Mátyás király nagy király volt. Egyik Óperenciától a másik Óperenciáig ért a birodalma. Országában se szeri, se száma nem volt a méneseknek, gulyáknak, juhnyájaknak. Volt Mátyásnak egy különösen kedves juhásza. Ez a juhász arról volt nevezetes, hogy a világéletében soha nem hazudott. Szerette is a király rettenetesen ezt a hűséges emberét. Rábízta egyetlenegy, aranyszőrű báránykáját, aminek nem volt párja az egész világon. Mátyás királynál mindig nagy volt a vendégjárás. Jöttek, mentek a királyok, császárok. Az urak mulatoztak, tanácskoztak. Egy ilyen alkalommal a Burkus király is ott tanyázott Mátyásnál, leányostól. Hogy, hogy nem, egyszer, amint beszélgettek, előhozódott, hogy Mátyás királynak van egy aranyszőrű báránykája. A Burkus király lánya mindjárt elkezdett nyafogni, hogy ő szeretné megnézni azt a bárányt. Hát, kikocsiztak a pusztába, a leány megnézte a bárányt. Attól kezdve egyre nyaggatta az apját, hogy vegye meg neki azt az aranyszőrű bárányt, s vegye meg. Azt kérdezi Burkus király Mátyástól: - Pajtás, hogy adod azt az aranyszőrű bárányt? A lányomnak igen megfájdult érte a szíve. - Ez a bárány nem eladó - válaszolta Mátyás király.  - Akkor én ellopatom, s úgyis megszerzem - felelte félig tréfásan, félig komolyan Burkus.  - Azt ugyan nem hiszem! Az én juhászom a legjobb pásztor a világon, s nem hagyja.  - Hát akkor, kinccsel, arannyal, megveszem a te embered éberségét - okoskodott Burkus király.  - Nem hiszem, hogy az én juhászom megcsalna engem. - Azt hazudná, hogy kárba ment a bárány, s hogy elveszett - erősködött Burkus. - Azt immár végképp nem hiszem, végképp nem hiszem, hogy az én juhászom valaha is hazugságra vetemedne! - csattant fel Mátyás király. - Fogadjunk, hogy hazudni fog! Fele királyságomat s a leányomat ajánlom fel, hogy hazudni fog a juhászod! Állod a fogadást? - Állom! - mondta Mátyás király. - S fél országomat rá, hogy nem fog hazudni! A két király kezet fogott, egy harmadik meg elvágta, úgy, ahogy ezt fogadáskor kell.Burkus király másnap mindjárt kihajtatott a pusztára. Megkereste a juhászt, aztán ígért neki aranyat, gyémántot, amit csak el lehet gondolni.Egyszer aztán azt mondja neki a juhász: - Felséges király úr! Ad nekem Mátyás király elég szép megélhetést. Nem kell nekem semmi más. Mellette király vagyok magam is.Megszégyenült Burkus. Hazament, elpanaszolta a leányának, hogy micsoda szégyent vallott ő, Mátyás király juhászánál. Azt mondja Burkusnak a leánya: - Ne búsuljon édesapám! Majd én eligazítom a dolgot! Én majd megszerzem azt a bárányt, s megnyerjük a fogadást!Másnap reggel a királylány jól feltarisznyálta magát. Tett a tarisznyába bort, pecsenyét, kalácsot, feltette egy hintó derekába, s kihajtatott ő is a pusztára.  Amikor kiért, az ételeket, italokat kivette a hintóból, s a kocsist elküldte.A juhász ott feküdt egy fa alatt, a subáján. - Jó napot, juhász! - Jó napot a kisasszonynak is! - Leülhetek-e? - Van itt elég hely - felelte a juhász, s arrébb húzódott a subán. A kisasszony elővette az ételeket, italokat, falatoztak, beszélgettek. A királylány kezdte nyaggatni a juhászt, adja el neki azt az aranyszőrű bárányt. - Amennyi pénzt csak kér, mind megadom. - Azt nem lehet. Mátyás király menten elcsapna, tálán fel is húzatna erre a fára. Nem, nem! A bárány nem eladó.Még sokáig alkudoztak, de akármit ígért a királylány, a juhász így se, úgy se állt kötélnek. Már késő este lett, a csillagok is feljöttek az égre. A bortól meg a széplánytól a juhász kezdett megtüzesedni. Egyszer csak megszólalt: - Kisasszony, odaadom én az aranyszőrű bárányt, ha háromszor megcsókol! Hát, a királylánynak már akkor annyira tetszett a daliás juhászlegény, hogy egy cseppet se gondolkodott. Megcsókolta a juhászt először egyszer, aztán kétszer, aztán háromszor, aztán sokszor. Ezután a suba alá bújtak, s reggelig játszadoztak alatta. Reggel a juhász összekötözte a báránynak az első lábait s a hátsókat, s úgy tette fel a kisasszony nyakába. A királylány így érkezett meg Mátyás udvarába.Örvendezett Burkus király, hogy na, mégiscsak megcsalták a királyt, s megnyerik a fogadást.Ahogy a királylány eltűnt a juhász szeme elől, mindjárt eszébe jutott a kenyéradó gazdája. Mit is fog most csinálni? Hogy kerül ura szeme elé? Mit mondjon, hova tette az aranyszőrű bárányt?A juhász előszedte a szép, rézzel kivert kampósbotját, s leszúrta egy friss vakondtúrásba. Kalapot tett rá, s ráakasztotta a subáját, mintha magával a királlyal beszélne. Eléje járult:  - Adjon isten, felséges királyom! Válaszolt is a király helyett. - Adjon isten, kedves juhászoml Mi hír vagyon a pusztában? - Nagy hír vagyon, felséges királyom, nagy hír vagyon! Annyi hír van, hogy ellopták az éjjel az aranyszőrű bárányt. - Hazudsz, hitvány! Nem lopták el! - válaszolta megint a király helyett. - Nem jó, nem jó, ezt nem mondhatom - tusakodott a juhász. Vette a botját, továbbindult nagy bánattal a szívében. Mit tudjon mondani? Megint meglátott egy friss vakondtúrást. Megint leszúrta a botját, s ismét nekiveselkedett: -Jó napot, adjon isten, felséges királyom! - Hozott isten, fiam! Mi hír vagyon a nyáj körül? - kérdezte a király nevében. - Az történt, hogy a víz tegnap elsodorta az aranyszőrű báránykát. - Hazudsz, zsivány! Akkor a többit is elsodorta volna! - kiáltott dühösen Mátyás helyett. - Nem jó, nem jó! Ezt nem mondhatom - kullogott megverten a juhász a palota felé. Mardosta a szégyen, a bánat. - Majd azt mondom, hogy farkasok támadtak az éjjel az akolra, s azok ragadták el az aranyszőrű bárányt - töprenkedett tovább, de már hallotta is a választ: - Hazudsz, gyalázatos! Akkor a többit is megmarcangolták volna! - Ej, nem az en kenyerem a hazudozás! Egész életemben tisztességesen éltem, ezután is úgy akarok élni! Nem bánom, csapjon agyon a király, ha akar, de én akkor is megmondom az igazat. Na, amikor ezt a juhász eltökélte, mintha ólomsúlyoktól szabadult volna meg. Olyam jó kedve kerekedett, mintha lakodalomba menne. Előkapta a furulyát, s fújta, egészen a palota kapujáig.A palotában már együtt ültek az urak. Burkus király úgy feszített az asztalnál, mint egy gusás galamb. Szentül hitte, hogy már meg is nyerte a fogadást.  Mellette a leánya gubbasztott. Őt már egyáltalán nem érdekelte a fogadás meg az aranyszőrű bárány. Csak attól rettegett, hogy Mátyás most biztosan felkötteti a juhászt.Mátyás király már tudta, hogy a juhász odaadta az aranyszőrű báránykát Burkus király leányának. Már csak arra volt kíváncsi, hogy vajon hogy vágja ki magát a juhász?Egyszer csak, furulyaszóra lettek figyelmesek a palotában. Olyan szépen, tisztán szólt a kis hangszer, a juhász olyan igaz szívéből fújta a nótát, ahogy csak az igaz emberek tudnak muzsikálni. Mátyás király mindjárt megkönnyebbült. Az őrök bevezették a juhászt, s a juhász alázatosan köszönt: - Adjon isten, felséges királyom! - Hozott isten, kedves juhászom. Mi hír vagyon a nyáj körül? Burkus király vigyorgott, a királylány meg rémülten pislogott. - Felséges királyom! Nagy hír vagyon. Elcseréltem az aranyszőrű bárányt egy fekete szőrű bárányra. - Hol az a fekete szőrű bárány? - vonta össze a szemöldökét Mátyás király. - Ihol, ni! - mutatott Burkus király leányára, akinek szép fekete haja volt. Hej, de megörült Mátyás király! Mintha egy mázsás kő hullt volna le a szívéről. Nem is a fél országát búsulta volna annyira, hanem azt, hogy csalatkoznia kellett egy igaz emberében. - Derék ember vagy juhászom! Nem hazudtál. Amit nyertem a fogadáson, azt most neked adom. Legyen a tiéd Burkus király fél országa s a leánya. Na, nagyot dobbant a királylány szíve. Neki is már csak ez volt az egyetlen vágya, hogy a juhász felesége lehessen. Így már semmi nem maradt hátra, minthogy megüljék a lakodalmat. Mátyás király állta a lakodalmi költségeket. Miután kimulatták magukat, a juhász lett Burkusország királya. Királynak is olyan tisztességes, igaz ember maradt, amilyen juhász volt. Ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.