Egyszer volt egy szegény ember. Annak annyi gyermeke volt, mint rostán a lik. Azt mondja a feleségének: - Ó, te feleségem! Már annyi komám van, hogy három közösségben mindenki az.   Hát lett még egy leányka. - Na, mármost merre menjek? Veszem, a botomat s addig megyek, míg látok a két szememmel, hogy keressek egy komát. Annyit ment, hogy az Isten őrizzen! Hát egyszer Szent Péter azt mondja Krisztusnak: - Menjen le a Halál s keresztelje meg ő a leányát Rozáliának. Azt majd meglátjuk. Le is jött a Halál. - Hová mész, te szegény ember? - Ó, lstenem! Annyi gyermekem van, mint lyuk a rostán. Azt sem tudom, mit csináljak, vélek. Most is lett egy leánykám, s megyek, keressek magamnak komát, hogy kereszteljem meg. - Gyere vissza, mert megkeresztelem én neked.   Visszamentek, megkeresztelte a Halál a leánykát Rozáliának. Na, ezen a leánykán, ha megnő, csak gondoljatok rám, s én segítek, lsten veletek, én megyek.   Azzal a Halál el is ment. Minden öste fonó volt. A leányka már nagy volt. Volt a királynál egy fonó. Azt mondja a leányka: - Te, anyám! Menj a faluba, szedjél össze szőszt, kössél guzsalyot, hogy öste menjek a fonóba! - Ó, édes fiam! Hát elmegyek s szerzek neked szőszt. Elment az asszony, s hozott egy kalangya szőszt, felkötötte guzsalyra, elvitték a leányt a fonóba. - Na, ez a guzsaly, mire visszajövök, legyen lefonva, a fonal felcsavarva - mondta a leánykának az anyja. Hát a fonóba mennyien vannak? Ott ültek körbe a király fiai is. Mind azt beszélték: - Te, milyen szép fonókaláka van! Ha lenne egy fiú, aki kimenne a városba, a tizenkettedik tolvaj fel van akasztva s a pipáját elhozná ma öste… a pipáját vagy a csizmáját. A leányka közel húzódik hozzája.  - Mit beszélnek maguk? - Menj el, leányka, mert nem neked való beszéd ez!  - Na, csak mondjátok meg, hátha nekem való lesz.   Elmondják neki. Akkor azt mondja: - Mit adnak nekem, ha én elhozom? - Menj el leányka, hogy mennél el te abba a nagy sötét erdőbe?  - Na, csak mondják meg! Megmondják. - Né, elmész oda, s ha te le tudod hozni a felakasztott ember csizmáját vagy a pipáját, mi szerződést csinálunk arra, hogy mit fizetünk neked. - Na, csinálják meg nekem a szerződést!   Megcsinálják vele a szerződést. Akkor kisirült a leányka a házból s elment az erdőbe. Hát eljut egy legelőre. Ott tizenkét ló legelészett, tizenkét átalvető pénz volt a hátán. - Jézus, Mária! - ijedt meg Rozália. - Mit tudjak csinálni evvel a sok pénzzel? Nem baj - gondolta -, elviszem a lovakat az erdőbe, megkötöm őket, amíg visszajövök.   Elvezette a tizenkét lovat a leányka s a fákhoz kötötte. De megtalálta azt a tizenkét tolvajt is, amelyik fel volt akasztva. Na, akkor már tudta: a tizenkettedik tolvaj lábáról le kell húzni a csizmát, s a szájából ki kell venni a pipát. Ám akkor megijedt: - Jaj, Istenem, hogyan érjek én oda fel? De mindjárt kitalálta, mert ördöngös ügye volt, csinált magának egy létrát, felmászott a halotthoz, s kihúzta a pipát a szájából. Akkor az akasztott ember elrikkantotta magát: - He, azt a kurva anyádat! S akkor a leányka visszakiáltotta neki: - Kurva volt a te anyád! - S azzal lehúzta a csizmáját is. S aztán elment a tizenkét lóért, meg az átalvető pénzért.   Hazavezette a lovakat az anyjához. - Anyám! Apám! Ezeket a lovakat intézd el s a pénzt is, amíg jövök. Akkor elment a fonókalákába. - Nézzétek meg - mondta -, itt van a csizma s a pipa. Adjátok elő a szerződést. Akkor hazament Rozália. Otthon azt mondja: - Na, mit csináljunk ezzel a sok gyermekkel? Mert innét a községből nekünk el kell mennünk. - Édes jó Istenem! Mit csináljunk? Na, de Rozália egyet gondolt, kinyitja az ablakot. Éjszaka volt s kikiáltja.   - Keresztapám, lelkem, ha tudnál segíteni rajtam! Mert van egy szavam, hogy hozzád szóljak. Mindjárt ott is volt a keresztapa, a Halál. - Mi kell neked, Rozália, lelkem? - Keresztapám, lelkem! A gyermekeket mind vedd el, hogy haljanak meg, csak apám, anyám s én maradjunk meg!  Csak egyet gondolt a Halál, s már a gyermekek mind meg voltak halva. Akkor mindjárt befogták a lovakat s elmentek egy más városba. Abba a más városba, ahová mentek, megnyitottak egy vendéglőt.   Akkor ez a tizenkét tolvaj ment, hogy keresse meg a lovakat. De nem kapott meg egyet se. „Nahát! Milyen csúfságot csináltak velünk! De nem baj. Vagyunk tizenketten, tizenkét városba elmegyünk, benézünk minden vendéglőbe, kalákába, fonóba." – gondolták.   El is mentek abba a fonóba, ahol a leány szerződést csinált. Hát ott éppen meséltek. - Mit mesélnek maguk? - Elmondták. - Né, egy tizenkét-tizenhárom éves leányka megtette azt, hogy kiment a sötét erdőbe, elhozta a tizenkettedik tolvaj pipáját, s csizmáját, a tizenkét lovat az általvető pénzzel pedig elhajtotta. - Híj, a mindenit! S ezt egy leányka tette meg?   Akkor a tolvaj elővette a sípját, belefújt, s ott termett mind a tizenkettő. - Na, halljatok ide! Ezt egy leányka tette meg. De nem is ebben a városban van a leányka, mert akkor, amikor ezt megtette, mindjárt el is ment más városba. Most addig megyünk, amíg idegen vendéglőst találunk valamelyik városban.    El is mentek. Hová értek? Pontosan abba a városba, ahol Rozália volt. Abba a vendéglőbe szálltak be. Kértek inni-enni. De a leányt nem látták sehol. Mert a leány bement a szobába, mivel megismerte a tolvajokat, mikor bejöttek. Azt mondta az anyjának: - Anyám, add ki a ruhámat s egy tál aranyat, megyek, amég látok a két szememmel. - Hátha úgy van, édes leányom, menj. De többet ide vissza nem jöhetsz! - Ha ígérve lesznek nekem napok, akkor még visszajövök. Ha nem, nem!    Akkor elment a leányka s megyén-megyén. Jön vele szembe egy szekér, gabonát viszen a malomba. Megállítja a leányka:  - Ha éja, bácsika! Adok magának aranyat, hanem egy zsákot ürítsen, ki s abba tegyen bé engem, s tegye a zsákot a szekérre. S ha jünnek valami emberek s kérdezik: „Nem látott egy leánykát?” – maguk mondják azt: „Nem láttam én kérem leánykát, de még egy kutyát se!" Hát akkor kezdik ledobálni a zsákokat a tolvajok. Akkor az ember: - Úgy dobálják le azokat a zsákokat, hogy azokat a községnek viszem őrölni. S magok ezért meg lesznek büntetve! Akkor az egyik tolvaj azt mondja:  - Hagyjuk el, se a leányka úgysincs a szekéren.   S azzal mentek tovább. A leányka leszáll a szekérről s fut-fut tovább. Hát már majdnem utolérték. Akkor jön egy szekér szalmával. A leányka hamar belébútt a szalmába. A tolvajok le akarták dobni a szalmát, de az ember azt mondja: - Ne dobálják le a szalmámat, mert én viszem a községnek. S maguk meg lesznek büntetve!   Úgyhogy a leányka újból megszabadult. Megyen, megyen tovább. Annyit ment, hogy az Isten őrizzen! Hát egyszer csak a tolvajok megfogták a leánykát. Mit csináltak? Bévitték a sötét erdőbe (nekijek ott volt a lakásak). Bévitték egy külen szobába. Ott volt egy csutkó, ott volt egy bárd, azzal vágták le az emberek nyakát. Egy fehérnép. ott volt megölve, kezében aranygyűrű. Akkor elszörnyedt a leányka: - Istenem! lstenem! Nekem is mindjárt elvágják a nyakamat!   Hát akkor mit csinált a leányka? Rágondolt keresztapjára, a Halálra s az mindjár mellette állott. Írt egy cédulát, rátette a csutkára: ,, Ha tik tolvajok vagytok, én nagyobb tolvaj vagyok”. Ő meg bebújt a csutkó alá. Hát ezek, ahogy ebédeltek hamarosan: - Te, hát menjünk, vágjuk el a nyakát, az anyja istenit! Hát elvitte a sok pénzünket! - Hagyjátok el, mert én elvágom a nyakát!   Hát a leányka sehol. - Ne, itt a cédula, innen is megszökött. Akkor azt mondják: - Hogy tudott ez elszökni? S még volt egy annyi bátorsága, hogy írt egy cédulát is nekünk. ,,Na, ha mi tolvajok vagyunk, ő nagyobb tolvaj!'' Na, hamar utána!   Volt a legnagyobbik tolvajnak egy kicsi kutyája. A kicsi kutya mind ment utánuk. Már majdnem utolérték a leánykát. Volt egy nagy ficfa a réten. Mit csinált a leányka? Belébújt abba a ficfába. Mikor odaértek a ficfához, a kicsi kutya mind: ., Hám-hám, hám…” mind ugatott, hogy ott van a leányka. Azt mondja neki a gazdája: - Hallgass ide, te kicsi kutya. Én bé vágom a kardomat a fába, s ha nem jön ki véresen, én elvágom a te fejedet.   De a kicsi kutya mind csak intett a fejivel, s ugatott, hogy ott van. Keresztapja, a Halál ott volt a leányka mellett. Bé vágta a tolvaj a kardját a fába, szegény leánykának elvágta a csicsit. Akkor a Halál úgy megnyalta a kardot, hogy mire kihúzta, az már fényes volt. - Nincs itt!    Esmént ugatott a kicsi kutya. Úgyhogy a rabló mérgibe levágta a kicsi kutyát. Akkor elmentek. Hová mentek? Esmént vissza a faluba.   Már a leányka úgy el volt keseredve, az mondja a keresztapjának: - Keresztapán! Az legyen, amit a Jóisten ád. Ha megölnek, megölnek, megyek haza, anyám eltemet. Úgyhogy éjszaka idején bément az anyjához. A keresztapja elbúcsúzott tőle: -  Amikor valami bajod lesz, jussak eszedbe, mert segítek rajtad!   Bément a házba a leányka s mondja az anyjának: - Ne, anyám! Én itt vagyok. De nem bánom, ha meg is halok, mert legalább itthon halok meg. Nem bánom, mert a kezekbe is voltam. De a Jóisten megszabadított. Akkor azt mondja az apja:  - Ne menj sehová! Mert én holnap kőművest fogadok s betonból csináltatok kerítést egész a felhőkig, vasból kaput, s lakatot teszek reá. S ide bé hozzád nem tud bejönni senki. - Jól van, apám! Csinálj, amit akarsz!   Na, már reggel a rablók meghallották, hogy a lány apja kiment a piacra, hogy kőműveseket fogadjon. A tizenkét tolvaj felöltözött kőműves ruhába s elment a Rozália apjához: - Na, vendéglős bácsi! Hallottuk, hogy kell magának kőműves.  - Kell biza nekem. De olyan kőművest fogadok, kvártély nélkül. S éjjelre keressenek magoknak szállást. Ilyen kerítést, s ilyen kaput akarok csináltatni.   Hát ezek megcsinálták azt a kerítést. Hát az olyan kerítés volt, hogy a nap nem látszott át rajta, olyan sötét volt. Telik-múlik az idő. Már végzik be a kerítést. Most beszélik, hogy tudnák megölni a leányt. De közben a leány megismerte őket. Biza sírt-búsult. Azt mondja akkor az a tolvaj, amelyik nagyobb volt köztük: - Te, mondjuk meg, hogy én házasodok, s hívjuk meg őket a lakodalomba. S amíg a kaput kinyitják, egyik visszajön a házba, s bébujik az ágy alá. A kisebbik azt mondja: - Én leszek az! Hát úgy is csináltak. Meghívták a leány apját, s anyját. Kérdi a leány a szüleitől: - Ti elmentek a lakodalomba?  - El. - Hát én egyedül maradjak? - Innen a szomszédból, né, hívunk egy leányt, hogy ne unjad magad. Na, innen a szomszédból ment hozzá egy leány. Következik az öste. Megyen oda a leány. - Na, barátném, eljöttem, hogy háljak itt!    Mind játszottak ketten a labdával bent a szobában. Hát egyszer bégurul a labda az ágy alá. Megyen a leányka, hogy vegye ki. Mikor hajol le, hogy bújjon az ágy alá, meglátja a tolvajt. Megijed, felszökik, s a labdát otthagyja. - Jaj, Rozália, lelkem, gyere, vigyél haza! - Hát miért, te?  - Gyere csak, vigyél haza. Mert többet nem ülek itt. Megyek haza, mert álmos vagyok. - Hát feküdj le itt az ágyba, s itt aluszak reggelig. - Nem aluszak én itt, mert hazamegyek.   Akkor Rozália kinyitotta neki a kaput s hazament. Mikor bément, mint a fehérnépek, kezd vetkőzni, kezd bolházni, hogy aztán feküdjék le, akkor kiszökik a tolvaj az ágy alól: - Na, Rozália, az anyád istenit! Most add elé a tizenkét lovat s a tizenkét átolvető pénzt, mert vágom el a nyakadat. - Hát menj a fenébe! Hát itt a tizenkét ló! Itt a tizenkét átolvető pénz! Kinek szereztem? Magamnak s neked. Megölnél egy ilyen szép fehérnépet? Né, milyen szép mejjem van! Hát mért ölnél meg engem? Ketten mind megélünk. - Az biza jól mondod!   Levetkőzött a legény s lefeküdt a leánnyal. Kardját az asztalra tette. Mikor a leány meghallotta, hogy aluszik, elvette a kardot s levágta a rabló nyakát. Mikor levágta a nyakát: -,,Hála legyen a drága Jóistennek. Hát egytől megmentődtem! Ez alatt a többi várta ezt a rablót. - Te, menjünk, s nézzük meg, mi lett vele. Mert ez vagy szerelembe esett a leánnyal, vagy a leány megölte. Odamennek az ablakhoz: - Mit csinálsz, te? - Hát itt a sok pénz. Gyertek bé ti is, mert nem bírom elvinni egyedül - mondta a lány. - Nyisd ki az ablakot!   Mikor a rabló bé teszi a fejit, annak is levágta a fejit. Úgyhogy mind a tizenegynek levágta a fejit s bé húzta őket mind a szobába. De még hátra volt a nagyobb tolvaj. Megyen ő is az ablakhoz. Gondolja magába: lstenem! Hát már tizenegy nem tudta elhozni a pénzt! Akkor én még úgyse. Hátha a leány mind megölte őket. Bé teszem próbából a lovamat, ha a lovamat levágja, akkor levágta a fejeket is.    Hát így is csinált. A szegény leány már el volt bágyadva. Nem ügyelte, hogy mit vág le. Levágta a lovat is. Akkor a rabló azt kiáltotta neki: - Na, Rozália! Megölted a testvéreimet! De nem baj, mert csak kezembe kerülsz te! - Nem baj az, ha kezedbe kerülök, mert egytől se félek!   Akkor ez vette magát, s elment. Akkor Rozália felmosta a padlót, kinyitotta a pinceajtókat s mind bédobta őket, hogy ne lássa az apja s az anyja, hogy mi van ott. Hazajön az anyja s az apja: - Na, mi van fiam? Nem történt semmi? - Nem történt semmi - mondta. (Már azt gondolta, majd ebéd után megmondja nekik: „Né, nem aludtam egész éjjel. A Jóisten megsegített, mind megöltem, csak egy maradt meg.")   Amikor az az egy megmaradt, hát mit tudjon csinálni? Hogy fogja meg a leányt, s hogy tudja megölni? Ott a tenger partján csináltatott magának egy olyan boltot, hogy az lsten őrizzen! Ha cipő volt, társa annak nem volt! Mindenki ment oda vásárolni. - Édesanyám, drága, megy én is abba a boltba, lássam, mi van ott. Elment oda, s megfogott egy cipőt: - Na, boltos úr! Hát adja ide ennek a cipőnek a társát. - Hogyne, adom én mindjárt.   Nem volt senki a boltban, bé csukta az ajtót. - Na, most mit csináljak veled? - Hát, hogy mit csináljon? - Ismersz te engem? - Dehogy ismerlek! Hunnén ismernélek? - Nem ismersz meg?! (Kesztyűt hordott a kezin.) Na, most öljelek meg!  - Biza nem fájna a szíved, hogy öljél meg egy ilyen szép fehérnépet, amilyen én vagyok? Én hozzád megyek feleségül. Jól leszünk. Neked sincs senkid. Nekem is csak anyám és apám. Itt megélünk.    Meggondolkozott a rabló: „Elveszem feleségül, de csak megölöm… Jobban megölöm, ha elveszem." Elvette a leányt, csináltak egy nagy lakodalmat. (De a leány nem tudta, hogy ki az ura. Az sose vette le a leány előtt a kesztyűt.) Egyszer azt kérdi tőle Rozália: - Hallgass ide! Mért nem veted le soha azt a kesztyűt? Mindig azzal a kesztyűvel mosakodol! - Ha ez a kívánságod! – s lehúzta a kesztyűt. - Most ismersz engem? - Jaj, biz én, ismerlek. Te vagy az én drága férjem! Na, hadd el, a többiek meghaltak. Mink ketten most megélünk. (Már állapotos lett tőle.)   Na, éltek tovább. Jól voltak. Az asszony elé adta a pénzt. A rabló gondolta: ,, Nekem sincs már senkim, megélek a feleségemmel." Meglett a gyermek. Ez olyan rossz volt. Milyen volt az apja? De milyen lett a gyermek? Még rosszabb az apjánál. Minden nap vagy tíz gyermeket is megvert. Jöttek panaszra az emberek: - Csináljanak valamit a gyerekükkel! Né, mind veri a többit!   Azt mondja akkor az apa a gyermeknek: - Hallgass ide! Ha valaki tolvaj volt, én az voltam. Tolvaj voltam, becsületes lettem. Hát belőled is legyen becsületes ember! - Míg a világ s a föld, belőlem becsületes nem lesz! Te sem voltál becsületes, én se leszek becsületes! - mondta a gyermek. - Akkor hát elmész a háztól!  - El is megyek. Hol van anyám? Csinálj nekem egy acskót s tégy bele három krajcárt s megyek világgá! - Ne menj, fiam! - mondta neki az anyja. - Egy szót se, asszony! Megyek. Többet itt nem ülek.   Adott neki az apja egy kicsi acskót, belékötötte a nyakába s tett belé három krajcárt. Volt a fiúnk egy vasbotja. Mikor a botot a földre letette, három métert szökött fel. Csak nézett utána az anyja. Elmegyen ez a gyermek a háztól s többet soha ne lássuk?  ...Hát megyen a gyermek, megyen. Egyszer azt mondja Krisztus Urunk Szent Péternek: - Szálljunk le a földre. Változz át koldussá s kérjünk el egy krajcárt tőle.   Úgy is lett. Szent Péter koldussá változott: - Legyen szívesen, Isten nevében, adjon egy krajcárt, mert meghalok étlen. - Nekem is csak három krajcárom van, alig várom, menjek bé a faluba, s vegyek valamit, hogy egyek. Mert olyan éhes vagyok, alig állok a lábamon. - Az lsten nevében adj nekem! - Na, ha imádkozol az Istenhez, adok egy krajcárt. De ha még egyszer egy kódus lesz előttem, úgy megütem evvel a bottal, hogy abba a szenthelybe meghal.   Na, odaadta Szent Péternek a krajcárt. Elment Szent Péter, mondja, hogy mit mondott a fiú: ,, Jüjjen elém egy kódus, mert főbe is ütem!" Azt mondja akkor Krisztus: - Na, most kijön ebből a gödörből, s ahogy ereszkedik le, kerülj elébe. - Krisztus Urunk! Nem megyek, mert félek. - Ne félj semmit, mert nem üt meg, csak ijeszt. Akkor megint ott a kódus. Nézi a gyermek: - Már hiába jársz előttem, mer, főbe ütlek, csak kérjél pénzt. Mert többet nem adok. - Adj egy krajcárt, a Jóisten nevében!  - Ez megint az Istent emlegeti. Na, jól van! Még maradt egy krajcárom. De azt tudom, hogy eztet nem adom a Jóistennek magának se! Hát akkor én miből vegyek ennivalót? Odaadja a krajcárt Szent Péternek, Szent Péter pedig megy s adja oda a krajcárt Krisztus urunknak. Azt mondja akkor Krisztus Szent Péternek: - Nézd meg, ott fenn van az az isztina, mikor odaér. Állj meg előtte s kérd el tőle a harmadik krajcárt is. Úgy is lett. Szent Péter kéri a gyermektől a harmadik krajcárt is. - Hát ez az utolsó krajcárt, hogy adjam oda, akkor nekem már semmi sem marad? - Az Isten nevibe, add nekem azt a krajcárt, mert boldog leszel. - Azt mondod, boldog leszek? Na, nesze, legyen a tiéd! Lássam, milyen boldog leszek! - Majd meglátod te, milyen boldog leszel! Itt ez a kalapács. - Hát én nem vagyok suszter, hogy kalapácsot adjon nekem! - Itt ez a tarisnya is! - Hát én mit csináljak evvel a tarisnyával? Nem járok iskolába! - Adok egy harapófogót! - Ó, Istenem, én ezekből nem tudok megélni! - Na, hallgass ide - mondja Szent Péter. - Én leülök itt a sáncon, te pedig vegyed a tarisnyát, a kalapácsot és a harapófogót. Menj fel az isztinára, kérjed a juhászt, hogy adjon neked enni. S ha nem ad neked enni, mondjad: „Harapófogó, szorítsd meg az ujját! Kalapács, üssed! Te tarisnya, amit látsz, gyűjtsed!”  - Nehogy mozdulj innét! Mert én megyek oda fel, s ha nem úgy lesz, ahogy mondtad, én főbe ütlek - mondta Szent Péternek a fiú.   Megyen fel a gyermek futvást, mert éhes volt. Mit adott neki a bács: egy kicsi pujszkát s egy kicsi zsendicét. Nézi a fiú a sajtokat.  - Ej, bácsikám! Adjon nekem egy kicsit a sajtból! Mit ád nekem ebből a savóból, már fáj a hasam tőle. - Jaj, fiam! Fiam! Nem adhatok ebből! Mert ez nem az enyém. Ez az embereké. Ezért főbe ütnek! - Harapófogó, szorítsd meg az ujját! Te kalapács, csak egyet üssél rá! Tarisznya, a legnagyobbakat szedd el onnét, hogy együnk azokkal az emberekkel. Erre a bács: - Jaj, drága, ne üssél többet. Vedd el az egészet, csak hagyd meg az életemet!  - Ho-ho-hó! Többet ne üssél, kalapács!   Elvette akkor az ételt a tarisznyából s elbúcsúzott. - Adjon lsten egészséget a bácsinak! - s elment. - Na, ugyi, hogy igaz volt, amit mondtam - mondta Szent Péter. - Igaz, biza!  Akkor mit csinált a gyermek? Akar adni Szent Péternek, a Krisztusnak is, hogy egyék. - Hát mit nem eszünk most. lsten veled! Most bé mész a vendéglőbe. Bátran kérjél, hogy egyél. Mert adnak neked. S ha nem adnának, megélsz te úgy, ahogy tanítottunk téged. A harapófogó szorít, a kalapács üt, a tarisznya meg gyűjt neked. Boldog leszel, amíg élsz! - Meglátom!   Elmegyen a gyermek, beér a városba, bé megy a vendéglőbe. Teli volt á vendéglő urakkal. Ittak. A gyermek is kér magának ételt. - Na, gyerünk, fizessél! - Mennyit kell, fizessek? Megmondják. - Fizetek. Még hozzanak ételt, nem laktam jól. Még adnak neki. Jól lakik a gyermek. Esmént megy a vendéglős: - Na, gyermek, fizessél! - Kell itt fizetni? Mennek hozzá az urak is: - Fiam, nincs pénzed? Mi az Isten? Akkor mért kérsz ennyit enni?! - Hej, harapófogó! Szorítsd meg a vendéglősnek az ujját! Te, kalapács, csak üssed! Tarisznyám, az egész pénzt gyűjtsd egybe!   Begyűjtötte az egész pénzt. Már annyi pénze volt a gyermeknek, hogy nem tudott mit csinálni vele. Hát felöltözött a gyermek, annyi sok szép ruhát rakott magára, hogy lsten őrizzen. Megemberesedett a gyerek. ,,Most megyek haza, apámat szorítom meg egy kicsit ezekkel, ha szól nekem az apám valamit” - gondolta.   Haza megyen a gyermek, nem ismert rá sem az apja, sem az anyja. - Nem vagy gyermekem! Akkor kezd mesélni a gyermek: „Így volt s úgy volt!" Nem vagyok a gyermeketek? - Jaj, az vagy, fiam! - mondja az anyja. Az apja mégis azt mondja: - Nem vagy az én gyermekem. Az én gyermekemnek nincs bajusza s nincs megemberesedve. - Megemberesedtem, apám. Nem ismersz meg? - Nem ismerlek. Nem veszlek bé gyermeknek a szívemhez. - Hol vagy, harapófogó? Szorítsd meg apámat, kalapács, üssed! Aztán még beszélek veled, apám! Úgy megszorította az apját, annyit mind üttette. - Jaj, kedves gyermekem! Többet ne üssél! Hagyj békit nekem, hogy éliek! Te leszel a nagyobb, csak hagyj békin! - Na, akkor jól van! - Drága fiam! Te leszel a gazda a háznál, csak hagyj békit nekem! - Na, most jól van, apám? Né, mennyi pénzt hoztam haza! - Drága, kedves gyermekem! Visszafogadlak a szívembe, csak ne tégy olyant! - Nem teszek olyant. Nekem békit hagysz, hogy csináljak, amit akarok. Te is tolvaj vagy, én is tolvaj vagyok. Így volt. igaz volt.