyájajuhász. Volt neki egy szamara, annak egy játékos kedvű, pár napos csikója. A tökön ülő ember annyira elmélyedt a gyerekköltésben, észre sem vette, hogy a háta mögött hempergett a falkától elmaradt szamárcsikó. Az ember a zajra egy kicsit fölemelkedett, a tök kigurult alóla, a csikó ettől megijedt, fülugrott, elkezdett szaladni. Az ember látja a szép kis sörényes szamárcsikót, hát nagyon megörült neki. Kiabált utána: -Állj meg, kedves fiam, én vagyok az apád! Hová szaladsz előlem? Nagy űzés, zavarás után megfogta a szamárcsikót, ölelte, csókolta. - Gyere velem haza, édes fiam, én vagyok az apád! A felesége már a tanyaudvarból látta, hogy az ura zavarássza a szamárcsi­kót. Összecsapta a kezét örömében, hogy van már gyerek. Az ember nagy nehezen hazavezette a kis szamarat. -No, asszony, van már gyerekünk! De még ilyen vadat soha életemben nem láttam! -Csakhogy megjöttetek, csakhogy megjöttetek! De azért neki föltűnt, hogy nagyon hosszú füle van a gyereknek. Mondta is az urának. - Szép, szép, csak ne lenne olyan hosszú a füle! Az ember vigasztalta. - Nem baj, ne törődj vele, örüljünk, hogy van. -Egy kicsit esetlen. -Azzal se törődj, majd nálunk kiemberesedik.