Mátyás király kenyere

Részletek

Látogatás
8168
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Kóka Rozália
Könyv címe
Mátyás király rózsát nyitó ostornyele
Kiadó
Timp
Kiadás éve
2003
Mátyás király egyszer nagyon megunta, hogy neki folyton-folyvást csirkepaprikást, vadpástétomokat, tortát, válogatott csemegéket kell ennie. Megparancsolta a szakácsnak, hogy másnapra neki olyan ételt készítsen, amilyent még soha nem evett. Jó is legyen, gusztusos is legyen, laktató is legyen! A szakács nekifogott az ebédnek. Sütötte-főzte a legjobb ételeket, amilyent valaha is hallott. Hiába volt minden. Amikor a szolgák feltálalták a sok válogatott finomságot, Mátyás sorra elolta maga elől a tálakat: - Ez se kell! Ez se jó! Ebből se akarok enni! Ezt se kívánom! A szakács szinté kétségbeesett. Mit tudjon csinálni, hogy a királynak kedvét lelje? Elfogytak a tálak, a király egy falatot se evett. Dühösen ráordított a szakácsra: - Ha nem hozol olyan ételt, amilyent még nem ettem, leüttetem a fejed! - Ennek fele se tréfa! - gondolta a szakács. Semmi okosat nem tudott kitalálni, amit a királynak elkészíthetett volna. Azt gondolta, jobb, ha elbujdosik, mielőtt meg nagyobb baj lesz. A hóna alá szorított egy kenyeret, szépen kiosont a konyhából, s elindult világgá.Másnap délben a király leült az asztal mellé. Éhes volt, várta az ebédet, de az ebédet nem hozták. Nahát, ilyent ki hallott? Már elharangozták a delet, s meg nem kész az ebéd! A király parancsot adott, hogy vasra verve hozzák elő a szakácsot! Annak ugyan már hűlt helye volt. Bottal üthették a nyomát. Jelentették a királynak, hogy a szakács megszökött. A király arca lángba borult mérgében. Dühösen kiáltozott: - Hát ki vagyok én ebben az országban, hogy dél van, és még ebédet se kapok? Még szakácsom sincsen! Azonnal nyergeltetett, s egy csapat katona élén a szakács után iramodott. Addig mentek a szakács után, hogy nyomára akadtak egy rengeteg erdő közepében. Aztán a nyomot elvesztették, sokáig bóklásztak, míg újra megtalálták. Akkor aztán a szakácsot is meglelték, egy irdatlan nagy fa tetejében. - Gyere le, mert menten lelőlek! - kiáltott fel neki a király. A szakács meg se moccant rémületében. Tette is magát, mintha nem volna eleven. - Rázzátok meg a fát! - parancsolta Mátyás a katonáinak. Hát azok rázták volna szegények, ha bírták volna, de a fa vastag volt, s meg se bírtak moccantani. - Akkor vágjátok ki! - adta ki az újabb parancsot Mátyás. A katonák nekiveselkedtek a fának, de nagyon ügyetlenül csapkodták a fa tövét. A király látta, hogy tőlük aztán ítéletnapig ott állhat az a fa. Ő is nekifogott a favágásnak. Teljes erejéből vagdalta a gyökereket, csak úgy repdestek a forgácsdarabok. A szakács látta, hogy már nem babra megy a játék. Előbb-utóbb, csak kidől az a fa. Az ág is megreccsent alatta. Úgy megijedt a szakács, hogy összefogta a kezeit, s imádkozni kezdett. A hóna alól meg, kipottyant a vekni, leesett, s éppen a király lábánál ért földet. - Hát ez mi lehet? - csodálkozott a király. - Én még ilyent soha nem láttam. - Ez kenyér - mondták a katonák. Ez a szegények eledele, nem királyi gyomorba való. A király elővette a bicskáját, s kíváncsian leszelte a kenyér csücskét.Beleharapott. Szájában megérezte a jó kenyér ízt, még a nyála is összefutott, olyan jónak találta. - Nahát! Én még ilyen finom ételt nem ettem, amióta kioldoztak a pólyából! Te gézengúz, soha nem mondtad, hogy ilyen jóízű eledelt is tudsz sütni. A királynak már minden haragja elszállt. Jóízűen megeszegette a fél kenyeret, aztán felszólt a szakácsnak: - Gyere le, te himpellér! Megkegyelmezek neked, amiért ilyen jó kenyeret tudsz sütni. A szakács lemászott a fáról. Még mindig reszketett félelmében. A király lovat adott alá, s hazamentek. Az udvari népség nem hitt a szemének, amikor meglátta, hogy a király, oldalán a szökött szakáccsal hazalovagolt. Mátyás király meghagyta a szakácsnak: - Mától fogva a kenyér soha ne hiányozzék az asztalomról! A szakács boldogan teljesítette a király parancsát, s minden héten sütött egy nagy kemence kenyeret a király asztalára.
Értékelés
★★★★
14 szavazat