A pokolban az ördögök főnöke, kikergette az ördögkölyköket, vigyenek neki valamit bé a pokolba, ebből a világból. Hát a többiek mind kaptak valamit, de egy ördögkölyök nem. Sztán elment vót az erdőbe fakészíteni, két ökörrel. Megkészítette a fát, felrakta a szekérre. Túróspuliszkát vitt magának délre ki. Megette a túróspuliszkát, de egy kicsi megmaladott belőle, egy csutak tetejére letette.  A kicsi ördögkölyök odatalált, s amit ott hagyott csutak a tetején az ember, azt megette. Visszatért a pokolba, de nem vitt semmit se. Elmondta, hogy ő egy csutak tetejin kapott egy marék túróspuliszkát, megette, s csak azzal jött vissza. Akkor az ördögök fejedelme: - No, menj el, keresd meg ezt az embert, aki odatette, s szolgálj nála, de anélkül ne gyere vissza, mert a pokolból kirodhadott egy gerenda, s mást kell hozni a helyébe. El is ment, oda a csutakhoz, s a  szekér nyomán ment, amíg beért a faluba. A faluba pontosan ahhoz a kapuhoz ért, ahol Sztán lakott. Sztánnak olyan két hamis kutyája volt, hogy nem tudott bemenni, felkapaszkodott a kerítés tetejire, s kiáltotta. Sztán kilépik, szólítsa a kutyáit: - Iszki, Zurzalán! A kutyák odamennek. Azt mondja Sztán: - Na, gyere le, ügyelek a kutyákra, mit keresel, te gyermek? - Én eljöttem, hogy szolgáljak magának. Sztán legényember volt, egyedül élt, nem volt sem apja, sem anyja, sem felesége. - No, jól van, én felfogadlak, csak úgy, hogy kérdek tőled egy kérdést, s te mond meg, válaszolj reá, s ha tudsz válaszolni, szolgám leszel. Mond meg hogy az én nagyapámnak a nagyapját minek híták? Azt mondja: - János. - Jól van, annak hívták, eltaláltad. Azt mondja az ördögkölyök: - Most én is kérdek: mondja meg, az én fejedelmemet hogy hívják? Azt mondja: - Belzembub. - Na, maga is eltalálta, na, megkaptuk egymást. Beszegődött szolgának oda. - Téged minek hívnak? Azt mondja, hogy az ördögkölyök: - Kirikának. - Na jó, Kirika, immár most te szolgálsz nekem. Ketten dolgoztak, segített neki az ördögfióka, de olyan jó erős kicsi szolga vót, hogy amit csak lehetett, mindent meg bírt, még talán többet, mint a gazdája. Egyszer egy jó gazdag ember kihirdette, hogy van egy nagy tábla búzája. Aki egy nap alatt learassa, nekiadja. Azt mondja Kirika: - Fogadja el, menjen, fogadja el, learassuk. Elmentek, s ketten nekiálltak Kirikával, s aratták. Azt mondja egyszer: - Maga feküdjön le, s aludjék, a többit bízza rám. Rábízta. Annyi ördögkölyök ment oda, hogy egy pillanat alatt learatták, s raktak egy nay-nagy kaszaj, s egy kicsikét. Azt mondta még az uraság, hogy egy zsák aranyat ad annak, aki egy nap rendbe szedi a gabonát. Azt mondja neki az ördög: - Ne vegye el az aranyat, mikor az úr kijön. Ne vegye el az aranyat, hanem mondja neki, hogy csak annyit adjon, amit én a kicsi szolgámmal a hátunkon elbírunk. Megyen az úr, meglássa, hogy össze van rakva minden. Megörvendett. Azt mondja, hogy: - Na, most megfizetem, megadom a zsák aranyat. Azt mondja Sztán: - Ne adja meg nekem az aranyat, ne adja meg, hanem annyit adjon a búzából, amennyit én a kicsi szolgámmal elviszek. -  Na, jó - azt mondja az uraság. Még annál jobban megörvendett az úr, hogy tényleg kicsibe kerül, mert úgyis csak egy kicsit tudnak elvinni. Igen, de akkor Kirika összeszedett egy csomó kötelet, s a nagy kaszajt összekötözte istenesen, hogy ne omoljon széjjel, Megfogta, s egyet mozdított rajta, s a hátára vette, s vitte. Akkor az úr megijedett: - Megadom az aranyat is, csak a másikat, a kicsikét hagyják meg, mert ha nem, nem lesz aztán mit egyek. Otthagyták, megadta az aranyat is. -  Na, most már ott van a helyzet, hogy meg kell házasodni, fehérnépet kell szerelni, csak meg kell keresni, hogy jó legyen. Mer a fehérnépek közt mindegyiknek van ördög oldalbordája, van akinek csak egy van, van akinek kettő van, van akinek három van. Az egy még az megyen, az még nem baj. Amelyiknek kettő van, az mán nagyobb baj, de akinek három van, attól őrízkedni kell. - Igen - azt mondja Sztán - de én nem ismerek ilyet. - Én megkeresem. Az egész falut összejárják, de egy lányt se kaptak olyat, akinek csak egy legyen. El kellett menjenek egy másik faluba. Elmennek egy másik faluba, ott éppen egy táncmulatság volt. Bémennek oda a táncmulatságba, s azt mondja egyszer Kirika: - Na, ezt szerelje meg, mert ennek csak egy van. No, meg is szerette, megnősült. Azt mondja Kirika: - Na, ne törődjön semmit, azt az egyet is kivesszük belőle, mert én tudom melyik az. Hazamentek, vége lett a lakodalomnak, mindenfélének, Kirikával lenyomták az asszonyt, Kirika kivette az ördögoldalbordáját. Nem lett egy se. - No – azt mondja az ördög -, most már élhetnek, az ördögoldalbordája már nincs meg. Következett egy másik lakodalom a másik faluba, s elmentek oda, vitték a kicsi bubájukat, mert született vót nekik egy. Egy öregasszony a lakodalomban mindjárt Sztán feleségének elkezdte mondani: - A kicsi bubára én ügyelek, tedd bé hozzám, s én szerelek neked egy legényt ide. Hadd el, hogy az urad ott mulasson. Meg is szerelte a legényt, de mindjárt ment is el, hogy a bubát nézze meg. Közben aztán Kirika nekifogott, s a kicsi bubát ellopta, elvitte haza. Otthon letette, s visszament. Hírt kapnak egyszer, hogy nincs meg a kicsi buba, s ellopták, s mit tudjanak csinálni. Az asszony elkezdett sírni.  Azt mondja az öregasszony: - Kitaláltam valamit - azt mondj -, egy macskát fogjunk meg, pókáljuk be ügyesen, s akkor tegyük le az ágyba, gyújtsuk fel az én kicsi házamat. aztán elmegyek veletek, jajgassunk: jaj, jaj, benn égett a kicsi buba.  Úgy is csináltak. Sztán is belé vót nyugodva, hát mit tudjon csinálni, benn égett, benn égett. Búsultak ott kereken. Egyszer aztán vége lett mindennek, akkor elmennek haza, amikor hazamennek Sztán meglássa, hogy a kicsi bubával nincs semmi baj. Megörvendett, s azt mondja: - Nem az én gyerekem égett benn a házban. De Kirika nem árulta el, hogy mi történt, mit csinált. Csak annyit mondott: - Mikor kigyúlt a ház, akkor én a kicsi bubáért beszöktem a tűzbe, kihoztam és elfutottam vele. - No, jól tetted. Nagyra becsülték ezért Kirikát, hogy megmentette a kicsi buba életét. Akkor aztán a vénasszony nem volt ahol lakjon, elment oda lakni hézzik, Sztánékhoz. Akkor egy darabig dolgoztak mindenfélét. Egyszer a vénasszony beteg lett, s haldoklott. Akkor Kirika egy nagy zsákba belétette, s cipelte. Sztán meglássa, s azt mondja: - Kirika, mit viszel?  Azt mondja Kirika: - A padláson valami szőnyegnek való gomolyák voltak, s beléraktam egy zsákba, hogy elviszem, megszövöm, s visszahozom. - Na, jó - azt mondja Sztán. Megérkezett Kirika a pokolba, azt mondja az ördögök fejedelmének: - Na, itt van a kirothadt gerenda. Itt a vége, aki nem hiszi, kérdezze meg mástól.