Kismadárka az erdőben élt. Egy nagy fának a tetejire fészket rakott, hogy a gyerekek a fiókáit - ha lesznek - el ne szedjék. Ott élt boldogságba, rakta a fészket. Mikor készen lett, öt aranyos madárkát kőtött ki a tojásaiból. Úgy őrizte, úgy szerette a gyermekeit, mindég csicsergett nekik. Majd egyszer a gonosz, éhes farkas arra járt. Megpillantotta a kismadarat a fiókáival, felszólt hát a fára: - Hallod-e, kismadár, hajítsá le egy fiadot, mer különben kivágom a fát a farkamval, oszt megeszlek mindnyátokot! A kismadárka nagyon megijedt, könny csorgott a szemibő. Melyik kisfiát hajítsa ki az öt közül, mikor mind az öt olyan aranyos, édes. Megint felszólt a gonosz farkas mérgesen: - Hallod-e, kismadárka, hajítod-e má az egy fiadot? Mindjár vágom a fát, megeszlek mindnyátokot! Mit vót tennyi, mit nem, a szegény kismadár az egyik kisfiát kihajította a fészekbő. A gonosz, éhes farkas felfalta, azzal elbúcsúzott: - Délután gyövök a másik fiadér! Elment a gonosz farkas, a kismadárka meg a fiát siratta. Olyan sírásnak eredt, annyira siratta, hogy még a faluba is be lehetett hallanyi. Meghallotta a falu szélin egy kutya, Bodri. - Má megnézem, mért sír az a kismadár olyan keservesen. Szaladt Bodri kutya a nyelvit kivetve, szaladt, míg csak a fához nem ért. Felszólt: - Kismadárka, mért sírsz olyan keservesen? - Jaj, Bodrikám, hogyne sírnék, mikor tegnap öt kisfiam volt, máma meg csak négy van! - Hova lett az ötögyik? Kiesett a fészekbő? - Jaj, nem esett ki, én dobtam ki, merd itt járt a gonosz, éhesfarkas. Azt mondta, ha ki nem dobok egy kisfiamot, kivágja a fát a farkával, mindnyájónkot megesz. Nevetett egyet Bodri. - Ó, te buta kismadárka, hisz a farkával sose tudja kivágni a fát! Jaj, te buta kismadárka! - De még azt is mondta, hogy délután gyön a másik kisfiamér! - No, ha elgyön, majd elbánok én ővele, csak gyöjjön! Kismadárka egy pillanat alatt szétnézett a fa tetejiről, hát látja, hogy közelegyik a gonosz, éhes farkas. - Jaj, Bodrikám, gyorsan bújj el, gyön az éhes, gonosz farkas! Bodri bebújt egy sűrü bukorba, ott lapult, várta a farkast. Majd egyszer odaállított a farkas a fa alá. - No, te kismadár, elgyöttem a második fiadé. Dobd le nekem gyorsan, mer különben kivágom a fát a farkamval! A kismadárka azt mondta: - Bizony, nem dobok én egyet se, azt is bánom, amit kidobtam! Te a farkadval sose tudod kivágni a fát! Mérges lett a farkas. Farval odafordult a fához. A farkával nyiszálni kezdte a fát, de nem ment vele semmire. Bodri meg nem volt rest, eléugrott a bokorbó, nyakoncsípte a farkast, kirázta a bőribő. A kismadárka nagyon örült, nagyon boldog volt. - Köszönöm, Bodrikám, hogy megmentetted a kisfiaimot, még amik maradtak. Bodri nagy boldogan gyött haza, a gazdájának elmondta, milyen jót tett a kismadárkával. Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990