• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Kermomiéti

Részletek

Látogatás
3998
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Volt egyszer egy öregasszony, s annak egy kisleány unokája. Ez az öregasszony minden istenadta reggel elküldte a leánykát fáért. Télben-nyárban, vízben-sárban, mindig kellett mennie a szegény leánykának, mert ha fát nem hozott az erdőből, nem adott enni az öregasszony. Egyszer a leányka, mikor az erdőben volt, leült egy fa tövében, s ott sírdogált keservesen. Odamegy egy öregember, s kérdi: - Miért sírsz, édes leányom? - Hogyne sírnék, lelkem, öregapám, fázom is, éhes is vagyok, s az öreganyám nem ád addig enni, míg fát nem viszek. - Na, ne búsulj - mondotta az öregember -, gyere velem, majd adok én enned! A leányka bizony kétszer sem kérette magát, ment az öregemberrel, s addig mentek, mendegéltek, míg egy városnak a végére nem értek. Ott a város végén volt egy patak, abban az öregember megfürdette a leánykát, s mikor kijött, hétszerte szebb lett, mint volt annak előtte, pedig - úgy láttam, mint ma - szép volt addig is. Azután bementek a városba, ottan betértek egy vendégfogadóba. Az öregember parancsolt ételt-italt, mindent, s jóltartotta a leánykát. Amint ott esznek-isznak kettecskén, hallják, hogy a király udvarában éppen most gyűltek össze a legszebb leányok, s hogy a királyfi, amelyik leginkább megtetszik neki, azt feleségül veszi. Hiszen az öregembernek sem kellett egyéb, kézen fogta a leánykát, s vitte az udvarba. De mielőtt az udvarba bementek volna, azt mondta az öregember a leánykának: - No, te leányka, tudd meg, hogy az én nevem Kermomiéti. Te most tizenhat esztendős vagy, tizennyolc esztendős korodban idejövök, mert tudom, hogy a király téged választ feleségnek, s ha akkor nem tudod a nevemet megmondani, elviszlek innét, de úgy elviszlek, hogy soha meg nem látod az uradat. Jól van, bemennek az udvarba. Ott csak úgy nyüzsögtek a szép leányok, járt-kelt a királyfi közöttük, nézte, szemlélte őket. Ez is tetszett egy kicsit, az is, de egy sem úgy, hogy feleségnek választotta volna. Hát egyszer csak megakad a szeme a leánykán, megfogja a kezét, s mondja neki: - Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket! Mindjárt nagy lakodalmat csapnak, s élnek a fiatalok nagy boldogságban. De még egy esztendő sem telt el a lakodalom után, a királyné úgy elszomorodott, hogy senki lélek nem tudta felvidítani. Mindent megpróbált a király, hozatott az udvarba mindenféle bolondos embereket, mondtak, csináltak mindenféle bolondságokat, de a királynét nem tudták megkacagtatni. Eleget faggatta a király: - Mi bajod, lelkem, feleségem? A királyné nem mondta meg, pedig azért volt olyan szomorú, mert elfelejtette az öregember nevét. Egyszer aztán a király kihirdette az egész országban, hogy hat szekér aranyat ad annak, aki a feleségét megnevetteti. Volt az országban egy ember, Bolond Miska volt a neve. Ez is szerencsét próbált, bement a királynéhoz, bolondozott, de hiába, a királyné nem nevette el magát. - Ne kínlódj, Miska - mondta a királyné -, nesze, adok egy aranyat, vidd a kocsmába, idd meg, s többet a szemem elé ne kerülj! Elmegy Miska a korcsmába, ott nagyot iszik, aztán részeg fejjel kimegy az erdőbe, s ott egy fa alatt lefekszik. Amint ott fekszik, látja, hogy a tűz körül szaladgál egy ősz öregember, s mind azt mondogatja magában: - Jaj de jó, hogy a királyné nem tudja, hogy Kermomiéti a nevem! Hiszen Miskának sem kellett egyéb. Volt a zsebében papiros, plajbász, s mindjárt fölírta a nevet. Hazamegy Bolond Miska, s jelenti a királynak: - No, felséges királyom, ha most meg nem nevettetem a királynét, húzassa karóba a fejemet. - Biz' én karóba is húzatom, ha meg nem nevetteted, de ha megnevetteted, tizenkét szekér aranyat adok. Bemegy Miska a királynéhoz, de a királyné még azt sem akarta megengedni, hogy megálljon. - Nesze, nesze, egy arany, vidd a korcsmába, idd meg, s többet a szemem elé ne kerülj! Hanem Miska elővette a papirost, s mondta a királynénak: - Pillantson csak ide, felséges asszonyom! Odanéz a királyné, olvassa az öregember nevét, s abban a pillanatban akkorát kacag, hogy megcsendült belé az egész palota. Szaladott a király nagy örömmel. Csakhogy már kacag a felesége. Mindjárt kimérette Miskának a tizenkét szekér aranyat. Eközben elkövetkezik a tizennyolcadik esztendő, s hát úgy éjféltájban jön az öregember, kocogtat a királyné ablakán, s kérdi: - Mi a nevem, királyné? A királyné először nem szólt semmit. Kérdi másodszor is: - Mi a nevem, királyné? - Ördög! - kiáltott ki a királyné. Harmadszor is kérdette: - Mi a nevem, királyné? Kikiáltott a királyné háromszor egymás után: - Kermomiéti, Kermomiéti, Kermomiéti! De erre az ördög - mert igazán az volt - akkora szelet csinált haragjában, hogy még a palota fedelét is elvitte. Hanem aztán úgy el is ment, hogy többet vissza nem jött a királynéhoz. Bezzeg többet nem volt szomorú a királyné, nem kellett bolondokat tartani, kacagott anélkül is eleget. Így volt, vége volt, mese volt.
Értékelés
★★★½
8 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák