• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Nyezlány

Részletek

Látogatás
6518
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény árva fiú, kinek nem volt senkije e föld kerekségén. Elbúsulta ma­gát nagyon, s gondolta: elbujdosik világgá. El is indult szegény árva feje. Amint ment, mendegélt, elérkezett egy nagy rengeteg erdőbe, egy forráskúthoz. Ahajt üldögélt egy öregember, s azt mondja:   - Te fiú, úgy megehültem, mint a farkas, adj egy kicsi kenyeret, mert megszolgálom neked.   Adott is a jószívű fiú, felét a kenyérnek odaadta. Mikor azonban elindult, s elbúcsúzott volna tőle, azt mondja az öregember:   - Adok neked egy furulyát, ennek még hasznát veheted az életben, mert ez a furulya olyan, hogy mikor te avval fújsz egy nótát, az erdőnek minden vadai odagyűlnek. Ha pedig valami kívánságod van, csak mondjad a furulyának, s mindjárt teljesít mindent.   A fiú illendőképpen megköszönte, s továbbment. Mikor nagy messzi távolságba ment volna, elérkezett egy mezei patakmalomhoz. Bément a malomba, hát két öregember van ott: a molnár és a molnárné. Köszönt:   - Jó estét, öregapám és öreganyám.   Hát mind a ketten vakok voltak, nem láttak sem eget, sem földet. - Jó estét, édes fiam, isten hozott. Hát te mi járásbéli vagy?   - Én szegény árva fiú vagyok, bujdosom világgá.   - Hát, fiam, ha bujdosol, nem maradnál-e itt, gyermekünknek fogadnánk?! - Itt maradnék, ha gondomat viselnék.   - Gondodat viseljük olyan formálag, hogy vagyon nekem egy juhseregem, azt őrizzed a mezőn. De megmutatjuk neked, hogy meddig szabad menni velük, mert a mi mezőnk szélében van az óriások selyemlegelője, s oda úgy ereszt őket, hogy ott elpusztulsz juhseregestől. Fölvirradt a fiú másnap reggelre. Megindult a sereg juhval, s ahogy kiment a mezőre, a sereg juh egyenesen az óriások selyemlegelőjére ment. Hát egyszer egy óriás állít elébe, s azt mondja:   - Te, Istennek kicsi teremtése, hogy mertél idejönni?   Akkora volt az óriás - ha igazat mondok -, hogy egy tízméteres tölgyfának a tetején jóval felül ért. A fiú elévette a furulyát, s azt mondta:   - Te kicsi furulya, most legyen nekem egy olyan kardom, hogy ennek az óriásnak le tudjam vele vágni a fejét!   Azonnal meglett a kard. Levágta az óriásnak a fejét, és a tarisznyájába tette. Avval elindult a juhokkal hazafelé. Hazaérkeztével bérekesztette a juhait, az óriás fejét felvetette a hijuba, s bément a házba. Köszönt:   - Jó estét, öregapán, jó estét, öreganyám.   - Jó estét, édes fiam. Hát mit dörgetsz vala a hijuban?   - Én biza, édesapám, csutakot hoztam, hogy a télen legyen tűzrevaló. - Jól tetted, édes fiam, én is mindig hoztam.   - Hát hogy járt a juhsereg?   - Jól jártak, az óriások legelőjén voltam velük. - Hát nem mentek oda az óriások?   - Nem biza, nem láttam őket.   Másnap újból elment a fiú a juhokkal, s ismét az óriások selyemlegelőjére mentek egyenesen. Hát jön a másik óriás. Elévette a fiú a furulyáját, fújni kezdette, s olyan szép nótát fújt, hogy az óriás táncolni kezdet reá. Mikor jó sokáig táncolt volna, elfáradt, s azt mondja a fiúnak:   - Hadd lám, milyen furulyád van, nem hajtom be a nyájadat, ha megtanítasz engemet is furulyálni.   A fiú azt mondta:   - Én még is tanítlak olyan formán, ha megengeded, hogy az ujjaidat megegyengessük, mert ha nem, a te ujjaid nem járják meg ezt a kicsi furulyát. - Hát azt hogy egyengessük meg?   - Hát azt úgy, hogy előbb azt a nagy tölgyfát vágjuk le.   Levágták a tölgyfát, amelyik olyan vastag volt, mint egy nagy cseber. Mikor levágták, megkezdték hasítani. S mikor meghasították volna, azt mondja az óriásnak:   - Dugd bé az ujjaidat ide ne!   Mikor az óriás bedugta az ujját, kiütötte a pásztorfiú a hasítószeget. Elkezdett az óriás ordítani:   - Jaj, szakadnak le az ujjaim, ereszd ki az ujjaimat, mert neked adom ezt a nagy várat a legelővel együtt.   Azt mondja a fiú:   - Addig nem eresztem ki az ujjaidat, míg a vár kócsait ide nem adod. - Menj el, ahajt vannak a kócsok a várban.   Elment, a kócsokat elvette, megvizsgálta a várat. Hát tömérdek sok kincs volt benne, volt gyémánt, arany, ezüst elég. Elment vissza, s azt mondta a kicsi furulyának:   - Te kicsi furulya, legyen nekem egy olyan kardom, amivel ennek az óriásnak a fejét le tudom vágni!   Rögtön meglett a kard, levágta az óriás fejét, s a tarisznyába beletette. Elindult hazafelé, elkezdett furulyálni, és a juhok egész hazáig láncoltak a furulyaszóra. A juhokat bérekesztette, s az óriás fejét felvetette a hijuba.   - Jó estét, öregapám!   - Jó estét, édes fiam. Te úgy lehet, téli fáról gondoskodtál ismét, mert koppanást hallék a hijuban.   - Arról biz én, édesapám.   - Én is így tettem, fiam, mikor jöttem haza, mindig hoztam magammal vaj egy csutakot. De már megöregedtem.   - Öregapám, én egy hónap múlva elmegyek. - Ne menj el, fiam, hát hová mész?   - Menyek tovább szerencsepróbálni.   Az öregek nem is tudták, hogy az óriások fejét levágta.Mikor aztán letelt a hónap, megölt egy berbécset, annak a bőrét kifelé fordította, s úgy vérösön magára vette. Elbúcsúzott a fogadott apjától s anyjától, elment vándorolni. Ment, mendegélt, sok gyaloglás után beérkezett egy királyi városba, s ott lefeküdt a piacon. Az emberek odajártak csudájára. Elmentek, és jelentették a királynak is:   - Felséges királyunk, ilyent nem látott egész életének napjaiban! A király elment oda, nézte jobbról is, balról is, s kérdezte:   - Hogy hívnak téged?   - Már, felséges királyom, életem, halálom kezébe ajánlom, az én becsületes nevem Nyezlány.   - Hát te mit keresel itt?   - Én biza, felséges uram, szolgálatot keresek. Legyen olyan szűves, felséges királyom, hogy legalább a disznók mellé fogadjon fel, ma egész nap nem ettem egy befaló falást sem.   - No jó, felfogadlak a disznók mellé pásztornak.   Fel is fogadta a király, de a nagy vérös bőrt akkor sem tette le. A disznókat kihajtotta a mezőre, s este, mikor jött be a városba, furulyált keservesen. A többi szolga kacagta, de ő nem számított semmivel, hazament, s lefeküdt nagy vérösön a góbba.Másnap megint kihajtotta a disznókat a mezőre. Mikor jött haza furulyálva, s menne be a városba, látja, hogy az egész város fekete gyászban van. Kérdezte a szolgáktól a fekete gyász okát. A szolgák azt felelték:   - Holnap a sárkány a király középső leányát megeszi, azért van a gyász.hozzá való ruhát! Meglett a kívánsága. Felült a gyémántparipára, odavágtatott, s a sárkánynak a megmaradt három fejét is levágta. - Éljen, éljen! - kiáltotta a népség. A király hozzá akart szólni, de Nyezlány eltűnt. Este, mikor haza­érkezett, hát látja, hogy olyan nagy vigasság van mindenfelé, mintha hegyen-völgyön lakodalmaznának. A szolgák is úgy táncoltak, hogy vitték el a helyet. Nyezlány lefeküdt a góbba nagy vérösen, eleget döfték a szolgatársai, ő nem kelt fel.A király a nagy vigasság után kihirdette, hogy pünkösdkor a leányait férjhez adja, s akit a leányai megszeretnek, ahhoz adja őket feleségül. Pünkösd mikor elérkezett, pünkösd első napján azt mondja mind a három leány:   - Édesapám, mi mind a hárman a templomba megyünk.   De a király azt felelte:   - Valamelyiknek itthon kell maradni. Mind a három azt mondta:   - Én nem maradok itthon.   Addig mondott mégis az apjuk, míg a közbelső mégis otthon maradt. Mikor már a többiek bementek a templomba, Nyezlány kibújt a házból, lement a virágoskertbe, s ott valamit matatott. Amint ott matatott, kivette a furulyát a vérös bundájából, s azt mondta:   - No, te kicsi furulya, adj most nekem egy aranyszőrű paripát, s hozzá való ruhát!   Meglett a kívánsága, felpattant a lovára, s olyant került a virágoskertben, hogy a virágokat mind összevissza rugatta. Ezt mind nézte az ablakból a királykisasszony. Mikor már összejárta volna a kertet, ismét Nyezlány lett belőle. Még egy kicsit matatott a virágok között, azután bément a házba. Másnap azt mondta a király:   - No, most a legkisebb marad itthon. De a középső azt felelte:   - Édesapám, én itthon maradok ismét.   Otthon is marad. Amint a templomba bémentek, Nyezlány megint kiment a virágoskertbe, s matatott ott valamit. Egyszer elévette a furulyáját, s azt mondta:   - No, te kicsi furulya, adj most nékem egy ezüstszőrű paripát!   Meglett a kívánsága. Felült a lovára, s megint összejárta az egész virágoskertet. Ezután megint a virágok között keresgélt valamit, aztán elment. Ezt is látta a királykisasszony az ablakból.Eljött pünkösd harmadnapja, s a király küldte a középső leányát a templomba, de azt felelte:   - Én most immár nem megyek el, ha első napján el nem engedtek. Megint otthon maradt. Nyezlány most gyémántszőrű paripát kért a furulyától. Mikor a királykisasszony így is meglátta, már tudta, hogy Nyezlány mentette meg őt, de erről nem szólt senkinek semmit.Pünkösd után következő vasárnap összegyűltek a grófok, hercegek, s tanakodtak, hogy ki is menthette meg a királyleányt. Egy herceg kezdi találgatni, s azt mondja:   - Először Jézus mentette meg, másodszor, biztos, az angyalok jöttek a megmentésére, harmadszor pedig maga az öreg Isten.   A király mindenik leányának adott egy-egy aranyalmát, s azt mondta:   - Akit szerettek, dobjátok meg avval.   A hercegek, grófok mentek sorjában, s a legnagyobbik királyleány megdobott egyet. A kisebbik sem várt sokáig, ő is egyet megdobott. A közbelső nem dobott meg egyet sem. A király azt mondta a közbelső leányának:   - Te, édes leányom, mindenből kiveszed magadat. Miért nem akarsz egyszerre férjhez menni testvéreiddel?   - Ohó, apám! Elé kell hívatni az udvari cselédeket is!   Eléhívatta a király az udvari cselédeket is. Adott Nyezlánynak is egy flórenci kabalát, s egy olyan nyerget, amin a tyúkok háltak, hogy ő is jelenjék meg. Felült Nyezlány a lóra, s amint ment nagy vérösen, úgy meg­dobta a közbelső leány, hogy szinte lefordult a lóról. Erre nagyot kacagtuk a hercegek és a grófok. De a király erősen búsult.Megtartották egyszerre a három lakodalmat. Mondták Nyezlánynak: - Szervusz, sógor, igyál, itt a jó bor!   Erre egyet jót ittak, s kacagtak rajta, mert ekkor is rajta volt a vérös juhbőr. No, telt-múlt az idő, egyszer felkészültek, hogy menjenek az erdőbe vadászni. Már el is indultak, de azt mondja Nyezlány:   - Hóhahó! Otthon felejtettem valamit.   - Mit te? - kérdezték a sógorai.   - Hát a pujiszkafőzőt. Nekem pujiszka kell!   Felköltötte a mocskos nyeregre a pujiszkafőzőt, s megindultak. Amint megérkeztek az erdőbe, azt mondja Nyezlány:   - No, te sógor, te menj erre, te pedig arra, én pedig amarra megyek. De én csak akkor, mikor megfőztem a pujiszkát és meg is ettem.   Mikor elmentek a sógorai, elővette a furulyáját, beléfújt, s az erdőnek minden vadai odagyűltek a tűz köré. A sógorai egész nem kaptak semmit Õ pedig minden állatfajtából hármat meglőtt, s lerakta a tűz köré.Estére kerekedtek, s mikor a sógorai visszajöttek, Nyezlány reájuk mordult, hogy hol ültek haszontalanul olyan sokáig. Kérdezték a sógorai:   - Hát te hol lőtted ezt a sokat?   - Én itt meg itt, mind reám gyűltek, úgy lőttem le őket.   A hercegek kérték Nyezlányt, hogy adjon nekik egy-egy vadat. Nyezlány adott is, de csak úgy, ha a bélyegző vasát reásüthette a lábukra. Ezek reáállottak, csak hogy valamit ők is vigyenek haza.Hazaérkeztek, vacsorához ültek, de Nyezlányt csak mind kacagták és csúfolták. Egyszer Nyezlány azt mondja:   - Ti azt sem tudjátok, hogy ki vagyok. Én vagyok az, aki ezt a leányt megmentette a haláltól.   - Eredj, ne beszélj bolondságokat!   Erre biza fogta magát Nyezlány, s azt mondta a furulyájának:   - No, te kicsi furulya, adj nekem először arany-, másodszor ezüst-, harmadszor gyémántparipát és hozzá való ruhát.   Teljesült minden kívánsága. Erre a hercegek mind tátva felejtették a szájukat és szemüket. Ezután bezzeg sógoruknak fogadták Nyezlányt, mert eddig nem akarták.A király pedig, mivel öreg volt, lemondott a királyságról, s Nyezlányt hagyta feleségével királynak. Még máig is élnek, ha meg nem haltak. Holnap legyenek a te vendégeid.
Értékelés
★★★½
6 szavazat