Több hétszer esküdni, mint egyszer
Részletek
Könyv címe
Magyar népmesék
Egyszer volt, honnan volt, még az operencziás tengeren is túl, élt egy szegény ember feleségestől, aki igen derék személy volt. Ezt megtudta az ördög s az asszonyhoz járt szerelmeteskedni, anélkül hogy az asszony maga is tudta volna. Egyszer odamegy az ördög, s kéri az asszonyt, hogy adja oda neki, amit a házánál nem tud. Hiszen én mindent tudok házamnál, mond az asszony, de az ördög mégiscsak kérte, hogy adja oda neki, utoljára is odaadta az asszony, ki teherbe esett és úgyan nem a férjétől, hanem az ördögtől, s ez volt, amit nem tudott. Egyszer hát megszületik a fiú, már nagy volt, mikor eljött az ördög, és mondá az asszonynak: no, hát ezt a fiút ígérted te nekem, ezt-azt, amit nem tudtál; már most elviszem. Az asszony sírt-rítt, deaz ördög még is elvitte.
Az ördögnek volt otthon egy leánya; a fiút pedig Dénesnek keresztelte; leánya már akkor tudta az ördögi mesterséget, de a fiú még nem. Egyszer a vén ördög felesége behívja a vén ördögöt és mondja neki: te vén kutya! Tanítsd már ezt a fiút valamire; maholnap megvénül, s még nem tud semmit. Ekkor estve mindjárt behívta az ördög Dénest és parancsolta neki, hogy az udvart szántsa fel, vesse be kölessel, hogy reggelre aratni lehessen.
A fiú igen búsult, Ilona hítta be vacsorára, de ő nem ment; kérdezte Ilona: mi baja, min búsul? Hogy ne búsulnék, mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az udvart fölszántsam, kölessel bevessem, hogy reggelre aratni lehessen. A lány azt mondja neki: ne búsulj semmit, adok én néked egy sípot, ha azt megfújod, jőnek te hozzád emberek; ne ijedj meg tőlük, azok azt fogják mondani: mit parancsolsz? Te pedig mondjad, hogy ezt az udvart szántsátok fel, vessétek be kölessel, hogy holnap aratni lehessen.
Egyszer jőnek az emberek; kérdezik: mit parancsolsz? Ő azt mondja nekiek: ezt az udvart szántsátok fel, vessétek be kölessel, hogy reggelre aratni lehessen. Reggel, mikor kijön a vén ördög, látja, hogy minden úgy van, amint parancsolta. Másnap megint behívja Dénest. Egy erdő volt, s azt mondja neki, hogy az erdőt kiírtsa és vesse be búzával, hogy másnap délre aratni lehessen.
Ekkor megint búsult a fiú még a vacsora sem kellett neki; a leány kérdezte: mit búsulsz? Hogyne búsulnék, felelt a fiú, mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az erdőt kiirtsam, búzával bevessem, hogy holnap délre aratni lehessen. Ej, ne búsulj semmit,mondja Ilona, itt egy kis síp, fújd meg ezt, majd jő sok ember, s kérdezik, hogy mit parancsolsz, s te mondd meg nekik, hogy ezt az erdőt kiirtsák, bevessék búzával, hogy holnap délre aratni lehessen. Hát egyszer megyen a sok nép, kérdezik Dénestől: mit parancsolsz? Ez mondta nekik, hogy ezt az erdőt kiirtsátok, búzával bevessétek, hogy holnap délre aratni lehessen. Másnap délben nézi a vén ördög, és jól van minden. Harmadik nap megint behívatja Dénest, s azt mondja neki: no, holnap délre egy várat építs ezen az udvaron viaszból, hogy benne ebédelhessek, mert különben, ha ezer lelked lesz is, meg kell halni.
Megint búsult a fiú, még a vacsora sem kellett neki. Megy hozzá Ilona, kérdi Dénestől: miért búsulsz? Hogy ne búsulnék, mikor az a vén dög apád azt parancsolta, hogy holnap délre itt az udvaron egy viasz várat építsek, hogy benne ebédelhessen, különben ha ezer lelkem lesz is, meg kell halnom. Ilona mondja neki: Ej, ne búsulj szívem szép szerelme! Itt egy síp, ha ezt megfújod, jő mindenfelől sok méh, s ha megparancsolod nekik, azok mindjárt megcsinálják. Egyszer hát megfújja a sípot Dénes; jőnek mindenfelől a sok méhek, s kérdezik: mit parancsolsz? Dénes azt mondta nekik, hogy holnap délre az udvaron egy viasz várat építsenek, hogy benne lehessen ebédelni. Ekkor kimegyen a vén ördög, hát látja, hogy megvan amint parancsolta.
Most azt mondja a vén ördög felesége a vén ördögnek: eredj te vén kutya, nézz széjjel; hátha lányod csinálja, mit fiadnak parancsolsz. Tehát a vén ördög elzárta őket egymástól, a leányt egy kis szobába, s megparancsolta a fiúnak estve, hogy holnap reggelrea túlsó udvart, mely tele van kősziklával, szántsa fel és vesse be, mert különben, ha ezer lelke lesz is, meg kell halnia.
Búsult, sírt-rítt a fíú, mert már a lánynak sem volt több sípja, meg el is zárták tőle. Odamegyen hát mégis a lány szobájának kulcslyukához, mondja neki: hogy a kutyák, ebek nyalják fel annak a vén apádnak a vérét, azt mondta, hogy azt a túlsó sziklás udvart szántsam fel, vessem be búzával, hogy holnap délre aratni lehessen, különben, ha ezer lelkem lesz is, meg kell halnom. A lány mondja neki: ne búsulj szívem szép szerelme! Elszökünk, itt hagyjuk ezeket a vén kutyákat; majd köpök én hármat a ház közepire; az első azt fogja mondani, ha hívnak, hogy most öltözöm, a második, hogy mosdom, a harmadik, hogy mindjárt megyek.
Úgy is lett; a lány kiment a kulcslyukon a fiúhoz, felült egy tüzes lapátra, a fiút a hátára vette, smentek, mint a gondolat hetedhét ország ellen. Hívják a lányt, azt mondja az első köp, olyan hangon, mint a lányé volt: most öltözöm. Megint hívják vagy egy óra múlva, azt mondja a másik köp: most mosdom; megint hívják vagy egy óra múlva, azt mondjaa harmadik köp: mindjárt megyek. Várták a lányt, nem ment.
Ekkor a vén ördög felesége mondja a vén ördögnek: eredj te vén kutya, hátha elszöktek. Akkor bemegyen a vén ördög a házba, s nem talál senkit, csak a három köpöt. Mindjárt mondja a vén ördögné a vén ördögnek: megmondtam, kutyák, ebek nyalják fel a véredet, vigyázz reájok, most eredj utánok, különben ha ezer lelked lesz is, meghalsz.
Ekkor a vén ördög felült egy tüzes szénvonóra és ment utánok, és már csaknem elérte őket, mikor a lány azt mondja a fiúnak: Dénes, szívem, lelkem, nézz hátra, igen ég az én bal orczám. Dénes hátranézett, azután mondá a lánynak: nem látok én egyebet, csak egy nagy fekete borulatot. A lány mondja: no! Az a mi apánk; hanem már most mit csináljunk? Én válok itt kápolnának, te pedig abba egy öreg papnak; le fog ide szállani a vén dög, és kérdezni fogja: nem láttál-e ilyen meg ilyen fiatalokat? Te pedig csak azt mondd neki: bizon nem láttam én, pedig itt vénültem meg. Úgy is lett; a vén ördög leszállott a kápolnához, kérdezi a paptól, nem látott-e ilyen s ilyen fiatalokat. Dénes pedig mondja: bizon nem láttam, pedig itt vénültem meg, madárnál egyebet.
Akkor a vén ördög megfordult, hazament. A felesége kérdezi otthon, hogy nem látta-e őket. Mondja neki a vén ördög: nem láttam én egyebet egy kápolnánál, abban meg egy öreg papot. Kérdeztem tőle: nem látott-e ilyen meg ilyen fiatalokat, azt mondta: ott vénült meg, még sem látott madárnál egyebet. Ekkor mondja a felesége: hiszen te vén bolond, abból a kápolnából csak egy forgácsot hoztál volna, mindjárt hazajöttek volna.
De Ilonáék mihelyt apjok elment, fölkeltek, mentek heted hét ország ellen, egy hegyen leültek pihenni, s ott hétszer megesküdtek, hogy ők soha el nem hagyják egymást. A vén ördög felesége megütötte, verte a vén ördögöt, hogy menjen keresse a fiút, meg a lányt; a vén ördög ekkor még haragosabban felült egy tüzes lapátra, és ment utánok heted hét ország ellen. Ekkor megint mondja a lány a fiúnak: Dénes szívem, lelkem, nézz hátra csak, mert igen ég a bal orczám. Mit látsz? Nem látok egyebet, - mondja Dénes, csak egy nagy, veres borulatot. Ekkor mondja a lány a fiúnak: no, még eddig kikerültük a veszedelmet, de már most látom, hogy vissza kell mennünk, hanem mégis próbáljunk valamit, én válok itt egy tónak, te meg egy nagy arany kacsának a tóba fog téged kergetni az a vén ördög, de vigyázz, hogy csak egy tollad szála se vesszen el, mert akkor vissza kell menni. A lány tónak válott, amint mondta, Dénes pedig egy aranykacsának belé. Egyszer leszáll a vén ördög a tóhoz, kergeti a kacsát egyik szélétől a másikig, s már meg is éhezett. Utoljára felszedte-vette magát, hazament, de megátkozta a fiút, meg a lányt, hogy hét esztendeig ne beszéljenek egymással.
Mikor elment a vén ördög, úgy elvált Dénes Ilonától, hogy még azt sem mondták egymásnak: Isten áldjon meg. Ilona egy jobb kéz felől való városba ment, ott beállott szobalánynak, Dénes pedig a bal kéz felé való városba ment, hol egy király lakott, annál beállott kályhafűtőnek. Volt annak a királynak egy igen szép lánya; kérték mindenféle királyfiak, nem ment senkihezse, hanem csináltatott egy magas oszlopot a kapufélfa mellé, arra egy koszorút tett, s azt mondta, hogy ahhoz megyen, aki azt lekapja; próbálták sokan, nem tudta senki lekapni.
Egyszer gondolkozik Dénes, hogy meg kéne próbálni, hátha szerencsés volna. Ő is kimegyen a kertbe, volt neki ott egy lófeje, megrúgja, kiesik belőle egy dió, felnyitja a diót, hát egy szép paripa kiugrik belőle, meg egy szép öltözék úri ruha. Mindjárt szépen felöltözött, felült a paripára, azután elvágtatott az oszlophoz, s úgy lekapta róla a koszorút, mintha ott sem lett volna. Ekkor bement a királyhoz a királykisasszony, mihelyt meglátta, mindjárt fülig szerelmes lett belé, ott a sok urak előtt gyűrűt váltottak, s ellakták a kézfogót. Azután Dénes köszönt a királykisasszonynak, hogy két hét múlva visszamegy, aztán megesküsznek.
Dénes kiment a kert alá, levetette az úri ruhát, avval megint a kályhafűtői ruhába öltözött. A királykisasszony várta már a mátkáját, mert ekkorára el kellett volna neki már jőni, dehogy nem jött, a királykisasszony igen megbetegedett. Szánta Dénest egy darabig, azután már csak a gyűrűjét szánta. Dénes már ekkor gondolkodott, hogy kéne a gyűrűt a királykisasszonynak visszaadni. Egyszer hát egy délben bemegy a konyhába, látja, hogy a szakács egy kis tálkában külön tálal a királykisasszonynak; ő is alattomosan belélökte a gyűrűt. Felviszik a királykisasszonynak az ételt, amint felkavarja, látja, hogy benne van egy gyűrű; nézi, hát látja, hogy az övé. Mindjárt felhívták a szakácsasszonyt, kérdezték, hogy hát ki lökte azt a gyűrűt a tálba. Én nem tudom, felelé a szakácsasszony, nem volt a konyhában senki, csak az a kályhafűtő törlészkedett ott. Felhívják a kályhafűtőt, kérdezik, hol vette azt a gyűrűt. Elsőbb tagadta, de később csakugyan kivallotta; ekkor mindjárt papot hozatott a király, Dénes kiment a kertbe, megrúgta a lófejet, az paripának válott; szépen felöltözött, még hétszerte szebb volt most, mint azelőtt. Ekkor megesküdtek hét nap, hét éjszaka állott a lakodalom. Az első éjszaka hát, amint együtt feküdt Dénes a királykisasszonnyal, jön az ablakra Ilona galamb képében, mert már akkor eltelt a hét esztendő, s azt mondja Dénesnek: Dénes szívem, szép szerelmem, ébredj; itt van, akivel hétszer megesküdtél a gyepen; nem ébredt föl Dénes, de a szobaleány ezt kihallgatta. Más éjszaka megint elment Ilona galamb képében az ablakra, megint mondja: Dénes szívem, szép szerelmem, ébredj fel; itt van, akivel hétszer megesküdtél a gyepen. Ekkor sem ébredt fel Dénes. Akkor azt mondja Ilona: na! Még egyszer eljövök, ha akkor sem leszesz ébren, soha sem látsz többé; a szobalány azt mind hallotta.
Másnap így szól a szobalány Dénesnek: mondanék én valamit a királyfinak, ha meg nem haragudnék. Mit? Mondjad! Itt volt egy valaki már két éjszaka galamb képében az ablakon és azt mondta: ébredj Dénes szívem, szép szerelmem, itt van, akivel hétszer megesküdtél a gyepen, s azt mondta, hogy még egyszer eljön, de ha akkor sem ébredsz fel, többé soha nem látsz. Dénes mindjárt tudta, hogy Ilona az, ébrebben aludt más éjszaka. Egyszer hallja, hogy mondja valaki: Dénes szívem, szép szerelmem, itt van a kivel hétszer megesküdtél.Akkor Dénes felkél, beveszi a galambot, hát hétszerte szebb kisasszonynak válik, mint a királykisasszony, akkor még hétszerte jobban megszerette Dénes, és mondja a feleségének: no, feleségem! Te veled csak egyszer esküdtem meg, de ezzel hétszer igazságosabban leszek az övé. Ekkor Dénes felszedte magát, egy más városba ment, ott Ilonával megesküdött; most is élnek, ha meg nem haltak.