Prücsök
Részletek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Volt egyszer egy csizmadia meg egy varga. Szegényebbek voltak a templom egerénél. Mikor
ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a csizmadia a vargának:
- Az ördög éhezzék többet, komám. Nem megy a mesterség, hát szerezzünk pénzt, úgy, ahogy
lehet. Összeülnek, tanakodnak, s kifundálják, hogy a varga a bíró hat szép pejcsikaját elvezeti
az erdőbe, ott egy jó sűrű helyen fához köti, a csizmadia pedig egy régi könyvből, mintha csak
abba bele volna írva, kiolvassa jó pénzért a bírónak, hogy hol találhatja meg a lovait. Hát
éppen úgy csinálták, ahogy elegyezték egymás közt. A varga elvezette a bíró hat lovát, vitte
az erdőbe, s ott egy jó sűrű helyen megkötötte egy fához. Keresik a lovakat mindenfelé,
elmennek a hetedik vármegyébe is, nem találják. Bezzeg ment a csizmadia a bíróhoz, s
mondta:
- No, bíró uram, mit fizet, ha nyomra vezetem? Ígért a bíró háromszáz forintot. Azzal csak
elévett a csizmadia egy régi könyvet, tele volt az írva nagy ákombákom betűkkel, s elkezdett
silabizálni:
- Odafel a havason, Fenyős patakától száz lépésre, annak a nagy sűrűségnek a közepén egy
bükkfához van kötve mind a hat ló. Ottan megtalálják. Nekikészül az egész falu, mennek
mind az erdőbe, ki fokossal, ki baltával, ki kétágú villával. Hát amikor odaértek, szemük-
szájuk elállott az álmélkodástól. Csakugyan ott volt mind a hat ló, egy bükkfához kötve. A
bíró nagy örömében mindjárt kifizette a csizmadiának a háromszáz pengő forintot, s híre ment
az egész országban, még azon is túl, hogy Prücsök uramnak, mert így hívták a csizmadiát, van
egy mágiáskönyve, s olyan nem történhetik a világon, hogy ő abból a könyvből ki ne olvassa.
Meghallja ezt a király is, s megörült erősen, mert a királyné éppen akkoriban vesztette el a
legkedvesebb gyűrűjét, s egész betege lett, annyit sírt miatta. Azt mondták, a doktorok, hogy
azt a gyűrűt a föld feneke alól is elé kell keríteni, mert különben a királyné meghal szörnyű
bánatában. Na, a király egyszeriben befogat hat aranyszőrű paripát bársonyos, üveges hintóba,
s küld a hintóval egy regement katonát, nehogy Prücsök uramnak valami baja essék.
Megérkezik a hintó Prücsök uramhoz, kiszáll belőle az udvarmester, mert az ült benne, s
jelenti nagy alázatosan Prücsöknek, hogy a király küldött érte, ne is gondolkozzék, csak vegye
a mágiáskönyvét, üljön a hintóba, s jöjjön, mert nagy baj van az udvarban, azon csak ő
segíthet egyedül. Haj, istenem, megijedt Prücsök, kékült-zöldült, reszketett, mint a
nyárfalevél: most kitudódik az ő hitványsága. Elkezdett szabadkozni, hogy tud ám ő valamit,
de nem sokat. A mágiáskönyvét, amiben a tudománya volt, elvesztette.
- Már tud, vagy nem - mondotta az udvarmester -, kendnek jönnie kell, Prücsök uram, mert ha
kend nélkül megyek vissza, a király fejemet veteti. Mit volt mit tenni, menni kellett
Prücsöknek. Keserves könnyhullatások közt elbúcsúzott a feleségétől, a gyermekeitől, el a
varga komájától, hogy őt jól megnézzék most, mert többet úgysem látják. Beült a bársonyos
hintóba nagy búsan, egész úton szavát sem vehette az udvarmester. Megérkeznek az udvarba,
ott a király nagy örömmel fogadja.
- Isten hozta kendet, híres Prücsök János! S mindjárt elmondja, hogy mi történt. Ezelőtt egy
héttel úgy eltűnt a királyné legkedvesebb gyűrűje, mintha a föld nyelte volna el.
- Úgy tudja meg, Prücsök uram, ha megtalálja ezt a gyűrűt, hat szekér aranyat méretek
kendnek. Mondja Prücsök János:
- Megpróbálom, felséges királyom, ámbátor nem hiszem, hogy megtalálom.
Aztán arra kérte a királyt, hogy csak zárassa be őt egy szobába, hadd gondolkozzék ott három
napig. Beleegyezett a király jó szívvel, hogyne egyezett volna! Bevezette Prücsök uramat a
legszebb szobába, ottan leültette aranylócára, s küldött neki annyi ételt-italt, hogy azt sem
tudta szegény feje, mit egyék-igyék. Eltelik egy nap, de Prücsök uram nem talált ki semmit.
Nem is gondolkozott, hiszen úgyis hiábavaló lett volna. Eltelik a második nap, jő a harmadik,
s szörnyű nagy búnak ereszkedett szegény Prücsök. "Hej, istenem, istenem - gondolta
magában -, ennek a jó életnek mindjárt vége lesz, s ha ki nem találom, hol a gyűrű, a király
még karóba húzatja a fejemet, szörnyű nagy haragjában!" Mit gondolt, mit nem, harmadik
este, mikor az utolsó vacsorát hozták, azt gondolja magában, hogy megszámlálja, hány fogást
eszik utoljára. Bejön az inas az első fogással, s mondja Prücsök hangosan.
- Itt jön az első. De az inas erre a szóra úgy megijedt, hogy szinte leejtette a tányért a kezéből.
Kiszalad a konyhára nagy lelkendezve, s mondja a szakácsnak meg a kuktának:
- Jaj, jaj, végünk van, az a mágiásember tudja, hogy mi loptuk el a gyűrűt! Mert közbe legyen
mondva, csakugyan az inas, a szakács meg a kukta lopta el a királyné gyűrűjét.
- Hát honnét tudja? Mit mondott? - kérdezte a szakács.
- Azt mondta: itt jön az első. Megegyeznek, hogy a második fogást vigye be a szakács. Hadd
lássák, mond-e annak valamit. Amint belép a szakács, mondja Prücsök uram:
- Itt jön a második. Nagy ijedten lecsapja a szakács a tányért, kiszalad a konyhára.
- Jaj, végünk van, igazán tudja, hogy mi loptuk el. Nekem azt mondta: itt jő a második.
- No, majd meglátom, mit mond nekem - mondotta a kukta, s ő ment be a harmadik fogással.
Bezzeg hogy azt mondta:
- Itt jön a harmadik. De már a kukta úgy megijedt, hogy a kezéből kiesett a tányér. Térdre
esett Prücsök uram előtt, s megvallotta nagy sírva, hogy ők lopták el hárman a gyűrűt. Arra
beszaladt a szakács is, az inas is, azok is térdre estek előtte, s összetett kézzel kérték, hogy ne
árulja el, s adnak hárman háromszáz-háromszáz forintot. Gondolta magában Prücsök, az is jó
a hat szekér arany mellett. Előadatta a gyűrűt, aztán beledugta egy jó darab kenyérbélbe, s
mikor éppen az ablaka alatt mentek el a király pulykái, a kenyér belét ledobta. Ott mindjárt
fölkapta egy nagy pulyka, s lenyelte. Ment mindjárt Prücsök uram nagy örömmel a királyhoz:
- Felséges királyom, megvan a gyűrű, ölesse le azt a pulykát, ni, annak a zúzájában
megtalálja. Megöletik a pulykát, felhasítják a zúzáját, s hát csakugyan kifordul belőle a
karikagyűrű. Szaladnak a gyűrűvel a királynéhoz.
- Felséges királyné, megvan a gyűrű. S hát abban a szempillantásban, mintha csak letörülték
volna róla a betegséget, egyszeriben felvidult, jobban lett. De hiszen lett egyszerre Prücsök
uramnak becsülete. Hat nagy szekeret színig töltetett arannyal a király. Bársonyos hintóba
ültette Prücsök uramat, melléje rendelte az udvarmestert s egy regiment katonát, nehogy a
temérdek sok aranyat elrabolhassák. Amint mennek az úton, egyszerre csak mi jut, mi nem jut
az udvarmester eszébe, gondolja magában: "Megállj te mágiás csizmadia, megtréfállak!"
Leszáll a hintóból, meglát a földön egy prücsköt, fölveszi, jó szorosan a markába szorítja, s
kérdi Prücsök uramtól:
- Na, Prücsök uram, ha olyan nagy a tudománya, mondja meg, hogy mi van a markomban?
Gondolkozik Prücsök, vakarja a fejét, s azt mondja nagy kínjában:
- Na most, Prücsök, megszorultál!
- Az ám - mondja az udvarmester -, csakugyan prücsök van a markomban. Mégis nagy a kend
tudománya. Azzal kinyitja a markát, s mutatja Prücsök uramnak: itt a prücsök.
Eközben hazaértek, behordották Prücsök uram házába a tenger sok aranyat, összecsődült
csodájára az egész falu. De bezzeg Prücsök uram nem sajnálta az aranyat. Két marékkal
osztotta boldognak, boldogtalannak. Legtöbbet adott a vargának, a varga után a bírónak. De
jövendőmondásért hiába jöttek hozzá, mindenkinek azt mondta:
- Elveszett a mágiáskönyv.
Ha a mágiáskönyv el nem veszett volna, az én mesém is tovább tartott volna.