Hol vót, hol nem vót, hát az egy másik mese vót, talán még igaz is vót. Elfogyott a cigánynak a fája. Hát vót neki egy gebe lova, befogta, fölült a bakra, elindult fát vágni. Hát nem ment az biza messzire, mert nagy hó vót, csak az út szélire. Ahogy vágja a fát - de hát fölment a fára, hogy ne álljon a hóba. Maga alatt kezdte vágni a fát. Megy arra egy katona vitéz, aszongya: - Te cigány, hát te magad alatt vágod a tát! -Menj az útadra, hagyjál nekem békémet! Úgy, ahogy mondom! Hát alig vágott kettőt a cigány, egyszer egy nagy reccsenés, zsupsz, leesett a fával együtt. -Hú, az anyját neki, de megültem a fejemet! Jaj, talán meg is halhattam vóna! De jó, hogy nem haltam meg! Hű, felugrott: - Hé, vitéz úr, várjon meg, vitéz úr! Ha azt meg tudta mondani, hogy magam alatt vágom a fát, akkor mondja meg azt is, hogy hány évig élek!? Na ugye a vitéz ment az útjára, a katona hátranézett, aszongya: - Há míg a csikó hármat fingik. Fölpakolta a cigány a fát, rá se hederített, fölrakta a fát a kocsira, fölül a bakra. Megindul a ló - ugye nehez vót a kocsi neki -, hű, jól elfingotta magát. Jaj, akkor ijedt meg a cigány: -Hű, édes lovacskám, mán csak kettő az életem! Megy egy darabig, vót ott ollyan magaslat, olyan dombocska, megint meghúzta a kocsit a ló, megint elfingotta magát. -Jaj, édes lovacskám, mán csak az egy az életem! Hát fölül, megy nagy bánatossan, ül a bakon. Odaér egy hídhoz: elfingotta magát a ló. -Jaj, édes lovacskám, vége az életemnek! Legyütt a kocsirúl, a lovaskocsit otthagyta, be a híd alá. Ott meg feküdtek a békák, kuruttyoltak. Azt mondja nekik: Csittetek, angyalkáim, már én is köztetek vagyok! Õ mán aszidte, hogy a mennyországba van. Lefeküdt ott a cigány. Egyszer a faluból halottat visznek. Viszik keresztül a hídon. Hű, kiugrik a cigány a híd alól, aszongya: - A halottnak vigyetek ennyi, mer mán én három naptól meghaltam, oszt má majd megdöglök éhen! - Jaj - ráförmedtek -, te szemtelen, oszt így köll megadni a végtisztességet? Inkább azt mondtad vóna: adjanak örök nyugodalmat neki! - Na, jól van, majd máskor azt mondom. Na utána, alig hogy elmennek, megy egy kocsi. egy hízódisznót visznek a vásárba. Hát kigyün a cigány, siet mondani: - Adjanak örök nyugodalmat neki! Jaj, nagyon mérges vót, mán a kocsis. Az ustorval jól megvagdosta a cigányt. - Hát ezt köll mondani?! A vásárra megyünk, jó eladást köllött vóna kívánni! Jaj, lement a cigány megint a híd alá, aszondta: - No, máskor azt mondom! No, megy utána, megy a lagzis menet. Mennek nagy énekölve. muzsikálva; gyün a cigán nagy örömvel. - Jaj, jó eladást kívánok! Jaj, mérgessek vótak. - Eladást kívánsz? Inkább azt köllött vóna mondani, hogy legyetek boldogok! Sok boldogságot kívánni! Jaj, sehogy se sikerült a cigánynak. Aszondta, hogy: - Bemegyek a híd alá! Osztén onnan ki se gyüvök, inkább ott leszek! No, lefeküdt a cigány a híd alá, megfogadta, hogy ő mán onnan nem mozdul. Egyszer csak gyün egy kocsi. Búzával megy a malomba, hát bedűlt az árokba. Ki-be-kinyitotta a kocsis, emelgeti a kocsit - sehogy se tudta fölemelni. Hát látja, hogy a híd alatt fekszik a cigány. Odaszól neki: - Te, hé, hát gyere segíteni! Hát meg tudod állni, hogy egyedül cipekedek itten? Hát segítsél már rajtam! - Én nem megyek sehova, én meg vagyok halva, én sehova nem mozdulok! Kezd neki rimánykodni szépen is, csúnyán is, a cigány sehogy se akart segíteni. - Én meg vagyok halva, én nem megyek! Hej, mérges vót a kocsis! Vette az ustorát, jól összevagdosta a cigányt. Megverte mérgibe, amér nem segített. Felugrott a cigány, segített. Fölemelték a kocsit. Azt mondja a kocsis: - Na idehallgassál, most mán én tartozok neked. Megfizetek. Mit fizessek, amié segítettél fölemelni a kocsit? - Hát kedves gazuram, én semmit se kérek, csak ezt az ustort! - Hát minek neked ez az ustor? - Hát majd máskor, ha meghalok, majd a feleségem megver vele, oszt akkor majd föltámadok. Mert ettől támadtan föl, ettől! Nohát ennyi vót. mese vót.     Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004