Ábelesz Kóbelesz

Részletek

Látogatás
10401
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Sebestyén Ádám
Szerkesztette
Kovács Ágnes
Könyv címe
Az eltáncolt papucsok Bukovinai székely népmesék
Kiadó
Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás helye
Budapest
Kiadás éve
1984
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király. Az a király erősen szeretett vadászni. Egyszer, amikor vadászgatott, vadászgatott, úgy elveszett az erdőben, hogy sehogy sem talált ki. Ment erre, ment arra, bolyongott, három napig kóborolt az erdőben. Egyszer felsóhajtott: - Bárcsak valaki kivezetne ebből az erdőből, még egy zsák pénzt is adnék neki! Ott termett egy kicsi emberke, nagy szakálla volt, s azt mondja: - Gyere király, utánam, én, kivezetlek. Ki is vezette, közben pedig azt mondta: - Tudd meg, király, nem kell nekem a pénzed, semmid sem, hanem add ide azt, ami addig lett, emeddig az erdőben voltál, s mikor eljöttél, még nem volt. Gondolta magában a király, vagy egy macskája, vagy egy kutyája születhetett, s odaígérte. Hát megy haza, futnak eléje nagy boldogan. - Jöjjön hamar, felséges királyom, mert olyan szép királykisasszonyka született, hogy a napra lehet nézni, de arra nem. De hogy a szavamat össze ne keverjem, az a kicsi emberke azt is mondta, hogy mikor tizenöt esztendő múlva érte jön, elviszi. A király, mikor megtudta, hogy neki milyen szép leánykája született, nem tudta, hogy sírjon-e vagy örvendjen. Csodálkozott is a felesége: - Hát nem is örvendesz? Nézz csak ide, milyen szép leányunk született. - Jaj, örvendek, hogyne örvendenék! - füllentette a király, aztán elmondta, hogy járt. Na, telt-múlt az idő, megnőtt a királykisasszonyka, tizenöt esztendős lett, egyszer csak jött az ördög, mert az a kicsi emberke maga volt az ördög. Elkezdett dörömbölni a nagykapun. - Engedd ki a leányodat, király, mert eljöttem érte! - Jaj, jaj - jajgatott a király, jajgatott a királyné -, mit tudjunk csinálni? Hamar ott volt a libapásztornak a leánya, felöltöztették aranyos, gyémántos ruhába, még koronát is biggyesztettek a fejére, kinyitották a kaput, s kieresztették. Az ördögnek volt egy talicskája, abba beleültette, s elburungozott, elnyargalt vele. Hát, ahogy viszi a leányt, egy víz mellett vitt el az útja, s ott sok liba fürdött. Mikor meglátták a libapásztornak a leányát, rákezdték a gágogást: - Gigágá-á-á, hova mész, te libapásztornak leánya? - Megyek a pokolba, visz az ördög. - Hát, nem te vagy a királykisasszonyka? - kérdi az ördög. - Nem hát, én a libapásztornak a leánya vagyok. Megharagudott az ördög, kifordította a talicskát, kigurult belőle a libapásztor leánya, s otthagyta. Nyargal vissza a királyi palotához. - Hallod-e, te király, add ki a leányodat, különben összetöröm ezt a kaput. - Jaj, jaj - jajgatott a király, jajgatott a királyné -, mit tudjunk csinálni? Ott volt hamar egy olyanforma leányka, a disznópásztornak a leánykája, felöltöztették aranyos, gyémántos gúnyába, még koronát is tettek a fejére, s kieresztették a kapun. Nagy örömmel megragadta az ördög, beleültette a talicskába, s elkezdte tolni. Tolta, tolta, ki a rétre, ott legeltek a disznók. Mikor meglátta a sok-sok malacka, elkezdtek röfögni: -Röf-röf-röf, ui, hová mész, disznópásztor leánya? - Megyek a pokolba, visz az ördög. - Hát nem te vagy a királykisasszony? - kérdi az ördög. - Nem hát, én a disznópásztor leánya vagyok. Megharagudott az ördög, megfordította a talicskát, s kiborította a disznópásztor leányát. Nyargal vissza a palotához, elkezd dörömbölni. - Hallod-e, te király, nyisd ki a kapudat, s add ki a királykisasszonykát, különben felgyújtom a palotádat. Megijedt a király, a királyné. Nagy keserves könnyhullatások között felöltöztették szépen a királykisasszonykát, még koronát is tettek a fejére, s kiengedték a kapun, Megragadta az ördög nagy örömmel, s beültette a talicskába, s elvitte a pokolba. Volt ott egy olyanforma fiúcska is, mint a királykisasszonyka, Jancsika, azt is úgy lopta az ördög valahonnan. Dolgozniuk kellett, a királykisasszonyka sütött- főzött, takarított, kiszolgálta az ördögöt, Jancsika meg az udvaron szorgoskodott, az istállóban. Az ördögnek volt sok inasa, de azért dolgoztatta Jancsikát is. Telt- múlt az idő, Jancsika s a királykisasszonyka együtt voltak örökké, együtt játszottak, beszélgettek. Egyszer azt mondja Jancsika: - Hallod-e, királykisasszonyka, meg kellene, szökjünk mi ettől az ördögtől. - Hát, ugyan bizony, hogy tudnánk megszökni, hogy ne vegye észre? - Tudod mit? Én tudok varázsigéket, megtanultam az ördögtől, s a seprűre rámondom, megköpdösöm, s az felel helyettünk, ha keres az ördög. - Hát, az jó lesz – egyezett bele a királykisasszonya. Megvárták, hogy az ördög elaludjon, s akkor a seprűt kiállították az ajtó sarkához, Jancsika megköpdöste. - Pü, pü, seprű, beszélj helyettünk, ha kérdez az ördög! Úgy is lett. Akkor Jancsika s a királykisasszonyka elszöktek. Na, felébredt az ördög, keresi a királykisasszonykát. - Hol vagy, királykisasszonyka? Hozd csak ide a ruhámat, hadd öltözzem fel. - Itt vagyok, mindjárt megyek - felelte a seprű. Várt egy kicsit az ördög, megint mondja: - Hozod-e már a papucsomat, mit piszmogsz olyan sokáig, te haszontalan leányka te?! A seprű megint felelt: - Itt vagyok, mindjárt megyek. Elunta az ördög a várakozást, megint kiabált: - Hozzad a reggelimet, mert éhes vagyok! - Viszem, viszem - felelte a seprű. Hiába várt az ördög, nem ment oda senki. Nagy mérgesen leszállt az ágyból. - Na, megálljatok, haszontalanok! - Keresi a királykisasszonykát, keresi Jancsikát, hát sehol sincsenek. Elkurjantotta magát: - Hol vagy, te haszontalan leányka? - Itt vagyok! - áll elő a seprű. Akkor látta az ördög, hogy becsapták. Vakarta a fejét mérgében. - Hol vagy, inasom? Gyere hamar ide! Elébe állott az egyik inasa. Azt mondja neki az ördög: - Ülj fel gyorsan egy lapátra, s lovagolj utánuk a levegőben, érd utol őket, s hozd vissza nekem! Kapta magát az ördög inasa, s lovagolt utánuk. Egyszer, ahogy mentek Jancsika és a királykisasszonyka: - Jancsika, úgy viszket a bal fülem, nézzél csak vissza! Visszanéz Jancsika. - Jaj, jaj, királykisasszonykám, nagy baj van! - Mi a baj? - Jön az ördögnek az inasa, mindjárt utolér! Hamar vessünk kecskebukát, belőlem lesz egy öreg pap, belőled meg egy templom. Úgy is lett. Kecskebukát vetettek, a királykisasszonykából lett egy templom, s Jancsikából egy öreg pap, még nagy szakálla is volt. Odaért az ördögnek az inasa, leszállt a levegőből, odaszólt az öreg papnak: - Hallod-e, te öreg pap, nem láttál egy kisfiút s egy királykisasszonykát erre menni? Az öreg pap úgy tett, mintha erősen imádkozott volna. Azt mondja: - Ábelesz-kóbelesz, ábelesz-kóbelesz . . . - Na, te vén bolond, nem tudsz mást beszélni, csak ábelesz-kóbelesz! - Azzal az ördög inasa visszaült a lapátra, s visszalovagolt a pokolba. Faggatja az öreg ördög: - Na, láttad-e őket? Utolérted-e? Visszahoztad-e? - Nem láttam én senkit, csak egy nagy templomot s benne egy öreg papot. De az olyan bolond volt, akármit kérdeztem, mindenre azt mondta, ábelesz-kóbelesz. - Jaj, jaj, hát azok voltak! - jajgatott az ördög. - Hol a másik inasom? Hamar egy tüzes vasalóra üljön fel, s repüljön utánuk. Ment is nyargalvást a másik inas. Mikor utolérte volna Jancsikát s a királykisasszonykát, azt mondja a királykisasszony: - Jancsika, úgy ég a jobb fülem, nézz csak vissza! Hogy mindent össze ne keverjek, mikor az ördög inasa elment, akkor kecskebukát vetettek, a templomból megint királykisasszonyka lett, s a papból Jancsika, s mentek tovább. Néz vissza Jancsika, hát jön az ördögnek a másik inasa a vasalón. - Jaj, jaj, királykisasszonyka, jön az ördögnek a másik inasa, mindjárt utolér! Hamar vessél egy kecskebukát, lesz belőled egy nagy tábla búza, én is vetek kecskebukát, s belőlem lesz egy csősz, majd őrzöm a búzát. Úgy is lett. Kecskebukát vetettek, a királykisasszonykából egy nagy tábla búza lett, Jancsikából pedig csősz. Odaért az ördögnek az inasa, leereszkedett. - Hallod-e, te csősz, nem láttál-e erre jönni egy királykisasszonykát s egy kisfiút? - Hess, verebek, hess, hess, hess! Hess galambok, hess, hess! - Nem azt kérdeztem, hogy hess, verebek, hess, galambok, hanem hogy nem láttál-e erre jönni egy kisfiút s egy királykisasszonykát. - Hess, verebek, hess, hess, hess! Hess, galambok, hess! - Hát ez is megbolondult - legyintett az ördögnek az inasa, s visszalovagolt a pokolba. Jancsika és a királykisasszonyka kecskebukát vetettek, s a csőszből Jancsika lett, a tábla búzából királykisasszonyka, s mentek tovább. Mikor visszaért az ördögnek az inasa, kérdi az öreg ördög: - Na, láttad-e őket? - Nem láttam én senkit, csak egy nagy tábla búzát s egy buta csőszt, aki hajtotta a galambokat, vadgalambokat s a verebeket. - Jaj, hát azok voltak, jaj, jaj, haszontalanok, magamnak kell elmenni! - S hamar vette a seprűt, a seprű nyelét a lába közé kanyarította, s repült, hasította a levegőt. Egyszer azt mondja a királykisasszonyka: - Jaj, Jancsika, úgy ég a nyakcsigolyám, nézz csak vissza! Visszanéz Jancsika. - Jaj, jaj, királykisasszonykám, most maga az ördög jön utánunk! Hamar belőled lesz egy halastó és belőlem egy aranykacsa. Majd én becsalom a tó közepébe az ördögöt. - Na, megálljatok, úgyis tudom, hogy ti vagytok. Megfoglak és visszaviszlek, azt a ponciusát!- dúlt-fúlt az ördög. Hát, akkor belement a vízbe, hogy megfogja az aranykacsát, de az aranykacsa csak úszott beljebb, úszott, s az ördög ment utána. Addig úszott beljebb, hogy a közepébe ért, s a legmélyebb vízbe - jó iszapos volt - oda belefulladt. Akkor kecskebukát vetettek, a halastóból vissza lett a királykisasszonyka s az aranykacsából Jancsika. Elmentek a királykisasszonykának az országába. Örvendett a király s a királyné, hogy megkerült a leányuk. Jancsika feleségül vette a királykisasszonykát, nagy lakodalmat csaptak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.  Itt a vége, fuss el véle!
Értékelés
★★★★½
16 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák