Venturné
Részletek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 1. kötet
Volt valamikor régen egy özvegyasszony: Venturné volt a neve. Büszke, gőgös asszony volt, a szegény emberekkel szóba sem állott.
Egyszer csak kiüt a háború, s Venturnénak is az egyetlen fia elmegy háborúba.
Megijedt a gőgös asszony, mi lesz vele, ha ellenség üt rá: bizony meg nem védi a föld népe. Pedig az ellenségtől félhetett erősen, mert éppen a határon volt a kastélya, Bereck mellett.
Gondolta magában, építtet egy olyan várat, hogy azt ugyan semmiféle ellenség be nem veszi. Összerendelte a jobbágyait, s azok szegények izzadtak éjjel-nappal, hordták a követ, meszet s a vizet a hegy tetejére, nem volt pihenésük, míg a várat föl nem építették.
Telt-múlt az idő, Venturné fia még mindig oda volt a háborúban. Már sok-sok esztendő telt el, mikor jött a staféta, s jelentette a nagyasszonynak, hogy közeledik a fia, ne búsuljon, ne évelődjék.
Egyszeriben befogatott Venturné aranyos hintajába hat lovat, s elejébe hajtatott fiának.
Hát jött is az, éppen Vásárhely végén találkoztak össze. Aztán mentek együtt a hintóban hazafelé. Már messziről meglátta a fiú a várat, s kérdezte az anyjától:
- Kié ez a vár, édesanyám?
- Hát kié volna, ha nem az enyém! - mondta Venturné nagy büszkén.
- Na, bizony jó volt - mondá a fiú -, hogy várat építtetett édesanyám. Sokat búsultam, míg oda voltam, hogy az sincs, ahová menekedjék.
- Hej, fiam, nem féltem én - dicsekedett Venturné -, olyan vár az, hogy még az Úristen sem veszi be!
- Anyám, anyám - szólt a fiú -, ne kísértse az Isten haragját!
- Mit beszélsz, te gyáva? - kacagott Venturné. - Hát azt hiszed, hogy van Isten, aki ezt a várat bevegye?!
- Anyám - mondá a fiú -, engedje meg nékem, de én félek az Isten haragjától.
Azzal leszállott a hintóból, felült a paripájára, s visszafordult.
- Hová mégy? - kérdé Venturné.
- Vissza, anyám, vissza, én abba a várba be nem megyek soha!
- Hát eredj, te nagy vitéz! Ne is lássalak!
Ebben a pillanatban rettentő égiháború támadt, hogy ég, föld megrendült belé.
- Hajts, hajts! - kiáltott Venturné a kocsisnak.
De a lovak visszahőköltek nagy horkanással, egy lépést sem mentek elébb.
S hát egyszeriben csak meglódult a vár, elkezdett dülöngélni, s kő kövön nem maradt, elseperte az Isten haragja.