Hol volt, hol nem volt, az üveghegyen innen, a gyémántkazlakon meg túl, volt egyszer egy messze földön híres király. Volt három fia. Egyszer megbetegedett a király. Érezte, hogy már az ajtaján kopogtat a halál. Elhívatta hát az udvari varázslót. Kérte, hogy segítsen rajta. - Erre nekem nincs orvosságom, felséges királyom. Csak egy orvossága van ennek, az is a tenger-szigeten van. Onnan elhozni meg még senki sem tudta. Csak az tudná, aki a legjobban szereti felségedet. A király magához hívatta a fiait. - Fiaim, én nagyon beteg vagyok. Rajtam már semmi sem segít, csak az orvosság, ami a tenger-szigeten van. Más nem tud elmenni, csak ti hárman. Itt van mindegyikőtöknek egy zacskó arany. Válasszátok ki a legkedvesebb lovat, és induljatok útnak. Legelőször a legöregebb fiú indult el. Szerette az apját nagyon. Nem is lett volna semmi baj, ha be nem tér egy útszéli csárdába, ahol nagyban folyt a kártyázás. Addig-addig, míg a királyfi feltett egy aranyat, azután egy másikat, legutoljára pedig a lovát meg a nyergét. Nem maradt már egy huncut vasa sem. Szégyenszemre hát hazaballagott, még az apja elé sem mert kerülni. Most a középső királyfi indult útnak. Õ még jobban szerette az apját. El is kerülte a kocsmát, úgy ment tovább. De hiába kerülte el a kocsmát, ha a tengerparti városban mégis beletévedt egy búcsú kellős közepébe. Volt ott mindenféle ringlispíl, céllövölde meg rengeteg szerencsejáték. Hol itt feledkezett el a királyfi, hol ott. Egyszer csak azon vette észre magát, hogy se pénz, se ló, se nyereg. Úgy járt, mint a bátyja. Szégyenszemre ő is hazaballagott. Most a legkisebb indult útnak. Õ már okult a testvérek példáján, és el is ért a tengerhez. Ott csónakot keresett, és átevezett a tenger-szigetre. Amint a szigetre lépett, elébe állt a hétfejű sárkány, és mérgesen rákiáltott: - Mit keresel itt, ahol a madár se jár? Ebben a pillanatban széttéplek! A királyfi nem ijedt meg, csak annyit mondott: - Hogyha széttépsz, nem leszek! A sárkány mérgében felfújta magát, elszaladt, de tüstént vissza is fordult, és újra rárontott a legényre. De a legény mindig csak azt mondta: - Hogyha széttépsz, nem leszek! Akkor a hétfejű sárkány megrázta magát. Olyan szép paripa lett belőle, hogy legalább tízszer olyan szép volt, mint amilyent a királyfi a tenger túlsó partján hagyott. Azt mondta a paripa a királyfinak: - Látom, nem ijedsz meg a magad árnyékától. Ülj a hátamra, parancsold meg, hogy hova menjek, és engedelmeskedem neked. A királyfi a ló hátára pattant. Vágtatva, mint a szél, megindultak előre a tenger-szigeten. Odaértek a sziget közepére, ahol egy üveghegy emelkedett. No, ezen már a paripa sem tudott felkapaszkodni. A királyfi meg törte a fejét, hogy mit is csináljon. Végül elvitte a lovat egy kovácshoz, és beretvapatkóval patkoltatta meg. Most már felvágtattak az üveghegyre is, egészen egy gyönyörű kastély elébe. A kastélyban tizenkét szoba volt, tele étellel, itallal. Végül előkerült egy gyönyörű szép királyleány is. - Hát, te, legény, mi járatban vagy erre, ahol még senki nem járt? A királyfi elmondta, hogy miért is vállalkozott az útra. - No, te fiú, ha orvosságért jöttél, vihetsz annyit, amennyit csak akarsz. Ezért nem kell annyira sietned, maradhatsz még egy kicsit. Ebből mindjárt látszott, hogy megtetszett a királykisasszonynak a király legkisebbik fia. A fiúnak is megtetszett a leány. Maradt volna szívesen, de hát sürgős volt az orvosság nagyon. Megtöltött hát két üveget a csodatevő szerből, és elvágtatott hazafelé. Ahogy hazaért. Leugrott a lóról, és szaladt be az apjához. Az öreg király első kérdése az volt: - Meghoztad-e, fiam, az orvosságot? - Meg, apám - mondta a királyfi -, kint van , a nyeregkápában. De nagy baj történt. Mikor a királyfi bement az apjához, hogy üdvözölje, ezalatt a két idősebb testvér, akiket elfogott az irigység, kicserélték az orvosságot olyan üvegre, amiben csak kútvíz volt. Megkóstolta a király, hát még rosszabbul lett, mint azelőtt. Rettenetesen mérges lett a király. Behívatta a fővadászát, és megparancsolta neki, hogy a legkisebb fiút, aki az életére tört, vigye el az erdőbe, és lője agyon. A vadász nem tehetett semmit, parancs az parancs. De nem mondta meg a királyfinak, hogy milyen parancsot kapott. Csak azt mondta, hogy az apja ura parancsára el kell menni az erdőbe vadászni. A királyfi odamegy a sárkányparipájához, és elbúcsúzik tőle. Ez azt mondta a királyfinak: - Neked még sok bajod lesz, de azért remélem, még találkozunk! - Azzal az egyik ment jobbra, a másik balra. A vadász meg, ahogy az erdőbe ért, elmondta a királyfinak az apja parancsát. Azt is mondta, hogy ő nem tudja ezt megtenni. Inkább kéri a királyfit, hogy adja oda a kalapját, és ő majd azt mutatja meg a királynak. A királyfi odaadta a kalapot, elbúcsúzott a hűséges vadásztól, és elindult. Ment, mendegélt, míg el nem ért egy híres patikáriushoz. Ott beállt patikáriussegédnek. Közben otthon a király, akinek a vadász elhozta a fia kalapját, búslakodott rettenetesen. Most már megbánta, hogy ilyen gonosz volt a fiához. Bármit megtett volna, hogy még egyszer elevenen lássa. Egyszer csak levelet kapott a király. Az üveghegyi királyleány írt, hogy állandóan a királyfin jár az esze, küldje el hozzá. A király elküldte a legnagyobbik fiút. Elindult a fiú. Ahogy odaért a tenger-szigetre, már várták. Az út végestelen végig szőnyeggel terítve. Egészen addig, ahol a királykisasszony lakott. De a legnagyobb királyfi nem mert a szőnyegre lépni. A lovával csak úgy mellette ment mindig. Így ért a királykisasszonyhoz. Az meg mikor meglátta a királyfit, fordítva a lovára kötötte, úgy küldte haza. Újra üzent a királynak, hogy küldje el a fiát. A király elküldte a második fiút is, de ez is lóra kötve tért haza. Harmadszor is írt a királyleány, hogy most már aztán küldje el a fiát a király. Búsult a beteg király. Az életét is féltette, meg attól is tartott, hogy a híres üveghegyi királyleány ráküldi a seregét, és még az ország is semmivé lesz. Ahogy búslakodott, bejött a fővadász. Elmondja a királynak, hogy ő bizony félrevezette. Csak a kalapját hozta haza a királyfinak, nem bántotta egy ujjal sem. Megörült a király, sürgönyt menesztett mindenfelé, hogy azonnal kerítsék elő a fiút. Meghallotta ezt a legkisebb királyfi. Otthagyott csapot-papot, mindjárt lóra ült és hazavágtatott. Otthon megbocsátott az apjának, már miért ne bocsátott volna meg? Hisz sírt az öreg rettenetesen. Most már ő indult útnak az üveghegyi királyleányhoz. Nem kerülgette ám ő a szőnyeget! Ahogy vágtatott, csak úgy lobogtatta utána a szél. A királylány már messziről látta, hogy jön a királyfi. Elébe szaladt, a nyakába ugrott, és azt mondta: - Ásó, kapa, nagyharang válasszon el bennünket! Már csak a lagzi volt hátra, de arra még várni kellett. A királyfi megint megtöltötte a két üveget a csodatevő orvossággal, és gyorsan hazavágtatott. Az öreg király, amint bevette az orvosságot, mindjárt jobban lett. Akkorát táncolt a fia lakodalmán, mintha maga is húszéves lett volna. Itt a vége, fuss el véle! szerk.Majtényi Zoltán Tündér mesék-Hajnalcsillag - Unikornis Kiadó Budapest - 1999