Ponnappen igen ügyes kezű aranyműves hírében állott. Csodálatos tálakat, gyűrűket, aranyláncokat készített, de sajnos a művésznek kissé enyves volt a keze. Tudta róla mindenki, hogy lop, mint a szarka, s ha aranyat lát, nem tud kapzsiságának parancsolni. Történt egyszer, hogy a gazdag Vidván Nambúdiri csodaszép nyakláncot akart a leányának csináltatni. Ponnappen megígérte, hogy tőle telhető legjobb munkát fogja elvégezni. Vidván hallott róla, miféle agyafúrt tolvaj az ügyes kezű aranyműves, ezért elküldte legravaszabb segédjét, hogy tartsa szemmel a mester minden lépését. S noha Ponnappen tolvaj hírében állott, soha nem kapta még lopáson senki. De nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja! Egyszóval az aranyműves nekifogott a munkának. Vidván külön házat bocsátott rendelkezésére, ott kellett dolgoznia. A hűséges szolga éjjel-nappal szemmel tartotta őt, és amikor a nyaklánc elkészült, lemérte súlyát. Hiánytalanul megvolt. Vidván az uraság, azonnal látni akarta a láncot és üzent, hogy hozzák a színe elé. Selyembe göngyölték a nyakláncot, és nyomban indultak, a mester és a szolgáló. Elöl ballagott az aranyműves a selyembe burkolt ékszerrel, mögötte lépdelt az uraság szolgája. Útközben át kellett kelniük egy patakon. A nyaklánc véletlenül kiesett az aranyműves kezéből, és nagyot csobbant a patakban. Ponnappen gondolkodás nélkül utána ugrott, sikerült megtalálnia és felhoznia. Gyorsan megtörülközött, száraz ruhát vett magára, és rendben mentek tovább. A gazdag Vidván Nambúdiri házba érve, tisztelettel eléje járultak, és átadták neki a csodaszép láncot. Az uraság nagyon elégedett volt, és a munkadíján felül gazdagon megjutalmazta az aranyművest. Hűséges szolgája egy zacskó aranyat kapott, amiért olyan gondosan őrködött. De az uraság öröme nem tartott sokáig. Alig telt el két hét, a nyaklánc csúnya, szürkészöld színűre változott. Senki sem értette, mi történhetett a csodálatos ékszerrel. Pedig ha látták volna, mit művel az aranyműves útban hazafelé, rögtön megvilágosodott volna előttük az aranylánc titka! A ravasz, enyveskezű aranyműves ismét leereszkedett a patakba, és kicsiny csomagot húzott ki az egyik kő alól. Ez volt a valódi aranylánc. Míg a szolga árgus szemekkel figyelte, két láncot készített. Az egyiket aranyból, a másikat ragyogóra fényesített rézből. Az aranyat ejtette a patakba, és a rézből készült láncot adta át az uraságnak, aki álmodni se merte, hogy becsapták. A zsivány Ponnappen ezután a hetivásáron eladta a valódi láncot három zsák aranyért, és sokáig gondtalanul, vidáman élt a pénzből.