Haragszik-e, gazduram?

Részletek

Látogatás
4161
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Volt egyszer egy gazdaember, annak egy felesége. Egy gyermekük sem volt, s olyan gazdagok voltak, hogy azt sem tudták, mijük van. No, nem csuda, ha gazdagok voltak. Fösvény volt a gazda is, fösvény az asszony is, különösen az asszony. Még azt sem engedte az urának, hogy szolgát fogadjon. Minden dolgot a gazda végzett: szántott, vetett, aratott, csépelt. Azt mondja egyszer a gazda a feleségének: - Feleség, ezt én tovább így nem győzöm, rúdra kerül a bőröm. Elmegyek, s szolgát fogadok. - Jól van - mondja az asszony -, nem bánom, fogadjon kend szolgát, csak azt előre megmondom, hogy János nevűt valahogy ne fogadjon, mert tudja kend, hogy a János nevű embereket nem szeretem. Elmegy a gazda, s amint megy az úton, találkozik egy legénnyel. Kérdi a legényt: - Hová, merre, öcsém, nem állanál-e be hozzám szolgálatba? - Beállok biz én, mert éppen szolgálatot keresek - mondja a legény. - Hát hogy hínak? - kérdi a gazda. - Jánosnak, szolgálatjára. - Jaj, fiam, akkor nem fogadhatlak, mert a feleségem a világból kikerget, ha János nevű szolgát fogadok. - Továbbmegy a gazda, találkozik egy másik legénnyel, fel akarja fogadni, hát annak is János a neve. Otthagyja azt is, hogy megy tovább, találkozik harmadikkal, negyedikkel, ötödikkel, mind ügyes, derék legénynek látszott, de valamennyinek János volt a neve. "No - mondja a gazda magában -, még csak eggyel találkozzam, legyen a neve János, nem bánom, én megfogadom, aztán lássam, mit csinál a feleségem!" Hát az éppen úgy is lett. Találkozik a hatodik legénnyel, annak is János volt a neve. Isten neki, felfogadja, kezet csapnak. Kérdi a gazda: - Hát mi bért kívánsz, fiam? - Nem kívánok én semmit - mondja a legény. - Csak kössünk egyezséget, hogy amelyik kettőnk közül megharagszik a másikra, az a másik szíjat hasíthasson annak a hátából. Mondám, hogy fösvény ember volt a gazda, jó szívvel ráállott az egyezségre, s gondolta, hogy a felesége is majd örül, mert az még nálánál is fösvényebb volt. Hazamegy a gazda a legénnyel, s az volt az asszonynak az első kérdése: - Mi a neve? - Ezt bizony, feleség, Jánosnak híjják. Hej, megharagszik az asszony, felkapja a seprűt. - Kitakarodjék kend a házamból, vigye a szolgáját! - Feleség, ne bolondozz - mondja a gazda -, becsületes legény ez, ha János is a neve. Egy krajcár nem sok, annyi bért sem kíván. Bezzeg hogy mindjárt tetszett az asszonynak a legény. Másnap reggel mondja a gazda a legénynek: - Fogj be négy ökröt, János, s menj az erdőbe fáért. Nesze, itt van egy kenyér meg egy sajt, vidd magaddal a kutyát is, lakjál jól a kenyérből s a sajtból, tartsd jól a kutyát is, de a kenyeret is, a sajtot is hozd egészen haza. Menj arra, amerre a kutya megy. Ahol az erdőn megáll, ott kell fát vágni. - Befogja János a négy ökröt, megy mindenütt a kutya után. Az erdőn, ahol a kutya megállott, megállította ő is az ökröket, fát vágott, jól megrakta a szekeret, aztán letelepedett a fa alá, s elévette a kenyeret meg a sajtot. A kenyéren is meg a sajton is egy jó nagy lyukat vágott, kenyérnek is, sajtnak is a belét megette, azután a haját mindkettőnek szépen visszatette, s a kutyának egy falat nem sok, annyit sem adott. Azzal szépen elindult hazafelé. Beérnek a faluba, a kutya ment mindenütt elöl, érnek a kapu elé, de a kutya nem várta, amíg a kaput kinyitják, hanem átugrott rajta. Mondja János magában: "A gazdám azt mondta, hogy mindenütt a kutyám után menjek, hát én most hogy hajtsam át ezeket az ökröket a kapu felett?" Rittyegtet az ostorával, üti-vágja, biztatja az ökröket, de bizony azok nem tudtak általmenni a kapun. Fogja János a fejszét, darabokra vagdalja az ökröket, a szekeret, a fákat, s azon módúlag keresztülhajigálja a kapun, be az udvarba. Jön ki a gazda, látja, hogy mit csinált János, elfutja a méreg s a bosszúság. - Mit tettél, te gazember?! - Azt, mit gazduram parancsolt. Mindenütt a kutya után jöttem. A kutya keresztülszökött a kapun, de az ökröket hiába biztattam, nem tudtak utánaszökni, hát a kutya után hajigáltam. De talán bizony haragszik, gazduram? - Dehogy haragszom, dehogy haragszom, most vagyok a legjobb kedvemben. No, ez így eltelék, jő a vasárnap. A gazda s a felesége megy a templomba, Jánost otthon hagyják, s a gazda meghagyja neki, hogy menjen a juhakolba, s amelyik juh először rátekint, azt ölje s nyúzza meg, főzzön jó paprikást. Visszakiáltott az asszony: - Te János, aztán tégy belé sárgarépát s petrezselymet is! Kimegy János a juhakolba, s hát egy juh sem néz rá. Kap egy botot, elkezdi dögönyözni a juhokat, s amennyi volt, egyszeriben mind ránézett. No bizony, ha egyszerre néztek rá, megölte valamennyit. Egyet megnyúzott, a húsát bográcsba tette, s főzte a paprikást. Egyszerre csak eszébe jut, hogy sárgarépa meg petrezselyem is kell a húshoz. Az ám, a gazda az egyik kutyáját Sárgarépának, a másikat Petrezselyemnek hívta. Fogta magát a legény, megnyúzta a kutyákat is, s a húsukat beleaprította a juhhús közé. Hazajön a gazda s a felesége, az asszony kitálalja a paprikást, leülnek az asztal mellé, elkezdenek falatozni. Híjja a gazda Jánost: - Gyere, János, egyél te is! - Csak egyék isten hírével, gazduram, én már a magamét elvégeztem. Úgyis sok a dolgom. - Ugyan mi dolgod lehet vasárnap? - Hej, van nekem elég! Leszúrtam a juhokat mind, s most meg kell nyúznom. - Mit beszélsz, he?! - Hát a gazduram azt mondta, hogy amelyik juh először rám pillant, szúrjam le, s nyúzzam meg. Mind egyszerre néztek rám, én hát mind leszúrtam, s most majd meg is nyúzom. De talán bizony, haragszik is, gazduram? - Dehogy haragszom, sohasem voltam még ilyen jó kedvemben. Hanem, úgy tetszik nekem, János, hogy sárgarépát s petrezselymet mégsem tettél a paprikásba. - Bizony tettem én - mondja János. - Megöltem a Sárgarépát meg a Petrezselymet, ott a húsa a bográcsban. - Jaj, istenem, istenem - óbégatott az asszony -, ez az istentelen legény mindenünkből kiforgat! Kikergesse kend a házamból, mert különben kendnek sem lesz itt maradása! - Ne félj, feleség, ki is kergetem. - Talán bizony haragszik, gazduram? Megijedt a gazda, eszibe jutott, hogy mi következik a haragjára, s mondta csendesen: - Dehogy haragszom, dehogy haragszom, sohasem voltam még ilyen virágos kedvemben. Azzal János kiment, hogy megnyúzza a juhokat. Az asszony meg kesergett, zsörtölődött. - Lássa, lássa, úgy-e, megmondtam, hogy János nevű szolgát ne fogadjon! Most már mit csináljunk? Mire az esztendeje kitelik, minket is elpusztít. Mit csináljunk? Azt egyezik, hogy elhagyják a tulajdon házukat, s világgá mennek. Éjnek idején, mikor János alszik, megszöknek. Ami cókmókot elvihetnek, elvisznek. Maradjon az a nagy gazdagság ennek az akasztófáravaló legénynek. Össze is szednek nagy hirtelen, amit lehetett: kenyeret, szalonnát, egy s más eleséget, ruházatot, bekötik a zsákba, aztán este szépen lefeküsznek, s éjjel szépen megszöknek. Hanem János észrevette a készülődést, s este, mikor a gazda meg a felesége kicsit elszenderedett, a zsákot kiürítette, s szépen belebújt. Fölkelt éjjel a gazda s a felesége, a gazda a hátára veti a zsákot, s elmennek világgá. Mennek, mendegélnek hetedhét ország ellen, s egyszer egy patakhoz értek. Nem volt híd a patakon, úgy kellett keresztülgázolni. A gazda hátáról lelógott a zsák, s a vízbe belemártódott. Nem tetszett ez Jánosnak. Volt nála egy gombostű, s azzal elkezdette szurkálni a gazdáját. - Ejnye, gyilkos teremtette - zsörtölődött a gazda -, minek tettél tűt a zsákba?! - Nem tettem én - mondja az asszony. - Bizonyosan a kendőmben maradott egy tű. Na, keresztülmennek a patakon, még egy kicsit mennek, mendegélnek, aztán egy helyen letelepednek, hogy majd falatoznak. Nyúl a gazda a zsákba, hogy kivegye a kenyeret, s hát kiugrik belőle János. - Jézus Mária, szentlélek, hát te itt vagy?! - Én itt, gazduram, mert a jó szolga nem hagyja el a gazdáját. De talán bizony haragszik, gazduram? - Dehogy haragszom, dehogy haragszom. Sohasem volt ilyen tulipiros kedvem világon való életemben. Na, mentek hárman. Mit tehettek egyebet, nem tudtak szabadulni Jánostól. Addig mentek, mendegéltek, amíg éppen az Óperenciás-tenger partjára értek. Ott letelepednek, tüzet csinálnak, s elküldik Jánost, hogy keressen tűzre való fát. Amíg János odajárt, elkezdettek tanakodni, hogy s mint tudnának megszabadulni tőle. - Hiába mesterkedünk, feleség - mondta a gazda -, meg nem szabadulunk ettől a kötélrevalótól. - Dehogynem - mondta az asszony. - Majd megmutatom én kendnek, hogy van nekem eszem. Majd este, ha lefekszünk, lábbal a tenger felé fekszünk, Jánost a lábunkhoz fektetjük, s éjjel, mikor alszik, belerúgjuk a tengerbe. Visszajő János a fával, a gazda s a felesége lefekszik lábbal a tenger felé, s mondják Jánosnak, hogy feküdjék a lábukhoz. "Ehe - mondta magában János -, tudom már, hogy miben mesterkedtek!" De nem szólt semmit. S úgy feküdt le, ahogy a gazdája mondta. De a szemét világért le nem hunyta. Kérdezte a gazda mindegyre: - Aluszol-e, János? - Nem aluszom, gazduram. Őrzöm kigyelmeteket, nehogy ellopják. Addig vártak, hogy János elaludjék, hogy mind a ketten szépen elaludtak. János meg ébren maradott. Hanem egyszer éjjel az asszony felébredt, egy kicsit félre ment, s hopp! Jánosnak sem kellett egyéb, lefeküdt a gazda mellé. Aközben visszajött az asszony, s álmos fejjel lefeküdt a János helyére, s ott mindjárt el is aludott. Csak éppen ezt várta János, oldalba lökte a gazdát. - Hallá-e, ébredjen, János már alszik, rúgja a tengerbe. Nekihuzakodik a gazda, s belerúgja a feleségét a tengerbe. Arra felszökik János, nagyot kacag. Talpra ugrik a gazda is, hallja a felesége sivítását. - Mit tettél, te gazember?! - Én, gazduram, nem tettem semmit. Uccu! utána a gazda a feleségének, beleugrik a tengerbe, kihúzza nagy nehezen. Akkor szalad Jánosnak: - No most, te kötélrevaló, megöllek! - Talán bizony haragszik, gazduram? Tartsa a hátát! S elévette a fehérvári bicskáját, hogy szíjat hasítson a gazdája hátából. - Mondja még egyszer, haragszik-e, gazduram? Megjuhászodott a gazda, s mondta: - Dehogy haragszom, dehogy haragszom, lelkem, édes fiam, sohasem voltam ilyen jó kedvemben! Ha a gazda haragudott volna, János a hátából szíjat hasított volna. Ha János a gazda hátából szíjat hasított volna, az én mesém is tovább tartott volna. Holnap János legyen a ti vendégetek!
Értékelés
★★★½
5 szavazat