• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A világ legszebb asszonya

Részletek

Látogatás
8651
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Azon a földön, ahol valamikor Ádám és Éva élt, ott, ahol a tehenek még vadon élnek, ott élt egy gyönyörű szép leány. Ugyanazon országban élt egy királyfi is, akit ugyancsak nógatott az apja, hogy miért nem nősül már meg. Végül megunta már a sok nógatást a királyfi, és elhatározta, hogy feleségül veszi a világ legszebb lányát. El is indult hetvenhét barátja hetvenhétfelé, sok szépséges leányzót láttak, de olyan szépet egyet sem, mint az Ádám-Éva földjén élő leány. El is ment ő háztűznézőbe hozzá, és mikor meglátta a világ legszebb lányát, menten kiverte a szerelem hidege tőle. Az is igaz, hogy a leány is beleszeretett a királyfiba, úgyhogy mindjárt csaptak a palotában olyan lakodalmat, amilyet azóta sem látott a világ. Hanem a palota mellett állott egy földkunyhó is, s abban egy vén boszorkány lakott, aki minden titkát tudta a világszép asszonynak, s lakodalom után is elment a királyné hozzá látogatóba. A vénasszony csak ámult-bámult, mert a sok selyemben, bársonyban százszor szebb volt, mint eddig. Dicsérte is három álló óra hosszáig, hanem aztán egy jó nagyot sóhajtott és elhallgatott. A szép királyné meg kérlelni kezdte, mondaná el, miért hallgat olyan nagyon. - Hát csak azért, drága úrnőm, mert tudom, hogy ha sokáig együtt éltek az uraddal, úgy nem te leszel végül a világ legszebb asszonya. - Hogyan? - hüledezett e szóra a királyné. - Hát csak úgy, hogy ha lányod talál születni, az bizony ezerszerte is szebb lesz, mint te vagy. Ezért hallgattam én el. - Ó, néném, neked igazad van! - gondolt a királyné is a dologba. - Mit tanácsolsz? Én mindent megteszek, csak maradjak a világ legszebb asszonya! - Tudod mit? Adok neked egy kenőcsöt, ezzel kend be a szádat! De vigyázz, mert méreg van benne! És ha az urad megcsókol, ettől halálnak halálával fog meghalni. Meg se borzadt az ifjú királyné, hanem követte a gonosz vén boszorkány tanácsát, és bizony özvegy lett belőle. Mikor aztán maga maradt, megfogadta, hogy soha senkihez nem megy férjhez többé. De hiába. Teltek-múltak a hetek, hónapok, amikor észreveszi ám, hogy ketten vannak! Fut ijedten a boszorkányhoz menten, hogy mitévő legyen. A vén boszorka meg adott egy tükröt neki, és azt mondta, hogy kérdezze a tükörtől, ki a legszebb a világon. És ha azt mondja a tükör, hogy van más, aki szebb, az csak a születendő gyereke lehet. Akkor máris szóljon neki, és ő elteszi láb alól. Alig ért haza a tükörrel a királyné, máris kérdezgette: - Ki a legszebb a világon? A tükör pedig azt felelte rá: - Nincs nálad szebb, csakhogy lesz nemsokára, aki tenálad is százszor különb. Hej, szaladt a boszorkányhoz panaszkodni. - Semmi baj! - mondta a vén boszorka. - Szülessen meg, aztán eltesszük láb alól! Telt az idő, a világszép királyné lebetegedett, s olyan gyönyörű szép kislányt hozott a világra, amilyen se azelőtt, se azóta nem volt soha. Mondta is a tükör: - Szép vagy, úrnőm, nagyon szép, de a kislányod ezerszer szebb nálad. Vitte is rögtön a vén banyához. Az meg csak elcsodálkozott a szépséges gyermeken. - No, most nézz ide! - mondta, s azzal a pólyás gyerek szemébe köpött. - Ez a leányka hamarosan olyan ocsmány lesz, hogy magad sem ismersz rá! De azt várhatták, hogy ocsmány legyen, mivel még szebb lett. S ezt látva a királyné megenyhült, s mégis megkegyelmezett egyetlen gyermekének. De ahogy végre felcseperedett, nem bírta tovább látni, milyen szép. Oda is adta a vénasszonynak, hogy vigye, égesse el, amott az erdő! Boldogan ment a kislány, mert azt hitte, gombát szedni indultak az erdőbe, hanem mikor meglátta, hogy a boszorka meggyújt egy szénakazlat, és bele akarja rángatni őt a tűzbe, akkor már kiabált! Meghallották ezt a zsiványok, kiszedték a vénasszony kezéből az ijedtségtől félholt kisleányt, és elvitték magukkal. Alig tudták életre kelteni. Mikor végre felébredt, takaros, tiszta kis házban találta magát, a zsiványok ott álltak körülötte, nagy suttogva a szépségét dicsérték. - Hol vagyok? - kérdezte. - Ne félj semmit, szép leány. Itt vagy a legjobb helyen a világon. Ne félj, itt senki nem mer bántani, s ha akarod, itt is maradsz velünk. - Maradok bizony. Otthon engem úgysem szeret senki, itt legalább gondoskodom majd rólatok. - Azt már a világért sem, szép leányzó! Szerzünk mi, hogyha kell, cselédeket! Te a házunk ékessége leszel, hogy örüljön mindenki, aki rád néz! Eközben meg a világszép királyné ugyancsak elunta magát. Unalmában elővette a tükröt, és megkérdezte tőle: - Ki a legszebb a világon? - Szép vagy, úrnőm, nagyon szép - válaszolt a tükör -, de a leányod bizony ezerszer szebb! Hű, de mérges lett erre a szép asszony! Ment is a boszorkányhoz számon kérni, hogy miért él a leány. - Egy kis baj történt, de csak bízd rám! - motyogta a boszorka. - Van egy tervem, nem menekül a kezemből ezúttal! Átváltozott, és máris útnak indult daliás kereskedő képében, hogy meglelje a leányt, és elveszejtse. De biz a szíve elfacsarodott mégis, mikor meglátta. Ilyen szépet nem szülnek másikat! Azt is látta, hogy királylány módjára sétálgat a virágok közt, és gyűrűk csillognak minden ujján, s éppen abban gyönyörködik. Odament hozzá, s megcsókolta a ruhája szélét, engedelmet kért, hogy olyan gyűrűt húzhasson az ujjára, amelyik minden betegségtől megvédi. Mit sem sejtett a leány, hagyta, hogy felhúzza ujjára a gyűrűt. És amikor beért a házba, összeesett, nyomban meg is halt. Délfelé szállingóztak haza a zsiványok, majd kővé váltak, amikor meglátták a halott leányt. A cselédeket szidták össze, miért nem vigyáztak rá eléggé. Majd meg tanakodni kezdtek, hogyan lehetne, hogy ezután is láthassák, s a végén szereztek egy üvegkoporsót neki. A cselédség meg öltözteti sírva, s a gyűrűket egy pillanatra lehúzzák a kezéről, hát a leány mosolyogva felül, s azt mondja: - Ejnye, de elaludtam! Olyan furcsát álmodtam, mintha meghaltam volna! Felderül a képük! Tódulnak vissza a zsiványok is, elhajítják a gyűrűket, s olyan vidámságot rendeznek, csak úgy porzik! Másnap megparancsolják ám a cselédeknek, hogy vigyázzanak, de jobban, mint eddig! Idegent még a közelébe sem engedhetnek, mert így lesz meg úgy lesz! Vigyázhattak ám azok, újra előjött a banya jóképű cselédlánynak öltözve, pirosan, mert a tükör megint azt válaszolta a királynénak, amit máskor szokott: - Szép vagy, nagyon szép, asszonyom, de a leányod ezerszer szebb tenálad! Ezért aztán újra elzavarta a királyné, hogy most már csináljon valamit. A cselédek meg elhitték neki, a zsiványok fogadták fel őt is, hogy örökké a lány mellett legyen. - Megyek is, aztán máris felöltöztetem a kisasszonyunkat! - jelentette ki, s ezzel sarkon fordult. A leány is hitte minden szavát, hagyta, hogy öltöztesse, s annak rendje-módja szerint hozzáfogott a fésüléséhez is. És mintha csak ügyetlen volna, megszúrta egy hajtűvel, ott is hagyta a hajtűt a hajában, és kiment. A királyleány meg csak egyet kiáltott, s meghalt ülve a széken. Megijedtek a házban a cselédek, kezdtek már gyanakodni, de hiába kutakodtak az új cseléd után, az már túl járt az erdőn. Este megjönnek a zsiványok, látják a szép leányt az üvegkoporsóban, elfacsarodik a szívük, s viszik koporsóstul a kedvenc virágai közé. Éppen jött fel a hold, és rávilágolt az üvegkoporsóra. Olyan szép volt a halott leány benne, hogy ahhoz fogható a világon sincs! A szomszéd ország királyfija éppen arrafelé vadászott, látja, hogy valami igen fénylik ott a virágok közt. Kíváncsi lesz, közel megy, és belenéz az üvegkoporsóba. - Uramisten! Hogy ez micsoda szép leány! Egyetlen pillantás elég volt arra, hogy a királyfi beleszeressen. - Ha halott is, én elviszem magammal! És ha sikerül feltámasztanom, elveszem feleségül - sóhajtotta. Jócskán hajnalodott már, amikor hazajutott vele a palotába. Köpenye alatt vitte fel szobájába az üvegkoporsót. Ott sírt felette reggelig, könyörgött Istenhez, hogy támassza fel, de a szép leány bizony halott maradt. Így ment ez hosszú ideig. Egyszer aztán a szomszéd, verekedős természetű király hadat üzent az apjának. - Fiam, én már öreg vagyok, tenéked kell menned helyettem a háborúba - mondta a vén király. Búsult is a királyfi, hogy ott kell hagyni a halott kedvesét, de hát mit volt mit tenni, elbúcsúzott mindenkitől, a koporsótól is, szóltak a kürtök, menni kellett. Alig tűnt el a had, a három húga belopózott a bátyjuk szobájába. Feltűnt nekik, hogy mindig szomorú, s ki akarták deríteni, miért. Fel is dúltak mindent, és a függöny mögött megtalálták az üvegkoporsót. Hej, csodálkoztak a halott nagy szépségén! De csudamód nem is irtóztak tőle, kivették szépen az üvegkoporsóból, s mint egy bábuval, játszottak vele. Aztán addig fésülgették a haját, hogy a fésű beleakadt a hajtűbe, kihúzták vele, hát csodák csodája, felébredt a halott leány! Lett nagy öröm erre a palotában, az öreg király is azt mondta, hogy ha már ilyen szerencsésen fordult ez a dolog, menyéül fogadja a szép leányt. Megjött a királyfi is győztesen, de amikor meglátta elevennek holt kedvesét a palota lépcsőjén, nem érdekelte már a győzelem! Hívták a papot, hozták a menyasszonyi fátyolt, s még aznap olyan lakodalmat ültek mindannyian, hogy azóta sincs vége.     szerk. Dömötör Ákos Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1985
Értékelés
★★★★
4 szavazat