Élt a világon valahol egy szegény ember, akinek három fia volt. A legidősebb azt mondja egy nap az apjának:   - Apám, én elmegyek szolgálni és valamit keresni, mert így nem élünk meg.   Az apja nem ellenezte, nem marasztotta, másnap tehát elment. Amint ment, mendegélt, egy jómódú gazdához tért be, és szolgálatot kért tőle. Ez a gazda felfogadta a fiút szolgálatba. Ott és akkor három napból állott csak az egyévi szolgálat. A következő napon a gazda jókor reggel azt mondja a szolgának: - Most kimégy a mezőre szántani ide és ide, s mikor felszántottad a földet, itt van egy köböl búza, azt mindjárt a felszántott földbe beveted. A szolga kiment a mezőre, és felszántott annyi földet, amennyibe a köböl búzát elvethette. Másnap ugyanígy tett, földet szántott, és búzát vetett el. Harmadnap reggel a gazda így szólt szolgájához: - No, fiam, ma is elmégy oda szántani. De már csak egy véka búzát adok neked elvetni valót. Ezt te elveted, és az lesz a te egyévi béred, amennyi termést majd ez a véka búza hozni fog. Kiment a szolga a kijelölt helyre, szétnézett a mezőn, s látta, hogy az elvetett búza körül csupa cserjebokor van. Elgondolkozott, hogy mit csináljon. Hisz itt nem lehet addig szántani, míg ki nem irtja ezt a sok cserjét és bokrot. „Eh – mondta magában -, nem irtok én itt semmit, inkább vesszen el a bérem!” Fogta magát, otthagyta az ökröket, ekét, szerszámot, és hazament az apjához. Testvérei kérdezték tőle, hogy hol szolgált, mennyi volt az évi bére, és hol van az. - Az az én dolgom, majd meglátom, hogy mennyit fogtok ti keresni – felelt vissza nekik a hazatért testvér. A kíváncsiság ösztökélte a másik két testvért is, és mindjárt elindult a második fiú is szolgálatot keresni. Véletlenül épp oda került, ahol a bátyja szolgált, s ez is kérte a gazdát, hogy fogadja fel szolgájának.   - Jól van, fiam! Felfogadlak, s holnap mindjárt kimégy a mezőre szántani.   Már jókor reggel átadott a gazda egy köböl búzát, hogy azt majd vesse el neki a felszántott földbe. A szolga kiment a mezőre, a kijelölt helyen felszántott egy akkora területet, ahova egy köböl búzát elvethetett, és azt el is vetette. Másnap ugyanígy szántott, és vetett el egy köböl búzát. Harmadnap a gazda így szólt a szolgához:   - Fiam, itt van egy véka búza, ezt elveted, s az lesz a te béred, amennyi termést majd ez a véka búza hozni fog.   A fiú kiment, s mit látott? Az elvetett búza körül csupa cserjét és bokrot látott. Elgondolkozott, azután így szólt magában: ,,Nem irtom én ki ezt a sok cserjét, bokrot, inkább vesszen oda a bérem!"   S azzal otthagyott ökröt, ekét, búzát, mindent, s hazament az apjához. Otthon kérdik tőle a testvérei:   - Hol a béred, amit szolgáltál?   - Mi gondotok van rá, ez az én dolgom!   Ezután már a legfiatalabb fiú ment szolgálatot keresni, és ő is ugyanahhoz a gazdához szegődött be, ahol a bátyjai szolgáltak. Az első nap ő is kiment a mezőre szántani, és elvetette a köböl búzát. Másnap ugyanez volt a dolga. Harmadik napon a gazda így szólt hozzá:   - Fiam, itt van egy véka búza, ma csak ezt veted el, és ennek a termése lesz a te évi béred.   Kiment a szolga a mezőre, de mit látott? Csupa cserjét és bokrot, tehát nem volt hol szántani addig, amíg ki nem irtja. Nosza, nekivetkezett, és hozzáfogott az irtáshoz. Mégpedig ugyancsak dolgozott. Mikor már látta, hogy körülbelül egy véka búzára elég lesz a kiirtott terület, hozzáfogott a szántáshoz, és mikor a földet felszántotta, elvetette bele a véka búzát, s nyugodtan ment haza.   - No, fiam, megvan a munka, elvetetted a véka búzát? – kérdezte tőle a gazda.   - Elvetettem, gazduram.   - No, fiam, ha megérik a búza, eljössz, és learatod a termést magadnak.   Ezzel a fiú elbúcsúzott gazdájától, és hazament az apjához.   - No, hol a béred? - kérdik tőle a testvérei.   - Majd annak idején meghozza a jóisten a béremet - felelte nekik vissza.   A búzaérés idején elment, s megnézte a búzatermést. A szíve tele volt örömmel, mikor meglátta, hogy milyen szép, gazdag búzatermése mutatkozott, mert a kalászok majdnem a földig értek. Hazasietett, és megkérte az apját és testvéreit, hogy jöjjenek neki segíteni, learatni az ő szolgálati bérbe kapott búzatermését. A család elment, és learatták a búzát. Három nagy karó kereszt lett. Az apjuk, mikor a kereszteket megrakták, így szólt fiaihoz:   - Fiaim, hogy valami kár ne essék a búzában, egy-egy kereszt alá üljetek le, és őrizzétek, míg én hazamegyek, és szekeret hozok. De vigyázzatok, el ne aludjatok!   Amint az apjuk elment, ők a kereszt alá ültek, s a két idősebb testvér csakhamar elaludt. A legfiatalabb testvér a kereszt alatt éber figyelemmel nézte az eget. Egyszer csak egy madár röpült a búzakeresztre, egy kalászt felkapott, és elröpült vele. A fiúnak ez nem tetszett, és futott a madár után mindaddig, amíg észre nem vette, hogy egy nagy rengetegben van, ahol egyebet nem látott, mint az eget és földet meg az erdőt. Mikor beesteledett, a fiú felmászott egy fára, s onnan világosságot látva, lement, és a világosság irányában indult tovább. Egy nagy tűzhöz ért, egy nagy, óriás embert látott roppant bundába takarózva feküdni a tűz mellett. Csendesen hozzáment a fiú, és belebújt a bunda ujjába. Mikor az óriás fölébredt és felállt, a kis ember a bunda ujjából kiesett. Az óriás elbámult ezen, és azt kérdezte magában, hogy vajon hogy került ide ez a kis ember. Így szólt hozzá:   - No, ne félj, fiam, majd az én fiam leszel!   Úgy is lett, s ők azután abban az erdőségben sokáig éltek együtt, és a kis ember mindig szebb és derekabb emberré fejlődött. De egyszer csak búskomor lett a fiú és kedvetlen.   - Mi bajod van, fiam? - kérdezte tőle az óriás. - Miért vagy olyan rosszkedvű?   - Apámuram - felelte a fiú -, szeretnék megnősülni.   - Az nem baj, fiam, amire kedved van, azt mind megkaphatod. Én, megházasítlak, fiam. Innen nem messze van egy szép folyó, oda jár fürödni három tündér, s mind a három szebbnél szebb. Amelyiket akarod, feleségül veheted. Most elmégy ahhoz a folyóhoz, s ott elbújsz egy fa mögé, és mikor odajön a három tündér, válassz ki magadnak egyet közülük, s amelyiket akarod, a tied lesz. Figyeld meg őket jól, s amikor levetkőznek a parton, és lemennek a folyóhoz fürödni, nézd meg jól, hogy hova teszi le a ruháját az a tündér, akit te kiválasztottál magadnak. Aztán csendesen lopózz oda, vedd fel azt a felsőruhát, húzd magadra, s azzal siess hozzám. A tündér utánad fog futni, és ezer édesgető szóval fog kérni téged, hogy fordulj hátra, de te ezt ne tedd, mert akkor pórul jársz.   A fiú elment a folyóhoz, és elrejtőzött a fa mögé. A három tündér csakhamar ott termett, és levetkőztek a parton. A fiú egyet kiválasztott, s szemmel kísérte, hogy hova rakja le a ruháját. Mikor a leányok bementek, a folyóba, a fiú ügyesen odalopózott a ruhához, és a leány felsőjét magára kapva, elkezdett futni. A tündér, amint ezt meglátta, sietett utána, és édesgető szavakkal kérte őt, hogy forduljon hátra. A fiú utoljára is sok kérés után megállt és hátrafordult. Ekkor a tündér hozzáugrott, és jól pofon vágta, a felsőjét lekapta róla, s visszasietett a többihez. A fiú nagy búsan ballagott a vén apjához.   Ez kérdi tőle:   - Mi baj van, fiam, hogy olyan szomorú vagy? Ugye nem fogadtad meg a szavamat? No, de nem baj, azért a tündér a tied lesz, ne búsulj! Holnap elmégy, fiam, újra, de aztán légy erős, és amit mondtam, tartsd meg, hátra ne fordulj, mert baj lesz!   A fiú elment a folyóhoz másnap, másodszor is elrejtőzött a fa mögé. Mikor eljött a három tündér a folyóhoz, ugyanúgy megfigyelte őket, mint először, hogy levetetett ruháikat hova helyezik el. Mikor levetkőztek, és bementek a folyóba, odalopózott, ahol az ő tündérleánya a ruháját letette, a felsőjét felkapta, magára terítette, s azzal futásnak eredt.  A tündér ismét észrevette, és szaladt utána, s így szólongatta:   - Fiacskám, galambocskám, fordulj csak vissza, hadd láthassalak s hadd csókolhassalak!   A fiú hátrafordult, a tündér pedig hozzáugrott, és csók helyett felpofozta, azután futott vissza testvéreihez. Szegény fiú nagy búsan ment haza. Kérdi tőle az öreg:   - Nos, mi bajod van, fiam, megint? Ugye, nem tartottad meg a szavadat most sem? No, nem baj, elmégy majd holnap is, s tiéd lesz a leány, ne búsulj!   A fiú elment másnap harmadszor is a folyóhoz, és elbújt a fa mögé. A három tündét is eljött megint, és levetkőztek a parton. A fiú figyelemmel kísérte most is, hogy hova teszik le ruhájukat. Mikor bementek a folyóba, a fiú előbújt, a tündér levetett felsőjét megint magára kapta, s sietett onnan el. A tündér észrevette, és szaladt utána. Könyörgött neki most is, ezer meg ezer édes szóval kérte, hogy várjon, nézzen hátra. De a fiú most nem nézett hátra. Egyszer csak azt látja, hogy már az apja mellett van. Még alig ért oda, már a tündér is ott volt. Az öreg nagyon örült, de ezerszer jobban a fiú. Az öreg elkérte titokban a fiútól a tündér felsőjét, és egy dióhéjba elzárta, s odaadta a fiúnak, hogy varrja be a mellénye bélése alá, és őrizze meg jól. Azután összeadta őket, és éltek boldogul az öreggel együtt jó sokáig. Egyszer a fiú így szólt:   - Édes öregapám, nekem még élnek az édesszüleim, akiket nagyon régen nem láttam. Én most elmegyek a feleségemmel együtt meglátogatni őket.   - Eredj, fiam - mondta az öreg. -- Úgy illik, hogy meglátogasd édesszüleidet, és bemutasd nekik kedves feleségedet.   Az öreg felírt a porba egy kocsit és négy lovat, a fiúnak adott egy kantárt azzal az utasítással, hogy ha valaha szüksége lesz rá, írjon a porba lovat, kösse meg kantárral, tegye rá, azután üljön fel rá, és mondja neki, hogy itt és itt legyek. Az atyai utasítás után elbúcsúztak a fiatalok az öregapótól, beültek a kocsiba, és elvágtattak. Az utazó házaspár nemsokára abba a faluba ért, ahol a férj édesszülei laktak, s egyenesen az apja udvarába hajtatott.   És mit lát ott? Nagy vendégséget, úgyhogy még az udvar is tele volt vendégekkel. Kérdi a fiú a vendégektől, hogy hol van a házigazda és a felesége. Ezek azt felelték a kérdésére, hogy előhozzák az öregeket, akik szívesen fogadták a két új vendéget, s így titulálták őket:   - Isten hozta nagyságotokat!   - Micsoda lakoma ez? - kérdezte a fiú,   - Hát volt nekünk egy fiunk - felelték az öregek -, aki elveszett, ennek a napját szoktuk mi megünnepelni, mert az ő szolgálatából lettünk mi gazdagok.   - Hisz én vagyok a ti fiatok! Ez itt az én kedves feleségem.   Az öregek nagyon megörültek, hogy fiukat viszontláthatják, s a nagy változás ellenére is szívesen fogadták. Minthogy fiuk lakodalmát nem ünnepelhették meg, hát az édesszülők követelték, hogy most ünnepeljék meg együtt. Erre aztán nagy lakodalmat csaptak, meghívtak rá mindenkit a faluból, és összeadták, a fiatalokat megint ősi szokás szerint, aztán kezdődött a tánc.   Ahogy így folyt a menyegzői ünnep három napon át, a menyasszony igen szépen táncolt. Mindnyájan bámultak rajta, a vőlegény pedig eközben elaludt. A menyasszony az alkalmat valamire fel akarta használni, s így szólt:   - Tudnék én még szebben is táncolni, ha magamra vehetném a felsőmet, de az el van rejtve, a férjem mellénye bélésében.   Az öreganyó a menye kedvét keresve odament alvó fiához, s kilopta a mellénye zsebéből a dióhéjat, és kihozta a menyecskének. A menye kivette belőle a felsőruháját, magára vette, és elkezdett benne táncolni százszorta szebben, mint azelőtt, mert nagyon örült annak, hogy felsőjét visszakapta.   Egyszer csak megrázkódott, galambbá változott, s mindnyájuk bámulatára felszállt a jegenyefa tetejére, és onnan kezdett kiabálni, hogy hozzák ki a férjét, ha látni akarja még őt. Felköltötték a férjét nagy nehezen. Kiment a férje sírva, s a jegenyefáról azt kiáltotta neki a felesége:   - Ha látni akarsz még valaha, akkor keress fel engem az Óperenciás-tengeren túl a Fekete városban.   Ezzel összecsapta a szárnyait, és elrepült. A vőlegény elbúsulta magát, s megmondta a szüleinek, hogy ő itt nem maradhat, neki mennie kell a nagyvilágba feleségét felkeresni.   El is búcsúzott szüleitől. Egy lovat rajzolt magának a porba, rátette kantárját, ráült, és nemsokára az óriásnál, második apjánál volt. Elmondta neki, hogy feleség nélkül maradt, és kérdezte, hogy merre van az Óperenciás-tengeren túl az a Fekete város, ahova a felesége elrepült galamb képében.   - Bizony, fiam, én nemigen tudom, hogy merre van – felelte az öreg. – Talán az én aranyszőrű paripám tudni fogja. Majd megkérdem tőle.   A paripa azt válaszolta, hogy talán csak odatalál majd. Kivezette tehát a paripáját, felültette rá a fiút, de figyelmeztette, hogy vigyázzon magára, s valahogy le ne essék a nyeregből, mert a paripa a fellegek alatt fog vele nyargalni.  A fiú búcsút vett az öregapjától, és eltűnt.   Harmadnap csakugyan ott volt már a felesége kastélyában, abban a Fekete városban. De egészen megőszült azalatt, amíg odaért. A felesége nem akarta őt így elfogadni.  Azt mondta neki:   - Mit csináljak én egy ilyen vénemberrel, mikor én ezerszer fiatalabb és szebb vagyok, mint te? De megparancsolta szobaleányainak, hogy készítsenek fürdőt ezerszép fiatalító füvekből. S mikor készen lesz, ültessék bele az öreget, és fürösszék meg jól. A fürösztés után az öreg csakugyan megfiatalodott és megszépült, s olyan lett, mint a tündér. Így aztán sokáig éltek együtt boldogan. De a fiú nem tudott ott megszokni, és kérte a feleségét, hogy jöjjön vele az öreg óriás apjához.   Az asszony engedett a kérésnek, és felkészültek. Beleültek a felesége kocsijába, és csakhamar az óriásnál voltak, aki szívesen fogadta őket. Megülték újra a lakodalmat, és mulattak, azután boldogan éltek, amíg meg nem haltak.