Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciákon túl, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Öregek voltak, és a faluban ők voltak a legszegényebbek. Eljárt halászni a szegény ember, s egyszer amint húzza a hálót, egy kis kárászt lát benne. - Na, ha belejöttél a hálómba, te kis kárász, én meg hazaviszlek, odaadlak a cicának. - Hallod-e, te szegény ember - szólalt meg az emberi hangon -, ne adjál oda a cicának, hanem jótettedért jót várj! - Micsoda?! - Fogta a kis kárászt, visszalökte a vízbe. Az öregasszonynak meg az volt az első szava otthon, hogy: - Na, hé, fogtál-e valamit? - Nem én, semmit, de nagyon megjártam. - Na, hogy? Elmondja, az öregasszony meg kezdi jártatni az eszét. Azt mondja: - Eredj vissza, szólj a kis kárásznak, a jótett helyébe kérjél bíróságot magadnak! Visszament a szegény ember, kiabálni kezd ott, ahol halászott: - Kárászó, márászó! Kárászó, márászó! Felugrik a kis kárász. - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Azt parancsolom, hogy a faluban én legyek a bíró! - Menj csak haza, majd vasárnap reggel a községházán megválasztanak! Megy a szegény ember haza, kérdi a felesége tőle: - Na, hé, miben jártál? Elmondta. És vasárnap csakugyan jött a kisbíró a szegény emberért, hogy megválasztották bírónak. Bíró volt aztán három esztendeig, sose kellett halászni mennie, megélt a bírói fizetésből urasan. De a felesége egyszer megint azt mondja: - Hallod, ez az utolsó hivatal a faluban, eredj a kis kárászhoz, kérd meg, hogy te legyél a főjegyző! Ment a szegény ember, és megint kiabált: - Kárászó, márászó! Kárászó, márászó! Ugrik a kis kárász. - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Azt parancsolom, hogy a faluban én legyek a főjegyző! - Eredj haza nyugodtan, holnap meg is választanak! Megy haza, kérdi a felesége: - Na, mit mondott? - Azt mondta, holnap megválasztanak főjegyzőnek. De ennél most már állapodjunk meg. Az asszony elhallgatott, éltek pár évet, s megint gondolt egyet: - Hallod, hé, jó ez nekünk, itt a legutolsó kis faluban? Mért ne lennél inkább szolgabíró? Megint megy a szegény ember, megint kiabál azon a helyen: - Kárászó, márászó! Kárászó, márászó! Ugrik a kis kárász megint. - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Azt, hogy én legyek a szolgabíró. - Menj csak haza, mert megválasztanak! Mondja otthon az asszonynak: - Hallod, most már ennél a hivatalnál megmaradhatunk. - Jól van - hagyta rá a felesége, de elment öt-hat év, és megint rákezdte: - Hallod, nem látom jónak ezt a hivatalt. Főispán legyél, az az első ember a városban! Hát az ember megint kiállt a partra, megint kiabált: - Kárászó, márászó! Kárászó, márászó! - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Azt parancsolom, hogy főispán legyek! - Menj haza, sose aggódj, annak is megválasztanak! Öt-hat év múlva már megint mondja ám az asszony: - Hallod, hé, mit gondoltam? - Na, mit? - Legyél király! Az ember megint kiabált a parton: - Kárászó, márászó! Kárászó, márászó! Ugrik a kis kárász megint. - Mit parancsolsz, kedves gazdám? - Azt parancsolom, hogy én legyek a király! - Na, ha azt parancsolod, az leszel! - felelte a kis kárász neki, és királyt csinált belőle. De az asszony már megint csak duruzsolt: - Hallod, hé! Minden országnak van királya, mondd a kis kárásznak, hogy a napot meg a holdat te vezessed! Az ember megy a partra, kiabál: - Kárászó, márászó! Kárászó, márászó! - Mit parancsolsz, te szegény ember? - Azt, hogy én vezessem a napot meg a holdat! - Eredj csak haza, koplalj tovább! Köszönd a feleségednek, aki se bírót, se jegyzőt, se szolgabírót, se főispánt, se királyt nem tartott elég érdemesnek a hivatalában! Isten nem lehetsz!     szerk. Dömötör Ákos Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1985