Volt egyszer, hol nem volt, már bizonyosan nem tudom, hogy hol, de annyit mégis tudok, hogy volt egyszer egy szegény özvegyember. Volt neki két kis neveletlen gyermeke: Pál és Jolánka. Lakott a szomszédjukban egy özvegyasszony, bejárogattak oda a gyermekek. Azt mondja egyszer az özvegyasszony:   - Mondjátok meg apátoknak, hogy vegyen el engem feleségül, mert tudom, nem bánja meg. Ha elvenne, titeket tejben-vajban fürösztenélek és hasábfával kenegetnélek.   A gyermekek megmondták az apjuknak, hogy mit izent a szomszédaszszony, s el is vette az apjuk feleségül. A gonosz mostoha az első napokban jól bánt velük, de aztán goromba kezdett lenni. Egyszer azt mondta az urának:   - Ha el nem pusztítja a gyermekeit, nem ülök kieddel egy kenyéren egy percet sem.   Búsult nagyon a szegény ember, nem tudta, mitévős legyen. Azt határozta, hogy elhagyja az erdőben a gyermekeit. A leányka azonban okosabb volt, észrevette, hogy hányadán van a dolog. Egy nap mikor elvitte az apjuk az erdőbe, Jolánka megtöltött egy tarisznyát hamuval, s amint mentek, a hamut lassanként elöntötte. Elmaradtak az apjuktól, de a hamu nyomán hazamentek.Másnap ismét elvitte az apjuk az erdőbe. Jolánka akkor búzával töltötte meg a tarisznyát. Messze bementek az erdő közepébe, s ott elvált tőlük a apjuk. Jolánka indult volna haza, de a madarak mind megették a búzát, elvesztették a hazavezető utat. Megindultak egyfelé, mikor kiértek az erdőből, elérkeztek egy szép városba. A legényke elment szolgálatot keresni. Kapott is egy jó öregasszonynál, aki csakhamar megszerette a gyermekeket Azt mondta az öregasszony Jolánkának:   - Mikor sírsz, minden könnyhullásod egy-egy igazgyöngyhullás legyen, s mikor jársz, minden lépésedre egy-egy arany teremjen a lábad nyomán. Így is lett. Híre futamodott ennek a városban, s a hír eljutott a király fülébe is. Magához hívatta Pált, s megkérdezte tőle:   - Igaz-e, hogy a testvéred szeméből, ha sír aranygyöngy hull, s ha megyenlába nyomán arany támad?   - Igaz - felelte Pál.   A király küldött Jolánkának egy gyönyörű szép paszomántos aranyköntöst, s azt izente Páltól: öltözzen fel a paszomántos aranyköntösbe, s legyen készen, mert utána fognak menni. Pál még haza sem érkezett, már Jolánka után mentek. A királykisasszony nevelőnőjét küldötték érte, rábízták a Jolánkára való felügyelőséget, amíg a királyhoz megérkeznek. De a nevelőnő boszorkány volt, s haragudott Jolánkára, mert neki is volt egy leánya, azt akarta, hogy az ő leányát vegye feleségül a király.Üveghintóba ültették Jolánkát, a hintó előtt is, a hintó után is egy-egy ármádia katonaság ment, legelöl pedig a király lovagolt hollófekete cézáson Egyszer visszakiált a király:   - Vigyázzatok jól a leányra, mert rossz az út, nehogy valami bántódása legyen!   Kérdi Jolánka a boszorkány nevelőnőtől: - Mit kiáltotta király őfelsége?   - Azt kiáltotta, hogy szúrjam ki az egyik szemedet - s helyből ki is szúrta, s eltette a zsebébe.   Továbbmentek, s ismét hátrakiált a király:   - Vigyázzatok, fel ne dűljetek, ment nagyon oldalasa hely! - Mit kiált a király? - kérdi ismét Jolánka.   - Azt, hogy szúrjam ki a másik szemedet is - felelte a boszorkány nevelőnő.   Kiszúrta a másik szemét is, és beletette a zsebébe.Amint továbbmentek, egy folyóhoz értek. Újra hátrakiált a király: - Vigyázzatok mert rossz a híd, nehogy beleessetek!   - Hát most mit kiáltott? - kérdé Jolánka.   - Azt, hogy lökjelek bele a vízbe - felelte a boszorkány, s bele is lökte. A folyó sebes folyású volt, egy hajlásnál kivetette a leány testét. Megtalálta ott egy halász, és elvitte magához. Amint vezette a leányt, lába nyomán minden lépésre arany támadt. A halász összegyűjtötte a sok aranyat, lett belőle egy tál arany. A leány megkérte a halászt, hogy adja el a tál aranyat a két szemért. El is ment a halász, hogy adja el a tál aranyat. Mikor a királyi kastély mellett menne el, meglátta a legkisebbik királykisasszony, s kérdezte:   - Miért adná el ezt a tál aranyat?   - Két szemért eladnám - felelte a halász.   A királykisasszony tudta, hogy a boszorkány nevelőnőjének van két szeme, ott tartja a zsebében. Elment fel, s azt mondta:   - Nézzen a fejembe, mert úgy viszket, hogy nem tudom mit csináljak!   Míg a boszorkány a fejébe nézett, a királykisasszony kilopta a zsebéből a szemeket. Visszament a halászhoz, s odaadta neki a tál aranyért. A halász pedig hazavitte a szemeket, helyükre tette, s a leány ismét látott.A boszorkány mikor észrevette, hogy a szemek nincsenek a zsebében, belopózott a halász házikójába, s ellopta a Jolánka nyakáról azt a gyöngyöt, amitől a leány élete függött. Reggelre kerekedve a halász halva találta a leányt. Az asztalon egy levelet kapott, melyben arra kérte Jolánka, hogy csináltasson üvegkoporsót, s tegye abban a király ablaka alá. A halász teljesítette is Jolánka kívánságát.Reggel a király kinézett az ablakon, meglátta az üvegkoporsót. Hát benne egy olyan szép leány feküdt, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Kinyittatta a koporsót, kirepült belőle egy hófehér galamb, mely tüstént a boszorkány szobájába szállt. Ellopta a gyöngyöt, s a leány nyakára kötötte. Hát, halljatok csodát:- a leány azonnal felébredt, felült a koporsójában, s elbeszélte a királynak az élete történetét. Erre a király megharagudott, tanácsot hívatott össze, hogy mi módon pusztítsa el a boszorkányt és leányát. Azt kérdezték a boszorkánytól:   - Hogyan kell elpusztítani azt, aki valami nagyot cselekszik?   - A ló farka után kell kötni - felelte a boszorkány -, s addig kell vonszoltatni, amíg belehal.   Úgy is tettek. A boszorkányt és leányát ló farka után kötötték, s addig voncoltatták, míg úgy elváslottak, hogy csak a két bokaszáruk maradt meg. A király akkor elvette Jolánkát felelségül, a halászt gazdagon megjutal­mazta, az apósának egy országot adott a keze alá. Csaptak egy hét világra szóló lakodalmat. Volt olyan dínomdánom, hogy olyan, tudom több nem lesz, míg a világ világ lesz, s még két nap. Itt a vége, fuss el véle.