Száz esztendőkkel azelőtt halott volt már Mátyás király. A magyar népnek soha többé olyan nagy királyt nem adott az Isten. Rabigát rabiga után kényszerítettek a nyakába. Hol a török, hol a német sanyargatta az országot. Legjobb fiai hiába véreztek, hiába küzdöttek, nem bírták felemelni a nemzetet.  Azért a magyarok szívében, mindig pislákolt egy kicsi remény, tán egyszer visszatér Mátyás, s újra nagy lesz a magyar nép. Történt egyszer, hogy Kossuth Lajost rabságba vetették az osztrákok, mert felemelte a szavát a magyarok szabadságáért. A börtön nem volt messze  Mátyás király valamikori palotájától. Ezt a palotát éjjel-nappal katonák őrizték. Egy éjszaka arra lettek figyelmesek a strázsák, hogy Mátyás palotájának ablakában két gyertyaláng fellobbant. - Ki jár itt? Feleljen! - kiáltott be a palotába egy strázsa, de válasz nem érkezett. Reggel mindjárt jelentette a felettesének, hogy mit tapasztalt az éjszaka. A tiszt parancsot adott: - Az éjszaka két lengyel ulánus álljon őrt a palotában. Élve vagy halva, de fogják el a betolakodót! Este két ulánus szolgálatba állt Mátyás király szobájában. Enni-innivalót vittek, kártyáztak, úgy múlatták az időt. Éjfél tájban látták ám a kívül állók, hogy az ablakban újra kigyulladtak a gyertyák. Mindjárt odafutottak, hogy segítségére siessenek a két ulánusnak, ha kell, de azok már nem éltek. Mindkettő jobblétre szenderült. Csak azon csodálkoztak a többiek, hogy semmi küzdelemnek nyomát nem látták a katonákon. Estére két német dragonyost küldött őrségbe a parancsnok. Azok is jól felszerelkeztek éjszakára. Éjfélig vígan voltak. Éjfélkor látták ám, hogy két gyertya gyújtatlan meggyulladt. A két németnek abban a percben vége lett. Reggel őket is halva találták a társaik.Harmadik estére két magyar huszárt állítottak őrségbe. - Ej, pajtás! - kesergett az egyik. - Ma éjjel mi is meghalunk. Nemsokára éjfél. A két huszár szomorúan várta, hogy bekövetkezzék, aminek be kell következnie. Éjfélt ütött az óra a Boldogasszony templom tornyán. Fellobbant a két gyertyaláng, s két király lépett a terembe. Az egyik Mátyás király volt.A nagy orráról mindjárt felismerték a katonák. Így szólt a huszárokhoz: - Ne féljetek, magyarok! Nem haltok meg. Tegyétek meg, amire kérlek benneteket! Vigyetek el egy levelet a magyar diákokhoz! Mátyás király leült egy asztalhoz, s hosszú levelet írt. Amikor kész volt az írással, szépen összehajtogatta a levelet, s az egyik katona kezébe nyomta. - Adjátok a magyar diákoknak! Tegyék, amint írtam! Ezzel a két király szép lassan eltűnt, a két gyertyaláng ellobbant. A katonák másnap elvitték a levelet a diákoknak. Az állt benne: - Fogjatok össze! Szabadítsátok ki Kossuthot a börtönéből A diákok elolvasták Mátyás király levelét, s úgy tettek, ahogy meghagyta nekik. Összesereglettek a börtön előtt, s kiszabadították a megtört Kossuthot. Valaki, aki ott volt, elbeszélte, hogy a szegény rab, amikor feljöhetett a börtönéből, szinte megvakult a nagy világosságtól. A diákok kocsiba ültették. Lovak helyett maguk vonták nagy diadalmenetben a Kossuth szekerét. Hatalmas éljenzéssel hordozták végig a városon. A nép mellé állt mindenütt, s ő lett a magyar szabadságharc vezérlő csillaga.