• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A kitanult katona

Részletek

Látogatás
8506
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy katona. Mikor kitöltötte a három esztendőt, nem volt egy krajcárja sem. Amint megy hazafelé, azt mondja: „Bárcsak egy bolondot találnék, akitől szerezhetnék egy kis pénzt!" Elkezdett énekelni: „Most jöttem mönnyégből (mennyből, túlvilágról), megint visszamegyek!" A szűcsné meghallotta, mindjárt be is hívta, kérdezte tőle: - Látta-e az én Józsi fiam? - Láttam, éppen mellettem volt - válaszolt a katona. - Rongyos-e nagyon? Mert amikor eltemettük, nem különös ruhában temettük el. - Hát bizony lehetne a ruhája jobb is! - mondja a katona. No, hát akkor odaadott az asszony egy vég vásznat, meg háromszáz forintjuk volt, azt is, vigye el a Józsi fiának. Elment a katona a háromszáz forinttal meg a vég vászonnal. Hazamegy az ura, beszéli az asszony, hogy járt ott egy koldus, mindig azt énekelte: „Most jöttem mönnyégből, megint visszamegyek!" Odaadtam neki egy vég vásznat meg háromszáz forintot útiköltséghez. - Ugyan minek adtad? Milyen keservesen szedtük össze azt a kis pénzt! - mondja az ura. Megharagudott az ember. Volt egy szürke lovuk, fölült rá, ment a katona után. Az észrevette, hogy valaki nagyon nyargal utána, az erdőben volt egy cserény, bebújt. Megkötötte a szegény ember a lovat a cserény mellé, ment keresni a kitanult katonát. Kiált, keresi, nincs sehol. Visszamegy, látja, hogy nincs már ott a lova sem. Messzire nyargalt már a kitanult katona a szürke lovon. Hazaér nagy fáradtan, kérdi a felesége, hova lett a szürke ló. - Odaadtam a katonának, vigye el Józsinak, ne járjon gyalog. Most már lova is volt a kitanult katonának, meg pénzé is, gondolta magában: „Szétnézek, találok-e még több bolondot. Ej, csak még egyet találnék!" Amint megy, mendegél, látja, hogy szalonnát húz egy ló a szántóföldön. - Mit csinálnak? - kérdezi a katona. - Zsírozzuk a földet. - Nem úgy kell azt! - nevetett a katona. - Hát hogy? - Megmondom, ha adnak kendtek száz forintot. Ezt a szalonnát tegyék fel a kocsira, ez emberbe való, hanem kell kendteknek dudvát gyűjteni, rakásba tenni, mikor már megérett, kivinni a földre, az majd megzsírozza! Megint megy a katona, előtalál egy házikót, látja, hogy az öregasszony tyúk alá hajtja a csirkéket. - Jó napot, szülém! Miért taszigálja kend a tyúk alá a csirkéket? - Hogy szopjanak. - Nem úgy kell, szülém! - Hát hogy? - Megmondom én, ha ad kend száz forintot. No, hozzon egy kis kását! - mondja a katona. Hozott is, a katona szétszórta a csirkéknek. - Látja, hogy eszik, így kell a csirkéket etetni! Volt már ötszáz forintja. Ment tovább, találkozott egy öregemberrel, akinek két kis malaca volt, három esztendő óta kínlódott velük. Fogta a malacok farkát, hogy a földbe ne bújjanak. A katona odamegy, kérdezi: - Mit csinál kend, bátyámuram? - Nem bírok ezzel a két malaccal, erővel a földbe akarnak bújni, már az előbb csak a farkuk töve látszott ki. Ugyan, katona uram, tanítson meg, mit csináljak ezekkel? - Megmondom, ha ad száz forintot! - Éppen száz forintom van, mégis odaadom, mert már beleuntam a kínlódásba. - Csináljon kend egy kis ólat, oda zárja be őket. Drótot húzzon az orrukba, nem bújnak a földbe! - mondta az eszes katona. Kapott itt is száz forintot, volt már pénze elég, hazament, földet árendált (bérelt), élt boldogan.     szerk. Tóth Béla Legeltetés a három sárkány pusztáján - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1984
Értékelés
★★★
4 szavazat