• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A hűsíges inas

Részletek

Látogatás
8695
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Volt egy öreg király, Zöld király volt az ű neve. Annak volt egy fia. A királyúrfi elhatározta, hogy elmenyen felesíget keresni. Hallotta, hogy a Veres királynak van egy gyönyörű szép leánya. Béfogatott a hintóba, egy inast vett maga mellé, és útnak indultak. Az idő ippen aratás táján volt, majdnem kánikula. Irtóztató nagy meleg volt. Ahogy haladnak az úton, látnak egy embert, hét bunda volt rajta, mégis a foga majd kiverte egyik a másikat, annyira fázott. Azt mondja a királyúrfi: - Ilyent nem láttam soha íletemben. Ez nagy csuda. Ez az ember fázik, s mindenkit öl meg a meleg. - Ha nem látott, felséges királyúrfi, vigyen magával, me még valahol hasznomat veheti! - azt mondja a fagyos ember. Felveszik a kocsira, s mennek. Ahogy mennek, mendegélnek, elírnek egy nagy folyóvízhez, olyan mint a Szamos, vagy mint a Tisza, akkora lehetett, de gyönyörű szép tiszta víz. Egy ember ott a víz partján búsul, szomorog, hogy el kell veszni itt a szegény embernek, nincs hunnét igyon egy csepp vizet. Azt mondja a királyúrfi: - Tán megbolondultál? Hát elíg az egísz világnak, amennyi foly azon a folyón. Hát igyál, amennyi jól esik! Lehasal az ember a folyóra, hát uram istenem, mire a szemünket elpillantottuk, egy árva csepp víz se volt a folyóban. A halak csak ott vertík magokat a kövekhez. Csak kövek maradtak a patak fenekin, az összes vizet mind kiitta. - Na, még ilyen embert nem láttam - azt mondja a királyúrfi. - Bezon, ha nem látott, felséges királyúrfi, vigyen magával, mert majd nekem is hasznomat veszi! Mennek tovább, mendegélnek. Ott áll egy ember az úton, az útszílen. - Hogy nincs hova fussak, hogy nincs hova menjek! Itt görcsösödik össze a lábam, hogy nincs mit kergessek. Mire ezt kimondja, a bokorbúl kiugrik egy kis nyúl. Utána iramodik, egy perc alatt elfogja a nyulat. - Még ilyent se láttam - azt mondja a királyúrfi. Mennek tovább, viszik azt is magokkal. Ahogy haladnak az országúton, ott látnak még egy embert, céloz a puskájával. Az ember tiszta vak. Még a szeminek a helye se látszott. Nem adott neki az Isten szemet; mégis célzott. Azt mondja a királyúrfi: - Mit csinálsz, te szegény ember? - A hetvenedik ország széliben látok egy szúnyogot, ippeg azt célozom. Mégpedig - azt mondja - a t . . . it akarom lelűnni. Azt mondja a jó futó: - Nem baj, me meglátom, hazudik-e vagy nem. Azt mondja a királyúrfi: - Na, süsd el a fegyvert, lűdd meg, me a jó futó elhozza. Még malomkövet akaszt a jó futó a lábára, nehogy igen gyorsan menjen. Mire eltakarodott a fegyverfüst, a jó futó ember már ott is volt a szúnyoggal. Mutatta, ippen a t . . . e volt lelűve: Azt mondja a királyúrfi: - Még ilyet se láttam világéletemben. - Bezon, ha nem látott, vigyen magával, mert még nekem is hasznomat veszi! Felvette a királyúrfi, s azt is vitte magával. Elírkeznek a Veres király udvarába. Jelentette a királyúrfi, hogy lánynízőbe jöttek. - Jaj, barátom - azt mondja a Veres király -, avval sok baj van. Nem olyan könnyen adják a leányt a mái világban. Három próbát teszünk - azt mondja a Veres király -, ha azon a három próbán ti győztök, tietek a leány, ha nem győztök, karóba fütty a fejetek. Adtak aztán nekik egy szíp szobát. Ott laktak osztán, beszílgettek, kártyáztak. Ennivalót is adtak, nem volt semmi kifogás az ellen. Estefelé hivatták a királyúrfit, hogy adják ki az első próbát. Azt mondja a király: - Na, te királyúrfi, a hetvenhetedik országszílben van egy csorgó. Én - azt mondja - annak a viziben akarok megmosdanni. Ha a te embered hoz elébb vizet, a ti szerencsítek, ha az én udvarombéli, akkor - azt mondja - a ti fejetek karóba huzatom. Bémenyen a királyúrfi, s megmondja az embereinek, hogy mi a próba. - Na - azt mondja a jó futó -, ezen sohase búsuljon királyúrfi, me hamarabb itt leszek én, mint az ű emberei. Elindul hajnalban két vizeskantával. Alig egypár pillanat, már ott termett a csorgónál, s jött visszafelé. Tanálkozott az udvari vasórrú bábával, egy vín nemjófélivel, az akkor ment vízirt. Szintén az is jómenő volt. Azt mondja a vín boszorkány: - Ó, be bolond vagy! Mé jársz - azt mondja - a kedvibe az uradnak? Gyere - azt mondja - , beszílgessünk! De az embernek csak annyi esze volt, leűlt beszílgetni. De bonya nagyon hízelkedik: - Gyere - azt mondja -, ülj le, hogy babrikáljak a fejedben, s még egyebet is csinálhatunk! Az öreg bonya szípen kezd babrikálni, de hirtelen valami álomport hint a szeme felé. A mi emberünk úgy elaludt, mint a bunda. Bonya se rest, kibújik a feje alól, odahúz a feje alá egy lúkoponyát. Kitölti a vizet az ű korsójábúl, s megindul hazafelé, mint a sárkány. Azt mondja a vak ember benn: - Igen sokáig űl a vízzel, mi lehet? - azt mondja - Kimenek már, hogy lássam, nem jű már. Kimegy a vak ember, s látja, hogy a lúkoponya a feje alatt, s aluszik nyugodtan. - Hocitek csak a puskát! Lű egyet, s kilüvi a lúkoponyát a feje alul. Felretten az ember, s látja, hogy az edínye üres, s bonya nincs sohunn. Eszire veszi, hogy csak most van ű becsapva. Lerúgja a malomkövet a lábárúl, egy szempillantás alatt a csorgónál van. Hármat ugrik hazafelé, elírte a vín boszorkányt a városvígen. Jól s . . . be rugdosta, s otthagyta. Egy perc alatt otthun volt a vízzel. Bévitte a királyúrfi a királynak, hogy mosdjík. - Na - azt mondja -, most megnyertítek, de még két próba van hátra. Este, mikor elmegy a királyúrfi a poroncsra, azt mondja a király: - Na, te királyúrfi, az íjjelre kaptok huszonnígy ökröt megsütve, huszonnígy kemence kenyeret megsütve, huszonnígy hordó bort. Ha ezeket reggelre meg nem eszitek mind, hogy egy falat se maradjon, akkor karóba huzatom a fejeteket. Elmenyen a királyúrfi, s megmondja az embereinek. Azt mondja, aki a sok vizet megitta: - Tám egyszer eszem én is, hogy megelígedhetem, de az se lesz sok biztosonn. Bészállítja a király egy nagy terembe a huszonnígy ökröt megsűlve, a huszonnígy kemence kenyeret szintén és a huszonnígy hordó bort. Ûk szépen bésétáltak, s nekifognak eddegélni nagy búsan. Azt mondja a nagyivó ember: - Egyenek, me hajnalfelé éhesek lesznek! Egyenek, még van mit! Ettek űk, de az meg se tetszett. A jó evő pedig csak huszonnígyet falt a huszonnígy ökörbűl, szintén annyit a kenyerekbűl. A hordóknak beütte a fenekit, huszonnígy pohárral volt csak neki. Az igazán nem sok egy hosszú éjszakára. Reggelfelé mentek bé a Veres királyék. Azt mondja a jó evő: - Itt ölik meg az embert éhel. Hát ez valami? Hát ez semmi. Megszígyelli magát a Veres király. "Várjatok csak!" - gondolja magában. - A harmadik próba pedig az lesz - azt mondja a Veres király - , benn lesztek egy szobában. A szoba annyira fel lesz melegítve, hogy ha kibírjátok, s nem haltok meg, tiétek lesz a lányom. Ha meghaltok, gödörbe hányunk, s földet húzatunk rátok - azt mondja a király. De istenem, milyen volt az a szoba! Vasbúl volt kíszítve, s a király birodalmában amennyi kovács, mind ott volt. Tudja isten, hány vagon szén mind körül volt rakva. Ahogy bémentek a királyúrfiék, nekifogtak külül fúnni a szenet a sok tenger fúvókkal, hogy a vasípüllet melegedjen fel. Szikrázott a tűz külül, már benn is kezdett melegenni. A bundás ember úgy aludt, mint aki meg van halva. Azt mondja a királyúrfi: - Fel ké költeni, hátha tunna valamit segíteni, me mindjár porrá ígek! Szóval a többinek is melege volt. Felköltik a bundás embert. - Ej, de jól aluvám! Nem sajnálának felkölteni? - Ha tudsz, segíts rajtunk, me porrá ígünk mindjár! A hetedik bundán kigombolt három gomblyukat. Annyira kihűlt a szoba, hogy még fázni kezdtek. Külül is a tűz kezdett megalunni. Hej, miféle dolog ez! A kovácsok megharagusznak, még jobban fújják a fúvókkal. Virkálják ottan, hogy ígjen a tűz, hogy hevüljön a szoba. Mikor nagy meleg volt, újra szólnak a bundásnak. Kigombol még két gomblyukat a ferső bundáján. Igaz, öt gomblyuk volt a bundában, ki volt gombolva az egísz ferső bunda. De még mindig hat volt rajta. A tűz szinte kialudt teljesen. Már a kovácsoknak nem is volt mit mesterkenni, mert az üdő rájuk virradt. Hogy látja a Veres király, hogy haszontalanság az egísz munkája, eléhívatja a királyúrfit: - Na - azt mondja - , mindenben legyőztetek, most már elviheted a lányomat. Útnak indulnak hazafelé. Mennek, mendegélnek. Mikor a Veres király országábúl kimentek, ezek az emberek búcsut vettek a királyúrfitól, s elmentek ki-ki a maga dolgára. Û csak maradt a menyasszonyával, az inassával meg a kocsissal. Út közben megháltak egy kis vendíglőben, de hát olyan szép idő volt, azt mondja a királyúrfi a királykisasszonynak: - Minek üljünk mi, édes kincsem, ebben a rozoga viskóban? A mi hintónk olyan szép, jobban elhálunk kinn a friss levegőn. Az inas pedig ott strázsált felettek, nehogy valami bajok törtínjík. Az udvaron volt egy kút, mint ahogy van itt nálunk is. Rászállott két galamb a kútágasra. Azt mondja az egyik galamb a másiknak: - Milyen gyönyörű pár cseléd fekszik ezenn a hintón, mégis ezeknek az anyjok míreggel kent eledelt küld nekik. Amint űk abbúl esznek, azonnal meghalnak. Ha valaki eztet hallja, valakinek is megmondja, térdig kűbálványnak változik. Lássa az inas egyszer, hogy jű vélek szembe egy hintó. Azonnal ráismert, hogy a király udvarábúl jű. Vette a fegyverit és célzott. Szembelűtt a hintóval. EI is tanálta az eledeleket, langot vetett s porrá égett. Hát a királyúrfi mikor látta, nagyon haragudt az inasra. - Ejnye, mír tetted ezt? Milyen jól ettünk volna. A következő estén szintén egy kis vendéglőben háltak, ott is csak künn a szabadban, mint a megelőző este. A két galamb akkor is odaröpült a kútágasra, mondják egymásnak: - Milyen gyönyörű két személy fekszik ebben a hintóban. Mégis az anyjok míreggel kent ruhát küld nekik. Mihelyt magokra veszik, langot vetnek, porrá ígnek. Ha valaki eztet hallja, valakinek is megmondja, derékig kűbálványnak változik. Reggelre virradt az idő, útnak indultak megint. Alig haladtak vagy tíz óra feléig, szintén jött a hintó a ruhával eleikbe. Az inas ezt is látta, célba vette, s rálűtt. Az összes ruha langot vetett, s elígett mind. A királyúrfi haragudt az inasra: - Ejnye fiam, mír tetted ezt? - Hagyjon bíkit, felséges királyúrfi, egyszer mindent megmondok! Mentek egész nap, mendegéltek. Este újbúl megháltak egy kis vendíglőnek az udvarán. A két galamb akkor is odarepült a kútágasra. Azt mondja a két galamb egyik a másiknak: - Milyen gyönyörű pár cseléd! Mégis az anyjok odahaza míreggel kent szobával, míreggel kent ruhával, ételekkel várja űket. Mihelyt egy cseppet esznek, langot vetnek s elígnek. Ha valaki eztet hallja s elmondja, egísszen kűbálványnak változik. Reggelre virradtak, megindúltak megén hazafelé. Estére haza is írtek. Fogadta nagy örömmel a király s a királyné a fiát meg az új menyit. Hítták űket bé, hogy menjenek bé, üljenek asztalhoz s egyenek. Az inas ott settenkedett addig erre s arra, amig bészaladt, egy tál ételt felborított. A királyúrfi kijött a béketűrésibűl: - Gyere - azt mondja -, állj véllem szembe, most má nincs több pardon, mondd meg, mír cselekedted? - Felséges királyúrfi, mikor az első íccaka megháltunk a kis szállodában, két galamb szállott a kútágasra. Azt mondja a két galamb egyik a másiknak: "Milyen szép pár személy fekszik ebben a hintóban, mégis az anyjok míreggel kent eledelt küld nekik. Mihelyt esznek belőlle, langot vetnek s porrá égnek. Ha valaki eztet hallja, valakinek megmondja, térdig kűbálványnak változik." Mire eztet elvígezte, térdig kűbálványnak volt változva az inas. A királyúrfi csak elhallgatta, még elmondta a másodikat, s szintén az is így lett, derékig lett a fiú kűbálvány. És elmondta a harmadikat is ippen úgy, mint ahogy elmondta a galamb. Egíszen kűbálványnak változott, mikor elmondott mindent. Látta a királyúrfi, hogy milyen hűsíges volt az ű inassa, nagyon megszomorodott, és elhatározta, addig menyen, amig fel tudja ébresztenni, s le tudja venni rúlla a kűbálványt. A menyasszonyát elhelyezte a városban nagyon jó helyre, s ű nagy szomorán útnak indult. Elhatározta, addig menyen, még elhozza a Nap anyjátúl az aranypálcát, mert avval le tudja venni az inasrúl a kűbálványt. Ment, mendegélt a királyúrfi hetedhét országon keresztül. Egy nagy rengeteg erdőben megpillantott egy kis kunyhót, de már ippen esteledett. Elhatározta, hogy ott megpihen az iccaka, ha béengedik. Egy vínasszonyt tanált benn. - Adjon isten szerencsés jó estét, öreganyó! - Áldjon meg az isten, édes fiam! Mi járatban vagy? - azt mondja az öreg anyóka. Jó vacsorát adott neki. A királyúrfi azt mondja: - Öreganyám, a Nap anyjához akarok menni, hogy elkírjem tűlle az aranypálcát. - Jaj, fiam, az messze van - azt mondja az öregasszony. Hanem nesze neked, fiam, egy ecset (egy olyan ecset, amivel a kendert szokták megecselni). Ha valahun nagy bajban leszel, lökd a hátad megé, me segítenni fog rajtad. Reggelre virradt az idő, a királyúrfi útnak indult. Ment megint hetedhét ország ellen, még azon is túl. Este egy nagy rengeteg erdőn haladt keresztül. Ott vezette az útja. Megpillantott ott is egy kis kunyhót. Elhatározta, hogy ott meghál. Bé is ment, szállást kírt: - Adjon isten szerencsés jó estét, öreganyó! Ott is csak egy vín anyóka volt. - Áldjon meg az Isten, kedves fiam! Mi járatban vagy, sz' itt ember nem szokott járni? - s kérdezi, hogy hova akar menni. - Én bizony - azt mondja - a Nap anyjához, hogy elkírjem tűlle az aranypálcát, hogy verjem le az inasomrúl a kűbálványt. - Segíljen az Isten - azt mondja az öreg anyóka -,innen már nincs nagyon messze! - Jó vacsorát adott neki ez is. Reggelre virradt az idő, a királyúrfi megint útnak indult. Az öregasszony az elinduláskor adott neki egy sajtot. - Nízd meg, fiam, ha nagy bajban leszel, ezt a sajtot lökd a hátad megi, me ez sokat fog segítenni! Ment ű, mendegélt. Hetedhét országonn is túl járt már, elírkezett egy erdőbe. Abban az erdőben szintén tanált egy kis kunyhót. Elhatározta, hogy ott meghál. Bé is ment és szállást kírt. Kapott szállást. Megkérdezte az öregasszony: - Ugyan fiam, mi járatban vagy? - Én a Nap anyját keresem, hogy elkírjem tűlle az aranypálcát. - Jó helyt jársz, mert én vagyok az. Megkapod, amit kerestél. Tartok - azt mondja - egy gyönyörű szép leányt, olyat - azt mondja - , hogy a napra lehet nízni, de arra nem, olyan szép. Tudom, hogy már van jegyesed, de - azt mondja - vagy magadnak, vagy az inasodnak vidd el, de kettőtök közzül ne legyen nagyobb úr egyik mint a másik, mert az inasod azt érdemli tűlled. Annak a leánynak azt mondja - az anyja egy vasórrú bába. Az utánnatok fog menni, vissza akarja hozni a leányát, tégedet el akar pusztítanni, hanem azt mondja - itt van ez a kis té egy puhár fenekin, eztet tedd a zsebedbe, és mikor nagy bajba keveredel, öntsd el a hátad megett. No, osztán megvacsorázott, reggelre virradva útnak indult hazafelé. Hozta a szép leányt is magával. Haj istenem, gyönyörű szép virágos réten jöttek vígig, de az öregasszony megmondta, egyet le ne szakasszon, mert akkor vége az életinek. A virágok mind, mind megszólaltak, azt mondták: - Engem szakassz le, én vagyok a legszebb! Û azírt egyet se szakasztott le, s mentek gyorsan hazafelé. Azt mondta a leány egyszer: - Megvert az Isten, jű anyám. Jött istenem, nagy zúgással a vín vasorrú bába. Az ajaka a földet írte, a felső szája az égen volt. Abban járt, hogy ahogy űket elíri, azonnal elnyeli mind a kettőt. Hej istenem, mikor ippen a sarkokban volt, írte volna űket el, hátradobja ű az ecsetet. Lett abbúl uram isten, olyan nagy erdő, hogy a felső víge az eget írte, a két szíle a világ két szílit. Azt bonya ki nem kerülhette. De a fák egymást írtík. Rágta bonya, hun szájával, hun farkával dörgölte, hun filivel, hogy át tudjon törni. Jaj, de mire átaltörhetett bonya, addig azok már messze jártak. Megindult az öreg bonya szintén, ahogy átírhetett, utánnuk. Azt mondja a leány egyszer: - Az Isten megvert, megint itt van anyám. Mikor ippen írte volna el, hátradobja a királyúrfi a sajtot. Lett abbúl olyan magas kűszikla, hogy a felső szíle az eget írte, a két szíle a világ két szílit. Bonya egísz hátra volt zárva. Töri bonya a követ, csapdossa minden oldalrúl, harapta. Hó, de mire átaltörhetett azonn a rengeteg kűsziklán, ezek már száz mírföldet is áthaladtak addig. Mire átaltörte bonya a követ, sok időbe kerűlt. Akkor megindult bonya még nagyobb míreggel, még nagyobb dühvel. Mint a sárkány, úgy haladt utánuk. Mikor ippen írte volna el, elönti a királyúrfi azt a csepp tejet. Lett mind a kettőjükből abban a szempillantásban két vadruca, a tébűl pedig lett egy nagy tétó, olyan, hogy nem lehetett látni a szílit s a vígit. Hej, űk úszkálnak a tetejénn, a tavon. Megírkezik a bonya: - Hej, jó madarak, jól esmérlek! Írtetek szaladok, de mindjárt kihúzom a finyes tollaitokat - azt mondja. Addig, hogy bonya belément a tóba. Ott úszkált utánnok. De mikor fogta volna ippen meg, a vadrécék mindig odébb csüggtek. Megharagszik a bonya: "Várjatok csak meg, me lesz ez máskíppen is!" - így gondolja. Hirtelen elhatározza, hogy kiissza a tejet a tóbúl. Nekifog bonya, issza a tejet, issza. De istenem, mi lett? A tó megdagadt benne, felfúvódott, bonya szípen kipukkant. A két vadruca kirepült a partra, ismét férfi lett és leány. Megindultak hazafelé. Már nem messze voltak a királyi udvartúl. Még aznap hazaírkeztek. Vette a királyúrfi az aranypálcát, leverte a kűbálványt az inassárúl, az még hétszerte különb lett, mint annak előtte volt. - Na - azt mondja -, kedves szolgám, ezután nem szolga leszel, hanem ketten leszünk az ország királya! Eléhozta a másik jegyessit is, s azt mondja az inasnak: - No, kedves barátom, most már válassz, amelyik neked tetszik! Én akármelyikkel megelégszem, mert mind a kettő igen szép. Kiválasztották aztán ki-ki a magáét, s csaptak egy lakodalmat, s víge lett. Volt ott elíg tányér, ki lefelé szájával, ki felfelé fenekivel.   Elmondta: Mihály Márton korpos szerk. Kovács Ágnes Rózsafiú és Tulipánleány - Akadémiai Kiadó Budapest - 1987
Értékelés
★★★★★
1 szavazás