Kérala állam egyik kis falucskájában éldegélt két szomszéd. Góvind nagyon gazdag volt, gyermekeit szép ruhában járatta, és finom falatokkal etette. Rámir olyan szegény volt, mint a templom egere, gyermekei rongyosak voltak, és sokat szenvedtek az éhségtől. Rámú néha megpróbált egy kis pénzt kölcsön kérni Góvindtól, de soha nem kapott egy fillért sem. - Úgysem tudnád megadni a kölcsönt! - dörrent rá a szívtelen Góvind, és elzavarta Rámút a háza elől. Egy napon Rámú kiment a folyó partjára, hogy halat fogjon vacsorára. Ahogy húzta kifelé a halakkal teli hálót, az elszakadt, és lemerült a mélybe. Rámú keserű könnyeket hullatott. Ma megint nem tud vacsorát adni éhes gyermekeinek. Kétségbeesetten üldögélt, nem tudta rászánni magát, hogy hazatérjen. Ekkor Siva, a hindu vallás legfőbb istene termett előtte, és így szólt: - Tudom, mennyit kellett szenvedned, és megesett a szívem rajtad! Fogd ezt a három kókuszdiót, és kívánj tőlük bármit. Mikor feltöröd, akkor kell elmondanod a kívánságodat, és az abban a szempillantásban teljesül. Rámú Siva lába elé vetette magát, és könnyes szemmel rebegett hálát a három kókuszdióért, majd hazasietett. Első kívánsága egy szép világos ház volt. Feltörte a kókuszdiót, és elrebegte: ,,Nagy, tágas házat szeretnék!" S abban a pillanatban szép, egészséges, nagy ház termett a nyomorúságos kunyhó helyén. Aztán feltörte a második kókuszdiót, és szép darab rizsföldet kívánt. Jóformán ki sem mondotta, máris az új ház mellett volt a gondosan megművelt, gazdag terméstől roskadozó rizsföld. Akkor kezébe vette és feltörte a harmadik kókuszdiót, sok pénzt kérve tőle. Abban a szempillantásban arannyal tömött zsákok lepték el az új házat. Rámú kimondhatatlan boldog volt. Gyermekei végre szép házban laktak, jó ruhát viselhettek, és nem éheztek többé, sőt napjában többször is ehettek! Rámú gazdagsága természetesen nem maradt titokban a gazdag szomszéd éberen figyelő tekintete előtt. Góvind, aki sohasem látogatta meg Rámút, most házába hívta. Minden jóval kínálgatta, és kifaggatta vagyonának eredete felől. Rámú híven elmesélte a szerencséjét, nem titkolt el semmit a gazdag szomszéd elől. Szerzett egy ócska halászhálót, kiment a folyópartra, és a hálót szándékosan a vízbe ejtette. Siva előtte is megjelent, és megajándékozta a három kókuszdióval. Nagy hűhóval tért haza, és összehívta barátait, sok-sok pénzt ígérve nekik. Sokan gyűltek össze házában, és kíváncsian várták, hogy mi fog történni. Góvind éppen feltörte az első kókuszdiót, amikor egy szegény koldus lépett az udvarába, és valami csekélyke alamizsnáért esedezett. Góvind dühbe gurult, és gúnyosan kiáltotta: - Hát a testem nem kellene? - mivel ez gyakori kiszólás Kéralában, ha valakit igazán meg akarnak szégyeníteni. Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondotta, alakot cserélt a koldussal. Rémületében azonnal feltörte a második kókuszdiót, és így kiáltott: - Add vissza az alakomat! Én erős, daliás ember vagyok, nem ilyen alacsony, töpörödött emberke! Kívánsága teljesült, de amikor a tükörhöz rohant, kétségbeesetten látta, hogy csak az alakját kérte vissza meggondolatlanul, a fejét nem. De mit volt mit tenni? A sok-sok pénz helyett azt kérte a harmadik kókuszdiótól, hogy cserélje vissza a fejét. Így is történt. Ismét a régi önmagát látta viszont a tükörben, és megkönnyebbülten sóhajtott. Ezalatt a szegény koldus észrevétlenül eloldalgott. Góvind soha nem tudta meg, hogy Siva öltötte fel a koldus alakját, azért, hogy megbüntesse őt kapzsiságáért, rossz szívéért. Az esetnek híre futott egész Kéralában, s minden ember Góvind ostobaságán nevetett.