• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Noémi, s az elvarázsolt birka

Részletek

Látogatás
8151
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Szécsi Magda
Könyv címe
Az aranyhalas lószem tükre
Kiadó
HungáriaSport
Kiadás helye
Budapest-Dabas
Kiadás éve
1988
Hegyen, völgyön, dombon át egy hűs patak csordogált. A patak partján élt három testvér: Ada, Sári és Noémi. Se anyjuk, se apjuk nem volt, de még házuk sem, ahol aludhattak volna. Azt ettek, amit találtak, amit a fák, bokrok kínáltak. Vizet a patakból ittak, ha elfáradtak, szénán aludtak. Csak egy ruhájuk volt, kék színű, amit a csillagok szőttek, saját fényükből. Ada szőke, Sári barna, Noémi fekete hajú volt. De mindhármuk szeme kék volt, akár az ég vagy a nefelejcs szirmai. Úgy éltek, mint a tündérek, békességben, boldogságban. Minden áldott nap elmentek egy gyönyörű tisztásra, ahol illatos, bordó virágok nőttek. Teleszedték kosaraikat virággal, és elvitték egy sötét, komor barlang bejáratához. A barlangban egy birka lakott. Nem volt az közönséges birka, de nem ám! Aranyból volt a szőre, tudott beszélni és még neve is volt. De csak bordó virágot ehetett szegény, vizet meg egyáltalán nem ihatott. Mikor a lányok odaértek a barlanghoz, Noémi bekiáltott:   - Hahó... hahó... itt vagyunk! Elhoztuk a reggelidet, Trebla!   - Jó reggelt három szép lányok - mondta Trebla -, köszönöm a Virágot.   - Edd csak meg nyugodtan az egészet, holnap is hozunk - bíztatta Ada.   - Olyan jók vagytok - hálálkodott Trebla   - Szívesen szedjük ezt a gyönyörű, illatos virágot - szólt Sári.   - Igazán elmondhatnád, ki vagy és hogy kerültél ide! - kérte Noémi.   - Jó, elmondom, hisz régóta ismerjük egymást. Ezzel együtt leültek a barlang mellé egy fa alá és Trebla mesélni kezdett.   - Látjátok ott messze azt a kék hegyet? Ott laktam valamikor a Kék palotában, a Kék királynő fiaként. Édesanyám egyszer nagyon megbetegedett, ezzel kezdődött baj. A tudósok azt mondták, hogy csak egy virág gyógyíthatja meg, egy olyan virág, aminek illata édes, színe bordó. Elindultam megkeresni ezt a virágot és itt találtam meg, ahol most ülünk. Szedtem is annyit, hogy alig bírtam. Hazavittem, édesanyám hamarosan meggyógyult. Nagy volt a boldogság Kékországban, csak én voltam szomorú, mert egy fehér madár a vállamra szállt és így szólt: „Morcos manó virágait szakítottad le, te boldogtalan. Azt üzeni, hogy azonnal menj el hozzá és szolgálj neki hét évet becsülettel." El is mentem hozzá, le is dolgoztam a hét évet. De Morcos manó rosszkedvű volt a szabadulásom napján, és hogy én se örüljek, vizet nem ihatok. De ezt már ti is tudjátok – fejezte be Trebla szomorúan.   - Morcos manó azt nem mondta meg, hogy változhatsz vissza emberré? - kérdezték.   - Nagy ára lenne annak. Három lánynak kellene ahhoz megszeretni engem, és fel kellene áldozniuk magukat értem.   - Mit kellene tenniük? - kérdezték a lányok kíváncsian.   - Az egyiknek búzává, a másiknak kemencévé, a harmadiknak szénné kéne változnia, hogy a manó meg tudja sütni a búzából készített kenyeret.   - De hiszen Morcos manó annyi kenyeret süthet, amennyit csak akar! - kiáltották a lányok egyszerre.   - Rengeteg búzája van! - szólt Ada.   - Kemencéje is van vagy száz - mondta Sári.   - Szénhegyei eltakarják a napot - jelentette ki Noémi.   - Igen ám, de ez a kenyér csodakenyér lenne. Ettől még a holtak is feltámadnának, de még én is ember lehetnék egyetlen morzsájától - válaszolta Trebla.   - Ha valóban segíthetünk, vállaljuk.   - Légy újra királyfi, Trebla. Légy újra királyfi, Trebla! - mondták.   - Édesanyád is örülne, ha láthatna már. Ezt mondták a lányok, mert mind a hárman szerették Treblát, de legjobban Noémi.   - Nem akarom, hogy elpusztuljatok miattam. Inkább maradok birka, így legalább mindennap láthatlak benneteket. Ne tegyetek értem mást, csak szedjetek máskor is a bordó virágot.Így hát minden maradt a régiben. A lányok hordták az illatos virágot, és beszélgettek Treblával. Noémi simogatta gyapjas fejét, becézgette és százszor megsiratta sorsát. De egy reggel nem találták sehol, hiába keresték. Rátaláltak viszont két királyfira, akik eltévedtek az erdőben. Ada az egyikbe, Sári a másikba szeretett bele, hozzájuk is mentek feleségül hamarosan. Hívták a legkisebb lányt, Noémit, hogy tartson velük abba a távoli országba, ahol a királyfiak laknak. De Noémi csak Treblát siratta, esze ágában sem volt elhagyni a szeretett helyet, ahol mind a hárman felnőttek, és ahol egy szerencsétlen, birkává varázsolt királyfi várja, hogy visszaváltozhasson emberré. Elbúcsúzott hát a két lány es magára hagyták a legkisebbet. Szomorú volt a patak, az erdő, a mező, de meg a virágok is orrukat lógatták. Noémi elindult megkeresni Treblát. Ment-mendegélt, de jaj, mit lát a forrás mellett? Trebla fekszik ott mozdulatlanul.   - Trebla! Kedves Trebla, ébredi fel! Csak miattad maradtam itt. Jaj! Csak nem ittál vizet? - zokogott Noémi. Átölelte az aranyszőrű birkát és álomba sírta magát. Reggel aztán nagyon meglepődött, hogy egy gyönyörű fiú fekszik mellette.   - Ki vagy te, és hol van Trebla?   - Én vagyok Trebla. A forrás segített rajtam. Ezért nem ihattam hát vizet! Ravasz volt Morcos manó.   - Jaj, de szép vagy, Trebla! Ugye most már mindig együtt maradunk, itt az erdőben, ugye nem fogsz elmenni tőlem? - kérdezte Noémi. Kinek szednék virágot, kinek kötnék koszorút, kinek mondanám el örömömet-bánatomat?   - Eljössz velem Kékországba - mondta Trebla.   - De ezek a bordó virágok csak itt nyílnak, a patak itt a leggyorsabb, a Nap itt a legfényesebb. Nem akarok elmenni innen! - sírt Noémi.   - Akkor várj meg. Én hazamegyek, hozok építőmestereket és fényes palotát építtetek. Hozok arany-ezüst ruhát és mindenfélét, amit csak akarsz.   - Miért kell palotában lakni? Mire jó az arany ruha és mire az arany ékszerek? Maradj velem! Éljünk úgy, mint idáig. Gyümölcs van elég, a patak hűs vizet ad. Jobb, illatosabb, kényelmesebb fekhely nincs a szénánál. Nekem nem kell palota - de mire ezt kimondta szomorúan, Trebla már messze járt. Pár nap múlva visszajött Trebla fényes ruhában, nagy kísérettel. Kerestette mindenhol Noémit, de hiába, nem találták sehol. A forrás kiapadt, a patak alig csordogált, még a virágok sem illatoztak úgy, mint régen. Trebla szomorúságában még sírni sem tudott.Most mit tegyek, hova menjek, hol találom meg? – kérdezte saját magát.   - Én tudom, én tudom! - kiáltotta valaki.   - Ki vagy? Mutasd magad! Ha nem látlak, nem is hiszek neked!   - Nézz a fára, királyfi! - kérte a hang.   - Ó, te rossz hírek hordója! Mit akarsz hát tőlem, te fehér madár?   - Most jó hírt mondok. Tudd meg, hogy Morcos manó elrabolta azt a lányt, akit keresel.   - Hát ez neked, jó hír? – szomorodott el Trebla.   - Bizony jó hír, legalább tudod, hogy hol kell keresned. - mondta a fehér madár.   - Ez már igaz. Akkor vezess! - adta ki a parancsot Trebla.   - Lassan a testtel, hékás - szólt a madár. - Nekem is van ám egy kérésem.   - Mondjad gyorsan, mert már igencsak mérges vagyok a gazdádra!   Nem gazdám az nekem, hanem az ellenségem. Nem vettem feleségül a lányát és látod, ni, madárrá változtatott. Arra kérlek, tekerj kettőt a nyakamon és utána dobj a patakba. Meglátod, segítségedre leszek, ha ezt megteszed.   - Ha komolyan gondolod ezt a nyakcsavarást, hát röpülj ide, rajtam ne múljon a boldogságod!Ezzel kettőt csavart a madár nyakán, majd beledobta a patakba és lám, egy erős dalia nevetett vidáman Treblára.   - Köszönöm barátom! Most aztán tényleg mehetünk, hogy ellássuk a gonosz manó baját.Mentek éjjel, mentek nappal, egy hunyást sem aludtak. Végre a hatodik napon megérkeztek Morcos manó háza elé.   - Nyisd ki az ajtódat te manó, mert ha nem, hát betöröm! - kiáltott a daliás legény.   - Nyitva van az, gyertek be, ha mertek! - kiabált vissza a manó.   A két legény bement bizony, nem féltek még az ördögtől sem. Alig hogy becsukták az ajtót, látják ám, hogy egy nyolcszemű kígyó siklik oda hozzájuk.   - Vágjatok négyfelé, s csodát láttok - sziszegte a tekergő, vonagló jószág.   - Ha csak ezt kívánod, tessék - azzal Trebla négyfele vágta a kígyót.   Bizony csodát láttak, mert négy erős vitéz lett a kígyóból.   - Veletek harcolunk mi is - mondták a kígyóból lett vitézek:   - Hol találjuk a manót, azt mondjátok meg - kérdezte őket Trebla.   - Azt mi sem tudjuk, de ha összetörjük az aranytányérját és elássuk a földbe, megszűnik a hatalma.   Bejárták a szobákat, a folyosókat, de csak nem lelték meg az aranytányért.   - Menjünk fel a padlásra, nézzük meg ott is! - jutott az egyik vitéznek.   Fekete volt a kémény, akár a pokol bejárata, de Trebla észrevette a fénylő aranytányért. Szét is törte íziben, és futott le a padlásról, hogy minél gyorsabban eláshassa. Akkor egyszeriben megtelt a ház emberekkel, aki addig disznók, kecskék, kígyók, medvék, libák voltak. Nem győztek hálálkodni a bátor legényeknek. Trebla azonban csak Noémit kereste. A nevét kiáltotta, de nem válaszolt neki senki.   - Ejnye, te madárból lett dalia! Alaposan becsaptál engem, amikor azt mondtad, hogy itt találom a szépséges Noémit. Hol van hát, ki vele! - gurult méregbe Trebla.   - Nem kell mindjárt ilyen hangon beszélni - sértődött meg a dalila.   - Jól van! De hol találom Noémit? - kérdezte Trebla röstelkedve.   - Nem hazudtam én neked, barátom. Nézd csak a válladon azt a kék szemű egérkisasszonyt!   - Hű az áldóját! Ez lenne Noémi? - csodálkozott Trebla.   - Cin-cin, bizony én vagyok, én - mondta az egér -, de változom vissza, ha feleségül veszel.   - Trebla felhívta a daliás legényt és a fülébe súgta:   - Ez nem lehet Noémi.   - Már hogyne lehetne. Morcos manó itt mindenkit elvarázsolt!   Véletlenül épp arra járt egy kóbor pap, hát összeadta a furcsa párt.Ekkor az egér furfangos módon átváltozott lánnyá, de bizony az egérke nem Noémi volt, hanem Luca, a ravasz manó ronda lánya.   - Most már nem menekülsz tőlem, Trebla! - kiáltotta.   - De nem bizony! - örvendezett a madárból lett dalia és a kígyóból lett négy vitéz. Mert nem voltak ők mások, mint a manó szolgái.   - Az orromnál fogva vezettetek, ti szörnyetegek. Mit csináltatok Noémivel, hol találom? - kérdezte nagy búsan Trebla.   - Őt már soha többé nem láthatod Viszont, meg kell elégedned velem! - vijjogta a manó lánya.   - Menjetek utamból ördöngös népek! Én bizony megtalálom az életem árán is!   - Kötelet gyorsan! Kötözzétek meg és vigyétek a rémek szobájába, ott majd észre tér! - adta ki a parancsot Luca. Trebla nem tudott védekezni, de azért odakiáltotta:   - Azt hiszed, a szívemet is megkötözheted?   - Szeretni fogsz, ha akarom - nevetett Luca. A rémek szobája valóban rémes volt. Még a legbátrabb ember is elvesztette volna a fejét itt, pedig a szobában csak tükrök voltak. De milyen tükrök! Látott abban mindent Trebla. Látta, hogy Noémit kígyók, békák veszik körül, de nem tud menekülni. Látta édesanyját, amint haldoklik nagy bánatában. Látott minden szörnyűséget a tükörben, amik csak megtörténhetnek a világban.   - Ha nem akarok megbolondulni, ravasznak kell lennem, mint a rókának, és óvatosnak, mint a macskának - gondolta keserűen.   - Luca! Gyere be! - kiáltotta Trebla.   - Látom, megjött az eszed. Mit akarsz? - kérdezte a csúnya lány.   - Belátom, hogy igazad van. Téged nem lehet nem szeretni, hiszen olyan jó vagy, mint a tündérek és olyan szép, mint a felkelő Nap - ravaszkodott Trebla.   Luca olyan hiú volt, hogy rögtön hitt a csalfa szavaknak. El is engedte Treblát. Felöltöztette kígyóbőr ruhába és megmondta neki, hogy ha el akar menni tőle, azonnal kígyóvá változik, de ha jól viselkedik és vele marad, nem lesz semmi bántódása. Na, gondolta Trebla, inkább kígyóként szabadon, mint emberbőrben ilyen rabságban. Ahogy hármat lépett, rögtön kígyóvá változott.Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz kígyónak lenni. De meg kell hagyni, gyorsabban haladok így, mint két lábon gondolta Trebla. Kúszott, ahogy csak tudott. Egyszerre csak egy szép tisztásra jutott. Alig hitt a szemének, Mindenfelé csak kígyók és kígyók.   - Hol vagyok? - kérdezte a legközelebbi kígyótól.   - Hol lennél? Hát Kígyóországban. Most várjuk a kígyókirálylányt, aki férjet választ magának. Természetesen engem fog választani, hiszen én vagyok a legszebb és legerősebb a világon! – hetvenkedett a kígyófiú. Alighogy ezt meghallotta Trebla, el is húzta volna a csíkot, ha lett volna rá ideje, de nem volt, mert a kígyókirálylány már meg is érkezett. Ezért csak összehúzta magát, ahogy csak tudta. De úgy látszik, hogy nem tudta eléggé, mert a királylány körül sem nézve, rögtön hozzá kúszott, ezzel el is döntve, hogy ki lesz a férje.   - Kedves szép királylány, nem illek én hozzád. Látod mennyi kérőd van? Hát nincs szemed, hogy a legcsúnyábbat választottad? Nagyon szépen kérlek, ne kérj engem férjül! - könyörgött Trebla.   - Szóval visszautasítod a kúszómat? Ha nem adsz elfogadhatóbb magyarázatot, azonnal elkobzom a kígyóbőrödet, és egész télen meztelenül járhatsz. - sziszegte a királylány.   - Márpedig nem veszlek feleségül! - kiáltotta.   - Azonnal fogjátok meg! Nyúzzátok meg! Dobjátok a kígyóbörtönbe, de tüstént! - sziszegte rettentő dühösen a kígyókirálylány. Úgy is lett, de nagyot néztek a kígyók, amikor a kígyóbőr alatt egy szép embert találtak.   - Bocsáss meg nekünk Bönböce! - sziszegték alázatosan a kígyók, de még a királylány is.   - Nem vagyok én Bönböce! Az én nevem Trebla! - szólt nagy hangon.   - De bizony, te Bönböce vagy, a mi védőszentünk. Mit kívánsz, mit parancsolsz, te kígyók fölött ítélkező? - kérdezték a csodálkozó Treblát.   - Ha már ilyen rögeszmétek van, hát jó, hívjatok bárminek, de segítsetek megtalálni Noémit, akit feleségül akarok venni.   - Noémi, Noémi. Igen, igen, van egy ilyen nevű lány a kígyóbörtönben, de nem olyan szép, mint én vagyok - sziszegte a királylány.   - Azonnal hozzátok elém! Látni akarom!   Hozták is a lányt olyan gyorsan, hogy eltörött volna a lábuk, ha embernek születtek volna.   - Noémi! Végre rád találtam! - kiáltotta Trebla boldogan.   - Most már nem hagyjuk el egymást soha! - válaszolt Noémi.   - Van még valami kívánságod, Bönböce? - kérdezte a kígyókirálylány.   - Csak egy gyors fogatot adj nekem, hogy minél hamarabb hazamehessünk.   - Olyan kígyófogat fog hazavinni, amilyet még nem látott emberfia.   Tapsolt hármat a farkával és egy repülő kígyó vette hátára a két fiatalt!Egy perc alatt megérkeztek Kékországba. Lett is nagy boldogság, Trebla anyja átadta a trónt a fiának, aki igazságosan uralkodott. De ha fárasztották az ország gondjai, elindult Noémivel arra a tisztásra pihenni, ahol megismerték egymást. Talán most is ott sétálnak a bordó virágok között, ha meg nem haltak.
Értékelés
★★★★½
13 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák