Valamikor régen, amikor még jobbágysorban éltek a parasztok, a földesúrnál szolgált egy ember. Azt mondja neki egyszer az uraság: - Adj nekem két marék ezüstöt, vagy kergesd ki ebből a mocsárból az ördögöket, és akkor szabad emberré teszlek. Azt gondolta magában a jobbágy: ezüstöt nehéz lenne szerezni, de az ördögöt ki lehet űzni. Elment a kovácshoz, és rendelt nála egy drótkorbácsot. A kovács el is készítette. Fogta a jobbágy a korbácsot, és elindult a tóhoz. Amikor odaért, kis cölöpöket vert le a sárba. Ekkor előjött egy ördög a tóból, és megkérdezte: - Mit csinálsz itt, jó ember? - Elhatároztam, hogy kolostort építek ide a tóra. Látod, már a cölöpöket is levertem. - S ezzel rámutatott a cölöpökre, melyeket a sárba vert le. Az ördög azt mondja erre: - Nem fogsz te itt kolostort építeni, mert megfojtunk. Alighogy ezt kimondta, eltűnt, és elpanaszolt mindent a legfőbb ördögnek. Az pedig, a legfőbb ördög elküldött a jobbágyhoz egy szálfa termetű ördögöt szigorú paranccsal: - Mondd meg a jobbágynak, aki kolostort akar építeni, hogy ha legyőz téged, akkor mi megyünk el innen, de ha te győzöd le őt, akkor neki kell eltűnnie a környékről. Felbukkant a szálfa termetű ördög a tóból, és így szólt a jobbágyhoz: - Azt üzeni a vezérünk: azé lesz a tó, aki legyőzi a másikat. A jobbágy azt feleli erre: - Már hogy tudnál te legyőzni engem? Inkább mérkőzz meg az öregapámmal. Ő már nagyon öreg, egész testét szőr borítja, ott heverészik valahol az erdőben. A tó körül sűrű erdő nőtt. Az ördög bement az erdőbe, hát a bokrok alatt egy medve feküdt. A jobbágy azt mondja neki: - Itt az öregapám, verekedjél meg vele! Ha őt legyőzöd, akkor kiállhatsz ellenem! Odamegy az ördög, s oldalba böki a medvét. - Kelj fel, hé, verekedjünk meg! A medve felpattant, a mancsai közé kapta az ördögöt, s kis híja, hogy szét nem szaggatta – alig tudott az ördög elmenekülni. Lemerült a tóba, és azt mondta a főördögnek: - Nagy baj van. Nem tudjuk legyőzni. Az öregapjával verekedtem meg, de azt sem tudtam lebírni, pedig az öregapja nagyon öreg, az egész testét szőr borítja - hát akkor, hogy győzhetném le őt magát? Nem kerülnék ki élve a kezei közül! A legfőbb ördög most egy másik ördögöt, egy púposat küldött a jobbágyhoz. Azt mondja a púpos a jobbágynak: - Azé lesz a tó, amelyikünk nagyobbat tud füttyenteni. - Rendben van, csak te füttyents előbb, én majd teutánad! – felelte a jobbágy. Füttyentett egyet az ördög, hát még a levelek is lehullottak a fákról. Ekkor így szólt a jobbágy: - Most én következem. De kösd be a szemed egy kendővel, mert ha én füttyentek, hát kiugrik a helyéből! Az ördög be is kötötte a szemét egy kendővel. Ekkor a jobbágy odacsördített a nyaka közé egyet az ostorral, hogy az belepottyant a vízbe. Visszament a púpos a legfőbb ördöghöz, és beszámolt neki a történtekről: - Nem tehetünk ellene semmit, mert amikor én füttyentettem, akkor neki semmi baja nem lett; de amikor ő füttyentett, majd kiugrott a szemem! Ekkor egy harmadik ördögöt küldött a legfőbb ördög, olyan kövéret, mint egy hízott disznó, odaadta neki a saját botját, amely vagy tizenöt pudot nyomott, és azt mondta: - Lássuk, ki dobja magasabbra! Viszi az ördög a jobbágynak a botot, s mát messziről kiáltja: - Azt üzeni a vezérünk: aki magasabbra dobja ezt a botot, azé lesz a tó! Amikor a legfőbb ördög átadta a botot, figyelmeztette a kövért: - Vigyázz, el ne veszítsd, mert ha elveszíted, mindnyájunknak végünk! Az ördög még reggel feldobta a botot, s az csak este hullott vissza; amikor a jobbágy fel akarta emelni, csak az egyik végét tudta megmozdítani. Ekkor megfogta a bot egyik végét, és felnézett az égre. Az ördög megkérdezte tőle: - Mit látsz ott fenn? A jobbágy pedig így válaszolt: - Azt várom, hogy jöjjön egy felhő, mert úgy akarom feldobni a botot, hogy soha többé ne lásd viszont. Ekkor az ördög megragadta a botot, és bemenekült a tóba. Odarohant a legfőbb ördöghöz, és azt mondta: - Fel akarta hajítani a botot az égbe, de nem engedtem! A legfőbb ördög ismét küldött egy ördögöt a jobbágyhoz, hogy kérdezze meg tőle, elfogadna-e jó sok pénzt, cserébe azért, hogy békén hagyja őket a tóban. Odament az ördög az emberhez, és megkérdezte tőle: - Mit adjunk cserébe azért, hogy békén hagyj bennünket ebben a tóban, amely még őseinké volt? A jobbágy így válaszolt: - Nem kérek sokat, csupán annyit, hogy rakd tele ezüsttel ezt a szalmakalapot. - Most adjam oda a pénzt? - kérdi a követ. - Nem, éjjel hozd el a gabonaszárítóba. - Jól van, elviszem, csak ne bánts minket! Hazament a jobbágy, és a csűrben ásott egy nagy gödröt. Felül akkora nyílást hagyott rajta, hogy egy szalmakalap épp ráfért, aztán a szalmakalapon egy lyukat vágott, és ráhelyezte erre a nyílásra. Várta, hogy hozza az ördög az ezüstöt. Hozta is, beleszórta a kalapba, de uram-teremtőm - a kalap üres! Még három zsák ezüstöt hozott, de a szalmakalap csak nem akart megtelni. Az ördög nem vette észre, hogy a kalap alatt gödör van, s egyre csak hordta, hordta az ezüstöt, míg csak meg nem telt a kalap. Ekkor a jobbágy összeszedte a pénzt, adott két marékkal a földesúrnak, és megváltotta magát a jobbágyságból.