Az egérbőrös királyleány

Részletek

Látogatás
5451
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Szerkesztette
Bojtár Endre
Könyv címe
Az aranycipellő
Kiadó
Móra Könyvkiadó - Kárpátia Kiadó
Kiadás helye
Budapest – Uzsgorod
Kiadás éve
1976
Forrás helye
Ukrán
Hol volt, hol nem volt, de volt egyszer a világon egy király, és ennek igen szép felesége volt. Feleségének, akit özvegyasszonyként vett el, volt egy leánya, aki anyja szépségét örökölte.   A szép királyné váratlanul meghalt, eltemették, elfeledték. A király még fiatalnak étezte magát, és szeretett volna újra megnősülni. De hiába keresett nőt, felesége szépségét sehol, senkiben nem tudta fellelni.   Egyszer arra a furcsa gondolatra jutott, hogy a felesége leányát fogja elvenni, mert ez nagyon hasonlított az anyjához szépség dolgában.   Furcsa gondolatát azonnal közölte a leánnyal, és tüstént elment Rómába a pápához, hogy engedje meg neki ezt a házasságot.   A pápa körül nagyon sok püspök gyűlt össze, akik a király kívánságát ellenezték. De hát a király roppant ajándékot hozott, s még több pénzt osztogatott szét, úgyhogy a pápa végül is engedett a király kérésének, és megadta beleegyezését, hogy mostohaleányát feleségül vehesse.   Hazajött a király, s mindjárt meg is akarta ülni a lakodalmat. De a leánya keserves sírásra fakadt arra a gondolatra, hogy ő a mostohaapjának legyen a felesége. Nagy búbánata közepette egy öreg banya jelentkezett nála, és kérdezte tőle, hogy. miért sír olyan keservesen.   - Minek mondjam meg, hisz úgysem tudsz rajtam segíteni! – felelte neki a királyleány. - Ki tudja? Hátha segíthetek!   Ekkor a leány elbeszélte a banyának, hogy miért sír ő folytonosan.   - No, ezért kár annyit sírni - mondta a banya. - Mondd azt apádnak, hogy te csak akkor fogsz vele megesküdni, ha neked olyan fényes ruhát csináltat, mint egy csillag.   Ezt a leány elmondta az apjának, aki rögtön kiadta a rendeletet, hogy a boltosok válasszák ki a kelméket, a szabók meg varrják meg a ruhát. Mikor a ruha elkészült, s a leány felvette magára, úgy festett benne, mint egy aranyalma.   Csakhogy a leányt ez a ruha meg nem vigasztalta. Csak sírt és zokogott tovább. Ekkor a vén banya megint beállított hozzá, és megint megkérdezte a leánytól, hogy miért sír olyan keservesen.   - Ha megmondom is, akkor sem segíthetsz rajtam - felelte a leány. - De hátha segíthetek - mondta a vénasszony. -- Az a bajom, hogy az apám el akar venni feleségül. - No, ezért ne sírjál, hanem mondd meg apádnak, hogy csak akkor leszel a felesége, ha neked, mint a hold, olyan fényes ruhát varrat. Ő ezt meg nem tudja tenni, és te nem leszel a felesége.   A leány elmondta az apjának, hogy csak akkor lesz a felesége, ha neki egy olyan ragyogó ruhát csináltat, mint a hold. A király azonnal kiadta a rendeletet, hogy a holdhoz hasonló ruhát varrják meg a szabók. Persze jó pénzért mindent meg lehet szerezni.   Mikor a szép ruha elkészült, s a leány felvette magára, és körülnézett magán, úgy ragyogott, mint a hold. De csak újra elkezdett sírni és jajgatni, amikor a király sürgette, hogy legyen már végre a felesége.   Ahogy sírt-rítt, ismét megjelent nála a vénbanya, s kérdezte, hogy miért sír. A válasz ugyanaz volt, amit már kétszer is elmondott neki, de a vénasszony ismét vigasztalta, s azt ajánlotta neki: mondja meg az apjának, hogy csak akkor lesz a felesége, ha neki egy olyan fényes ruhát csináltat, mint a nap. Arra pedig a királynak nincs hatalma, s akkor nem lesz a házasságból semmi.   Mikor a király ezt a harmadik kívánságot meghallotta, azonnal megrendelte a ruhát, és a ruha nemsokára el is készült. Mikor a leány felvette, úgy festett benne, mint a ragyogó nap.   De a leány azért csak sírt és sírt tovább azon a furcsa gondolaton, hogy ő az anyja férjének legyen a felesége. Hol vette, ott vette magát, egyszer csak a vén banya megint megjelent. Ismét kikérdezte a leányt, s a válasz ismét ugyanaz volt, amit már háromszor elmondott neki.   - No, azért ne sírj - vigasztalta a leányt. - Mondd meg apádnak, hogy addig nem leszel a felesége, amíg neked egérbőrből egy ruhát nem varrat.   Ezt is megmondta a leány az apjának, s az rögtön elrendelte, hogy egérbőröket gyűjtsenek, s ha már elegendő lesz, csinálják meg a szabók a ruhát, amit a leánya kíván.   A királyi parancsra az egérbőrökből készült ruhát nemsokára bemutatták a király leányának. De a leány ezalatt megbízott embereivel csináltatott egy nagy ládát, azt beszurkoztatta, és kiadta a rendeletet, hogy a ládát a tengerparton, egy bizonyos helyen helyezzék el. Ezután felvette magára a ruháit, legfelülre az egérbőrből varrottat, s kiment a tengerpartra, és ott belefeküdt a ládába, a ládát pedig a tengerbe taszíttatta. A láda aztán a tengeren tovaúszott, s egy messze lakó király birodalmának egy halastavába úszott át az összekötő csatornán.   Mikor a király cselédei meglátták, jelentést tettek a királynak, hogy a halastóban egy láda úszkál. A király megparancsolta, hogy ki kell venni a ládát a tóból. Mikor a szakácsmester kinyitotta a ládát, egy egérbőrbe öltözött emberi lényt látott benne. Nagyot köpött az undorító alakra, és elmondta a királynak, hogy minő csúnya bőrben van ott egy emberi alak. De a király kivétette a furcsa alakot, és a konyhába rendelte, hogy ott, mint udvari bolond szerepeljen.   Így menekült meg a szegény leány az apjától. De itt, ennél a királyi udvarnál, ahova most jutott, nagyon sokat kellett neki tűrnie és szenvednie. Ám ő ezt türelemmel viselte. A három szép ruháját valahol a fatartó egyik zugában eldugta, és csak az egérbőr ruhát viselte a konyhai szolgálat alatt.   Egyszer a király, aki még fiatal és nőtlen legény volt, bált rendezett udvarában, s oda sok előkelő úr volt hivatalos. A király aznap sétalovaglásra ment ki, s mikor lovára ült, kendőjét elejtette. Az egérbőrös leány felvette, és odanyújtotta a királynak, de az ráütött a kendőjével, s azt mondta:   - Eredj, te piszkos! Úgy látom, hogy miattad ma nem lesz szerencsém! – S azzal ellovagolt.   Az egérbőrös kérte a szakácsmestert, hogy bocsássa őt el a bálra, amit a király rendez, mert ő ilyet még sohasem látott.  A szakács nagyot nevetett rajta, és nem volt hajlandó elengedni, de a lány addig kért, könyörgött, hogy végre is elbocsátotta. A leány észrevétlenül magára vette a csillagos ruhát, és így szólt:   - Köd előttem, köd utánam! – Azzal bement a királyi palotába.   Itt a király maga fogadta, és egész éjjel csak vele táncolt. Kikérdezte, hogy hova való, s a leány azt felelte neki, hogy ő kendő várából való.   No, ezt ugyan senki ki nem találhatta, hogy hol van!   Reggel felé ügyelt a király, hogy a szép tündér híre és tudta nélkül el ne menjen. De bizony eltűnt a tündérleány észrevétlenül, amikor senki sem látta.   A királyt nagyon felizgatta a tündérleány, s alig találta helyét, annyira, hogy két hét múlva ismét bált rendezett a palotájában. Úgy gondolta, hogy ha az a tündér az első bálról tudott, akkor ezt is megtudja, és erre is eljön, akkor majd jobban fog rá ügyelni. Elmegy vele, és visszahozza karonfogva.   A bál napján a király megint készült kilovagolni. Felült paripájára, de közben burnótszelencéjét elejtette. Az egérbőrös leány ott sürgött-forgott, s odanyújtotta a királynak. A király a burnótszelencével ráütött s rákiáltott:   - Eredj te piszkos, már megint szerencsétlen leszek ma miattad!   A bál estéjén az egérbőrös leány megint kérte a szakácsot, hogy bocsássa őt el a bálba, hisz ott úgysem fogja őt észrevenni senki.   - Nem, nem eresztelek – mondta a szakács-, mert észrevehet a király. Különben is nagyon szigorú irányodban, még mind a kettőnket kikerget innen.   De a szegény egérbőrös leány oly meghatóan kérte a szakácsmestert, hogy végül elengedte őt mégis a bálba bámulni a szép mulatságot. Az egérbőrös leány kiszaladt a rejtekébe, felöltötte a holdruháját, s megjelent a báli mulatságon úgy, mint először tette. Feltűnt mindenkinek, de leginkább a királynak, aki egész éjjel vele társalgott és táncolt. Mulatság közben, megkérdezte tőle, hogy hova való:   - Én a szelencevárból való vagyok - válaszolt a holdruhás szép leány.   No, azt ugyan senki sem tudta, hogy merre van az a vár. Reggel felé, bár a király nagyon ügyelt a szép leányra, az hirtelen eltűnt, és otthon sietve átöltözött.   A királyt nagyon bántotta, hogy minden elővigyázat és felügyelet ellenére a szép leány úgy eltűni előle. Nagy nyugtalanságban volt emiatt, és elhatározta, hogy még egy harmadik bált is ad. Az előkészületek éppúgy történtek, mint az előbb két bálnál. Az egérbőrös leány megjelent ezen a bálon is, mégpedig ragyogó napruhában. Persze hogy a királynak ez még jobban tetszett, és megkérdezte, hogy hová való.   - Én korbács várából való vagyok - mondta a leány.   Ezt pedig azért mondta, mert mikor a király a bált közhírré tette, és kiment lovagolni, a korbácsot elejtette, és ezt neki az egérbőrös leány feladta éppúgy, mint előbb a kendőt és a szelencét, a király őt ezért az előzékenységért a korbáccsal megütötte, mondván, hogy "miattad nem lesz ma megint szerencsém".   A király a leány felelete után nem sokat törődött a korbács várával, hanem karon fogta a szép nőt, és el nem bocsátotta addig, míg gyűrűjét ujjára nem húzta. Reggel felé a napruhás leány elillant, és a király hiába sietett utána lóháton, a sötétben nyomát vesztette. Nagyon bosszankodott ezen a király, és nem tudott aludni egész éjjel.   Reggel a leány kérte a szakácsmestert, engedje meg neki, hogy ő készítse el a királynak a kávéját. A szakács szidta ugyan a leányt, de nem menekülhetett a kérés elől, s végre is átadta neki a kávét, hogy készítse ő el a királynak, mert a leány erősködött, hogy ő főzni, ha nem jobban, de úgy biztosan tud, mint a szakács.   Előkészítette a leány a kávét, de a kávéba beleejtette azt a gyűrűt is, amit a királytól kapott az éjjel. Mikor a király észrevette a gyűrűt, hívatta a szakácsmestert, és kérdi tőle:   - Ki csinálta ezt a kávét? El ne tagadd, mert ha nem mondod meg azonnal, felhúzatlak az akasztófára, s ott fogsz csüngeni! De ha megmondod, akkor semmi bajod nem lesz!   A szakács elgondolta, hogy akár így, akár úgy, neki meg kell halnia.   Elmondta tehát a dolgokat úgy, ahogy azok egymás után következtek. A király megparancsolta neki, hogy süttessen azzal a lánnyal kenyeret. Mikor gyúrásra került a dolog, mentegetőzött a leány, hogy ha ő fog dagasztani, akkor a kenyér nem sokat fog érni. De a szakácsmester nem engedett, annak meg kell lennie. A leány külön szobát kért hát, ott levetette egérbőr ruháját, és a napfényességű ruhában maradt.   A király közben a kulcslyukon nézte, hogy mit csinál a leány. Mikor meglátta a napfényességű ruhában, örömében az ajtót betörette, a leányt átölelte, s megkérte, hogy legyen a felesége. A leány viszonozta a király ölelését, elbeszélte neki, hogy kicsoda ő, és hogyan került ide, és elfogadta a királyt férjül.   Nemsokára egybekeltek, nagy lakomát csaptak, amin a szakácsmester is nagyon jól találta magát. A fiatal pár aztán boldogul élt, s még most is élnek, ha meg nem haltak.
Értékelés
★★★
11 szavazat