• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A kőszívű ember

Részletek

Látogatás
12054
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Hol volt, hol nem volt hetedhét országon, még az óperenciás tengeren es túl, Andrásfalván volt egyszer egy szegény asszony, annak volt három szép legény fia és egy leánya. Azt mondják egyszer a legények az édesanyjuknak: - Édesanyám, elmenyünk mi más országba, s keresünk leányokat magunknak, hogy megházasodjunk. Te húgocskám, figyeljél édesanyánkra! S elindultak. Mentek, mendegéltek, s az andrásfalvi nagyerdőn kellett keresztül menjenek. Ahogy mennek keresztül, vót egy kaliba, abba lakott egy erőst-erőst öregember. Megesteledtek, és békopogtattak: - Jó estét öregapám. - Adjon Isten, édes fiaim. Há' mi járatban vagytok? - Mi elindultunk, hogy magunknak feleséget keressünk, leányokat hozzunk, de megesteledtünk, nem adna-e nekünk szállást? - Adok én szívesen - mondta az öregember -, de csak úgy, ha jöttök visszafelé, akkor is ezen az úton kell jöjjetek, s nekem es hoztok egy leányt. Hát a legények úgy alattomba kikacagták: ilyen vén öreg, csiszi-csoszi, még kéne neki tán egy leány! Nahát lefeküdtek, s mikor reggel lett, elindultak. Mentek mendegéltek és beértek egy országba, ott bészegődtek a királyhoz, hogy katonák lesznek. A királynak volt három erőst szép leánya. Hát a legények erőst jól viselték magikot, jó katonák voltak, hogy a király örvendett, s mikor letelt az idő nekiadta mind a három legénynek a három leányát feleségül. Vitték es a legények nagy örömvel hazafelé, de csakugyan azon az úton kellett menjenek. Mikor beértek az andrásfalvi nagyerdőbe, odaértek a kalibához, békéredzkedtek az öregemberhez: - Jó estét, öregapám! - Adjon Isten! Látom jöttök visszafelé, sokáig odavótatok, szép leányokat hoztok. Hát nekem hoztatok-e? - Hát, nem kaptunk olyan kendnek valót - mondják a legények. - Na, ha nem kaptatok, - mondja az öreg nagy mérgesen -, ebbe a szent helybe kővé változtatom mindegyiket, csak egy leányt nem. Úgy es lett. Ahogy kimondta, kővé változott a három legény és a két leány, csak egyet hagyott meg, hogy ott sepregessen, mosogasson, dolgozzon neki. Sírdogált a leány egész nap, sajnálta a két testvérit, sajnálta a három deli szép legényt. Telt múlt az idő, az öreg örökké csak az erdőt járta. Mikor egy este pedig hazajött, mondja neki a leány: - Kedves öregapám, mért változtattad kővé az én testvéreimet és ezt a három szép legényt. - Azért édes leányom, hogy az én szívem kőből van! Én nem sajnálok senkit se. - Hát hol van akkor a te szíved? - Hej, én azt nem mondom meg! - kacagott az öreg. Másnap reggel újra kérdezte a leány: - Mondd meg nekem öregapám, hol van a te szíved? - Há' hol van? - kacagott az öreg - ott az ajtó félfájába'. S avval nagy kacagva elment. A leány kiment a rétre, erőst szép virágok voltak, különbnél különbek ott az andrásfalvi határon, kakukkvirág, mocsárvirág, ott rezgővirág, minden volt. Szedett egy nagy koszorúra valót, és azt ő megfonta, és odatette az ajtó félfájára. Egyszer jön haza az öreg. - S hát te mért tetted oda azt a koszorút - kérdezi a leánytól. - Azért öregapám, hogy örüljön a szíved, örvendjen. - Látom, hogy jó leány vagy, de nem ott van az én szívem, csak elbolondítottalak. - Hát hol van? - Ott van az ágyterítőbe'. Másnap a leány megint szedett egy csomó virágot, s kötött egy nagy koszorút. Rátette az ágyterítőre. Jő haza az öreg. - Látom, megint megkoszorúztad az ágyterítőt, pedig nem ott van az én szívem, nem mondtam igazat. Akkor a leány kezdett könyörögni. - Mondja meg nekem öregapám! Hát én úgysem tudom megmondani senkinek, egy teremtett lélek nem jár erre. - Na jól van. - mondja az öreg - Látom, hogy jószívű leány vagy, elmondom. Ott a hegyek alatt van egy nagy szikla. S abba a sziklába - azt szét kéne törni -, na, ott van egy madárka, s az a madárkának a szíve az az én szívem. Aki a madárkát megfogja, akkor az én szívem benne van. Hej, Istenem, Teremtőm, a leánynak nagy szeget ütött a fejibe. Ki tudja azt véghez vinni, ki tudja azt megcsinálni? Gondolkozott a leány, de nem tudott semmit tenni. Telt-múlt az idő. Otthon a szegény asszonynak született egy fia. Örökké kérdezgette: - Édesanyám, nem vótak nekem testvéreim? - Nem voltak édes fiam. Nem merte a szegény asszony megmondani, nehogy az a fia is otthagyja, elég hogyha a három legény elment, s csak a leány maradott otthon, de addig kérdezte, addig könyörgött a legény, így mondja meg édesanyám, úgy mondja meg, hogy voltak-e testvéreim, hogy egyszer az öregasszony elpanaszkodta: - Vótak édes fiam, vótak, de elmentek, soha vissza nem jöttek. - Tarisznyáljon fel engemet édesanyám, mert én elmegyek s megkeresem őket! Nagy könnyhullatások között feltarisznyálta az öregasszony és útnak eresztette. Ment, mendegélt a legény, s mikor kiért Andrásfalváról, akkor leült, hogy megegye a tarisznyába valót. Elkiáltotta magát: - Aki éhes, az tartson velem! Bárki legyen! És egy nagy-nagy, nagyszarvú bika egyszer csak odament. - Híttál, itt vagyok! Leültek, s megették az ennivalónak felit. Megint megy, de akkor azt monda a bika: - Ha valami bajba' leszel - húzzál csak egy szőrt belőlem - csak mondjad azt, hogy: Rézbika, jöjj a segítségemre! Eltette a legény a szőrszálat, gondolta magában - ha jó lesz, jó, ha nem, úgyis jó. Ment tovább. Hát ahogy megyen, mendegél ,egyszer csak megint leül és elkiáltotta magát: - Aki éhes, az jöjjön velem enni! Egy nagy holló odarepült. - Itt vagyok. Leültek, megették a maradék ételt, s azt mondja a holló: - Na, jól tartottál, húzzál ki a szárnyamból egy tollacskát, ha bajba' leszel, csak azt mondjad: Gyere holló segítségre! Megköszönte a legény és ment tovább. Odaért az erdőbe, és hát megtalálta azt a kalibát s a leányt, aki ott búsult egyedül. Köszönt neki: - Jó estét! - Adj Isten! Hol jársz te legény, ahol még a madár se jár? S a legény ott abba' a szent helybe elmondta, hogy mért keresi a három bátyját. - Hát akkor jó helyt jársz - mondja a leány -, mert azok itt vannak, kővé vannak változtatva. Szerencsére nincs itthon az öregember, és én elmondom, hogy mi történt. S a leány elmondta, hogy az öregembernek kőből van a szíve,és azért változtatta kővé a három legényt és az ő két testvérét. De azt meg lehetne szabadítani, mert nem messze van egy nagy kőszikla, s aki azt szét tudja törni és a madárkát elfogni, s ha az öregembernek odaadja, egyből visszajön a szíve. - Azon - azt mondja a legény - én tudok segíteni! Hamar kiment: Bika jöjj segítségemre, rézbika! A szőrt egyet fordított rajta, s a bika ott volt. Megint elővette a tollacskát: Holló, gyere segítségemre! S odarepült. Elmentek oda, ahhoz a nagy sziklához és a rézbika nekiverte a szarvát, széthányta egyből azt a nagy hegyet, a madárka kirepült, de a holló elkapta, s a legénynek odaadta. Akkor a legény a kezibe fogta a madárkát, s vitte a kaliba felé. Akkorra hazament az öregember es, mondja a leánynak: - Jaj, édes szép leánykám, nem tudom mi van velem, olyan melegség fogta el a szívemet, hogy mindjárt kimászik belőlem. A legény ért közelebb, vitte a madárkát, s mikor odaért közel, az öregemberből olyan szép legény lett, hogy azt kimondani nem tudom. S akkor visszaváltoztatta a legényeket, akik kővé voltak változva, s a leányokat, s úgy hazamentek, s ez az öregember es elment és feleségül kérte a szegényasszonynak a leányát, s így négy lakodalom lett, s még ma es boldogan élnek, ha meg nem hótak. Itt a vége, fuss el véle, mert az öregember el volt átkozva, mikor legény volt ott az erdőbe', hogy addig vissza ne tudjon változni és meg ne tudjon házasodni, amíg egy leány őt meg nem váltsa, s ez a leány volt, aki megváltotta, s még máma is élnek, ha meg nem hótak.
Értékelés
★★★★½
2 szavazat