• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A bolond és a csodafurulya

Részletek

Látogatás
56518
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Szerkesztette
Bojtár Endre
Könyv címe
Az aranycipellő
Kiadó
Móra Könyvkiadó - Kárpáti Kiadó
Kiadás helye
Budapest - Uzsgorod
Kiadás éve
1976
Forrás helye
Ukrán
Élt egyszer egy ember, akinek három fia volt: kettő okos, a harmadik, Iván pedig bolond. Az apjuk felosztotta közöttük a gazdaságát, és meghalt. Elindultak a testvérek szerencsét próbálni. Az okos testvérek a vagyonukat otthon hagyták, Iván viszont, akinek az egész vagyona egy mozsár volt, fogta, és magával vitte. Mentek, mendegéltek, mígnem beesteledett. Odaértek egy erdőhöz, s azt mondják: - Másszunk fel erre a tölgyfára, és töltsük ott az éjszakát, nehogy megtámadjanak a rablók! Így szólt az első testvér: - Hát ezt a bolondot a mozsarával hova tegyük? Iván így válaszolt neki: - Ti csak magatokkal törődjetek, én majd felmászom a tölgyfára, és ott töltöm az éjszakát! Az okos testvérek egészen a tölgyfa tetejébe másztak, és ott meghúzódtak, Iván is felmászott, s felvitte magával a mozsarat is. Ott ücsörgött, s szorongatta a szerszámot. Egyszer csak megjelentek a rablók, akik éppen hazafelé tartottak, és a tölgyfa alatt akartak letanyázni. Rőzsét szedtek, és nekiálltak, hogy egy nagy üstben levest főzzenek vacsorára. Meg is főzték, aztán körbeülték az üstöt, kezükbe fogták a kanalat, de épp hogy nekiálltak enni, még mindegyik fújta az ételt, merthogy nagyon forró volt, amikor Iván egyenesen az üstbe ejtette a mozsarát.  A forró leves a rablók szeme közé fröccsent, akik ijedtükben felugráltak, és az erdőbe menekültek, odahagyva a kincset, amit a kereskedőktől raboltak. Iván ekkor lekászálódott a tölgyfáról, és felszólt a testvéreinek is: - Másszatok le! A testvérek lemásztak, összeszedték a kincseket és a lovakat, és hazamentek. Iván csak egy furulyát vett el magának. Fogta, és mindjárt játszani is kezdett rajta. De ez a furulya nem közönséges furulya volt ám, hanem csodafurulya: ha valaki játszott rajta, körös-körül minden életre kelt, táncolni kezdett. Amikor Iván rázendített, minden táncra perdült: a farkasok, a nyulak, a rókák és még a medvék is. Iván pedig egyre csak játszott és nevetett. A szerencsétlen állatok meg addig táncoltak, míg csak ki nem múltak. Már a fákat is megragadták, azokba kapaszkodtak, hogy ne kelljen táncolniuk, de nem sikerült megállniuk. Iván is kimerült, és lefeküdt aludni. Pihent egy keveset, aztán felkelt, és bement a városba. Az emberek épp a vásárba igyekeztek, ki kenyeret, ki kosárban tojást, s volt, aki vödörben kvászt cipelt. Amikor Iván furulyázni kezdett, mindegyikük táncra perdült. Az egyik ember táncra perdülve összetört egy kosát tojást, s teljesen beborította a tojáslé. Azok, akik még aludtak, felébredtek, és táncolni kezdtek: volt, aki pucéron ropta a házában. Az egész város fenekestül felfordult: a kutyák, a disznók, a tyúkok s minden, ami csak élt, táncra perdült. Belefáradt Iván a furulyázásba, elment egy faluba, hogy beálljon béresnek. Odaért, hát szembejön vele a pópa. - Állj be hozzám, jó ember, dolgozni. - Jól van - mondta Iván. - És mit kérsz egy esztendőre? - Nem kérek sokat: öt rubelt. - Úgy legyen, ahogy akarod - mondta a pópa. Megfogadta, és másnap elküldte Ivánt, tehenet legeltetni. Kihajtotta Iván a teheneket a legelőre, ő maga felmászott egy szénakazalra, s ott ücsörgött, a tehenek meg legelésztek. De eszébe jutott Ivánnak a furulyája, és játszani kezdett. Amint játszott, a tehenek nyomban táncra perdültek. Táncoltak, táncoltak, míg teljesen ki nem merültek. Hazahajtja este Iván a teheneket, azok pedig éhesek, bőgnek, és a rohadt szalmát tépdesik a kerítésből, azt eszik. Iván pedig megvacsorázott, és lefeküdt aludni. Másnap ismét kihajtotta a teheneket a legelőre. Legeltette, legeltette őket, aztán furulyázni kezdett, s minden táncra perdült. Egész estig játszott, aztán hazahajtotta a tánctól elgyötört fáradt teheneket. Nézi a pópa az állatokat, és azt mondja: - Hol a fenében legelteti ez a teheneimet, hogy ilyen soványak és éhesek? Elhatározta, hogy maga jár a dolog végére, és megnézi, hol legelteti ez az Iván az állatokat. Harmadnap, amikor a béres kihajtotta az állatokat legelni, a pópa utánuk lopakodott, és letelepedett a kökénybokrok közé. Ült és leste, mit fog Iván csinálni. Az pedig megint felmászott a szénakazalra, és játszani kezdett. Ekkor minden táncra perdült – a tehenek és körös-körül minden élőlény, még a pap is a kökénybokrok között. A bokrok sűrűn nőttek, s amint a pap ugrabugrált, a tüskék szétszaggatták a nadrágját, a reverendáját, az ingét, a szakálla meg a haja tele lett tövissel. Látja ám a pópa, hogy ennek a fele se tréfa, kiabálni kezd, hogy a béres hagyja abba a furulyázást. Az meg csak játszik, se lát, se hall. De később mégiscsak odanézett a kökénybokrok közé, amikor a pópa mát ugrált, mint egy eszelős, de azért csak játszott tovább. Kiugrott a pópa a bokrok közül, és iszkolt hazafelé. Eljutott a faluig, loholt végig az utcákon. Az emberek nem ismertek rá, csak azt látták, hogy foszlányokban lóg róla a ruha, és az egész teste kilátszik, s üldözőbe vették. De ekkor már kiért az utcából, átugrotta a kerítést, és a kerteken át, a gyom között elmenekült.  A kutyák meg utána vetették magukat, mert a gazdák közül sokan azt hitték, hogy rabló, s ezért ráuszították a kutyákat. Amikor a pópa hazaért, rongyokban lógott róla a ruha. A felesége nem ismert rá, s ijedtében azt mondta a szolgáknak: - Eriggyetek, kergessétek ki az udvarról ezt az örültet! Azok pedig karókkal rohantak feléje, de amikor a pópa megszólalt, felismerték, bevezették a házba, s a pópa elmesélte az asszonynak, hogy mit látott. Az meg csak hallgatta és ámuldozott. Este haza hajtotta Iván a teheneket, beterelte őket az istállóba, szénát vetett elébük, és indult vacsorázni. Alig lépett be a szobába, a pópa így szólt: - Várj csak, Iván, játssz nekünk valamilyen rövidke kis nótát! S azzal odakötöztette magát a gerendatartó oszlophoz. Iván meg leült a küszöbre, és játszani kezdett. A pópáné, aki a padkán helyezkedett el, hogy jól hallja Iván játékát, most hirtelen felugrott, és táncolni kezdett. Aztán már úgy ropta, hogy kevés lett neki a hely. Valahonnan előkerült a macska is, leugrott a kemencepadkáról, és ugrándozni kezdett. A pópa viszont tartotta magát, erősen tartotta a kezével, de csak úgy rángatózott az oszlop körül. Addig-addig rángatózott, amíg a kötél meglazult, és akkor a pópa is ugrándozni kezdett az oszlop körül a kötélen. Ugrált, ugrált, és amikor mát az oldalát kidörzsölte a kötél, odakiáltott Ivánnak: - Elég! Hagyd abba! Vigyen el az ördög! Iván abbahagyta a furulyázást, az inge mögé dugta a zeneszerszámot, és aludni tét. A pópa így szólt a feleségéhez: - Kergessük el ezt az Ivánt, mert különben halálra kínoz bennünket is meg a teheneinket is. Iván éppen vetkőzött az átjáróban, s meghallotta, hogy mit mondott a pópa az asszonynak. Reggel felkelt, s egyenest a pópához menve így szólt: - Ha úgy döntöttél, hogy elkergetsz, fizesd ki a nekem járó bért, elmegyek én magamtól is. Ha nem, addig játszom, míg csak a pópánéval együtt ki nem múltok a tánctól. A pópa megvakargatta a tarkóját, s látta, hogy nincs mit tennie, fizetni kell; előszedte hát a zsebéből a pénzt, és odaadta Ivánnak. Iván búcsúzóul még furulyázott egy keveset, míg csak a pópa meg a pópáné nyelve is ki nem lógott, s aztán továbbállt, ment szerencsét próbálni.  
Értékelés
★★★
174 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák