Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Hallottátok-e hírét Kolcvárnak? A szép Hátszeg völgyében, magas hegy tetején tündökölt ez a
vár. Messze földön nem volt szebb ennél. A Kendeffy családé volt ez a vár, s abban az
időben, mikor az a szörnyű tatárjárás volt, egyedül lakott e várban Kendeffy Ilona. Egyedül,
mert az apja, a testvérei s a jegybéli mátkája mind a tatárok ellen harcoltak. Várta, várta
szegény Kendeffy Ilona, mikor jönnek vissza, de hiába várta. Egyszer csak halála hírét hozták
az apjának, halála hírét a bátyjainak, de a mátkájáról még hír sem jött, él-e, hal-e, elhurcolták-
e magukkal a tatárok, vagy nem: senki lélek nem tudta azt. Telt-múlt az idő. A tatárok már rég
visszamentek a hazájukba, s Kendeffy Ilona mátkája még mindig nem tért vissza. Egy este
Kendeffy Ilona kint üldögélt a vár erkélyén, s amint ott ült, elnyomta az álom. Csodálatos
álma volt. Előtte állott a jegybéli mátkája, s mondta neki:
- Ha azt akarod, hogy a tied legyek, annyi aranyad legyen, amennyi odáig ér, ahol én most
sínylek szomorú rabságban. Felébred Ilona, gondolkozik az álmon, s felsóhajt:
- Istenem, Istenem, vajon mit jelenthet ez az álom?! Ha rabságban van a mátkám, csak nagy
Tatárországban lehet rabságban, s kinek van annyi aranya, hogy odáig érjen? Másnap este
megint kiült az erkélyre. A csendes esti szellő álmot hozott a szemére. Mostan egy angyal
jelent meg előtte. Mondta neki az angyal:
- Ne búsulj, Kendeffy Ilona. Vedd elé a guzsalyodat, fonj éjjel-nappal, s majd meglátod, annyi
aranyad lesz, hogy éppen nagy Tatárországig ér, ahol sínylik a te mátkád szomorú rabságban.
Fölébred Ilona, gondolkozik, tűnődik az álmán, s felsóhajt:
- Istenem, Istenem, nem értem, hogy lehet! Hiszen ha ítélet napjáig fonok, akkor sem
szerezhetek annyi aranyat, hogy elérjen nagy Tatárországig. De hiába gondolta ezt, nem volt
többet nyugodalma, elővette a guzsalyát, kiült este az erkélyre, pörgette az orsót, s szép
csendesen eregette a fonalat. S hát uramteremtőm, mi történt? A fonál, mit eregetett, mind
színarannyá változott, s amint eregette, szépen, csöndesen szállott az aranyfonál tovább nagy
Tatárország felé, s nem telt belé egy hét, az aranyfonál elért nagy Tatárországba, nagy
Tatárországban tömlöc ajtajába, tömlöc ajtaja kinyílt, s ím egy este, mikor Ilona ott ült az
erkélyen, és fonogatott szép csöndesen, ott áll előtte jegybéli mátkája...