Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy fiatal pár. Nagyon boldogok voltak, nagyon szerették egymást. Úgy hívták az asszonyt, hogy Katyika, az embert meg úgy, hogy Matyika. Egyszer jókor reggel azt mondja az ember: - Katyikám, én most elmegyek az erdőbe fáért, te meg itthon maradsz. Úgy igyekezz, hogy mire hazajövök, jó ebédet készíts, és az ebéd mellé jóféle itóka is legyen! - Jól van, Matyikám, meglesz. Elment Matyika az erdőbe. Katyika meg visszafeküdt az ágyba. Azt gondolta: - Korán van még fölkelni, alszom egy kicsit. Hanem jól eltelt az idő, egyszer csak azon vette észre magát Katyika, hogy mindjárt dél lesz, és ő még nem csinált semmit. Felkiáltott: - Jaj, mindjárt hazajön a Matyikám, az ebéd meg sehol, még tüzet sem raktam! Hozzálátott gyorsan, mindjárt tüzet rakott, hozott egy szál kolbászt a padlásról, és odatette sülni. Sült is a kolbász szép ropogósán. - Hej - azt mondja Katyika -, hogy megörül majd ennek az én Matyikám! Mert azt mondta, hogy jó ebédet készítsek neki. Igen ám, de hirtelen eszébe jut neki, hogy azt is mondta Matyika, hogy jóféle itóka is legyen az ebéd mellé. Otthagyja a kolbászt Katyika, s fut le a pincébe, hogy felhozzon egy kancsó bort. Megcsapolja a hordót, aláteszi a kancsót, de jaj, eszébe jut, hogy az ajtót meg nyitva felejtette. Hagyja a bort, és fut vissza a konyhába. De mire felért, addigra a kutya már ellopta a kolbászt, s hozta a szájában kifelé. Kiabálni kezdett a kutyával Katyika: - Jaj, kutya, mit csinálsz? Én ezt a Matyikámnak sütöttem. Teszed le rögtön azt a kolbászt!De a kutya rá se nézett, csak keresztülugrott a kerítésen, aztán szaladni kezdett a mezőn. De Katyika is keresztülugrott a kerítésen, és szaladt utána, de mindhiába, a kutya vissza se nézett rá, csak futott előre. Egyszer csak azt mondja az asszony: - Én nem futok többet utána, mert úgysem érem utol, inkább hazamegyek. Alighogy hazaér, eszébe jut, hogy a hordót megcsapolta, és úgy hagyta. Mi van a hordóval és a borral? Szalad a pincébe, hát az itóka mind egy cseppig elfolyt a hordóból, bokáig érő bor borítja a pince földjét. - Jaj Istenem, mit mond majd Matyikám, ha hazajön? Elfolyattam a drága bort és tönkretettem a pincét! No, de talán segíthetek rajta. Elment a kamrába, s kihozott két zsák lisztet, s lehintette a pince földjére, hogy a liszt feligya a bort.Hát a liszt rögtön fel is itta, nem volt már bor sehol. - Jaj - azt mondja -, hogy megörvend majd Matyikám, ha hazajön, s meglátja, hogy milyen szép a pince földje. Ilyen szép még sose volt! Azzal megy be a szobába, és látja az ablakból, hogy már jön is haza Matyika. Az az első szava: - Katyikám, kész van-e az ebéd? - Bizony jó ebédet csináltam én, de a kutya elvitte. - Ne beszélj, hát hogyan vitte el? - Hát úgy, hogy leszaladtam a pincébe borért, s addig a kutya elvitte a kolbászt. Eleget szaladtam utána, de mégsem értem utol. Azt mondja erre Matyika: - Hej, te Katyika, te Katyika, de nagy átok vagy, hogy nem tudtál rá vigyázni. - Hát - azt mondja Katyika -, vigyáztam én eleget, de miért nem mondtad előbb, hogy vigyázzak, akkor nem mentem volna borért a pincébe. Nem volt mit tenni, indul Matyika a pincébe a borért. Ha már enni nem tud, legalább egy pohár bort hadd igyon. Látja ám, hogy csupa fehér a pince földje. - Mi van itt, Katyikám? - Jaj, kedves Matyikám - azt mondja Katyika -, látod, milyen szép a pince földje? A bor elfolyt, s nem tudtam mást tenni, lisztet hintettem reája. - Istenem, Istenem, mit tettem, fejemre kit vettem, kit vettem én feleségül! Koldusbotra juttatsz engemet - siránkozott Matyika. - Most mit csináljak? Nem teszek egyebet, hallod-e, eladom a földemet, s eladom a marháimat, hogy legalább a pénz megmaradjon öregségünkre.Így hát Matyika eladta a földet, s eladta a marhákat, csak két tehenecskét hagyott meg, azokkal járogatott az erdőre. Azt mondja egyszer Matyika: - Nézd csak, Katyika, megkaptuk a pénzt a földekért s a marhákért. Én ezt most elteszem, elásom a földbe, hogy ne lehessen hozzányúlni. Ezt nem szabad elkölteni. Azzal megmutatta a feleségének, hogy hova ássa a pénzt. Csinált egy gödröt az istálló küszöbe alá, oda betette az aranyakat, s már ment is az erdőbe.Katyika meg otthon maradt, s lefeküdt aludni. Egyszer csak arra ébred, hogy egy fazakas kiabál az úton: - Fazekat vegyenek, lábast vegyenek, tálat, ami kell, mindent vegyenek, ami kell! Kiugrott Katyika az ágyból: - Hát - azt mondja a fazekasnak - mit kér a fazekakért? - Pénzt, mi mást. - És a tálakért? Sárga pénzért adja-e? Hogyne adnám. - Akkor jöjjön ide - hívja a fazekast Katyika az istállóhoz -, itt van egy fazék sárga pénz, ássa ki, vegye ki! Kiássa a fazekas a pénzt, s megörül nagyon, látja, hogy arany van a gödörben. - Mit ad ezekért a sárga pénzekért? - kérdi tőle Katyika. - Az egészért? - Az egészért. - Neked adom az összes fazekat, tálat, lábost, még a kocsit is lovastól. Odaadok én mindent - mondja a fazekas. - Jól van - mondja Katyika -, akkor húzza be a kocsit az udvarra. A fazekas behúzta a kocsit az udvarra, s letette a fazekakat és a tálakat, majd kapta az arannyal teli edényt, és már ott sem volt. Katyika meg kiütögette sorra a fazekak fenekét, és ráhúzta őket a kerítéslécekre. Szép mázas fazekak voltak, csak úgy fénylettek a napfényben. - Jaj - azt mondja Katyika -, hogy megörül majd Matyikám, hogy ilyen szép kerítése van! Jön nemsokára Matyika, és már messziről csodálkozik, hogy mi lehet az a nagy fényesség a házuk körül. Hát nem tudja kitalálni. Amikor közelebb ér, látja ám, hogy a kert és a kerítés tele van fényes fazekakkal. Kérdi Katyikát, hogy ki hozta azt a sok fazekat a kertbe. - Én, Matyikám, én. - Aztán hol kaptad ezt a sok fazekat? - A fazekastól vettem. - És mit adtál értük? - A sárga pénzt az istálló küszöbe alól. - Megmondtam, hogy ahhoz nem szabad nyúlni! - Én nem is nyúltam hozzá, a fazekas ásta ki a pénzt. - Megmondtam, hogy vigyázni kell a pénzre! Hát most mit tegyek? Miből élünk meg öregségünkre? - Tudod mit, Matyika? Menjünk a fazekas után, valahol még utolérjük, s visszavesszük a pénzt. - Merre ment el? - A város felé. - Nahát akkor gyerünk utána, hátha elérjük, de tegyél el valami útravalót, mert nagyon éhes vagyok. Katyika becsomagolt egy nagy kenyeret, hat sajtot, s hozzá még két kiló vajat, hogy legyen bőven ennivalójuk.Elindulnak, s mennek előre. De Matyika jobban tudott sietni, mint Katyika, így a menyecske lassan úgy lemaradt Matyikétől, hogy alig látta az urát. Elkezdte nézegetni az utat, és látja ám, hogy a szekerek milyen mélyen összekaristolták a földet. Megsajnálta az utat. - Te jó isten - mondja -, milyen sebesült ez az út. Hogy fájhat neki ez a sok seb. Megkenem vajjal, hadd gyógyuljon meg. Azzal a két kiló vajat rákente az útra. Amint ott kente, kenegette az utat, hát egyszer csak elért egy nagy árokhoz. Ahogy lehajol az árokhoz, hogy azt is megkenegesse, hát egy sajt kiesik a kosárból, és behengeredik az árokba. Odakiáltja neki Katyika: - Hát te meg hova mész? Gyere vissza azonnal! Nekem nincs időm arra, hogy téged megvárjalak, mert utol kell érnem Matyikámat. De hiába hívja vissza a sajtot. Az csak gurul előre az árokban, s addig gurul, amíg beburul egy nagy lyukba. Fogja Katyika a másik sajtot, s utána gurítja: - Eredj, hívd vissza, szaladj utána, hívd vissza! A másik sajt is behengeredik a lyukba. - Gyertek hamar - kiabál Katyika mit csináltok ott? Te is ott maradtál? Nem várok sokáig! De hiába kiabál, a sajtok csak nem jönnek vissza. Akkor fogja a harmadik sajtot, és azt is behajítja a lyukba: - No, a te szavadra biztos visszajönnek. De semmi nem történt. Mérges lett erre Katyika, és mérgében az összes sajtot bedobja a lyukba: - Mit csináltok ti ott? Elaludtatok? De a sajtok továbbra is csak hallgatnak.Futni kezd akkor az ura után Katyika, s hamarosan utol is éri. Azt kérdezi tőle Matyika: - Mit csináltál te, hogy úgy elmaradtál mellőlem? - Hallgasd meg - mondja Katyika. - Megsajnáltam az utat, hogy annyi sebe van, ezért rákentem a két kiló vajat, hogy minél előbb meggyógyuljon. Amint ott hajladoztam, egy sajt kiszökött a kosárból, és begurult egy lyukba. Erre én utánahajítottam a másikat, hogy hívja vissza az elsőt, de az is ott maradt. Akkor behajítottam a harmadikat is, aztán a negyediket, ötödiket és hatodikat is. De nem jött vissza egyik sem. Akkor megharagudtam, s azt mondtam: hát maradjatok is ott, s eljöttem. - Te megbolondultál! - mondja Matyika. - Azt a vajat nem azért tetettem el veled, hogy rákend az útra, és a sajtokat sem azért, hogy belökdösd, behajigáld őket egy lyukba. Olyan éhes vagyok, mint a farkas, hát most mit eszünk? Azt mondja erre Katyika: - Nézd, van itt egy kis kenyér.Leülnek, és falatozni kezdenek. De alig esznek egy pár falatot, Matyika a fejére csap, és felkiált: - Most jut eszembe! Gondod volt otthon az ajtóra, hogy bezárd vagy azt is nyitva hagytad? Ha nyitva hagytad, a házunk helyén csak négy szeget találunk, mire hazamegyünk. - Miért nem mondtad előbb? - jajgatott Katyika. - Akkor gondoskodtam volna az ajtóról. Miért nem mondtad előbb? - Jaj, te nyomorúság a világon - jajgat Matyika is -, menj azonnal vissza, zárd be az ajtót, és ha már otthon vagy, hozzál valami harapnivalót is. Azzal Matyika leül egy fa alá, Katyika meg futva indul haza.Eltelik egy kis idő. Várja az ember, várja, lesi Katyikát, de az csak nem jön. Egyszer nagy sokára látja, hogy egy kocsi közeledik. Nahát - gondolja - valaki biztosan felvette Katyikát, s így hamarabb ideér.Mikor közelebb ér a kocsi, látja ám, hogy nem is kocsi az, hanem a felesége hozza a fején az ajtót. Az asszony egyik kezében tarisznya, a másikban meg korsó. Odakiabálja neki: - Mit csinálsz, Katyika? - Gondom volt az ajtóra. Levettem, és hozom, nehogy baja essen. Ennivalót is hozok. - Először tedd le azt az ennivalót, hadd egyem valamit. Odaviszi Katyika a tarisznyát és a korsót, hát a tarisznya teli vanmakkal és mogyoróval, a korsó meg ecettel. - Nem vagyok én disznó, hogy makkot és mogyorót egyek. Miért nem hoztál kenyeret vagy valami finomat? - kérdi tőle Matyika. - Miért nem mondtad előbb, hogy mit hozzak? Most mondod? - siránkozik Katyika. Közben besötétedett. Matyika leült egy fa alá, és azt mondta: - Most már nem megyünk innen sehova, megvárjuk, amíg reggel lesz. Katyika is leült a fa alá, de az ajtót nem tette le a fejéről, és a tarisznyát sem rakta le a kezéből. Egyszer csak megszólal Matyika: - Jó lenne felmenni a fára, éjszaka ott biztonságosabb. El is indul, az asszony meg ajtóval a fején utána. Ott hallgatóznak a fán, de aludni nem tudnak. Egyszer csak távolról hallanak valami beszédet. Azt mondja Matyika: - Ezek biztosan tolvajok, mert éjszaka itt nem jár más. Így is volt. Éppen az alá a fa alá telepedett le tizenkét tolvaj, amelyen Katyika és Matyika kuporgott. Tüzet raktak, letették az aznap rabolt kincseket egy halomba, és osztozkodni kezdtek.Odasúgja Matyika Katyikának a fán: - Ne szuszogjunk, ne lélegezzünk hangosan, mert a tolvajok meghallják, és miszlikbe aprítanak minket. Amikor a rablók elosztották a kincseket, azt mondja a legidősebb: - No, most pihenjünk egy kicsit. Leheveredtek a tűz mellé, és mert fáradtak voltak, gyorsan elaludtak. Azt mondja Katyika a fán: - Matyikám, én ezt az ecetet kiöntöm innét, nem bírom már tovább tartani. - Megbolondultál? Mit akarsz? Ha leöntöd az ecetet, a rablók felébrednek. - Én nem bánom, lesz, ami lesz - mondja Katyika, és már önti is lefelé az ecetet.Felébred az egyik rabló, s odaszól a többieknek: - Halljátok-e, már nincs messze a reggel, mert a harmat leesett. - Azzal aludt is tovább. Megint megszólal Katyika a fán: - Matyika, én leszórom ezt a sok mogyorót innen, mert nem bírom tovább tartani. - Ne tedd ezt, mert rájuk hull, fölébrednek, s vége az életünknek. - Én nem bánom, lesz, ami lesz - mondja Katyika, és már önti is lefelé a mogyorót. Felkiált az egyik rabló: - Halljátok-e, de hirtelen megérett a mogyoró! Egyszerre lehullott mind a fáról. De a rablók nem törődtek vele, aludtak tovább. Egy idő múlva azt mondja Katyika: - Matyikám, én ezt az ajtót lehajítom innen, nem emelem tovább. - Jaj - csitítgatja Matyika -, ne tedd ezt, mert akkor biztosan észreveszik, hogy itt vagyunk. - Én nem bánom, lesz, ami lesz - mondja Katyika, és már hajítja is lefelé az ajtót. De erre már fölébredtek a rablók, és megijedtek nagyon. - Ördög van a fán! Ördög van a fán! - kiabálták, és futottak, amerre láttak. A pénzt mind otthagyták a fa alatt. No, akkor Matyikának se kellett több, leugrott a fáról, felkapta a sok pénzt, s azt mondta: - Na most már menjünk haza mi is. Visszaszereztük azt a pénzt, amit elherdáltál, most már éljünk belőle boldogan. Hazamentek, a pénzből vettek marhát, földet, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.