Mesélő: Réges-régen történt, messzi kalmük földön, hogy egy pásztor családjában kis fiúcska született. Örült a pásztor, hogyne örült volna, hiszen nem volt eddig fia, aki az állatok után nézhetett volna, vagy mezei nyulat lőtt volna nyilával. De hajaj, korai volt a szegény pásztor öröme! Nem akármilyen fiút szült neki a felesége! Már a születése utáni napon megevett egy egész birkát, a másodikon kettőt, a harmadikon pedig hármat. No, gondolta az apja, inkább adok neki egy lovat, aztán menjen, amerre a szeme lát. A végén nem marad birkám, mindenemből kiesz ez a nagyétkű! El is indult a legény a lova hátán neki a pusztának. Hát egyszer csak látja ám, hogy sűrű erdő tornyosul előtte....     Legény: Héj! Állj csak meg, jó paripám! Olyan sűrű ez az erdő, hogy még egy légy sem tudna keresztülröpülni rajta... Fordulhatok vissza szégyenszemre apám jurtájához!     Táltos: Ne siránkozz, gazdám, mintha taknyos-rongyos pásztorgyerek lennél! Vitéz vagy te akkor is, ha még csak hetekben mérik is az életed....     Legény: Héj! Hát te beszélni is tudsz, mint az emberek?     Táltos: A vitéz nem sokat kérdez, hanem cselekszik! Kapd elő gyorsan az íjadat, és tegyél vashegyű vesszőt rá. Feszítsd meg a húrt, és lődd a vesszőt a fák közé. Aztán kiáltsd, hogy: legyen olyan széles út előttem, hogy még egy teve húzta kocsi is elférjen rajta!     Legény: Legyen olyan széles út előttem, hogy még egy teve húzta kocsi is elférjen rajta! - Na nézd csak, dőlnek a fák! Bölcs tanácsot adtál, táltos lovam! Most aztán vágtathatunk át az erdőn, még a szél sem érhet a nyomunkba! Hű, de magas hegy emelkedik előttünk... És mintha valami fekete felhő keringene a hegy csúcsa körül!     Táltos: Nem felhő az, gazdám, hanem a 95 fejű fekete sárkány!     Legény: Most aztán mit csináljak? Egyre közelebb jön az átkozottja! Már a süvítését is hallom, mintha vihar közeledne!     Táltos: Meg ne rettenj tőle, gazdám! Kelj vele birokra! Erős vagy te, erősebb bárkinél, nem hiába hívnak bátornak!     Sárkány: Ki vagy te, vitéz, aki átkeltél fekete erdőmön, amelyen még a légy sem tud átrepülni?     Legény: Bujdar vagyok, akiről az a hír járja, hogy háromnapos korában három bárányt evett ebédre, hatnapos korában hat bárányt vacsorára.     Sárkány: Te lennél Bujdár bátor? Hiszen csontjaid még puhák, húsod még porhanyós... Úgy a földhöz csaplak, hogy menten kiszáll belőled a lélek!     Legény: Ha száll, hát hadd szálljon! De addig még lenne egy-két szavam hozzád! Tűrd fel a kaftánod ujját, és mérjük össze az erőnket!     Sárkány: Jaj, de erős a fogásod, te vitéz! Nem hiába ettél háromnapos korodban három bárányt ebédre. Jaj, de kemény a szorításod, te bátor! Nem hiába ettél hatnapos korodban hat bárányt vacsorára! Jaj, kiszáll belőlem a lélek! Eressz egy kicsit, Bujdar bátor, hadd szusszanjak egyet! Holnap, hajnal hasadtakor folytassuk a viadalt!     Legény: Holnap, hajnal hasadtakor? Már fű hegyéről, nád csúcsáról szedik össze szétszórt csontodat. Felemellek és a földhöz váglak! Most aztán véged, te emberfaló gonosz sárkány!     Mesélő: Miután megölte a sárkányt, tovavágtatott Bujdar bátor táltosa hátán, s elérkezett egy kán udvarába, ahol éppen összegyülekeztek a kérők, hogy megküzdjenek egymással a kán lányának a kezéért. Bujdar vitéz legyőzte a vitézeket sorban, sőt még a hegyek fehér oroszlánját is elhozta a káni udvarba. Így aztán a kán kénytelen volt hozzáadni Bujdar vitézhez a lányát.   Az esküvő után felkerekedett az ifjú pár, hogy hazatérjenek Bujdar vitéz otthonába. Hát amint hazaérnek, látják ám, hogy nincs otthon senki: se szülei, se a jószág. Csak egy levél várta őket egy egérlyukban, hogy a tizenöt fejű sárkány elrabolt mindent. Na, erre aztán haragra gerjedt Bujdar Bátor és addig nem nyugodott, amíg rá nem talált a tizenöt fejű jurtára. Evett-ivott a vitéz a sárkány kamrájából, majd amikor az hazatért, úgy vágta ezt a sárkány is a földhöz, hogy menten kilehelte a lelkét. Most már a sárkány minden vagyona is Bujdar bátoré lett.     Magyar Rádió Kincsestára-Nyelvrokonaink mesevilága