Volt a világon egy kispacsirta, róka földjén volt a fészke. Odament a róka, kérte tőle a fiát. - Adjál nekem pacsirtacsimaszt, mert ha nem, fölszántom a földemet! Félelmében a kispacsirta odaadta egyik csimaszát. De egy idő múlva megint ott követelőzött a róka. - Adjál nekem pacsirtacsimaszt, mert ha nem, fölszántom a földemet, mind odavesztek! De már akkor a kispacsirta nagyon siratta az első fiát is, most meg féltében hangosan jajveszékelt. A pacsirta siránkozását meghallotta a kóbor kutya. Odament a fához, kérdezte: - Miért sírsz te kispacsirta, amikor te énekelni szoktál? Hogyne sírnék, rínék, amikor a róka már elvitte két fiamat! Megint követelőzik! - Hát ne adjál neki többet - biztatta kóbori kutya a kispacsirtát. Mondjad, hogy szántsa föl a földjét, ha van ekéje, igavonója hozzá, vágja ki fészked alól a fát, ha van fűrésze hozzá. Nem sok idővel ezután a róka megint odament a kispacsirta fészke elá: - Adjál nekem pacsirtacsimaszt, mert kidűtöm a fát, odavesztek valahányan. A kispacsirta kiállt a fészke szélére, leszólt: - Nem adok én a fiaimból egyet sem, bánom, hogy eddig is adtam, ha van ekéd, meg igavonód szántasd a földet, ha van fűrészed, vágjad ki alólunk a fát. Akkor a róka nekidurálta magát, négy lábával rúgta a földet, mintha szántana, ökörhajtó szavakat kiáltozott: cselő Csákó, hóha Bimbó. Aztán meg a nagy lompos farkával, mintha fűrészelné a fészektartó fát, harsogott, sziszegett. A nagy hazudozásában nem vette észre, hogy a kóbori kutya lesben állt. Hirtelen fölugrott, rá a rókára. Az fürgébb a kutyánál, elvitte az irháját. Be a kotorékba. Jól megszabta a kóbori a róka bundáját. Kóbori a kotorék szájánál ülve várakozott. Hallja a nagy dicséreteket: - Ó, két szemem világa, de dicsérlek, hogy menekültömben, nagy veszedelmemben láttátok merre van a kotorékom bejárata, ó négy lábam fürgesége, de áldalak bennőtöket, mivel nagy haláli veszedelemben tudtátok hogy merre vigyetek. Hanem te, nagy haszontalan labancos farkam, csak akadályoztad futásomat, szelet fogtál, lassítottad lépésemet, vágtatásomat. Megtagadtál, vesztemre voltál, hát vessz el, ha ilyen voltál! Ezzel a kotorék száján kidugta a nagy lompost, a kóbori elkapta, farkánál fogva húzta napvilágra. Annyiban egyeztek, hogy a róka leszokik a pacsirtafi pecsenyéről, a kóbori kutya nem szaggatja a róka bundáját.