• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A bölcs királyfi

Látogatás
19317
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Öregedett a király. Három szép fia vót, nem tudta, hogy melyiknek adja a koronáját. Egynek kellene az a korona: no, de melyiknek? Egyfurmán szerette őköt, mer egyfurmán jók vótak az apjukhoz. Azt gondolta a király, hogy tróbát tesz.   Behívatja a legöregebb fiát. Azt mondja:   -Édes fiam, én most halálra ítéltem egy embert. Ezt és ezt követte el, sokan tanúsítják.   -Édesapám, jó ítélkezett, végeztesse ki!   -Jó van, fiam.   Szólítja a középső fiát.   -Fiam, ez és ez történt, halálra ítéltem egy embert. Sok tanúm van rá, hogy nagy károkot tett. Jó cselekedtem-e?   -Jó tette, édesapám, ugyanúgy cselekednék én is. Jó van, édes fiam, kűdd be a kisebb testvéred!   Bemegy a kisebb fia. Azt mondja az öreg király:   -Édes fiam, halálra ítéltem egy embert. Nagy vád van rá, sok tanú ellene. Jól cselekedtem-e?   -Édes jó apám, ne hirtelenkedjen el semmit, mer éppen az imént olvastam egy igaz történetet.   „Vót egy király, annak egy nagyon jó hűséges szolgája. Húsz évig szolgálta egyhúztomba, hogy még az édes szüleit se látta. Fohászkodott a királynak, hogy engedje haza, hadd látogassa meg szüleit. A király nem nagyon akarta elengednyi, félt, hogy majd az öreg szülei otthon fogják. De a szolga ígéretet tett.   -Felséges jó királyom, idáig hűséges szolgád vótam. Most is megígérem, hogy visszagyövök hozzád. -No, jó van, fiam, bízok benned, elmehetsz.   Ment a szolga. Nagyon messzi laktak. Még akkor nem vót se vonat, semmi jármű, hát gyalogolt. Nagy sokára ért haza. Nem sok időt tőthetett otthon, pegyig a szülei ölelték, csókolták, marasztalták.   -Ne menj vissza, édes gyermekünk, mahónap má nekünk az életünk, ne menj vissza, légy a támaszunk!   -Drága jó szüleim, jó királyná szolgálok. Megígértem neki, hogy visszamenek. A szavamot meg nem szeghetem drága jó királyomnak. Mennem kell.   Azt mondja az édesanyja:   -Ó, drága édes fiam, ha olyan jó a gazdád, vidd el neki ezt a gyümőcsöt. Nagyon messzirő kaptuk, úgy őrizgetjük itt régóta. Azt mondják, hogy ifjúsággyümőcs. Aki eszik belőle, megfiatalogyik.   -Jó van, édesanyám, elviszem.   Bekötték egy asztalkendőbe.   A szolga elköszönt a szüleitő, vitte a kendőbe az örök ifjúság gyümölcsit. Hát ahogy ment vele, ment, nagyon elfáradt. Egy erdő szélibe meg lefeküdt. Ahogy ő elaludt jóézűen, egy nagy vipera meg ott mászott, egyenest belefúrt az ifjúsággyümőcsbe, beleengedte a mérgit. A szolga az egészrő semmit nem sejtett. Mikor felébredt, nem látott se kígyót, semmi olyat. Vette a kendőt, vitte a királynak.   Jelentkezett a királyná, mikor megérkezett.   -Felséges királyom, nem tudtam mi egyebet hoznyi. Elmondtam a szüleimnek, hogy nagyon jó királyt szolgálok. Azt mondták, hogyha olyan jó, vigyem el neki az ifjúság gyümölcsét, hagy fiatalodjon meg tőle.   -Hő, akkor hamar vágok belőle.   De a tanácsosok figyelmeztették a királyt:   -Felséges király, vigyázz, idegen gyümölcs! Vágj egy szeletet belőle az állatodnak, hajítsd eléje!   A király levágott egy szeletet, odadobta a kutyájának, hát annak a lába mingyár az égnek állt.   Hű, a király éktelen haragra gerjedt. Kirántotta a kardját, rögtön kétfelé vágta a szolgát. Gyorsan ítélkezett.   A király azt a gyümölcsöt elásatta, bekerítette. Telt-múlt az idő, kikelt a magja, a bekerített helyen nőtt-nőtt egy szép fa. Gyönyörű hat szép gyümölcsöt termett. Kiíratta a király alája:   „Halál gyümölcse, senki meg ne közelítse!"   Abba a városba élt egy öreg házaspár: egy öreganyóka meg egy öregapóka. Nagyon elunták az életyiket. Sopánkodtak, hogy mér adott az Isten nekik olyan szép időt. Olyan tehetetlenek, betegek vótak, szerettek vóna meghalnyi.   Egyszer csak azt mondja az öregember:   -Hallod-e, édes anyókám, elmenek én azé a halálgyümölcsé, a kampósbotomval leütöm, valahogy kiveszem, hozok kettőt.   -Jó van, édes apókám, eredj, hozzá!   Elballagott a botjával az öregapóka este. Sikerült a tervi, hozta a halálgyümölcsit.   Lefeküdtek az ágyba, elmondták a halálimádságot, megeszegették a gyümölcsöt és ledőltek.   Reggel ébred az ember. Nézi, hát egy szép menyecske fekszik mellette. Költi, kel az is. Egymást nézik. De azok olyan fiatalok lettek, hogy húsz-huszonöt évtő nem vótak öregebbek.   Híri ment a városba a csodának, a királynak is a fülibe jutott az eset. Kivallatta a király a két öreget, mi történt velek, mi lett velek, mer úgy látásbó ismerte őköt.   Mondja oszt az öreg, de má akkor szép fiatal vót:   -Meg akartunk halnyi, és loptunk a halálgyümölcsbő. Reggelre ilyenek lettünk.   Akkor bánta má a király, hogy gyorsan ítélkezett. Kitudakolták, minden, hogy egy mérgeskígyó vagy valami mérges állat mászhatta meg, azé lett a halálgyümölcsi, de igazságbó ifjúsággyümölcs vót, mer az a két öreg úgy megfiatalodott tőle.   A királyt nagyon bántotta, amit tett. Szép síremléket épített a szolgájának. A mai napig is sajnálja, ha még él.”   A történeten nagyon elgondolkozott a király. Azt mondta: -István fiam, tied a koronám, te leszel a király.