• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A madárrá változtatott leány

Részletek

Látogatás
6821
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Szerkesztette
Hegyi Márta
Könyv címe
A tollas kígyó búcsúja, Közép- és dél-amerikai indián mesék és legendák
Kiadás helye
Budapest
Kiadás éve
1989
Élt egyszer a végtelen Amazonas folyó partján egy indián törzs. A törzsfőnököt Korankének hívták. Bátor harcos és ügyes kezű vadász volt. Pálmakunyhójában vele lakott gyönyörű felesége, Nara és a kislányuk. De Nara nem csak szép volt, hanem szorgalmas is. Amíg Koranke az erdőt járta és tapírra meg jaguárra vadászott, addig az asszony sem tétlenkedett, páImarostból függőágyat kötött, gyapotból takarót meg ruhát szőtt, a kunyhó melletti tisztáson kukoricát meg banánt ültetett, agyagból kecses formájú korsókat formázott. Kislányuk napról napra cseperedett, erős volt, akárcsak az apja, és szép, mint az anyja. Nem szenvedtek hiányt semmiben, elégedetten éltek. Ám, egy szép napon odalett a nyugalmuk, mert az erdő gonosz szelleme, a Csujacsaki szemet vetett a szépséges Narára.  Furcsa szerzett volt ez a Csujacsaki. Az istenek ember formájúra teremtették, de lábat csak egyet adtak neki, a másik helyén kecskeköröm éktelenkedett. Ott bujdosott folyton az erdő sűrűjében, s arra várt, hogy valaki az útjába tévedjen. Nem kegyelmezett az áldozatának, aki egyszer összetalálkozott a gonosszal, annak nem sütött többé a nap, nem zúgott már a folyó. Szóval Csujacsaki megpillantotta Narát s azon nyomban beleszeretett. Attól fogva ott settenkedett Koranke háza körül, s le sem vette a szemét az asszonyról.  Így teltek, múltak a napok, míg Csujacsaki végül elhatározta, hogy örökre magával viszi Narát. Egy reggel, amikor Koranke vadászni indult, váratlanul betoppant a házba és reszketeg hangon megszólította az asszonyt: - Szegény vándor vagyok, étlen, szomjan járom az erdőt, könyörülj rajtam s adj valamit ennem! Nara megsajnálta az embert, hellyel kínálta hát s jóllakatta kukoricával meg banánnal. Ekkor az idegen hálálkodás helyett így fordult hozzá: - Nara, szépséges Nara, meghasad a szívem érted, gyere velem, légy a feleségem! - Hogy mennék én veled - csattant föl az asszony -, hiszen az én férjem Koranke, őt soha el nem hagynám! Ígért a vendég kincset, gazdagságot, de hiába, Nara hajthatatlan maradt. - Most elmegyek - adta föl a harcot Csujacsaki -, de hat hónap múlva visszajövök éned - s azzal, ahogy jött, úgy el is tűnt egy szempillantás alatt. Nara rémülten nézett a titokzatos idegen után, s ahogy a pillantása a földre siklott, akkor látta csak az árulkodó lábnyomokat a homokban: az egyik emberi nyom volt, a másik meg patás lábtól való. Rögtön tudta hát, ki is volt az éhes vándor! Ekkor ijedt csak meg igazán! A gonosz erdei szellem látogatását azonban titokban tartotta Koranke előtt, szomorítaná az ő szívét is. A várakozás és a szorongás nehéz hónapjai következtek Nara számára. Minden napja rettegésben telt el, ugyan mikor bukkan föl a Csujacsaki. Aztán egy reggelen díszes csónak kötött ki a parton, Koranke kunyhójának közelében. Egy férfi szállt partra, ruhája ünnepi, fején ékes tollkorona pompázott, a nyakában drága láncok hivalkodtak. Sietős léptekkel közeledett a törzsfőnökházához. Nara szíve az izgalomtól sebesen dobogott, hiszen az idegen pazar öltözete nem tévesztette meg. Rögvest tudta, hogy a Csujacsaki érkezett meg, s pompázatos külsejével csak az ő bizalmát akarja megnyerni. Így is volt. Az ünnepi díszben parádézó férfi még át sem lépte a küszöböt, csábító hangon máris rákezdte: - Látod, Nara, eljöttem érted. Nézd drága díszeimet, ha velem jössz, mától fogva minden gazdagságom a tiéd. Nara azonban hajthatatlan volt. Sírt, könyörgött a Csujacsaki, de hiába. Ekkor mérgesen fölugrott s vészjóslóan az asszonyra förmedt: - Adok újabb hat hónap gondolkodási időt. Ám ha addigra sem térnél jobb belátásra, példásan megbüntetlek - dörögte, s azzal eltűnt, mint a kámfor. Szegény Nara! Már most mitévő legyen? Alig várta, hogy este megjöjjön Koranke, rögtön elmesélte neki a Csujacsaki szörnyű látogatását. Hiába próbálta nyugtatni az ura, az elkövetkező hetekben, hónapokban egyre csak fogyott, akár a hold, arca halovány lett, akár a holdsugár. Aztán letelt a hat hónap. Koranke aznap nem hagyta el a kunyhóját, magához vette az íját és egy mérgezett nyilat feszített bele, s mozdulatlanul várakozott az ajtó mögött. Jött is kisvártatva az erdei szellem, ezúttal vadállatok kíséretében. A jobbján egy óriási anakonda kígyó tekerőzött, a balján pedig egy megtermett jaguár lépdelt. Látod, Nara, az egész erdő az én parancsomnak engedelmeskedik! - szólt fenyegetően. - Döntöttél-e hát? Velem jössz, vagy makacsságodért meglakolsz? - Én Korankét soha el nem hagyom! – húzta ki magát bátran az asszony. - Inkább haljak meg, de ő hozzá hűtlen nem leszek. - Mire való ez a konokság? - unszolta a szellem. – Hiszen erővel is magammal vihetnélek, de nem akarom, hogy szomorúan élj mellettem. Gyere hát velem, hatalmat, gazdaságot ajánlok neked! De hiába minden csábítás, Nara hajthatatlan maradt. - Rendben van, te akartad, hogy haragom lesújtson rád! - fortyant föl a Csujacsaki. – Büntetésül a lányodat madárrá változtatom, ezen túl az erdő mélyéről szól panaszos hangját, ott él majd, a világtól távol, mert kárhozata addig tart, amíg valaki meg nem pillantja, csak akkor száll el róla az átok! A hívatlan vendég azzal sarkon fordult. Ekkor Koranke is előugrott rejtekéből és célba vette a Csujacsakit. Csak hogy az ő eszén emberfia nem járhat túl, a gonosz szellem levegővé vált, még mielőtt a halálos nyílvessző elérhette volna. Nara és Koranke mindent hátrahagyva a kislányuk függőágyához futottak, de jaj, üresen találták… S abban a pillanatban egy ismeretlen madárhangra figyeltek föl, messziről jött, panaszosan szólt, mintha csak őket szólította volna. A titokzatos madarat az óta sem látta senki, szívszorító, síró hangja bele-belehasít őserdő lomha csendjébe. 
Értékelés
★★★★
8 szavazat