• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Meseszó a villámlásról

Részletek

Látogatás
8944
Értékelés
Star10Star10Star00Star00Star00
Algyőn él egy öreg. Sorolja, hogy amikor a Teremtő az ember meggyúrásához készülődött, ballagott végig a Tisza mentén, hogy ahhoz való jó agyagot találjon. Egy helyen nagyon sárgállotta a nekivalót, másfelé kékellette, harmadik folyótorkolatban túlságosan is fakónak találta, ötödik helye színehagyottabbnak a fakónál is. Hanem ahogy ide, Algyő alá ért, épp oda, ahol szemközt a Maros a Tiszába kalapolva meglassúdik, és Erdély legszebb kavicskáit görgeti, aranyporát szállítja, rakja le az innenső part fövenyébe, ott megállt. Fölmarkolt az aranyportól szépen csillogó, sárgás, pirosas, agyagbúl egy emberöltőre valót, gyúrogatta, formálgatta, fölösleges vizét kicsurgatta, s kiterítette a sima partoldal homokjára száradni. Lucifer, aki örökké a Teremtő lábanyomán settenkedett, látta, hogy ember teremtődik, hát nagyeszű létére előre megsejtette, hogy az neki, de minden iafiának nagy kenyérkeresetet jelent majd. Mivel mindig is utánozta a Teremtőt, hát ő meg egy gallydarabot kapott föl, s a szép, sima homokpadon egy emberalakot rajzolt. Incselkedvén tán, hogy ő is tud embört. Amikor a Teremtő Ádámot lábra állította, hogy na, elevenné tette, hát a Sátán is szólítgatta a maga írását. De bizony az nem mozdult. Õ is noszogatta, szólítgatta, de a rajz nem mozdult. Hízelegve mondta neki a sátán: Jehova, Jehova, kelj föl, ami a mai nevén Illés. Dehát Illés se ilyen, se olyan névre nem váltott. Maradt, aminek a sátán odarajzolta. Akkor a Teremtő megszólalt, s azt mondta: Éliás, Éliás, - Illés, kelj föl és hajigáld meg azt, aki téged a porba írt! Akkor a megszólított fölugrott, a két keze teli tüzes nyilakkal, mindjárt hozzávágott a Sátánnak. Ezóta van mennydörgés villámlástól kísérve, vagy villámlás, mennydörgés kíséretében Illés napján. S ezóta mondják a gyeviek égiháborúk idején: Na, Illés csatázik a Sátánnal. Illéskor esős, szeles, zivataros idők támadnak. Ha a Sátán erősködik, nemritkán jéggel suhog lefelé. Elveri az akkor már kalászló kenyérnekvalót, beveri az ablakokat, leveri a tapasztást a házakról, leveri az érő gyümölcsöt, lehántja a fák kérgét, amibe a fák belepusztulnak. Nemritkán mezőn talált jószágot kalapál agyon a zivatar jege, vagy a villám sújt halálra embert, számosállatot. Fél a teremtett élő. Kutya nyüszít, búvik, ember kalaplevéve türelmez. Az Algyőn mesélő öreg virágkorában, erdészi mivoltában puskát hordott a vállán. A Tisza erdőségeit csőszölte jó föntről, Csanytelektől a háza sarkához egy arasznyira. Sok illésnapi égiháborút megért az erdejében. Tudhatja a föntiek műveskedését. A lecsapó villámot közönségesen ménkőnek, mennykőnek mondják. Üssön bele, káromkodnak, amikor derült az ég. Több változata létezik. A tüzes mennykő sújt, gyújt. Kazlat, házat, de olykor a zöld lombkoronájú élő fát lángra lobbantja. Ott a cikázó villám. Erdőben, mint a vakondtúrás a káposztás kertben. Cikkcakkozik. Ahogy mondják, keresi Illés az ördögöt. Ennek a nyoma olyan kénkőbűzös, mintha záptojást sütne valami erdei manó a partoldalban. De a kujtorgó villám se akármi. Ez olyan, mint egy tüzes labda. A Tiszán, a közepén ugrálva gurul, füstöl, gőzöl, szikrázik nyomában a víz hosszú kilométereken, míg valamelyik parton szárazra lép, eltűnik. Mondják, egy ilyen guruló villám bement egy sátoros lakodalomba, fölugrott az asztalra, ételt, italt egy suhintással levert, de az ijedelmen kívül emberi életben kárt nem tett. Történt pedig egy emlékezetes alkalommal, hogy Illés tájékán égiháború keletkezett, dörgött, villámlott, hol a fúrós ménkű vágott egy cserefába, hol a láncos a bodzabokorba. Ilyenkor az erdész, akinek puska a vállán, jobb, ha nem szalad, mert a puskacső villámszívó. Egy kisebb fa alá álltam, mert nagy alá nem tanácsos. A szomszédos tölgynek a koronahögyében látom, egy emberi alak letolt gatyában seggel fölfelé gebeszkedik. Sipító hangon ismételgeti: lűjj mög, Illés, ha tucc, lűjj mög, Illés, ha tucc, hajigálj mög Illés, ha tucc. A villám vágott egyik fába, repesztette a másikat, harmadikat, tiszta fekete parázzsá sújtotta a negyediket. De az emberi alak csak himbálózott égre fordított alfelével, s kiabálta, találj el Illés, ha tucc. Akkor a töltést kivettem a puskából, beletettem a pipaszárat. Odalűttem az emberi alakra, hogy fogja már be a száját, mert a végén még engem ér a harag. Embör mivoltomnak elég a szele is. Nahát, farcsumán találtam az emberi alakot, s amikor a földre huppant, láttam, nem ember az, hanem maga az ördög. Vagyis valamelyik fia, aki fahögybül csúfolta Illést, az meg ménkűvel dobálta. Hanem amikor erre föltekintettem, megszólalt, előttem állt egy ember apostolos lebernyegben. Azt mondja: - Sorold, mi a kívánságod. Mert én sok fát széthasogattam villámaimmal végette, sok fa kimúlt miatta, de ennél különben nem tudtam eltalálni. Mi legyen a jutalmad bére? - Azt kívánom, hogy puskámból a golyó soha ki ne fogyjon. Amire rácélzok, azt el is találjam. Hogy a kulacsom, akármennyit iszom belőle, mindig teli legyen borral.
Értékelés
★★
5 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák