Volt egyszer a világon egy kis kakas. Ez a kis kakas elment egyszer a kútágas alá kapargálni, s addig kipirgált-kapargált, míg a kútágas ki nem dőlt. Abban a pillanatban odaröpül egy szarka, rá akar szállani a kútágasra, hát uramteremtőm, a földön fekszik a kútágas. Kérdi a szarka: - Te kútágas, mi lelt téged? - Jaj, ne is kérdezd, addig kapargált alattam egy kis kakas, hogy kidőltem bánatomban. - No, bizony, ha kidőltél, akkor én is kitépem a farkamat - s hátrakapott a csőrével, kitépte a farkát. Azzal nagy búsan elrepült, felszállott a diófára. Nézi, nézi a diófa a szarkát, s nem látja a farkát. - Te szarka, hova lett a farkad? - Jaj, ne is kérdezd, diófa, kútágas kidőlt bánatában, én is kitéptem a farkamat. - No, akkor nekem se legyen se ágam, se levelem - mondotta a diófa. Azzal megrázkódott, s leperegtek róla az ágak, lehullottak a levelek. A szarka búsan elrepült, a diófa ott maradott nagy kopaszon. Jő dél felé egy őz két fiával, hogy megpihenjen a diófa árnyékában, de a diófának nincs árnyéka, mert nem volt sem levele, sem ága. Kérdi az őz: - Ugyan bizony, mi lelt téged, kedves diófám? - Jaj, kedves őzikém, nagy szerencsétlenség történt, csak hallgass ide. Reggel a kis kakas kiment kapargálni a kútágas alá, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, én meg leráztam magamról levelet, ágat. - Bizony, ha így van, akkor én is elpusztítom a két fiamat - mondotta az őz. Ott mindjárt megölte a két fiacskáját. Azzal elment a vízre, de amint odaért, kérdi a víz: - Hát te őz, hol hagytad a két fiacskádat, máskor mindig velük jártál. - Jaj, édes vizem, ha tudnád, mi történt! Kis kakas kiment a kútágas alá kapargálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta a levelét, ágát, én is megöltem két fiacskámat nagy bánatomban. - No, akkor én is vérré változom - mondá a víz, s egyszeriben vérré változott. Odamegy egy leány, hogy vizet merítsen a korsajába, összecsapja a kezét. - Jézus, Mária, Szent József, mi lelt téged, édes vizem, hogy vérré változtál? - Ó, lelkem, ne is kérdezze! Kis kakas kiment reggel a kútágas alá kapargálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta levelét s ágát, őz megölte a két fiacskáját, mit tehettem bánatomban, hát én is vérré változtam. - No, ha úgy, hát legyen úgy - mondotta a leány -, én is ezt a korsót összetöröm a fejemen. S úgy a fejéhez verte a korsót, hogy csurgott a vér a fejéből, a korsó pedig ezer darabba törött. Megy haza véres fejjel, meglátja az anyja, kérdi nagy ijedve: - Jaj, lelkem, leányom, édes leányom, mi lelt, ki vert meg? Mondta a leány: - Az úgy volt, lelkem, édesanyám, hogy reggel a kis kakas kiment a kútágas alá kapirgálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta a levelét s ágát, őz megölte két fiacskáját, víz vérré változott, én is összetörtem a fejemen a korsót. - Jaj, te bolond, jaj! - kiáltott az asszony -, akkor én is falhoz verem ezt a tésztát, ha te olyan bolond tudtál lenni. Éppen tésztát dagasztott, s ami volt a teknőben, mind a falhoz csapkodta. Jő haza a gazda, látja, hogy a tészta a falra került, kérdi az asszonyt: - Hát te, asszony, mit csináltál, minek kented falra a tésztát? - Jaj, lelkem, uram, jámbor uram, ne is kérdje. Kiment reggel a kis kakas a kútágas alá kapargálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta levelét s az ágát, őz megölte két fiacskáját, víz vérré változott, leányom fejéhez verte a korsót, én meg falhoz vertem a tésztát nagy bosszúságomban. - No, bizony, ha úgy, akkor én is leberetválom kacskaringós bajuszomat, hadd legyek olyan, mint egy német. Fogta a beretváját, s leberetválta kacskaringós szép bajuszát. Jő haza a nagy legényfia, nézi, nézi az apját. - Édesapám, lelkem, apám, hová lett a szép kacskaringós bajusza? - Mindjárt megmondom neked - mondja a gazda -, csak hallgass ide, mi történt. A kis kakas kiment reggel a kútágas alá kapirgálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta levelét s az ágát, őz megölte két fiacskáját, folyó vize vérré változott, húgod a korsót fején törte szét, anyád a tésztát falra kente, hát én is leberetváltam kacskaringós szép bajuszomat nagy bosszúságomban. - No bizony - mondja a legény -, akkor én sem leszek okosabb kendnél, megyek, levágom a négy ökrünk lábát. Szalad hátra az istállóba, kapta a kicsi baltát, fogta az ökröknek a lábát, s a baltával jól nekihuzakodott. Éppen abban a szempillantásban toppant be, honnét, honnét nem, egy obsitos huszár. Megragadja a legény kezét, rákiált: - Hé! Megállj, öcsém, mit akarsz?! - Jaj, vitéz uram, ne is kérdezze. Kis kakas kiment reggel a kútágas alá kapirgálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta levelét s ágát, őz megölte két szép fiacskáját, folyó vize vérré változott, húgom eltörte fején a korsót, anyám falra kente a tésztát, apám leberetválta kacskaringós szép bajuszát, én is levágom a négy ökrünk lábát. - Levágod, majd megmondom, hogy mit vágsz le! - kiáltott a huszár. Azzal kirántotta a kardját, megtáncoltatta a legény hátán, eloldotta a négy ökröt a jászoltól, kiterelte az istállóból, s elhajtotta a vásárra. "Minek ökör ilyen bolondoknak?!" - gondolta magában. A négy ökröt a vásárban eladta, azzal hazament a falujába, elvette jegybéli mátkáját, csaptak nagy lakodalmat, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.