Volt egy szegény ember, de olyan szegény, hogy semmije se volt, csupán két kis ökre. Este, amikor lefeküdtek, a feleségével örökké azon beszélgettek, mit fognak holnap dolgozni, hogy a gyerekeknek ennivalót tudjanak szerezni. Mert gyermekük sok volt. Elbeszélték egy éjszaka, hogy az ember elmegy az erdőbe s vág egy szekér fát, hazahozza, eladja, hogy tuják az életet valahogy fenntartani. Kiment fakészíteni másnap reggel az erdőre. Ahogy készítette, elcsapta az ökröcskéket, hogy egyenek. Egyszer azt veszi észre, hogy valaki hajtja őket. - Héj me, hó nye, hé me, hó nye! Szalad oda, hogy nézze meg, ki hajtja az ökreit. Hát egy gyermek volt. Felkiált a szegény ember: - Hagyj békít az ökröcskéimnek, hiszen nekem is csak ennyi van, hova akarod hajtani? - Az ökröcskéket adja ide nekem. Az én édesapám a király, a hegyen túl ott van a kastélya, én oda hajtom az ökröcskéket. Édesapám magának az ökröcskéket úgy megfizeti, hogy amíg él, lesz miből éljen. Elengedte, hazamegyen, Azt kérdi a felesége: - Hol vannak az ökrök? Azt mondta a szegény ember: - A királynak a fia elhajtotta. Az asszony elbúsulta magát, immár miből élnek meg, csak annyicskájuk volt, és azt is elhajtották. - Ne törődj, megyek utána reggel mikor a nap feljön, s akkor az apja nekem megfizeti. Megyen az ember, reggel, amikor a nap feljött, keresztül megyen a hegyen, s hát ott van a kastély. Egy kicsi dombra fel vannak az ökröcskék állva, a gyermek ott vakargassa őket, dédelgeti. A király azt mondja: - Magáé volt ez a két kis ökör? - Igen, az enyémek - mondja a szegény ember. - Hát igazán semmi két kicsi állat, nekem nem kellene, de a fiam kedvéért kifizetem, legyenek az övéi. - Jó - mondja az ember. - Adok - azt mondja a király -, egy véka aranyat. A gyermek odaszalad s azt mondja, hogy: - Ne vegye el az aranyat, hanem benn az asztalon van egy kicsi malmocska, s azt a kicsi malmot kérje el. Azt mondja az ember a királynak: - Nem kell nekem az arany. Mit csináljak vele? Bémennek a szobába, azt mondja a királynak: - Adja nekem ezt a kicsi mifélét. Azt se tudom mi, de adja nekem ezt. - Azt nem adom - mondja a király. - Adja nekem, mert ha nem, hajtom el az ökröket. - Jó, na, a fiam kedvéért odaadom magának. Elgondolkozik a szegény ember, amikor a kapun megy kifelé: - Hát én ezért a semmiért adtam oda a két kicsi ökrömet, hát mit tudjak csinálni? Nem lett volna az arany jobb nekem? A gyermek utána fut, s azt mondja: - Tudja-e mit? Ez olyan őrlőcske, hogy mondja neki: "Édes kicsi őrlőcském, őrölj nekem kenyeret, őrölj nekem húst, őrölj nekem italt!" Van ez a fiók alul, csak húzza ki, s minden benne van. Rendben ő megyen, ahogy megyen hazafelé, megtalálkozik egy másik öregemberrel. Egy nagy horgas ember volt, nagy csúf fogai voltak neki. Eldicsekedi, hogy ő milyen őrlőcskét kapott. Azt mondja az öregember: -  Próbáljuk ki. Na, letelepednek egy helyt, elkezdik kipróbálni: "Őrölj nekem kenyeret, őrölj nekem szalámit na most őrölj pálinkát." -  Azt is őröl az őrlőcske. Addig beszélgetnek ott, hogy megrészegednek egy kicsit. Akkor azt mondja a nagyfogú ember: - Add nekem, nekem van egy kalapom, olyan, hogyha felteszem, senki se lát. Van egy pálcám, ebben a pálcában van egy lik, elkiáltom magam: " Harcba, baka!" Amennyi katonát akarok, annyi szökik ki. Az ember nekifog, s odaadja a kalapért az őrlőt. Na, akkor megint meggondolkozik: - Na, esmét rosszat csináltam, most már én ezzel a kalappal nem érek semmit, hogy engem nem lát senki. Megvigyázkodik, s az, öreg örömiben ott felejtette a pálcát. Felkapja a pálcát, s utána kiált. Elkiáltja magát: - Harcba baka! Kiugrik négy szuronyos katona, s azt mondja nekik: - Utána az öregnek, s elvenni az őrlőcskét tőle! Azok utána rohantak, így megvolt a kalap is, megvolt a pálca is, megvolt az őrlőcske is, Ment haza. Hazamegyen, s aztán jól ment a dolga hatalmasan. Birtokot vett, termelt. Termelt egy szép dísztököt. Elgondolta magába, hogy ő azt elviszi a királynak ajándékba. El is vitte. A király megnézi, elfogadja, cserébe ad egy fél véka aranyat, s azt mondja: - Én ezt adom ajándékba. Az ember megörvendett, hogy még aranyat is kapott. Megyen haza, s hazafelé elmondja, hogy ő hogy járt. A két kicsi ökörért mennyi mindent kapott, s most még aranyat is. Volt egy nagy gazdag ember, annak volt hét darab ökre. Gondolja magába: - Na, azért a két kicsikékért a király ennyi sok mindent adott, hát azért a hétért mennyit adhat? Elhajtja mind a hetet, s bécsapja az udvarra, s a király reákiált: - Hajtsák ki azokat az állatokat onnat, ne hagyják ott a kapun beül, hajtják ki, csapják ki azokat a marhákat! Az ember megszólal: - Nem, nem, felséges királyom. Én ezeket ajándékba adom. Elmegyen s elé veszi a dísztököt a király, odaadja neki, s azt mondja: - Én ezt adom ajándékba. - Hm - mondja a gazdag ember. - Sokat ne hümmögjön, ezért én egy fél véka aranyat adtam. Az ember elviszi a dísztököt. Akkor a király üzent a szegény ember után, hogy mennyen s hajtsa el az ökröket onnat. A szegény ember ezután boldogan élt, tudta nevelni a gyerekeit, jól éltek. Még most is élnek, ha meg nem haltak.