A legszerencsésebb óra
Részletek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Volt egyszer egy gazdag boltos, annak felesége és egy szép kicsi leánykája. Egyszer, mikor a
dajka éppen ringatta a leánykát, hallja, hogy odakint az udvaron keservesen sír egy kisgyerek.
Kiszalad, s hát csakugyan ott fekszik az udvaron egy esztendősnek látszó fiúcska, nem volt
mellette senki. Fölkapja a dajka a gyermeket, beviszi a szobába. Éppen akkor jő be a gazdája,
s kérdi:
- Hát ezt a gyermeket honnét hozád?
- Ez bizony, instálom, odakint sírt az udvaron, senki lélek nem volt mellette, s én behozám.
Fogadja fiának az úr, elég gazdag, hál' istennek.
- Jól van - mondja a boltos -, hát csak dajkáld ezt is, majd meglátjuk, ha nagyobbra nevekedik,
mi lesz vele. Telik-múlik az idő, nevekedik egymás mellett a két gyermek: a fiú és a leány,
együtt játszadoztak, együtt tanultak, s egymást úgy szerették, mintha édes testvérek volnának.
Mikor aztán akkorára nevekedtek, hogy a leány férjhez mehetett, a fiú házasodhatott, egyet
gondoltak, egymás nyakába borultak, s mondták egy szívvel:
- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.
Szépen kézen fogják egymást, bemennek a boltoshoz, s mondják, hogy mit akarnak.
- Ohó, nem addig van az - mondja a boltos -, nem azért neveltelek fel, hogy a leányomat
neked adjam! Az én leányom gazdag leány, te pedig szegény legény vagy. Hiába könyörögtek
a fiatalok, a boltos nem engedett. Azt mondta a fiúnak:
- Egy föltétel alatt neked adom a leányomat. Nesze, adok neked egy vaspálcát, nem bánom, ha
addig mégy is, míg ez a vaspálca el nem kopik, csak addig vissza ne fordulj, míg meg nem
tudod, hogy ezeregy esztendőben melyik a legszerencsésebb óra. Elmegy a szegény fiú nagy
búval-bánattal, ment hetedhét ország ellen, s addig ment, mendegélt, míg a zöld császár
országába nem ért. Gondolja magában, elmegy a zöld császárhoz, s ha nem egyéb, beáll nála
szolgálatba. Fölmegy a palotába, egyenesen a császár színe elé. Kérdi a császár:
- Hát te mi jóban jársz, fiam? Látom a képedről, hogy nagy bánatod van.
- Hej, hogyne volna, felséges királyom, mikor meg kellene tudnom, hogy ezeregy
esztendőben melyik a legszerencsésebb óra. Ugyan bizony, ha meg nem sérteném, felséged
nem tudja-e történetesen?
- Hát azt én honnét tudjam! - mondja a zöld császár. - Három hónapja hadakozok a török
császárral, három hónap alatt nem volt egy szerencsés órám, honnét tudjam, hogy ezeregy
esztendőben melyik a legszerencsésebb óra? Hanem menj el a vörös császárhoz, ez soktudó
ember, talán megmondja neked. Ha elejébe kerülsz, kérdezd meg tőle azt is, mi az oka, hogy a
legszebb almafám már három esztendeje egy almát sem termett. Ment tovább a legény, meg
sem állott, míg a vörös császár országába nem ért. Fölmegy a vörös császárhoz, az éppen a
díványon ült, s elémondja, hogy mi jóban jár.
- Hej, fiam - mondja a császár -, nagy fába vágtad a fejszét, azt én is szeretném tudni, hogy
ezeregy esztendőben melyik a legszerencsésebb óra. Látod, nekem is van egy kutam, már
három esztendeje ásatom, mégsem ad vizet. Ha jártadban-keltedben megtudnád ennek az
okát, nagy jutalmát kapnád. Azt tanácsolom neked, menj el a fekete császárhoz, az kilencven
esztendővel idősebb, mint én, sok országot-világot bejárt, ezerannyit tud, mint én. Az talán
megfelel neked. Meg sem állott a legény, ment a fekete császárhoz. Fölmegy hozzá, elmondja
a baját, elmondja azt is, hogy a zöld császár és a vörös császár mit szeretne megtudni. Azt
mondja a fekete császár:
- No, fiam, sok országot-világot bejártam, de még máig sem hallottam, hogy melyik lehet
ezeregy esztendőben a legszerencsésebb óra. Annak sem tudom elgondolni az okát, hogy a
zöld császár almafája miért nem terem almát már három esztendő óta, de még azt sem, hogy a
vörös császár kútja miért nem ad vizet. Elég gondom van énnekem azonkívül is. A leányom
hét esztendeje fekszik az ágyban, s a világ valamennyi csudadoktora nem tudja
meggyógyítani. Hej, fiam, ha ezt megtudnád, bizony nagy jutalmát kapnád. Hát hallgass ide!
Az erdőmön túl lakik egy barát, ez talán meg tudná mondani azt is, hogy melyik a
legszerencsésebb óra, s azt is, hogy mivel lehetne meggyógyítani a leányomat, eredj, menj el
hozzá. Megy a legény, keresztülmegy az erdőn, s hát látja, hogy egy barát az erdőszélen fel s
alá járkál, a hátán egy nagy kereszt. Odamegy hozzá, köszönti, a barát fogadja, de egy percig
sem állott meg egy helyben, folyton-folyvást járt fel s alá. Kérdi a legényt:
- Mi járatban vagy, fiam?
Elmondja a legény, hogy mi mindent szeretne megtudni. Mondja a barát:
- Régi ember vagyok, fiam, éppen ezer esztendeje hordom hátamon ezt a keresztet, s az volna
a legszerencsésebb órám, ha le tudnám tenni, de nem tudom. Bizony nem tudom megmondani
neked, hanem menj el abba a városba, melynek Elkárhozott város a neve, ahol lakozik a
gonoszak királya. Mikor a város kapuja elé érsz, az magától megnyílik előtted, de meg ne
irtózzál a szörnyű sötétségtől, csak menj elébb-elébb, tapogatódzva, s balra a hetedik ajtón hét
lakatra találsz. Ez az ajtó is megnyílik előtted, s menj be, ottan lakik a gonoszak királynéja, az
majd az urától megtudakol mindent, mert senki más nem tud ezekről a dolgokról, egyedül a
gonoszok királya. Elbúcsúzott a legény a baráttól, s meg sem állott, míg Elkárhozott város
kapujához nem ért. Ott megnyílt a kapu előtte, belépett a városba. De szörnyű sötét volt, egy
lépést sem látott előre, csak úgy tapogatott elébb-elébb, míg a hetedik ajtóhoz nem ért. Hát
csakugyan ott volt rajta a hét lakat, s ahogy megtapogatja azokat, kinyílik előtte az ajtó.
Bemegy a szobába, ott van a királyné, köszönti:
- Adjon isten, jó napot, édesanyám!
- Szerencséd, hogy édesanyádnak szólítottál - mondotta a gonoszok királynéja -, mert
különben szörnyű halálnak halálával halsz meg. Hát csak mondd elé, hogy mit akarsz, míg az
uram hazajönne. Elémondja a legény szép sorjában mind, amit akart, s akkor a királyné
elbújtatta a kemence mögé, s mondta neki:
- Meg ne mozdulj, mert mindjárt jön az uram.
Jött is a gonoszok királya mindjárt, nagy zajjal, zakatolással, lármával, kérdezte a királynét:
- Ki van itt?
- Nincs itt senki, lelkem, uram.
- Hát ha nincs, hamar vacsorát, mert éhes vagyok. Feladja a vacsorát a királyné, leülnek,
esznek, vacsora után lefeküsznek. Ahogy lefeküdtek, a királyné mindjárt úgy tett, mintha
elaludt volna, pedig nem aludott. Egy kevés idő múlva megszólal, s mintha éppen álomból
ébredt volna fel, mondja az urának.
- Jaj, lelkem, uram, édes uram, de csudálatos álmot láttam.
- Ugyan, bizony miféle álmot? - kérdi a király.
- Én biz' azt, hogy találkoztam a zöld császárral, s az elpanaszolta nekem, hogy a legszebb
almafája már három esztendeje nem terem almát, s nem tudja: mi lehet az oka.
- Bezzeg hogy nem tudja - kacagott a király -, de én tudom. Mikor az a nagy háborúja volt a
török császárral, s odavolt a háborúban, a gazdag emberek mind odahordták a pénzüket, a fa
alatt ásták el, nehogy az ellenség megtalálja: annak a temérdek pénznek a rozsdájától nem
terem az almafa. A legény ezt jól megjegyezte magának a kemence mögött, a királyné pedig
megint úgy tett, mintha elaludott volna. Aztán egy kevés idő múlva ismét felébredt, s
elkezdett beszélni:
- Jaj, lelkem, uram, alszik-e?
- Nem én, mi bajod megint?
- Ó, csak hallgasson ide, milyen csudálatos álmot láttam ismét! Találkoztam a vörös
császárral, s elpanaszolta nekem, hogy három esztendeje éjjel-nappal ásatja a kútját, s
mégsem ad vizet. Mi lehet oka ennek? Aztán találkoztam a fekete császárral, az meg azt
panaszolta, hogy a leánya hét esztendeje fekszik, s nem tudják meggyógyítani.
Mondja a gonoszok királya:
- Már igazán csudálatos álom, de én tudom, hogy miért nem ad vizet a vörös császár kútja.
Azért, mert két rosszlelkű leánya van, s attól a két rosszlelkű leánytól vesznek példát az
alsóbbrendű leányok is. Azért nincs víz abban a kútban, mert Isten a rossz életű emberek előtt
elzárja a vizet. Csak küldené a leányait a poklok fenekére, neki is jobb dolga lenne, s a
kútjában is víz fakadna. A fekete császár leányának is tudom, mi a baja. Nehéz beteg volt,
papot hívattak, a pap meggyóntatta, ostyát adott be neki. De azután is nagy volt a szenvedése,
hívatták a doktort, az hánytatót adott neki, s a leány kihányta az ostyát. Ha ezt az ostyát meg
tudnák találni, s újra bevenné, attól egyszeriben meggyógyulna. Erre a királyné úgy tett
megint, mintha elszenderült volna. De egy kevés idő múlva elkezdett hánykolódni az
ágyában. Kérdi a király:
- Mi bajod, tán megint álmot láttál?
- Láttam bizony, uram, láttam, csudálatos álmot láttam.
- No de most már - mondotta a király - addig több álmodat meg nem fejtem, míg valaki jót
nem húz reám. Egyéb sem kellett a legénynek, kiszökik a kemence mögül, kezében volt a
vaspálca, odamegy a királyhoz, s jót húz a hátára.
- Ejnye, de jólesett - mondja a király -, áldja meg az Isten, akárki volt. Üss egyet a
feleségemre is! Jól van, üt a legény egyet a királynéra is. Ím, halljatok csudát, mi történt;
abban a pillanatban megvilágosodott az Elkárhozott város. Nagy kedve kerekedett a
királynak, s mondta a legénynek:
- No, te legény, neked köszönhetem, hogy a városom megvilágosodott, annyi kincset vihetsz
el, amennyit csak elbírsz. Adok melléje még egy aranykoronát is. Mondja a legény:
- Hát, ha olyan jó kedve van, felséges királyom, fejtse meg az én álmomat is.
- Mondjad bátran, miféle álom volt.
- Hát - mondja a legény -, hol, merre, nem tudom, erdő szélén sétáltam, s ottan egy öreg
barátot láttam, aki ezer esztendeje hordja a hátán a keresztet, s nem tud attól megszabadulni.
Vajon mi lehet ennek az oka, s vajon hogy tudna ettől megszabadulni az a barát?
- Hej, nagy oka-foka van annak - mondja a király. - Egyszer, mikor Jézus Krisztus a Földön
járt, bement abba a kápolnába, hol a barát misézett. De a barát nem igaz lélekkel misézett, s
Jézus Krisztus megszólította:
- Nem úgy mondják a misét, barát. A barát nem ismerte meg Jézust, s visszafelelt neki:
- Én csak jobban tudom, mint kelmed, hogy' kell misézni!
- No, ha jobban tudod - mondta Jézus -, ím, a hátadra teszem ezt a keresztet -, s mindjárt rá is
tette. - Hordjad a hátadon mindaddig, amíg valaki azt nem kiáltja neked: elég volt!
- Hát azt meg tudná-e mondani - kérdezte a legény -, hogy melyik lehet a legszerencsésebb
óra ezeregy esztendőben.
- No, hallod-e - mondotta a király -, hát még azt sem tudod? Hát melyik óra volna, ha nem az,
mikor Jézus Krisztus született! Annak éppen most ezeregyedik esztendeje. Na, most éppen
eleget tudott a legény. Megköszönte a királyné nagy jóságát, a királynak is a temérdek sok
kincset, koronát, s aztán indult visszafelé. A király még katonákat is adott melléje, s azt is jól
lelkére kötötte, hogy ha valahol meglátná azt a barátot, s meg akarná szabadítani a kereszttől,
jó messziről kiáltsa neki, hogy: elég volt, különben a kereszt az ő hátára kerül. Elmegy a
legény, először is a baráttal találkozik, s mikor mellette állott, nem szólt semmit, hanem
elment jó messzire, s onnan kiáltotta: Elég volt! Abban a pillanatban leesett a kereszt a
hátáról. Aztán ment a fekete császárhoz, s elmondta, hogy mi a baja a leánynak. Egyszeriben
hívatták a papot, megkeresték az ostyát. Azt a pap ismét beadta a királykisasszonynak, s
mindjárt egészséges lett. De bezzeg megörült a fekete császár! Nagy örömében egy szekér
aranyat adott. Aztán ment a vörös császárhoz, s mondta a legény:
- Felséges császárom, nem lesz a kútjának addig vize, míg az ördögök el nem viszik a két
leányát, mert mind a kettő gonosz lelkű.
- Bizony, ha azok, vigyék is az ördögök! - kiáltott a király. S abban a pillanatban beugrott a
szobába tizenkét ördög, fogták, vitték a két királykisasszonyt. Hát uramteremtőm! a kútból
csak úgy ömlik-folyik a víz. Adott a vörös császár is a legénynek egy szekér aranyat, s úgy
ment tovább a zöld császárhoz. Elmondja annak is, hogy miért nem terem az almafa.
Hát csakugyan az alja tele volt temérdek pénzzel. Kiszedik a pénzt a fa alól, s ím, abban a
pillanatban virágzott az almafa. De úgy megörült ennek a király, hogy nagy örömében hat
szekér aranyat adott a legénynek, s katonákat melléje: úgy ment haza a boltos városába.
Bemegy a boltos udvarába a sok arannyal, aranyos-bársonyos gúnyában. Bezzeg nem ismerte
meg sem a boltos, sem a boltosné, de megismerte a boltos leánya. Egymás nyakába borulnak,
ölelik-csókolják egymást. De már erre a boltos is megismerte, s ahogy látta a tenger pénzt,
bezzeg hogy más szemmel nézte. Elémondja a legény, hol járt, merre járt, s mikor mindent
elmondott, mondja a boltosnak:
- No, édesapám megtudtam azt is, hogy melyik a legszerencsésebb óra ezeregy esztendőben.
Az, amelyik napon Jézus Krisztus született.
De bezzeg megörült a boltos, s mondta a legénynek:
- Látod-e, fiam, ezért is érdemes volt ezt a nagy utat megtenni. Egyszeriben papot hívtak,
nagy lakodalmat csaptak, hét nap s hét éjjel szólott a muzsika, folyt a bor s mindendenféle jó
lé. Holnap legyenek a ti vendégeitek!