A járom

Részletek

Látogatás
9436
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Volt egyszer egy faluban egy gazdag legény, szintén a szomszíd faluban egy szegíny ember. Annak a szegíny embernek volt egy leánygyermeke. Az elíg szíp lett volna, de hogy lusta anyja volt neki, nem hogy arra szoktatta volna, hogy megfüsülődjík, megmosakodjík, csak ott tartotta űtet a hamuban. Egy alkalommal egy gazdag legény ott járt abban a faluban, s meglátta azt a leányt, hogy milyen szép volna, hogy ha kimosdanék, felöltöznék. Elíg erősnek is látta, elhatározta magában, hogy elveszi feleségül. El is ment, hogy megkírje a leányt. A leány apja elíg ügyes ember volt, de szegíny. Ü a két keze munkája után tartotta a felesígit is, a leányát is, me földje nem volt neki. - Kedves fiam - azt mondja az öreg -, néked adnám a leányomat, de nem hozzád való. EI se tudom kíszíteni ahogy kell, mert nékem nincsen abban módom. - Nem is kell semmi - azt mondja a legíny -, még azt a ruhát is visszaküldöm, ami most rajta van, csak igírjík nekem. Nem volt mit mondjon az öreg, szípen odaigírte, s elhatározták, hogy melyik napon menjen írte a vőlegíny. Egy olyan alkonyat este ment, hogy ne ismerjík meg a jövő-menők. Mikor hazaírtek, kitett az udvar közepibe egy nagy feredőkádat. Azt kérdi a menyecske: - Hát ez mire való? Azt mondja a fiatalember: - Majd meglátod, angyalom, mire való lesz. Szintén ott volt az udvaron egy katlan, rajta az üst. - Na - azt mondja -, ezt az üstöt hordd meg vízzel a kútbúl! A fiatal menyecske meghordta vízzel az üstöt. - Na most - azt mondja az ember - , itt az ereszben van pozdorja, forgács, fa, gyújtsál alája tüzet! Mindent odahordott a menyecske, meggyújtotta a tüzet, megmelegedett a víz. Akkor szépen elhordatta az ember a feredőkádba. Mikor a feredőkádban volt a víz, sem igen hideg, sem igen meleg, hanem ippen feredni való, azt mondja az asszonynak: - Na, most vetkezz le, ahogy anyád kiszűlt a világra! Egy kicsit a menyecske szígyellősködött, de nem volt huva tekeredni, a parancsnak engedelmeskedni kellett. Ahogy az ember mondta, belément osztán a kádba. A fiatalember mellette állott, egy rúd szappant adott a kezibe. Na, kedves felesíg, mosdjál meg tetőtöl talpig, lábadat, karodat, mindenedet. A hátadat majd megmosom én, oda nem hajlik a kezed. Mikor megtörtínt a mosdás, a menyecske olyan lett, mintha új világra született volna. Nem is annak írezte magát, aki volt annak előtte. Az ura tiszta új ruhát vitt minden fajtából, felöltöztette a felesígit teljesen új ruhába. A rongyosat összeszedte, s a cselédjitől visszaküldte haza az apósának. Mire reggelre virradt, felkőttek mind a ketten. Egyszerre mosdottak meg újbúl mind a ketten. Mondta az ember a felesíginek: - Na felesíg, ezentúl minden nap így kell megmosdani! Elvitte, megmutatta, hol van a disznóól, enni adtak a disznóknak együtt. Megmutatta a majorságot, hogy hol alszanak éjszaka. Annak is enni adtak együtt. - Na - azt mondja - , most már ezeket láttad. Gyere - azt mondja - az istállóba! Az istállóban volt két fejőstehén. - Na, az egyiket fejd meg te - azt mondja - , a másikat megfejem én! Megfejtík mind a ketten mind a kettőt, bévittík a tejet a szobába. - Na - azt mondja - felesíg, szűrd el ügyesen! Rakjál tüzet, s forrald fel az egyik kupát, csinálj belőlle kávét frustokra! Nízzed -azt mondja -,itt van ebben az almáriomban a cukor, amennyi kell. Ott a szalonnás bot, a szalonna, a füstőlt hús ebídre, vacsorára. Most már te főzöl. Nem kell fösvínykedj, mert van elíg, csak mindennel tisztessígesen kell elbánni. A menyecske mindent megfogadott, ügyesen vígezte a dolgát. - Na, felesíg - azt mondja az ember - , neked ezek lesznek a dolgaid, hogy itthun a disznókra, borjukra, majorságra ügyelj, ebídet, vacsorát főzz. Én - azt mondja - szántani menyek a szolgával, s majd dílben ebídet hozol. A menyecske csinálta szépenn, ügyesenn a dolgait, de az öregasszony odahaza meggondolkozott. Jó lenne megnízni, mit csinál a leánya. Elvette az a bolond nagygazda legíny, ki tudja, milyen munkára szorítja. Elment hozzája látogatóba. Mikor megírkezett az öregasszony, hát a fiatalember azt mondja a felesíginek: - Na fiam - azt mondja - , menyek szántani a szolgával. Ügyelj, hogy anyád meg ne íhezzen. Süss palacsintát, s egyetek. Az ebídet majd kihozod te, vagy jobb lesz, hozza ki anyád. Neked úgyis több dolgod van. Legalább ű is meglátja, milyen főldünk van. - Az udvarrúl megmutatta - erre s erre a földre menyek. A szolgának azt mondja: - Na fiú, fogd bé a marhákat, s menj ki a földhöz! Mihelyt odaírsz, ereszd ki a marhát, hogy legeljenek! Û pedig fölszaladt észrevétlen a hiuba, meg akarta hallani, hogy milyen tanácsod ad az öregasszony a lányának. Az öregasszony alig várta, hogy elmenjen a veje otthonrúl. Mindjár béhúzódtak a szobába, s kérdezi a lányátúl: - Hát fiam, hogy vagy? - Hát idesanyám, látja jól, hogy jól vagyok. Nem vagyok olyan mucskos, mint eddig voltam. Fel vagyok öltözve szípen, van mit egyem, van mit igyam, van hunn dolgozzam. Én már jobban nem is lehetnék. Azt mondja a vénasszony: - Jaj, de nagy szamár vagy! Mondjad az uradnak, hogy fogadjon szolgálót, ne te tedd azokat a dolgokat, amiket te teszel. Azokat majd megteszi a szolgáló! Te pedig - azt mondja - öltözz fel szépen, vétess még ruhákat, s csak sétálj az udvaron, mint egy páva. Látom, úgy is van mibűl íljetek, elíg! Nekifognak osztán palacsintát sütni, rítest, lapótyát, tudom is én mit. Kíszitik az ebídet. A fiatalember leszökött a hiubúl észrevétlenűl, elment az ekéhez, hogy űtet ne vegye észre senki, hogy otthun volt maradva. Nekifogott osztán ű szántanni künn a határon. Azt mondta a szolgának: - Nízzed fiú, most - azt mondja - az ebídet az öregasszony hozza! Mikor ideírkezik, mi már el leszünk haladva, megvár, visszakerülünk. Te - azt mondja - a csábeli ökröt ereszd ki, s kösd oda bonyát a járomhoz! De osztán - azt mondja - amig vígigmenyünk a barázdán, mindig űtet csapjad az ostorral! Úgy is törtínt minden, ahogy elmondta a fiatalember. Megírkezett a bonya az ebíddel. Kiabál bonya: - Álljatok meg, álljatok meg! Ûk, mint aki nem is hallja, nem állottak meg, hanem csak mentek. Mikor visszakerültek bonyához, bonya észre se vette, hogy az egyik ökör csak kikűrt. Kapja a szolga bonyát, odakötőzi az ökör helyibe a járomba. Rákiált a többi ökörre, mert nígyen szántottak, de akkor már csak három ökör volt, bonya volt a negyedik, de bonyát csapta legjobban. Bonya szegíny veszkelődött, kírdezte rikoltozva: - Mír tesztek így véllem? De az ű rikoltozását senki sem akarta hallani. Addig bontogatta magát a szegíny bonya sírás közben, amég egyszer elszabadult, s elszaladt. Nem is szaladt a lányához, hanem egyenesen haza. Jaj istenem, de szígyellette megmondani. Ha kírdeztík a faluban, hogy hogy van a lánya, azt mondta: - Jól van, elíg gazda ember az ura - de azt nem mondta egy szóval se, hogy vélle szántottak. De a vejit nem dicsírte. Azt mondta, goromba, rossz ember. Ez törtínt pedig ippen húsvét nagyhetibe. Eljött az áldott ünnep, de még mielőtt el nem jött volna, azt mondja a fiatalember a felesíginek: - Édes lelkem, tudnál te ilyen kalácsot sütni, mint ez a járom? Megmutatta a jármot, amibe fogják az ökröt. - Hogyne tudnék, kedves uram. Hászen te ingem mindenre meg tudsz tanítani. Nekifogtak a kalácssütísnek. Sikerűlt is, mert volt minden, ami kellett. Az öregember azt mondja otthun a felesíginek: - Na - azt mondja -, most van innep első napja. Én is elmenyek, megnézem, hogy van a lányunk, s lehet, nem is jövök hamar haza. Hátha az innep után szüksíg lenne rám, s valamit én is dolgozom náluk. El is ment az öregember. Látja, hogy a leánya mindent rendesen, ügyesen vígez. Nagyon megörült, hogy teljesen kikerült a mucsokbúl, megszípűlt. Teljesen boldognak írezte magát az öregember. A fiatalember most szintén megbújt, s meghallgatta, hogy milyen tanácsot ád a leányának. Mikor az öreg meghallotta, hogy elment a veje, megkérdezte a lányátúl: - Fiam, hát hogy vagy, hogy ílhetsz? - Nagyon jól, idesapám. Itt - azt mondja - nem kell ott éljek a hamuban a kemence alatt, van mit dolgozni. - Úgy is kell, édes fiam, dolgozni kell. Mindig abban járj, hogy mindent megtanulj, úgy válassz mindennek hasznára! Urad is azírt vett el, hogy csináljon belűlled egy ügyes háziasszonyt. A fiatalembernek nagyon jól esett, hogy az öregember ilyen jóindulatbúl jóra intette a leányát. Na, azután eljött az innep, innepeltek űk, de az innep közbelső napján azt mondja a fiatalember: - Nízze, apámuram, azt szeretném, hogy mindig mellettem legyen, de - azt mondja - most azírt innep közbelső napján menjen haza! Olyan tájban menjen, mikor legtöbben lesznek ippen az utcán! - Szót fogadok, kedves fiam - azt mondja az öreg -, s visszajövök akkorra, mikorra te mondod. Nahát, eljött a közbelső nap. Az öreg hazafelé indult. Bétarisnyáltak neki pálinkát, sűlt húst, kalácsot, mindenfélit, vigyen az öregasszonynak is. A fiatalember eléhozza a jármot, azt amelyik kalácstísztábúl volt sütve. - Na - azt mondja -, nízze, apámuram, ezt vigye az úton vígig, ahogy viheti könnyebben, de mikor a faluba írkezik, akassza a nyakába, s úgy vigye a falun vígig! Az öreg megigírte, meg is cselekedte. Mikor a falun ment vígig, az ű felesíge is ott űlt a többiek közt egy utcaajtóban. Hát látja, hogy jű az ura, hozza a jármot a nyakán. Elkiáltja magát: - Jaj, verje meg az isten az én vejemet, az még innepbe is szánt! Né, az öregem a járommal futott el. Azt is béfogta, mint engemet. Avval is szántott, mint énvéllem. Hej, de mikor az öregasszony felbőszült, odaírkezett az öregember is. Látják a többi nípek, hogy hát ez nem valódi járom, hanem kalács. Elészedi az öregember a tarisnyábul is: - Na, atyafiak, vegyétek, vágjátok! Nízzítek meg, mit tud sütni a lányom! Felvagdalták a kalácsot, és kitűnő jó volt. Mondja a felesíginek: - Szóval te rossz tanácsot adtál a lányunknak, azír fogtak tíged járomba. Engem megvendígeltek, minden jóval elláttak. Az innep után hozzájuk menyek dolgozni. Na, a níp látta, hogy bizony csak bonya volt a hibás. A lányát megdícsirtík s az öregembert. Visszament az innep elteltivel a lányáékhoz, s mind a mai napig is ílnek, ha meg nem hóttak. Ez csak ennyi. Elmondta: Mihály Márton korpos szerk. Kovács Ágnes Rózsafiú és Tulipánleány - Akadémiai Kiadó Budapest - 1987
Értékelés
★★★★½
6 szavazat