• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Ördög rózsa

Részletek

Látogatás
6033
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király. Ez a király egyszer úgy eltévedett egy sűrű, rengeteg erdőben, hogy semmiképpen sem tudott onnét kivergelődni. Indult erre, indult arra, még nagyobb sűrűségbe tévedt, olyan sűrűségbe, hogy isten áldott napját nem is látta. Búsult a király, majd felvetette a nagy búbánat. Így kell, hogy elvesszen az erdőben, nem látja többet szép fiatal feleségét, akinek nem volt párja a világon! Amint így évelődnek magában, honnét, honnét nem, elejébe toppan egy ördög, s mondja neki: - Nem tudsz kimenni az erdőből, úgy-e? No, én kivezetlek, ha nekem adod a legdrágább kincsedet, ami még nincs, de lesz. Egy szempillantásig sem gondolkozott a király, kezet adott az ördögnek, s az ördög, egy jó félóra sem telt belé, kivezette a királyt az erdőből. Akkor azt mondta neki: - Hát én a szavamat megtartottam, az erdőből kivezettelek, de aztán te is tartsd meg a szavadat. Amikor találkoztunk, még nem volt gyermeked, most már van, azt is tudom, hogy fiú. Jegyezd meg jól, hogy húsz esztendő múlva eljövök érette. Elválnak egymástól, az ördög megy a pokolba, a király haza, s hát csakugyan igaza volt az ördögnek: a királynét egy szép fiúval áldotta meg az Isten. Örült is a király, nem is. Az egyik szeme nevetett, a másik sírt. Mennél idősebb lett a fia, annál erősebben elszomorodott, a királyné, mikor megtudta, hogy az ura az ördögnek ígérte a fiát, éjjel-nappal sírt, mint a záporeső. A királyfi nem tudta elgondolni, hogy miért sír mindig az ő édesanyja, miért olyan szomorú az ő édesapja. Meg is kérdezte egyszer: - Édes szüleim, miért szomorkodtok mindig? Talán bizony nem szerettek engem? Mit volt mit tenni, meg kellett, hogy mondják az igazat. Gondolták, elég nagy már a királyfi, hadd tudja meg, mi vár reá. - Hát ha így van, amint van - mondotta a királyfi -, meg sem várom, hogy az ördög jöjjön, magam megyek a pokolba. Hiába beszélt az apja, anyja, hogy ne menjen, hátha az ördög el is feledte a fogadást, nem is jön érte. A királyfi elbúcsúzott apjától, anyjától, minden atyafiától, s addig meg sem állott, amíg a pokolba nem ért. Bemegy a pokol országába, ottan megy hegyeken-völgyeken, folyóvizeken által, erdőkön-mezőkön keresztül, s amint megy, mendegél, megszólítja az útszélen egy emberkoponya: - Hallod-e, te királyfi, áss gödröt, temess bele engem, és dobj a síromba kilenc misére való pénzt, bizony nem bánod meg. A királyfi a kardjával nagy hirtelen gödröt ásott, belétemette a koponyát, dobott melléje kilenc misére való pénzt. Akkor a koponya kiszólt a sírból, s mondta neki: - No, te királyfi, hallgass ide! Én jól tudom, hogy miben jársz, hát fogadd meg a tanácsomat. Itt meg itt, nem messze innét van egy folyóvíz, oda jár fürödni az ördögkirály három leánya. Ez az ördögkirály az, akinek a te apád elígért. Az ördögkirály három leánya fekete daru képében száll a víz partjára, te bújj meg egy bokor mögé, s amíg fürödnek, vedd el a legkisebb királykisasszonynak a ruháját, szaladj vele, s addig vissza ne add, amíg meg nem ígéri, hogy a pokolból meg nem szabadít. Elmegy a királyfi annak a folyóvíznek a partjára, meghúzódik egy bokor megé, s hát egyszerre csak leszáll három fekete daru, megrázkódnak, leánnyá változnak, hirtelen levetik a ruhájukat, s belemennek a vízbe. Hopp, a királyfinak sem kellett egyéb. Fölkapta a legkisebb királykisasszony ruháját, s elszaladott vele. Egy félóra múlva jönnek ki a leányok a vízből, a két idősebb hirtelen fel is öltözik, a legkisebb nem találja a ruháját. No bizony, ha nem találta, a nénjei nem is vártak rá. Daruvá változtak, elrepültek, s ott hagyták a legkisebb királykisasszonyt. Hej, istenem, sírt a szegény Rózsa királykisasszony (mert ez volt a neve), hullott a könnye, mint a záporeső. De aközben visszafordult a királyfi, s mondta neki: - Ne sírj, királykisasszony, visszaadom a ruhádat, ha megígéred, hogy az apád országából kiszabadítasz, mert tudd meg, hogy az én apám a te apádnak ígért, még amikor a világon sem voltam. - Jól van - mondta a királykisasszony. - Nesze, adok neked egy fekete rózsát, ereszd a szélnek, hadd vigye, te csak menj utána, amerre vezet, s majd meglátod, minden jóra fordul. A királyfi visszaadta a leánynak a ruháját, s Rózsa királykisasszony mindjárt el is szállott fekete daru képében. Ő pedig szélnek eresztette a fekete rózsát, s ment utána, hegyeken- völgyeken át, s meg sem állott, míg az ördögkirály palotájába nem ért. Fölmegy az ördögkirályhoz, köszönti illendőképpen, mondja, hogy ki s mi ő, mit akar. - No, azt ugyan jól tetted, hogy magadtól jöttél ide - mondá az ördögök királya. - Hát én nem bánom, kieresztlek az országomból, de még három leányom közül is azt adom neked, amelyik legjobban tetszik, ha három próbát becsületesen kiállsz. - Akármit megpróbálok - mondotta a királyfi. - Hát az első próba ez lesz: látod-e amott azt az ólomhegyet? Szántsd fel ezt ólomekével, vess belé egy szem kölest, boronáld be vasboronával, s holnap délre abból a kölesből főzz nekem ebédet. Kimegy a királyfi nagy búsan, találkozik Ördög Rózsa királykisasszonnyal, elpanaszolja, hogy mit kíván tőle a király. Hát ő hogy tudja fölszántani az ólomhegyet, mikor még földet sem szántott soha! - Te csak feküdj le s aludj, bízd reám! S abban a pillanatban egyet rittyentett az ostorával Rózsa királykisasszony, jöttek az ördögszolgák nagy sereggel, kérdezték: - Mit parancsolsz, szép királykisasszony? Mondta, hogy mit. Azzal nekiindultak az ördögszolgák, s reggeltől estig, míg az ördögkirály aludott - mert az ördögök nappal alszanak, felszántották az ólomhegyet, beléboronálták vasboronával az egy szem kölest, s ím halljatok csudát, reggelre sűrű köles nőtt az ólomhegyen, meg is ért, az ördögszolgák ki is csépelték, meg is őrölték, s délre a királynak az ebédet meg is főzték. - No - mondta a király -, ezt a próbát jól kiállottad; még csak két próbát kell kiállanod. Az volt a második próba, hogy az ólomhegy tetejére építsen olyan kakassarkon forgó rézvárat, hogy annak párja ne legyen sem a pokolban, sem a földön, sem az égben. Ezt is felépítették az ördögök a királykisasszony parancsolatjára. A harmadik próba az volt, hogy aranyhidat építsen a rézvár és az ördögkirály palotája között. Ezt is megcsinálták az ördögszolgák. Fölment a királyfi az ördögkirályhoz; jelentette, hogy kiállotta mind a három próbát. - Jól van, fiam. Azt mondtam, hogy három lányom közül azt adom neked, amelyik legjobban tetszik. Szavamat megtartom, viheted, mehetsz haza. Bezzeg hogy a királyfi a legkisebbet, Rózsa királykisasszonyt választotta. Egyszeriben elbúcsúztak az ördögkirálytól s minden nemzetségétől, beleültek a szélhintóba, s felszálltak a felső világba. Hanem mikor a királyfi városához közeledtek, a királyfi megállította a szélhintót, s mondta Rózsa királykisasszonynak. - Így én nem vihetlek az apám városába. Várj meg itt, lelkem, majd visszajövök érted hatlovas hintón. Mondta a királykisasszony: - Ne hagyj itt, királyfi, mert ha hazamégy, s megcsókol valaki téged, tüstént elfelejtesz engem. - Hiszen ha csak ez a baj - mondotta a királyfi -, senkinek sem engedem, hogy megcsókoljon, még az édesanyámnak sem. Hiába beszélt, hiába könyörgött Rózsa királykisasszony, a királyfi hazament a hatlovas hintóért. Hej, volt öröm, amikor meglátták. Szaladott elébe az apja, az anyja, ölelték, akarták csókolni, de a királyfi nem engedte. Mondotta: - Nem lehet, lelkem, édesanyám, édes jó apám, csak holnapig meg ne csókoljanak, azután lehet. Hát jól van, a király s a királyné egy kicsit elszontyolodott, nem tudták, mire véljék, miért nem engedi a fiuk, hogy megcsókolják; hanem volt a királyfinak egy vén dajkája, s ez a királyfit éjjel, amikor aludott, megcsókolta. No bizony, ha megcsókolta, el is feledte a királyfi Ördög Rózsa kisasszonyt, mintha a világon nem is lett volna. Eltelt egy nap, eltelt kettő, három, nem jött a királyfi a hatlovas hintóval. Mit csináljon szegény Ördög Rózsa királykisasszony? Szégyellt visszamenni az édesapjához. Ő bizony egyet gondolt, a város végén csárdát építtetett, s csaplárosné lett belőle. Na hiszen híre futott a városban, milyen szép csaplárosné van a város végén, ott mérik ám csak a jó bort! Meghallja ezt a királyfi is, s egy gróf s egy herceg barátjával elmegy egyszer a csárdába, hadd lássák, hogy igazán olyan jó bort mérnek-e ott, s olyan szép-e a csaplárosné? Bemennek a csárdába, letelepednek egy asztal mellé, ételt-italt rendelnek, csudálják a szép csaplárosnét, mert olyan szép teremtést a világon való életükben még nem láttak. De a királyfi mintha soha nem is látta volna, nem ismerte meg. Egyszer csak odafordul a gróf a csaplárosnéhoz, s mondja: - Csaplárosné, lelkem, adjon egy csókot! - Majd tíz órakor, most nem érek rá - mondotta a csaplárosné. Akkor meg a herceg fordult hozzá: - Csaplárosné, lelkem, adjon egy csókot! - Majd tizenegykor, most nem érek rá. Odahajolt a királyfi is, kérte szépen: - Csaplárosné, lelkem, adjon egy csókot! - Ó, most nem érek rá, majd tizenkét órakor. S azzal elszaladt a csaplárosné, s vissza sem jött többet. Tíz órakor fölkel a gróf az asztaltól, keresi a csaplárosnét, hát ott van a szomszéd szobában, s mondja neki: - Csaplárosné, lelkem, itt vagyok, adja meg a csókot. - Mindjárt, mindjárt, csak ki kell szaladnom, hogy a kaput betegyem. Mondta a gróf: - Hagyja, lelkem, csaplárosné, majd becsukom én. Azzal kiment a gróf, csukta a kaput, de a kapu mindig visszapattant, egész éjjel folyton csukta, a kapu meg folyton visszapattant, kinyílt, nem tudta becsukni. Tizenegykor jött a herceg. - Itt vagyok, csaplárosné, adja meg a csókot. - Mindjárt, mindjárt, csak elébb a lúdjaimat beterelem az ólba. - Hiszen majd beterelem - mondotta a herceg, s kiszaladott az udvarra, terelgette a libákat. Egész éjjel terelgette, s nem volt annyi istenes lelke, hogy az ólba tudja terelni. Jött tizenkét órakor a királyfi. - Itt vagyok, csaplárosné, lelkem, adja meg a csókot. - Mindjárt, mindjárt, csak elébb a kályhában a tüzet betakarom hamuval. - Ó, majd betakarom én - mondotta a királyfi, s ment a kályhához, takarta a tüzet hamuval. Egész éjjel takarta, s mégsem tudta betakarni, a tűz mindig pislákolt. Reggel kijön a csaplárosné nagy nevetve, s mondja a királyfinak: - Látod, látod, királyfi, úgy-e mondtam, ne hagyd, hogy megcsókoljanak, mert elfelejted Ördög Rózsát! Hát csakugyan a királyfinak csak most jutott eszébe Ördög Rózsa, szaladni akart a kályhától, hogy megölelje, megcsókolja jegybéli mátkáját, de nem tudott szabadulni a kályhától, a keze mindig a hamuban kotorászott, takarta a tüzet. Akkor aztán odament Ördög Rózsa, a vállára tette a kezét, s a királyfi egyszeriben elszabadult a kályhától, szaladott haza, s jött vissza a hatlovas hintóval. A gróf még akkor is folyton csukta, nyitotta a kaput, a herceg meg terelgette a libákat. De odament Ördög Rózsa, meglegyintette a vállukat, s ím, a herceg mindjárt be tudta terelni a libákat, a gróf is be tudta csukni a kaput. Akkor a királyfi Ördög Rózsát szépen beültette a hatlovas hintóba, hazavitte, mindjárt papot hívattak, nagy lakodalmat csaptak, s bizonyosan ma is élnek, hogyha meg nem haltak.
Értékelés
★★★★
13 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák