Azért nevezték Kistarcsainak, mert Kistarcsán született, Kárásztelekinek azért mert Kárásztelkén volt egy tanyája, Zsadorján János volt a valóságos neve. Egy szombati napon, Zsadorján János tekintetes úr leült az asztal mellé, a kalánjával a tányérját jó erősen megkopogtatta, s torka szakadtából kiáltotta: - Juliska! Akkor a folyósón megjelent egy nő, szép barna, piros kerek az orcája.  A homlokán lelógott egy tincs, fekete haját félresimította, szájából kilátszott két rend soros foga. Azt mondja: - Mi baj van tekintetes úr? - Hinnye a láncos, lantargós teremtette, hát még az ebéd nincsen készen? - Ne tessék veszekedni, tudja, ma szombat vót, takarítás, mosás, megfőzzek pontos időre. Addig amíg az ebéddel jövök, ott vannak a tányér mellett az újságok, levelek, olvasgassa. Mit vót mit nem, János úrnak szót kellett fogadjon, mert nem volt tovább akivel veszekedjen. - "Fenét - gondolta magában - fenét én eleget olvastam az újságokat, hanem, végig nézem a leveleket." Nézi a leveleket, s amikor egy levélen meglássa, nagybetűvel reá van írva: Szokondi Tóni. Szokondi Tónit ő jól ismerte, negyven ketten voltak agglegények, akik egy nagy fogadást tettek. Akik egy éven belül meg nem nősülnek, megfizetik a fogadást. Már csak egy kicsi idő volt odáig. Hátraereszkedett, ő úgy elfelejtette, hogy egyátalán nem nősült meg.  Nem vette észre, mikor Juliska bévitte az ebédet letette az asztalra, s azt mondja neki, megmozdítsa: - Mi van, mi van, tekintetes úr? - Tyű, semmi, semmi, csak egy kicsit melegem van. - Azt gondoltam jó napja lesz, mint egykor - mondja Juliska. Egykor János úr beteg lett, elvitték a kórházba. S amikor felgyógyult, kocsival mentek elejibe, hogy vigyék haza. Azt mondja az ispán: - No, most kiállunk a rucagödör mellé, oda meghúzódunk, mikor az úr, érkezik, én a puskával egyet lövök jeladásnak, s akkor az összes kiáltsa torkaszakadtából: „Éljen!" milyen jó napja lesz János úrnak, hogy ilyen fogadtatásban részesül. A kocsis egyebet gondolt. Gondolta magába: - "János úr ilyent már látott.'' Kiment az állomásra, a vonat megérkezett, ő a kocsinál megállott, de nem szaladott János úr elejibe. Mikor János úr meglátta, hol a kocsi, ő odament, de nem szólt akkor sem a kocsis semmit. Tette magát, hogy nagyon bánatos. Felültek a kocsira, szó nélkül elindultak, azt  kérdi az úr: - Mi van, tán valami baj van? A kocsis vállat vont, s azt mondja: - Tulajdonképpen nekem semmi. Erre az úr azt értette, hogy nincsen a kocsisnak semmi baja, de lehet egyéb. - De mégis, valahol valami baj van? - Amennyi ökör van, mind meg van pukkadva, kettő már meg is van dögölve - azt mondja. - Tyű az áldótokat, a lucernába kieresztettétek! - Muszáj volt uram, mert előttük az istálló kigyúlt. - Hát miért nem vertétek előtte ki a jószágokat az udvarra? - Azért mert ott egy feldőlött szénásszekér égett, s a kapu félfáján Zsiga lógott, a kondás. - Hát az mit csinált? - Hát az szerencsétlen felakasztotta magát. Szó nélkül haladnak tovább, többet nem szól semmit se. Egyszer megint megszólal: - Nem tudom nekünk immár ki főz! - Miért? - Juliska megbabázott. - Mit beszélsz, bomolj meg! - Fia született, kettő egyszerre. - Na, térj meg, nem megyek haza. - De még is jó volna hazanézni, mert az ispán is sehol sincs. - Hát annak mi baja? Mutatott a fejire, s azt mondja: - Megkergült. - Na, hajts - azt mondja -, vezető ész nélkül nem lehet a tanyát tovább hagyni. Hajtottak szó nélkül hazafelé, s amikor elértek a rucagödörig, az ispán elészökött, egyet lőtt. Az úr meg volt győződve, hogy meg volt kergülve. Az egész elkiáltotta: - Éljen! Akkor a kocsis eltátotta a száját, a lovak megijedtek, egyet ugrottak, s az urat beleborították kocsistól a rucagödörbe.  Odaszaladott Juliska, verte össze a tenyerét. - Jaj, tekintetes úr, jaj, tekintetes úr! Azt mondja az úr: - Hát maga még nem babázott meg? Azt mondja Juliska: - Biztosan a feje lágyára esett, azért beszél ilyeneket. Na, hazamentek, amikor a házba bemegy, hát meglássa, hogy semmi sincs, az épület is éppen van, semmi hiba nincs. Azt mondja: - Mit hazudtál nekem te, szamár? - Én azt, hogy tudtam, mikor megtudja az úr, hogy a sok bajból semmi sem igaz, akkor lesz egy jó napja. Az úr olyant kacagott fülig sárosan, hogy még a könnye is hullott. Így lett az úrnak a jó napja, de a fogadás nyomta még a lelkit. Egy másik tanyán volt még egy uradalom, s három leány volt ott. Olyan csúnyák voltak, hogy nagyon csúnyák. Gondolta magában, elmegyen megnézi őket. Eddig legalább a metszőfogaik kihullottak. Elment, de amikor meglátta őket, hát úgy elment a kedve a házasságtól, hogy egyáltalán semmiképpen nem tetszet neki a dolog. Nem mondta meg, hogy miért mentek, hanem azt mondta, hogy valami juhokat keresnek. - Nincsen juhuk eladó? Azt mondják: - Nincsen. De szerencsére a leányoknak a szüleik nem voltak otthon. Azt mondja a kocsisnak: - Na, hajts, menjünk haza. Hazamentek, végül Juliskát a szakácsnét vette feleségül, s így nem kellet megfizesse a fogadást.