A loncsos medve

Részletek

Látogatás
6865
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy kisgyerek. Ez a kisgyerek kiment egyszer az erdőre, s felmászott egy nagy körtefára, s ott a bécsi bicskájával elkezdett körtét enni. Amint eszegelődik, hát jön egy lompos, lucskos, vagyis ahogy arrafelé mondták egy loncsos medve. Nem tudom, hol járt, hol nem, de a hátán egy üres zsák volt. Amint a kisgyereket meglátta, odament a fa alá, s azt mondta neki: - Te kisgyerek Adjál nekem egy kis körtét a bécsi bicskáddal. - Nem adok bizony én, mert lerántasz. - Dehogyis rántalak, dehogy! Nem én bizony, csak adjál! Az hát szakított egy szépet, nyújtotta le neki. A loncsos medve azonban megkapta a kisgyerek karját, lerántotta annál fogva, s beletette a zsákjába. A kisgyerek sírt-rítt, de az bizony nem használt semmit, mert a medve hátára kapta a zsákot, s ment vele hetedhét országon keresztül hazafelé. Útközben elfáradt, letette maga mellé a zsákot, és elaludt ott helyben. Amint ezt észrevette a kisgyerek, a bécsi bicskával kihasította a zsákot, teletömte tégla­darabokkal meg szerbtövissel, maga pedig odébbállott. Mikor a loncsos medve fölébredt, hátára vette a zsákot, s vitte egyenest hazafelé. Egyszer csak szúrást érez az oldalán. Szisszent egyet-kettőt, aztán azt mondja: - Ne szurkálj, kisgyerek, mert majd meglásd, megtürücsköllek! Azzal megy, csak mendegél. Egyszer csak még jobban szúrják az oldalát. Azt mondja megint: - Ne szurkálj, kisgyerek, mert majd meglásd, megtürücsköllek! Nem ért semmit a fenyegetés, annál jobban szúrták az oldalát. Azt mondja hát harmadszor is: - Ne szurkálj, kisgyerek, mert bizony megtürücsköllek! Most sem ért semmit a szó, csak szúrták az oldalát. Mikor aztán már elfogyott a tűröm-olaja, levetette a zsákot a válláról, s úgy megdögönyözte, hogy jobban sem kellett. Aztán megint a hátára vette és vitte, vitte hazafelé. Mikor aztán hazaért, azt mondja az öreg ördöngös szülének: - Eredj, te szülém, hordd tele a nagy üstöt vízzel, gyújtsd alá, melegítsd fel jól! No, jól van. Az öreg ördöngös szüle telehordta a nagy üstöt vízzel, tüzelt erősen a katlan alá. Mikor felforrt a víz, a loncsos medve kioldja a zsák száját, megfogja a csúcsát, rázza, hát úgy hull belőle ki a diribdarab kő meg a szerbtövis, hogy szeme-szája elállt bele a medvének. - No, még így sohasem jártam! - mondja. Avval hátára véve az üres zsákot, elindult. Ment, ment hetedhét országon keresztül, meg sem állott, míg vissza nem ért abba az erdőbe. Hát a kisgyerek már megint ott volt egy nagy körtefán, ette a körtét a kis bécsi bicskájával, amúgy istenigazában. Amint ezt a loncsos medve meglátta, tüstént odament a fa alá. Azt mondja a kisgyereknek: - Te, kisgyerek. Adjál nekem egy kis körtét a bécsi bicskáddal! - Nem adok bizony én, mert lerántasz! - Dehogy rántalak, nem rántalak biz én, csak adjál! A kisgyerek szakított hát, és lehajította. - Ó, te kisgyerek - mondja neki a loncsos medve -, nem azt mondtam én, hogy hajíts, hanem hogy adjál egy kis körtét a bécsi bicskáddal. Addig kunyorált, könyörgött ott a fa alatt, hogy a kisgyerek szakajtott egy szép körtét. Nyújtotta lefelé a medvének. Az pedig megkapta a kisgyerek karját, lerántotta, s beledugta a zsákjába. Avval fölkapta hátára, vitte, vitte hetedhét országon hazafelé. A loncsos medve útközben megint elálmosodott, de most már volt annyi esze, hogy nem tette le a zsákot, mert félt, hogy megint elszökik a gyerek. Megparancsolta most is az öreg ördöngös szülének, hogy a kemencét tüstént fűtse be irgalmatlanul, a kisgyereket meg süsse meg benne. Avval maga elment, megtisztálkodott, s minthogy nagyon el volt fáradva, lefeküdt egy kicsit delelni. Az ördöngös szüle jó sok fát hordott be, azzal úgy felfűtötte a kemencét, hogy majd összedőlt. Mikor már csak úgy szikrázott a kemence feneke, behozta a sütőlapátot, és azt mondta a kisgyereknek: - No, kis szolgám, ülj fel erre a sütőlapátra! A kisgyerek rákucorodott a lapátra, de valahányszor be akarta az ördöngös szüle a kemence száján dugni, mindannyiszor talpra állott. - Nem úgy, kis buta, hanem ülj le egészen! - Ó, kedves nénikém - mondja neki a gyerek - nem tudom én, hogy kell rá felülni, mutasd meg te előbb! Az öreg ördöngös szüle nem kérette magát sokáig, ráült a lapátra. De a kisgyerek sem volt ám rest: amint ezt meglátta, hirtelenében meg kapta a lapát nyelét, s bevetette az ördöngös szülét a tüzes kemencébe, maga pedig nagy üggyel-bajjal felmászott a kémény tetejébe. Mikor a loncsos medve felébredt álmából, keresni kezdte a szülét. Tűvé-heggyé tette az egész udvart, de nem találta sehol. Egyszer csak felnéz a kéményre, hát látja, hogy a kisgyerek odafenn gubbaszkodik a kémény legtetejében. - Hogy mentél te oda fel, te kisgyerek? - Hát alfelembe vasnyársat dugtam, és nagyot ugrottam. A loncsos medve gondolta, hogy ő is úgy tesz, de amint nagyot ugrott, a vasnyárs keresztül­szúrta, és meghalt. A kisgyerek pedig lejött a kéményből, és szaladt, szaladt, amíg csak haza nem ért.   Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese - Móra Ferenc könyvkiadó Budapest - 1974
Értékelés
★★★★½
3 szavazat