• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Mezőszárnyasi 2.

Részletek

Látogatás
4447
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Sebestyén Ádám
Könyv címe
Az eltáncolt papucsok Bukovinai székely népmesék
Kiadó
Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás helye
Budapest
Kiadás éve
1984
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király s egy királyné. Volt azoknak olyan szép három leányuk, hogy a napra lehetett nézni, de azokra nem. Egyszer a király nagy bált rendezett az udvaron. Táncoltak a királyfiak, királykisasszonyok, s annak a nagy táncnak a közepében leereszkedett a sárkány farka, s elrabolta a három lányt. Jaj, lett sírás, jajgatás! Kormos sötétség lett, mert a csillag, a hold s a nap az égről eltűnt. Búsult a király, a királyné, ki tudja, hova lehettek a leányok. Kihirdették az országban, aki vissza tudja hozni a leányokat, az feleséget választhat közülük, s ráadásnak megkapja a fele királyságot. Jöttek jelentkezni grófok, bárók, hercegek s válogatott híres cigánylegények, de egy se tudta visszahozni az elrabolt királykisasszonyokat. Élt arrafelé egy öregasszony, annak volt három fia. Egyszer az öregasszony fogta magát, elment a királyhoz. - Felséges királyom! Van nekem három fiam, azok vissza tudnák hozni a királykisasszonyokat. - Küldd csak ide a fiaidat! Hazament az öregasszony, s odaküldte a fiait. Azt mondja a király: - Hallottam, hogy ügyes legények vagytok, visszahozzátok a királykisasszonyokat. Menjetek a fegyvertárba, s vegyetek fegyvert, kaptok szép ruhát, s menjetek az istállóba, válasszatok szép paripát! Volt a három legénynek egy öreganyja, s mikor a legkisebbik legény elindult, azt mondta neki: - Akármit mond a király, te ne úgy csinálj! Amikor azt mondja, vegyél szép ruhát magadra, akkor mondjad, hogy felséges királyom, én azt a gúnyát akarom magamra venni, amelyikben felséged megesküdött. S amikor mondja, hogy egy fényes kardot köss az oldaladra, mondjad, hogy te egy rozsdás kardot akarsz az oldaladra kötni. S amikor azt mondja, menjél az istállóba, paripát nyergelj magadnak, akkor van a szemétdomb mellett egy rossz, bogos csikó, te húzd ki azt a csikót, s arra üljél fel! Úgy is lett. A két nagyobbik testvére aranyos, zsinóros gúnyába felöltözött, fényes kardot kötött az oldalára, s bementek az istállóba, kiválasztottak két szép paripát, de a legkisebbik legény azt mondta a királynak: - Felséges királyom, én azt a gúnyát kérem, amelyikbe felséged megesküdött. - Ott van a kamrában felakasztva. Elég poros már, de magadra veheted. No, a legény magára húzta. - Kardot is olyat kérek, ami jó rozsdás. - Ott van felakasztva a gúnya mellett. Elvette a legény, a derekára kötötte. Azt mondják a testvérei: - Mi veled nem megyünk, ilyen csúf gúnyában s ilyen rossz csikóval. Kikacag mindenki. - No, nem baj, menjetek csak ketten! S akkor kiment a szemét mellé, s ott volt az a rossz, bogos, háromlábú, sánta csikó. Kihúzta a kapuig, s halljátok-e, kinőtt a szárnya! A legény felült rá, s annak a rossz lónak kinőtt még a negyedik lába is. A két testvére csak csodálkozott, ők még ilyet sohase láttak. Akkor a legkisebb legény felvágtatott az égbe, az ég kovácsához. - Jó napot, kovácsmester! - Adjon isten, édes fiam! Hát te mi járatban vagy? -  Azért jöttem, kovács uram, hogy csináljon nekem egy százmázsás golyóbist, s azt tegye bele a kemencébe, hogy jó piros legyen. Jó veres. - Hogy hívnak téged, édes fiam? - Hívjon kend, aminek akar! - felelte a legény. - Legyen a te neved Mezőszárnyasi - mondta a kovácsmester. - Jól van - hagyta annyiban Mezőszárnyasi, s levágtatott az égből. Utolérte a testvéreit. Mennek, mendegélnek, egyszer csak elértek egy hídhoz. Azt mondják a testvérei: - Na, itt jó volna meghálni. De valamelyikünk álljon őrségbe. Nehogy valaki ellopja a lovunkat. Azt mondja a legidősebb legény: - Majd én őrségbe állok, ti feküdjetek le! Mezőszárnyasi s a másik testvére lefeküdt, de Mezőszárnyasi tette magát, hogy alszik. A nagyobbik testvére őrségben volt, de rögtön elaludt. Akkor Mezőszárnyasi felkelt, s a kardját a hídon felszúrta, hogy kiállt a végéből egy darab, maga meg behúzódott a híd alá. Egyszer csak jött a hétfejű sárkány. Csetlett-botlott, belelépett a kard végébe. - No, megállj, te Mezőszárnyasi! Még meg se születtél, s tudtam, hogy bajom lesz veled! - süvítette a sárkány. Mezőszárnyasi kihúzta a kardját, s meglódította: - Kard neki! A kard úgy forgolódott, hogy mind levágta a hétfejű sárkánynak a fejét. De kisvártatva jött a kilencfejű sárkány. Annak is levágta a kard az összes fejét. Alig végzett vele, jött a tizenegy fejű sárkány. Annak is levágta mind a tizenegy fejét. Kifáradt Mezőszárnyasi is, de még a kardja is. Mire készen volt, felébredtek a testvérei. - Na, pakolódjunk, menjünk tovább! Keressük meg a királykisasszonyokat! Biztos itt vannak valamerre - mondta Mezőszárnyasi. - Mi nem megyünk! Félünk a sárkányoktól - vonakodtak a testvérei. - Azoktól már ne féljetek! Legyőzte a kardom valamennyit! Csodálkoztak a testvérei Mezőszárnyasi nagy vitézségén. Na, mennek, mendegélnek, egyszer beérnek egy aranyrétre, s annak a közepében állt egy aranypalota. Mennek fel a palotába, hát bizony ott volt a királynak a legidősebb lánya. - Jaj, jaj, elmenjetek - ijedezett a leány -, mert hazajön a hétfejű sárkány, vége az életeteknek! - Annak én már elláttam a baját - mondta Mezőszárnyasi. - Meg akarunk szabadítani téged. Maradj itt, majd érted jövünk, de előbb megyünk a középső lányért. Elmentek az ezüstrétre, az ezüst palotába a középső lányért. Az is megijedt: - Jaj, jön az én gazdám, a kilencfejű sárkány, vége lesz az életeteknek! - Azt én már legyőztem - mondta Mezőszárnyasi. – Maradj itt, amíg érted jövünk! Mennek tovább a rézrétre, de ott a rézréten rézből voltak még a fák is meg a madarak is. Volt ott egy gyönyörű szép palota. Felment Mezőszárnyasi. - Na, királykisasszonyka, gyere velünk! De az a királykisasszonyka olyan szép volt, hogy Mezőszárnyasi egyből beleszeretett. - Jaj, jaj, elbújjatok, mert mindjárt jön a tizenegy fejű sárkány, s vége az életeteknek! - siránkozott a királykisasszony. - Annak vége - legyintett Mezőszárnyasi. – Azt már legyőzte a kardom. Össze is pakolt hamarjában a legkisebb királykisasszony, s futott Mezőszárnyasi után. Elértek a középső meg a legidősebb leányhoz, s őket is magukkal vitték. Elindultak menni hazafelé. De tudjátok, a sárkányoknak volt egy öreganyja, s annak három leánya. Megtudta, hogy Mezőszárnyasi legyőzte a sárkányokat. Azt mondja a legidősebb leányának: - Fussál hamar eléjük, s vessél kecskebukát, legyen belőled egy körtefa. Ha esznek a körtéből ezek a legények s leányok, abban a helyben meghalnak. A leány hamar futott is, elébük került, kecskebukát vetett, s lett belőle egy körtefa. Olyan szép körték csüngtek rajta! Meleg volt, szomjasak voltak a legények, leányok. Azt mondja a két idősebb testvér: - Né, itt van egy körtefa! Együnk körtét! - Nehogy egyetek! - kiáltotta Mezőszárnyasi. - Mert abban a szent helyben meghaltok! A legények még szabódtak egy darabig. - Nézzetek ide! Mezőszárnyasi a kardjával keresztülszúrta a körtefát. Hát bizony vér folyt ki belőle. - Ugye megmondtam én nektek! Mennek tovább. Az öregasszony küldte a második leányát: - Fussál hamar elébük, s vessél kecskebukát, legyen belőled egy szilvafa! Abból biztosan esznek. Futott a leány, elébük ért, kecskebukát vetett, lett belőle egy szilvafa. Odaértek a legények s a leányok. - Na, most - azt mondja a két legnagyobb legény -, hiába is mondod, ebből eszünk! - Nehogy egyetek! - intette őket Mezőszárnyasi. – Mert vége az életeteknek! Ide nézzetek! - Beleszúrta a kardját a szilvafába, hát abból is vér folyt. Mérgelődött az öregasszony, küldte a legkisebbik lányát: - Menjél hamar, kerülj elejükbe, vessél kecskebukát, legyen belőled folyóvíz! Abból biztosan isznak. Ment a leány, elejükbe került, kecskebukát vetett, s lett belőle folyóvíz. A legények odaértek, megállították a lovakat, lehajoltak, hogy igyanak, s a lovakat is meg akarták itatni. Odaugrott Mezőszárnyasi. - Nehogy igyatok, mert abban a helyben meghaltok! De így a legények, de úgy. - Nem hagytad, hogy együnk a körtéből, nem hagytad, hogy együnk a szilvából, most iszunk a vízből! - Akkor vége az életeteknek! Mezőszárnyasi erre beledugta a kardját a folyóba, hát tiszta piros lett a víz. - Ugye megmondtam nektek! Ha én nem lettem volna, halálfia lett volna belőletek. Mennek tovább. Ahogy mennek, egyszer csak Mezőszárnyasi visszanéz, jeges hidegség csapta meg, nagy szélvihar kerekedett. Erdő zúgott, mező zúgott, hát jött a boszorkány. A leányok anyja. Nem szólt semmit Mezőszárnyasi, csak amikor az öregasszony odaért, felvágtatott az ég kovácsához. - Kovácsmester, nézzen le a földre, mit lát? - Látok egy asszonyt, erőst nagy szája van. Fújja a hideget s a meleget. - Abba a nagy szájba irányítsa bele azt a százmázsás golyóbist! Hamar kivette a kovács a golyót a tűzből, mert még akkor is ott izzott a kemencében, s ahogy az öregasszony kitátotta a száját, egyenesen belehajította. Bizony vége lett a sárkányasszonynak is nyomban. Akkor hazavágtattak a királykisasszonyok országába, s mikor hazaértek, egyből kisütött a nap, a hold, a csillagok is újból ragyogtak az égen. A király nem tudta, hogy a legényeket csókolja, vagy a leányokat. Egyből feleségül adta a három királykisasszonyt a három legényhez, nagy lakodalmat csaptak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Értékelés
★★★★★
1 szavazás

Mesekeresés

Mesék, mondák