Mátyás, mert tehette, magával hordta az időjós csillagászt is valahányszor. Szeged vadonjában akart vadászni egy ízben, hogy itten időzött az anyai nagyapjáéknál, Szilágyiéknál. Na, föltarisznyáznak, hogy mennek egy kis finomságos vadat ejteni ebédre, vagy vacsorára. Tiszta az ég, egy bárányfelhő nem béget rajta az anyja után. De azért a biztonság kedvéért kérdezi az időjóslásban kenyerét kereső csillagászát, milyen ruhában induljanak. Lesz-e eső, vagy szél, vagy zivatar, miegyéb. A csillagász, mint aki a tudományával szolgálja kenyéradó királyát, egész éjszaka azon forgolódott, vajon milyen időt parancsol az egek ura Szeged fölé. Valahogy kiszámította, hogy nyárvizek idején, Péter-Pál körül elillik a jó idő. Különösen, hogy a király is azt kívánja, ő pedig kedvében akar járni; mindenben. -Eső nem lesz, könnyű ruhákban indulhatunk-bizakodott a csillagász. Mentek is, mindjárt a Tisza mellett vezető Péterváradi úton. Százágra süt a nap, a horgosi szikeken összecsapatosodva delel egy-két birkanyáj. Hanem egy juhász szamara egebeli hangon, fejét magasra emelve iázik nagy neki­huzakodással, háromszor is elverseli a tudományát. Mátyás odahívja a nyájajuhászt, mondaná meg, miről énekel a szamár. - Felséges királyom, szamaram valahányszor szavát hallatja, nemsokára utána bőven hull az egeknek harmatja! Akkor Mátyás elővette a csillagászt. Az tovább erősítette a magáét. - Szép az időnk, szép is marad. Mire a nyájajuhász: Felséges király, ne indulj tovább. De Mátyás csak a tudós szava szerint cselekedett. Mentek a vadászterü­letnek. Alig egy suhantottlevesfőzésnyi időt haladtak, óriási vihar kerekedett. Jött, esett, zuhogott, mintha hordóból öntötték volna. A királyi vadászság gatyakorcig elázott. Puskaporukból egy körömfeketényi szárazon nem ma­radt. Visszafordultak, mentükben újra találkoznak a nyájajuhásszal, mert nem is akarták elkerülni. Kérdezi tőle a király, hogy csillagászát nem cserélné el a szamarával. De az a szegény birkapásztor kitartott a maga fülese mellett.