• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A mohos tulkai

Részletek

Látogatás
6673
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 3. kötet
Sűrű erdő borította hajdan a Mohos-hegyet Gömörben. Hanem egyszer arra vetődött egy szegény ember, akinek egy fejsze volt minden gazdagsága, s addig vágta, irtotta az erdőt, mígnem a Mohos-hegy megkopaszodott. Csak itt-ott hagyott egy-egy fát, bokrot, hogy ha kifárad a munkában, legyen, aminek árnyékában megpihenjen. A vidékbeli emberek csóválgatták a fejőket: ugyan mit akarhat az a szegény ember? Az pedig nem szólt, csak mosolygott magában, s felszántott egy jó darab helyet a Mohos lankásán. A felszántott helyet bevetette piros szemű búzával, s esztendőre olyan szép vetése volt, hogy csudájára jártak. - Lám-lám, ki hitte volna! - mondogatták az emberek. A szegény ember minden esztendővel nagyobb-nagyobb darabot szántott föl, s egyszerre csak nem volt szántatlan hely a Mohos tetején, oldalán: búzavetés hullámzott a tetőn, szőlő mosolygott a napos oldalán. Közben a szegény ember megházasodott, s Isten megáldotta sok gyermekkel. De a szegény ember nem búsult azon, hogy mit adjon a gyermekeinek: az asztalfiából a kenyér soha ki nem fogyott. Ahogy szaporodtak a gyermekek, úgy szaporodott a gazdasága. Számát sem tudta ökrének, lovának, juhának. És nőttek, nevekedtek sorban legények, leányok: azok megházasodtak, ezek férjhez mentek, de egy sem hagyta el az apai házat. Ahányan voltak, mind egy kézre dolgoztak, s így sokkal többre mentek. - Lássátok - mondotta az öreg -, ha én behunyom a szememet, akkor is maradjatok együtt, a birtokot el ne osszátok. Sokan vagytok, egyre kicsi esnék, de ha együtt maradtok, egymást támogatjátok, soha ki nem fogy a kenyér az asztalfiából. Nem is merték emlegetni az osztozkodást az öreg életében, de amint a szemét behunyta, ez is, az is mondogatni kezdte: mégiscsak jobb lesz, ha megosztozunk. Ki-ki magának, mint a lúd... Na, abban mind meg is egyeztek, hogy osszák el a birtokot. A földet, a pénzt, a lábasjószágot s mindent. De mintha Isten sem akarta volna, hogy megosztozkodjanak, százszor is elszakadt a mérőlánc, amint húzták keresztül-kasul a szántóföldeken. S amikor nagy üggyel-bajjal megcsinálták az osztályt, egy sem volt azzal elégedett. Az egyik többet kapott, de rosszabbat. A másik jobbat, de kevesebbet, de volt olyan is, aki amiatt békételenkedett, hogy kevesebbet kapott s rosszabbat is. Aztán a lábasjószágokra került a sor. De még csak itt gyűlt meg a bajuk igazán! Mert ment, ahogy ment az osztás addig, amíg egyforma számmal jutott valamennyire ökör, ló, tehén, tulok, juh, de megmaradt hat pár tulok, a legszebb, s mert tizenketten voltak osztozó testvérek, egyre csak egy jutott, párja nélkül. Azám, de mind párosával szerette volna! No, mit csináljanak, hogy tegyenek igazságot? Azt határozták, hogy kieresztik a pajtából a hat pár tulkot, hadd menjenek szabadon, s amelyiknek a földjén megállapodnak, legyen azé. Kieresztik a tulkokat, s ím, azok neki rugaszkodnak a hegynek éktelen bőgéssel, s egy szempillantásra úgy eltűnnek a hegy tetején, hogy csak csengőjök szava hallatszott, az is alig. Hej, vajon hol állapodnak meg! Mind abban reménykedett, hogy az övén. Nosza, szaladtak ki a tetőre, hadd lássák a tulkokat. Azám, nem látták sehol. Mennek erre, mennek arra, keresik mindenfelé, s hát egyszerre csak megállanak mind, mintha földbe gyökeredzett volna a lábuk. Ott, ahol legkeményebb volt a föld, íme, most süppedős semlyék, halál fia, aki rálép. És kihallik a földnek gyomrából a tulkok szomorú bőgése... - Ó, drága szép tulkaim! - kiáltottak fel a testvérek egyszerre, s sírva borultak egymás nyakába. - Istennek ujja ez - mondta a legöregebb testvér. - Nem hallgattunk édesapánk szavára, íme, az Isten megmutatta, hogy mit tegyünk. Visszamentek mind az apai házba, s többet egy sem gondolt az osztásra: együtt éltek, együtt dolgoztak. Hanem a süppedős semlyék megmaradt a Mohos tetején, s éjjelenként mintha kihallanék a tulkok bőgése. - Halljátok - mondják ilyenkor a környékbeli népek -, bőgnek a Mohos tulkai. Bizonyosan osztozkodnak valahol...
Értékelés
★★★½
9 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák