Élt egyszer egy bölcs öreganyó. Marjamnak hívták. Egyetlen fia volt, Thoma, akiért bizony sokat aggódott. A fiú nagyon félénk természettel jött a világra, s örökösen reszketett attól, hogy valami butaságot mond, hát inkább egy szót se szólt. Akár kellett, akár nem, hallgatott, mint a csuka. Amikor eljött az ideje, Thoma megházasodott. Indiában az a szokás, hogy esküvő után az ifjú férj ellátogat felesége szüleihez, és elbeszélget velük. Amidőn első alkalommal készült a látogatásra, anyja így szólt hozzá: - Hallgass ide, fiacskám! Nem szabad szótlanul üldögélni majd az apósodék házában, mert még azt hiszik, nem akarsz velük beszélgetni. Beszélgess bármiről, ami eszedbe jut. - Úgy teszek, mama, ne aggódj - felelte az együgyü Thoma. Mikor megérkezett felesége szüleihez, nagy szeretettel és tisztelettel fogadták. Az első látogatás nagy esemény az indiai Malajviban, s a szülők nagyon kitettek magukért. Jobbnál jobb falatokkal traktálták az ifjút, aki egész idő alatt azon gyötörte, törte a fejét, hogy miről is beszélgessen. Természetesen minden kérdésre megfelelt, amit feltettek neki, de ő is kezdeményezni akart, és végül kinyögte: - Mondja csaj, kedves apósom, maga házasember? A bölcs közmondás így tartja: „Hallgatni arany, beszélni ezüst.” Thomának is addig volt becsülete, míg hallgatott. El is zavarták a szülők, és okosabb férjet kerestek leányuk számára.