• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Félsz

Részletek

Látogatás
10014
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Volt egyszer egy király, s annak a királynak egy olyan kedves kutyája, hogy azt a világ minden kincséért másnak nem adta volna. A királynak egyetlen leánya volt, azt is eljegyezte a szomszéd királyfi. Ennek a királyfinak erősen megtetszett a kutya, hanem a királytól nem is merte kérni. Nem is kérte a királytól, hanem kérte a jegybéli mátkájától, addig kérte, addig istenkedett neki, hogy egyszer sem a király, sem a királyné nem volt otthon, odaadta a kutyát a királyfinak. Haza jő a király, s hát nincs kutya. Hej, lett nagy felfordulás a palotában, keresték a kutyát mindenfelé, tűvé tették a palota minden zegét-zugát, kidoboltatták a városban s az egész országban, hogy aki a kutyát elékeríti, nagy jutalmát kapja, s aki elvitte, karóba kerül a feje. Hiszen dobolhatták, a kutya nem került elé. Hanem a királyfinak sem telt nagy kedve a kutyában, mert a nevét elfelejtette megkérdeni, s hiába szólott hozzá, még a fülét sem mozdította. Elküldi az inasát a királykisasszonyhoz, hogy kérdezze meg titokban a kutya nevét. Az inas el is megy, aztán fölmegy a palotába, de a királykisasszonyt nem találta egyedül; bent volt a szobában az apja is, az anyja is. Megijedt az inas, nem mert szólni a kutyáról a király jelenlétében, töri a fejét, hogy mit mondjon. Ő bizony egyet gondolt, s azt mondja: - Azért küldött az, mondd meg nekem azt, minek hívják azt. A királykisasszony mindjárt átlátott a szitán, tudta, hogy a kutyáról kérdezősködik az inas. Azt felelte neki: - Amint te állasz ott, úgy ülök én itt. Mondjad neki azt, annak hívják azt. Hazamegy az inas, s jelenti a gazdájának, hogy mit üzent a királykisasszony. Sokáig törte a fejét a királyfi, hogy vajon mi lehet a királykisasszony beszédjének az értelme. Addig gondolkozott, hogy mégis kitalálta. Bizonyosan - gondolta magában -, az inas is félt, amikor meglátta a királyt, meg a királykisasszony is félt. A kutyának hát bizonyosan Félsz a neve. Mindjárt szólította is a kutyát: - Hopp ide, Félsz! Hát csakugyan, a kutya felszökött, odaszaladt a királyfihoz, nyalta a kezét- lábát, hízelkedett neki. Hiszen az így jól van, ahogy van, hanem amikor az inas elment a király palotájából, a király mindjárt vallatóra fogta a leányát, hogy mit beszéltek egymással. De hiába faggatta szép szóval, hiába csúf szóval, a királykisasszony nem vallotta meg az igazat. Úgy felháborodott ezen a király, hogy szörnyű haragjában kikergette a leányt a házából, ki az országából. - Fel is út, le is út, menj, amerre a szemed lát! Elbujdosott a szegény királykisasszony, ment hegyeken-völgyeken, erdőkön-mezőkön keresztül, s addig ment, mendegélt, míg a királyfi városába nem ért. Na, ott éppen jó helyre ért, a királyfi mindjárt papot hítt, összeesküdtek, lakodalmat csaptak, hét nap s hét éjjel mindig szólt a muzsika, folyt a bor, mint a patak. Telt-múlt az idő, éltek nagy békességben, szerették egymást, mint két gilicemadár, s Isten megáldotta szép gyermekekkel őket. Híre ment ennek az öreg királyhoz, lassan lecsillapodott a haragja, befogatott bársonyos hintajába, s ment a feleségével, hadd lássák a leányukat. Elmennek az öregek, de lett nagy öröm, édes istenem, mikor a leányukat megtalálták! Hanem az öreg király nem tudta még most sem elfelejteni, hogy akkor meg akkor a leánya nem mondta meg az igazat. - No most, édes leányom, megmondhatod, ami elmúlt, elmúlt. - Meg is mondom én most, édesapám, de biz' akkor nem mondhattam volna meg, mert ha megmondom, karóba kerül az uramnak a feje. Így tudta meg a király, hogy hová került a kedves kutyája. De csakhogy megtalálta a leányát, a kutyáját többet nem sajnálta, nagy örömében a királyságát, az országát is a vejének adta, hadd legyen neki két országa. Így volt, vége volt, mese volt.
Értékelés
★★★★½
12 szavazat