Adj, Uram Isten, száz forintot!

Részletek

Látogatás
10579
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Katonakovártély volt egy faluban, mint itt is voltak katonák is. A gazda vacsora után kiment mindig imádkozni. A katona osztán meghallgatta, hogy a gazda milyen jól imádkozik a csűrben. "Ott jó imádkozni - gondolta - , a gazda azírt imádkozik ott." Aztán a katona is kiment a csűrbe, hogy a gazda is kiment, gondolta, az Isten ott jobban meghallgatja az imádságát. Hogy a katona is kiment, attól fogva a gazda nem ment oda imádkozni. Hát a katona ott imádkozik a csűrben, a gazda odament, hogy meghallgassa, hogy a katona mit imádkozik. Hát azt imádkozta, hogy az Isten adjon neki száz forintot, de neki nem kell, ha nem lesz ki mind a száz forint. A gazda aztán gondolja, hogy kipróbálja a katonát. "Úgy mondta, hogy kell neki a száz forint, vajon nem kell, hogyha kevesebb lesz?" Volt a gazdának egy jó tehene, elhajtotta a vásárra Bánffyhunyadra, eladta kilencven forintírt, akkor úgy volt az ára. Este a gazda felmenyen a csűrhíjjára, még a katona nem ment volt ki. Bétette a pínzt egy zacskóba, s felment volt a csűrhíjjára. A katona ott alatta akkor is csak úgy imádkozott, adjon az Isten neki száz forintot, ha nem lesz ki a száz forint, neki nem kell. Akkor leveti a gazda a csűrhíjjárúl a pínzt. (Amit kapott a tehínírt? - Amit kapott a tehínírt.) Felveszi a katona nagy örömmel, viszi bé a házba, leteszi az asztalra, kezdi ott az asztalon olvasni. Afféle rézpénz volt, ezüstpínz, nem bángópénz. Hát nincs ki a száz forint, híjja volt tíz forint. "Na -gondolja magában -, hát jó, hogy adta a kilencven forintot is. Lehet, hogy most csak kilencven volt neki." Reggel kéri a gazda, hogy adja vissza neki a kilencven forintját. A katona még tette magát, csodálkozott. Hát miféle kilencven forintot kér tűlle a gazda? Még a katona került felül osztán: - Hát gazduram, kírtem én magátúl pínzt? Én csak az Istentűl kírtem - azt mondta a katona. De csak azt mondta a gazda, hogy a pénzt ű vetette le neki. - Hát ha maga vette, hát van rá tanú, hogy a pínzt maga vette, vagy hogy kírtem én magátúl pénzt? - Õ csak az Istentűl kírte a pínzt, a katona csak azt állította. Nohát, menjenek a törvínyre, s nízzík, hogy a törvíny melyiknek ád igazat, a katonának vagy a gazdának! Esett az eső, azt mondja a katona a gazdának: - Gazduram, adjon nekem egy rossz szűrt vagy condrát, hogy a köpönyegem ne ázzík meg! Szóval hogy ne ázzék meg a ruhája. A gazda azonnal ad egy rossz szűrt vagy condrát, mi úgy mondjuk, darócot, hogy ne ázzík meg a katonának a jó gúnyája. Elmennek a törvínyre ketten. Feladja elíbb a gazda a panaszát, hogy mi a baj. Lebeszéli, hogy hogy volt. Mind felírták ott, jegyzőkönyvbe vették. Kérdik a katonátúl is, hogy vallja be, hogy hogy volt, mint volt. Lebeszéli a katona is, hogy hogy volt a dolog, s minden. Azt mondja közben a katona: - Jó uram, ne higgyenek ennek az embernek! E csak olyan ember - megfogja a condrát, aki rajta volt - erre a condrára is megesküszik, hogy ez az űvé. Azt mondja az ember: - Meg biz én, megesküszöm, mert az az én condrám - azt mondta, hogy megesküszik, hogy az az ű condrája, minthogy az is volt. Kinyitták az ajtót, kikergették az ajtón mind a kettőt onnan az irodáról: A katona megírte a pínzzel, az ember a tehín nélkül maradt. Pár nap múlva jött a katonának a szabadsága, hogy ment haza szabadságra. Hát csakis gyalog kellett menni a katonának, mert nem volt lova, s gyalog ment. Ment keresztül a bábonyi erdőn a katona. Mikor kiírkezett a tetőre, ott van egy szép gyepes út. Ott menyen egy román pap lúháton egy nagy, szíp lovon. Nem esmérték egymást, csak köszöntek egymásnak, de a katona meg sem állott, megkérdezte a papot: - Hát kicsoda maga? Azt mondja a román pap: - Én az Isten fia vagyok - nagy hatalmasan onnan a luváról. - Na, éppen jó, hogy tanálkoztam vélled. Ha az Isten fia vagy, apád tartozik tíz forinttal, add meg nekem most! - azt mondja a román papnak. De így, de úgy, mentegetőzik a pap, az ű apja nem tartozik, s nincs pínze, hogy megadja. Hogy is adjon egy katonának, sohse látták egymást. - Na - azt mondja a katona a papnak - , gyere, szállj le, én ülök rá, mert az enyím a lú! Felűl a katona a lúra, elvágtatott vélle. A pap megint elgyalogolt. Ha a katona el nem futott volna a lúval, az én mesém is tovább tartott volna. Elmondta: Kovács István kokas szerk. Kovács Ágnes Rózsafiú és Tulipánleány - Akadémiai Kiadó Budapest - 1987
Értékelés
★★½
10 szavazat