Egyszer volt egy ember s egy asszony. Gyermekük nem született egyáltalán. Búsultak, hogy nekik nem lesz családjuk. Egyszer az asszony ment az erdőn keresztül, s meglátott egy csúf, tekeres kígyót, hogy felmászott egy gyökérre. Azt mondja:   - Én nem bánnám, ha egy ilyen csúf, tekeres kígyót szülnék is, csak tudnám azt mondani, hogy ezt én szültem, s az az enyém. Meghallgatásra került a sor, tényleg állapotos lett. S mikor megszülte, hát egy csúf tekeres kígyót szült. No, de, sebaj. Nevelték, ahogy tudták, de az a kígyóbőrből egyáltalán nem bújt ki. Csak nevelték, nevelték, s egyszer sírni-ríni kezdett, hogy neki házasság kell. Elmentek keresztül egy hegyen, egy másik faluba, ott egy embernek volt három leánya. Elmentek, a legnagyobbat elkérték s elvitték neki feleségnek. De közbe megkérdezték tőle:   - Tudod-e te leány hova viszünk téged, kinek? Azt mondja a leány:   - Én nem, nem is láttam soha, hírit se hallottam.   - Téged egy csúf, tekeres kígyónak.   - Az eb uralja, ha csak ő! Bétették a szobába őket, s reggel, amikor mentek, hát megölte a leányt. Elmentek a másik leány után, s a másikat is elhozták, Mikor a hegyen jöttek keresztül, kérdezik tőle:   - Tudod-e, kinek viszünk?   - Hírit se hallottam, nem is ismerem.   - Hát egy csúf, tekeres kígyónak.   - Az eb uralja, ha csak ő! Azután ezt is béteszik a szobába, s azt is megölte a kígyó. Viszik a harmadikat is, s kérdik:   - Te tudod-e, kinek visznek feleségnek?   - Én nem.   - Hát egy csúf tekeres kígyónak. Erre azt feleli a leány:   - Ha az lsten úgy rendelte el az életemet, hogy avval kell leéljem, hát akkor úgy élem. Odavitték, bérekesztették, hát reggel nincs semmi baj, megvannak, jól vannak. Ekkor aztán azt kérdezi egyszer a kígyónak az anyja:   - Ez örökké ilyen csúf kígyó marad?   - Nem, csak kígyóbőr van rajta, s ez olyan szép legény, hogy annál szebb nem kel legyen - mondja a lány.   - Én hogy tudnám meglátni?   - Azért van az a kígyóbőr, mert amikor megállapotosodott akkor azt mondta, hogy nem bánná, hogyha egy csúf, tekeres kígyót szülne is, csak legyen gyereke. A vénasszony azt feleli:   - Valahogy meg kéne lássam. Tedd magadat beteggé, s mondjad neki, hogyha a kígyóbőr kabátjával bé nem takar, meghalsz. Én pedig veszek egy lapocka parázsát, és hups, rá a kabátra, lássam meg én, is, hogy milyen. Úgy is lett. Mondja neki:   - Olyan beteg vagyok, a kígyóbőr kabátoddal takarj bé engemet. Bétakarta. S akkor a vénasszony vitt egy lapocka parázsát, s reá dobta a kígyóbőrre, az pedig elégett. A fiú béjött, de úgy eljárt, hogy az anyja úgyse látta meg. Ki es jött ment, járkált, elment az erdőbe s vágott egy száraz mogyorófapálcát. Elment, vásárolt tíz karikagyűrűt. Felhúzta a leány tíz ujjára. Egy keskeny párut kötött a derekára, egy pár piros csizmát húzott a lábára s azt mondta neki:   - Addig a gyermeket ne tudd megszülni, amíg meg nem keresel, s a tíz aranygyűrűt az ujjadról le nem húzom, s a párut nem vágom le. Amíg az egy szem, búzának sütött pogácsáját nem eszed meg, s amíg a mogyorófapálcának a mogyoróját, addig engem ne is keress. Hát a fehérnép nagyon sírt. A búzát elültette. A búza más esztendőben kinőtt, rá egy esztendővel esmét, a termést levette. Aztán addig sírt, amíg a száraz mogyorófapálca nedvet kapott, kihajtott, zöldet hajtott, végül aztán termett. A búzát addig szaporította, amíg annyi kinőtt, hogy tudott sütni egy pogácsát. Akkor vette magát, s elindult, hogy keresse meg. Ment, ment, mendegélt, egy helyre bétalált, egy öregasszony volt egyedül. Az öregasszonynak segített egyik-másik nap dolgozni, s cserébe kapott egy aranyorsót, egy aranyguzsalyt, s aranymotollát. Egyszer aztán tényleg odatalált, ahol a férje van, de az már meg volt nősülve. A feleségével külön szobába hátak, az egyik szobában volt az ember, a másikban az asszony. Volt egy szolgájuk is nekik. A leány odamegyen, átviszi a szomszédba az aranyguzsalyt, s az aranymotollát. Az aranyorsóval bémegyen. Koldusruhába öltözött, mondja neki az asszony:   - Add nekem te kuldusné azt az aranyorsót!   - Én neked, nem létezik, csak akkor, ha megenged, hogy az uraddal háljak.   - Én megengedem - feleli az asszony. De álombort küld a szolgától a férjének, az megitta, s úgy elaludt, hogy reggelig föl nem ébredt. A leány gyönyörű szépen, aranyruhába felöltözött, még a ház is világos lett a fénytől. Letérdelt az ágy elejibe, s költötte:   - Kelj uram, kelj, Kígyóhéjú Király Péter, elhoztam egy szem búzának sütött pogácsáját, száraz mogyorófapálcádnak mogyoróját, pattantsd a keskeny párut le a derekamról, a tíz aranygyűrűt a tíz ujjamról, a piros csizmát a lábamról, ha kelsz, kelsz, még kétszer idejövök, többet sohase. A szolga ott aludt, s mindent hallott. Reggel, mikor felébredt, nem mondott semmit se. Az asszony várta, hogy még egyszer jöjjön el. Tényleg eljött másik este is. Azt mondja a feleség:   - Add nekem azt az aranyguzsalyat, te koldusné!   - Én igen, ha megengeded, hogy az uraddal háljak.   - Még ilyen koldusnék háltak vele. Akkor is álombort küldött bé, s úgy elaludt a férje, reggelig nem ébredt fel. Az ment, levetkezett, s költögette:   - Kelj uram, kelj, Kígyóhéjú Király Péter, elhoztam egy szem búzának sütött pogácsáját, száraz mogyorófapálcádnak mogyoróját, pattantsd a keskeny párut le a derekamról, a tíz aranygyűrűt a tíz ujjamról, a piros csizmát a lábamról, ha kelsz, kelsz, még egyszer idejövök, többet sohase. Akkor a szolga megmondta neki, hogy két éjjel mi történt. Mondja neki a "koldusné":   - No, tudod-e mit, este, mikor jössz, sikodjál meg, az üveget úgy csapd a földhöz, hogy az álombor ömöljön el. Lehet, hogy az asszonyodtól egy-két pofont kicsalsz, de értem tetted. Úgy is tett. Vitte ez aranymotollát, a másik kérdezi:   - Koldusné, miért adod nekem azt az aranymotollát?   - Én azért, hogy megengeded, az éjjel az uraddal háljak.   - Na, én nem bánom, csak add nekem. Vitte is az álombort a szolga, megcsúszott, úgy vágta az üveget a földhöz, hogy eltörött. A bor elment. Az asszony tényleg két pofont vágott neki. Akkor az ember megszólalt:   - Nem muszáj, hogy bort küldjél nekem, én anélkül is el tudok aludni. Mikor éjjel bement a leány, akkor Kígyóhéjú Király Péter felkelt. A keskeny párut levágta a leány derekáról, lepattogtatta a gyűrűket, a csizmát lehasította. Ekkor az ágyba lefeküdt a leány, s megszületett a kicsi buba. Mikor az asszony fölkelt, megyen, hogy a koldusné elment-e, elkezdett veszekedni vele csúful:   - Így meg úgy, ezért jöttél te ide, eltakarodj innen! Mindenfele csúfnak összeszidta, de az ember azt mondja:   - Fogd be a szájadat, ez az én igazi feleségem, s te mehetsz akármerre. Én a hitet evvel mondtam el, nem veled. Így aztán összekerültek, s még most is élnek, ha meg nem haltak.